Még két év sem
telt el 1947. október 1-jéig attól kezdve, hogy 1945 október végén Alsógalla,
Bánhida, Felsőgalla és Tatabánya községek előljáróságai hivatalosan
értesültek a belügyminiszter azon szándékáról, hogy megyei várossá szervezi
a négy bányaközséget amikor Tatabánya megyei város hivatalosan
is létrejött. A kezdeményező Belügyminisztérium élén a parasztpárti
Erdei Ferenc állt, a végső döntést 1947. augusztus 15-én aláíró belügyminiszter
a kommunista Rajk László volt. A helyi véleményeket a községi nemzeti
bizottságoknak, a belügyminiszteri rendelet kiadását kötelezően megelőlegező
igenlő döntést a képviselőtestületeknek kellett kimondani.
1945 novemberében és decemberében a négy község képviselőtestülete
egységesen úgy foglalt állást, hogy elvileg helyesnek tartja a várossá
szervezést, de időszerűtlennek: előbb a háborús károkat kell kijavítani,
a községek háztartását kell rendbehozni. A képviselőtestületek
az önkormányzatok tárgyalását megelőzte a községi közigazgatást
felügyelő járási főjegyző és a négy érintett jegyző értekezlete, ahol
már megfogalmazódott az elutasító döntés, hozzátéve, hogy az egyetlen
nagy munkáltató, a MÁK Rt. nincs olyan anyagi helyzetben, hogy a szükséges
községi adót fizesse, egyébként is szociális kérdésekkel kell foglalkoznia,
például a kor színvonalán álló munkáslakások építésével. Az 1945. november
20-i tatabányai községi képviselőtestületi ülésen a MÁK Rt. képviselője,
dr. Mohi Rezső bányaigazgató élesen elvetette a teljes várossá szervezési
tervet: Egyedül helyes és természetes megoldás lenne, ha a három
község területére eső bányatelepülés részeit egyesítenék Tatabánya bányaközség
elnevezés alatt.
A négy önkormányzat elutasító döntése Komárom-Esztergom
vármegye Törvényhatóságának kisgyűlése elé 1946. április 16-án került.
Ez a megyei fórum a várossá egyesítést kívánatosnak látja és helyesli.
Nem látja azonban a kisgyűlés biztosítottnak az egyesítéssel járó kiadásokat.
Az egyesítést tehát csak abban az esetben javasolja, ha a kormányzat
a szükséges anyagiak fedezéséről gondoskodik. 1946 nyarán viszont a
helyi nemzeti bizottságok már követelték az egyesítést. az érintett
négy község lakossága ragaszkodik ahhoz, hogy az egyesítés és városítás
kérdése ne húzódjon, hanem mentől hamarább végre legyen hajtva.
Tatabánya várossá szervezése egyrészt szakmapolitikai
kérdés volt, másrészt a belpolitikai harc része is. Magyary Zoltán és
Kiss István már 1938-ban állást foglaltak a tatai járás közigazgatását
vizsgáló könyvükben Tata és Tóváros egyesítése és a négy bányaközség
várossá szervezése mellett. Tatát és Tóvárost 1938-ban egyesítették,
s az 1945 utáni belügyminisztériumi és belügyminiszteri véleményekben
visszaköszöntek Magyary mondatai, annak ellenére, hogy a parasztpárti
Erdei belügyminiszternek és Bíbó István közigazgatási főosztályvezetőnek
az önkormányzatok és a közigazgatás átszervezéséről egészen más elképzelései
voltak. 1944 végén a belpolitikában részt vevő pártok egyetértettek
az új, demokratikus közigazgatás kialakításában. A vármegyerendszeren
viszont nem változtattak, egyedül a járási főszolgabíró elnevezése változott
járási főjegyzőre. A demokrácia a leggyakrabban használt fogalom lett.
De ki mit értett rajta? A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front szegedi
megalakulásakor a kisgazdapártot képviselő Balogh István (Balogh páter)
a kisgazdapárti Balla Antallal íratott brosúrát Mit kell tudni a
demokráciáról? címmel. A nép képviselőket küld a törvényhozó
testületbe (országgyűlésre, parlamentbe), ezek a képviselők hoznak törvényt,
de nemcsak törvényt hoznak, hanem a kormányt tetteiért felelősségre
is vonhatják. De a törvényhozó hatalom gyakorlásával még nem merül ki
a demokrácia lényege. A nép községi közigazgatási testületet is választ,
hogy ellenőrizze és irányítsa a közigazgatást. Választ törvényhatósági
megyei képviselőket is, akik megválasztják a főtisztviselőket
és ellenőrzik a közigazgatást. Ezt megelőzően Kállai Gyula és
Rajk László a magyar dolgozók demokratikus államaként a megyerendszert
megszüntető népköztársaságot képzelt el, ahol a községektől az államélet
legmagasabb fokáig választott tisztviselők lennének. Marosán György
utólag úgy látta: A második világháborúval szétverődött a régi
államgépezet, most egy új van kialakulóban, de ezt az újat megalapozni,
felépíteni és megvédeni csak egy ideológiai és szervezeti egységen alapuló
munkásosztály képes.
A mindennapi szóhasználatban a demokrácia azonos
lesz azzal, hogy egy-egy párt mögött mekkora tömegek vannak, vonulnak
fel. Két országgyűlési választás fogta időkeretbe a tatabányai várossá
alakulás időszakát. Az 1945-ös választás előtt az Új Ember katolikus
hetilap úgy vélte, a keresztény magyarság van abszolút többségben az
országban: ...amíg Magyarországon demokrácia van [...] addig ebben
az országban nélkülünk és ellenünkre nem történhetik semmi.
A demokráciával szinte ikerfogalomként használt reakció tartalmát is
megfogalmazzák: Ebben az országban, a demokratikus Magyarországon
mi szabjuk meg, hogy mi a reakció és mi nem az. Veres Péter Esztergomban
is megjelent újságcikke a földosztás akadályozása, a rémhírek terjesztése
mellett a reakció fogalmát igen leegyszerűsítette: Akik nem akarnak
a néppel együtt dolgozni, akik nem akarják a nép egyenlőségét elismerni:
azok mindig reakciósok voltak és maradnak, mégha akármilyen népszerű
pártokban is laknak.
Tatabányán 1946 májusában Rajk László beszélt a négy
megyéből érkezett százezres tömeg előtt. A Szabad Esztergom Vármegyei
Híradó cikke szerint: Zöldinges, nyilas karszallagos legények
vállukon egy rozzant csónakot vittek, jelképezve vele a Novarát, melyből
Horthy integet. Szamárfogaton egy horogkeresztes koporsót vontattak
ezzel a felírással: Reakció, élt 25 évet. A beszéd egyik
fő gondolatát alcímmel húzta alá a lap: Kiszórni az államgépezetből
a nép ellenségeit. Rajk korábban a Magyar Kommunista Párt vármegyei
szervezeteinek első konferenciáján Tatabányán az egész magyar tisztviselőkart
a magyar reakció szolgálatában állónak tartotta. 1947. március 2-án
az MKP II. vármegyei konferenciáján Rajk beszámolója után hangzott el:
Az országban nincs még egy olyan vámegye, mint Komárom-Esztergom.
A megye székhelye kint van a megye szélén, úgyhogy ha valakinek elintézendő
dolga van az három napba kerül. Az MKP azért harcol, hogy ezt a lehetetlen
állapotot megváltoztassa és központi helyre kerüljön Komárom-Esztergom
vármegye székhelye. A konferencia résztvevői már tudták, hogy
ez az új székhely Tatabánya lesz, pedig Rajk belügyminiszteri rendeletéig
a várossá alakulásra négy hónapot, az új város megyeszékhellyé tételére
három évet várhattak.
A gyűléseken részt vevő tömegek száma kezdettől érve
volt a kommunista pártnak és sajtójának. 1945. április 10-én a vörös
papírra nyomott Tatai Szabad Szó is szükségesnek tartotta, hogy
megemlítse: Tízezres tömeg vett részt Húsvétvasárnap, a Magyar
Kommunista Párt tatabányai nagygyűlésén. A Szabad Nép szerint:
Hatalmas, nem várt tömegekben jöttek el a város és vidékének dolgozói
és elemi erővel fejezték ki összeforrottságukat azzal a párttal, amely
évtizedeken keresztül küzdött a magyar munkásosztályért. Az 1945.
június 22-i, Rákosi Mátyás által tartott nagygyűlés résztvevőit 30-40000
főre becsülték. A tömegek felnagyítása, túlbecsülése nem mai módszer.
A szociáldemokraták is használták a többségre való hivatkozást. Ha lehet
hinni a Komárom- Esztergom Vármegyei Dolgozók Lapjának, a Népházban
1946 októberében tartott szociáldemokrata nagygyűlésen a vezérszónok,
Kéthly Anna nem foglalkozott a várossá szervezés ügyével. Legfeljebb
azt a kommunisták tömegbázisát erősítő akciónak tekinthette. De a többség
gondolatára kitért: Mi vagyunk a többség ebben az országban, dolgozó
emberek, és a mi számunkra építjük a demokráciát, amely csak átmenet
a szocializmusba. Megismételte a szociáldemokraták jelszavát:
Ma demokráciáért, holnap a szocializmusért. A nagygyűlés
résztvevői láthatták a szociáldemokraták debreceni kétszázezres gyűléséről
készült filmhíradót. Evvel a filmhíradóval érvelt korábban Horváth Zoltán
a Népszavában, bizonygatva, hogy a szociáldemokrata párt mögött
is tömegek vannak, s figyelmeztetett egy jobboldalinak tartott kisgazda
újságírót: Nézze meg azt a filmet, amely sok tízezernyi magyar
paraszt felvonulásáról tanúskodik, pedig rólunk senki nem merte még
azt állítani, hogy erőszakkal vittük gyűlésekre a tömegeket, s ha kell,
tudunk még sokszorennyit mozgósítani a magunk ügye mellett, s nem kételkedünk
benne, hogy a Kommunista Párt is világosan érzi a maga hatalmas tömegbázisát
maga mögött. A valós képhez közelebb állt Marosán Györgynek, a
debreceni nagygyűlés főszervezőjének visszaemlékezése, aki a szervezés
problémáiról is beszélt: nyolc megyéből érkeztek a különvonatok, s ott
volt a szociáldemokrata párt filmhíradója is. A hatalmas tömegben erős
kommunistaellenesség is érződött. Kádár János mondta neki: Amit
ti elvetettetek, azt a jobboldal fogja learatni. (Az SZDP jobboldalára
gondoltak mindketten.) A Független Kisgazda Párt is élt a tömegek felvonultatásának
eszközével. Nagy Ferenc utólag megállapította, hogy míg a kommunisták
saját tömegeiket ingyen szállították, az ő tömegeik megfizették a vonatjegyet.
Már 1944 decemberében Debrecenben óriási volt a kommunisták fölénye
szállítási eszközök, újságpapírkapacitás tekintetében. Egy gyerek (a
későbbi Bárdos Pál) Makóról ezt így rögzítette: nagyon tetszett,
hogy a kommunista párt pesti vendégei fekete Hudson autókon érkeztek,
ez a legszebb kocsi, amit akkor láttam és elképzelni tudtam. Ha hallottam,
hogy jön Révai, már reggel rohantam a sarokra lesni a Hudsont. Mindig
nagyon csalódott voltam, ha Tatraplan érkezett.
Horváth Zoltán a filmhíradóra való hivatkozáshoz
hozzátette: Mi eddig csak visszaütöttünk... A politikai
erőszak formái széleskörűek voltak. Az 1945-ös választások előtt Tatabányán
a kisgazdák választási gyűlését 100-150 ember megzavarta, a pártautó
kerekeit kiszúrták. A megyei törvényhatósági bizottságnak az atrocitások
ellen tiltakozó tagja azt a választ kapta a hallgató főispán helyett
az egyik tatabányai kommunista tagtársától: Somogyi kisgazdapárti
tag Tatabányán nem nagyon népszerű. Makón ugyanaz a kisfiú: láttam,
amint a piacra összegyűlt, fölháborodott asszonyok kosárral verték ki
Makóról a kormánybiztost, végig a Szegedi utcán egész Kiszomborig. Szép
népítélet volt, spontán és nem követelt emberéletet. A Komárom-Esztergom
Vármegyei Dolgozók Lapja a tisztviselők némelyikének megverését elítélte,
azzal az érvvel, hogy nincs szükség egyéni terrorra. S ekkor folyt a
választási küzdelem, az 1947-es kékcédulázás. Fodor András író írta
naplójába: ...különkiadású újságok hirdetik a választások új eredményeit.
A munkáspártok előretörése. A KP a legnagyobb párt [...] Addig szavaztak
a kommunisták, míg a benzin tartott? Hordták, vitték a munkásokat teherautókkal,
s egynek-egynek a zsebében még huszonöt névjegyzék-kivonat is volt
mondja valaki. A makói választási nagygyűlésre utazó Marosánnak
Rajk mondta az autóban: Most kell csapást mérnünk a reakcióra.
Az 1945 óta elért történelmi eredményeket most kell megerősítenünk.
A makói kisfiú: Anyám az egészből arra emlékezik, hogy a szociáldemokraták
ellen harcoltak. Nekem is úgy rémlik. Úgy hiszi, hogy a kommunisták
nyerték a választást. Holott csak az ország első pártja lettek.
Emlékei szerint a kékcédula sok ellenszavazatot hozott az ismeretlen
pesti ügyvédnek, Pfeiffernek, aki fölényesen győzött Makón. De a kisgazdák
veresége egyértelmű volt: És mindenki a kisgazdákon nevetett,
akik állandóan az ötvenhat százalékra hivatkoztak. Az 1947-es
választások előtt Auer Pálnak, a párizsi béketárgyalások magyar résztvevőjének
társaságában állítólag a népszavás Horváth Zoltán azt mondta: szabad
választások? Szabad választások majd talán néhány évtized múlva lesznek,
amikor már biztosak leszünk benne, hogy a magyar nép túlnyomó többsége
marxistává lett. Addig nem.
Tatabánya hivatalosan 1947. október elsejétől város.
Október elsején azonban csak a nemzeti bizottságok ültek össze, hogy
bejelentsék megszűnésüket és az új megyei városi Nemzeti Bizottság megalakulását.
Egy 1945-ös rendelet értelmében az önkormányzati választásokra, az önkormányzat
összetételét a nemzeti bizottságban levő pártok és szakszervezetek állapították
meg az arányokat, s a pártok jelöltjei lettek a tagok. Választás tehát
demokratikus választás nem volt az önkormányzatokban 1945-ben.
S nem volt 1947-ben sem. Az új önkormányzat hatvan tagjából 30 lett
az MKP jelöltje, 25 az SZDP-é, négy a szakszervezeté s egy a Független
Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párté.
Az önkormányzatok, a közigazgatás hatáskörét, munkáját
1939-től törvények és rendeletek sora korlátozta, az ország hadszíntérré
válásával a megszokott jogrend, joggyakorlat szünetelt. A magyar vagy
német katonai parancsnokok gyakoroltak valamiféle rendfenntartó, személy-
és vagyonvédelmi jogkört. A hadijog alapján a szovjet városparancsnokok
feladata is ez volt. Az első felszabadult magyar város,
Makó esetében a forrásokból lecsupaszítva jelenik meg az új élet
megindítása, a tényleges gyakorlat, amely hónapokkal később, már
a debreceni Ideiglenes Kormány rendeleteinek kiadása után Tatabányán
is lejátszódott. Makón 1944. november 20-án alakult meg a képviselőtestületet
ideiglenesen pótló bizottság, az 1945. évi 14. Me. rendelet nemzeti
bizottságának előképe. A szovjet városparancsnok régi baloldali embert
nevezett ki magyar városparancsnoknak, segítői voltak a korábban internált
baloldaliak, az MKP helyi szervezetének létrehozói. A városparancsnok
szerint a Vörös Hadsereg nem szándékozik Magyarország függetlenségét
elvenni, az ország belügyeibe beavatkozni, a népi pártok működését felfüggeszteni,
csupán az a kívánsága, hogy a kommunista párt működése ne gátoltassék
[...] határozott utasítása van a városban levő szovjet katonai parancsnokságtól,
hogy a most megalakítandó, s a város ügyeit intézni hivatott eme bizottságba
mindenkit be kell venni, aki valamely de nem fasiszta
társadalmi osztályt reprezentál.
Felsőgallán 1945. március 28-án Goda János volt illegális
kommunista: Kiemeli, hogy a bizottság teljesen politikamentes
és párton kívül álló olyan értelemben, hogy tagjai sorában az összes
törvényesen működő pártok tagjait szívesen látja. A kezdeményezők
mind a négy településen a kommunisták voltak. Van ahol a jegyzőkönyvekből
kiderül, hogy a kommunista párt utasításait hajtja végre a bizottság.
Kezdettől a két munkáspárt és a szakszervezetek képviselői voltak jelentős
számbeli fölényben a később szerveződő pártokkal vagy helyileg esetlegesen
létrehozott társadalmi csoportok képviselőivel szemben.
A közigazgatás megszervezésével a nemzeti bizottságok alakították ki
a képviselőtestületek létszámarányait: a két munkáspárt számbeli fölényét
megalapozták a rendelet értelmében az új községi választásokig.
De nem voltak választások. Rajk László 1946 májusában Tatabányán kijelentette:
...nem helyeseljük a községi választások mostani megtartását.
Ez az összefogás helyett egymás ellen fordítaná a pártokat, elvonná
a demokrácia erőit a jó pénz megteremtéséért folytatott harcától.
A közigazgatási posztok arányosabb elosztását követelő
kisgazdák 1945-ös választási győzelmük után nem tudták megszerezni a
Belügyminisztériumot. Az esztergomi főispáni székben Bíbó István munkatársát,
Tóth Endrét kisgazda főispán, dr. Zeöke Pál követte. Ő már a kommunista
belügyminiszter szándékát ismerve, előre látta Tatabánya várossá alakítását.
Ettől független, hogy a spontán baloldali tiltakozókat Tatabányáról
is teherautókkal szállították Esztergomba.
Tatabányán a XV-ös akna avatásán Rákosi Mátyás beszélt,
kijelentette, hogy Tatabánya rövidesen város lesz. A nyári
nemzeti bizottsági ülések a felszentelés, másutt ezt átjavítva
avatás szót használták. Felsőgallán a nemzeti bizottság
ülését a pártok frakcióinak értekezlete előzte meg. A tatabányai képviselőtestület
nyári ülését a nemzeti bizottság meghívott kommunista tagja és az előzetes
pártközi konferencia is az egyesítés elvi kimondására kérte. 1947. április
végén a négy község előljárósága és jegyzői már az egyesítéshez szükséges
képviselőtestületi ülések előkészítését tárgyalta meg. Tatabányán 1947.
május 15-én a képviselőtestületi ülés összehívását a nemzeti bizottság,
a Bányamunkások Szabad Szakszervezete és a központi üzemi bizottság
is kérte. A tatabányai igenlő döntés után Bánhidán a szociáldemokraták
a június 3-i ülésen már nyíltan a várossá alakítás ellen fordultak.
A megismételt június 5-i ülésen 30:7 arányban az egyesítés hívei kerültek
ki győztesen a szavazásból. Felsőgalla képviselőtestülete is az egyesítés
mellett döntött. Alsógalla önkormányzatát feloszlatta a belügyminiszter,
így a három képviselőtestület döntése után a minisztériumi előkészítés
szabad utat kapott. A szociáldemokraták most a kommunisták korábbi módszereit
alkalmazták, a nemzeti bizottság tatabányai ülésén indítottak támadást
az egyesítés ellen, de ez jogilag nem változtathatott a kialakult helyzeten.
1947. augusztus 15-én írta alá Rajk László az egyesítésről
szóló rendeletet. Az október 1-jei nemzeti bizottsági ülés után október
6-án küldte ki a vármegyei alispáni hivatal a meghívót a képviselőtestület
alakuló ülésére, október 10-ére.
A viták nem csitultak el. Október 9-én Bánhida képviselőtestületi
ülésén a Tatabánya megyei város elnevezés helyett az ősi Bánhidát javasolták,
vagy akár Turulalját. A Népházban 1947. október 10-én megalakult városi
képviselőtestület ünnepi ülésén a tíz napja városnak Tatabánya lett
a neve. Ekkor választották meg a város polgármesterét.
A város megkezdte életét. Az okokat, a célokat lehet
vitatni. De tény: az 1949-es népszámlálás lélekszámadatait tekintve
Tatabánya az ország 11. városává vált.