|
VEKERDI LÁSZLÓ
Amit Dániából
láttam (látok)
1947(-2007)
Keveset tudtam
Dániáról, amikor 1947 késő nyarán az Aarhusi Egyetem meghívásának köszönhetően
a budapesti, szegedi, debreceni, pécsi egyetemek orvosi karáról kiválogatott,
közel száz medikusból álló csoporttal kijutottam oda.
Andersen meséi, gazdag parasztok országa, bőven tejelő
tehenek, Anglia ellátása vajjal, Niels Bohr és koppenhágai intézete
és persze Kierkegaard meg Andersen Nexő körülbelül ez volt minden,
amit Dániáról tudtam. Meg hogy hősiesen ellenállottak a német megszállásnak,
és mentették az üldözötteket. De ezt már inkább népi kollégistaként
tudtam, mintsem medikusként. Gyanítom, hogy én is inkább kollégistaként
kerülhettem be a válogatott csoportba, külön a válogatásért Debrecenbe
jött Kardos László káderezésének és a Bartók Kollégium igazgatójának,
Lemhényi Jenőnek köszönhetően.
Aztán ahogy átléptük Flensburgnál a határt, kezdődtek
a meglepetések. Először is a tisztaság mindenfelé. A házak, az állomás,
a vasúti kocsik és a WC-k mind ragyogtak. És tiszták, jól öltözöttek,
jól tápláltak az emberek is. (Minket is, kora délután érkezvén, bő uzsonnával
fogadtak.) Milyen csendesek! Amint elérkezik az indulási idő, percnyi
pontossággal megindul a vonat, fütyülés, kiabálás-kapkodás, tolakodás
nélkül.
Elnyúltam a harmadosztályú kocsi kényelmes bőrdíványán
és hallgattam egy dán fiatalember panaszait a nehéz utazási viszonyokról.
Túl sokan utaznak, és néha a vonatok 10-15 percet is késnek. Igen, máma
mindenütt nehéz viszonyok vannak, mondtam, és 1945-re gondoltam, a vonat
tetejire és az egyhetes utazásokra Budapesttől Debrecenig.
A vonatok elég gyorsan járnak és gyakran. Viszont
elég drága az utazás. A vasúti hálózat kitűnő: 1000 km2-re átlag 118
km vasútvonal jut. Az 5000 km hosszú vasútvonal-hálózat fele állami,
fele magánkezelésben. Különben, aki kényelmesen akar utazni, nem jár
vonaton. Széles betonutak kötik össze a csendes dán városkákat és a
kis falukat, sűrű az autóbuszjárat, és átlagban minden 25. lakosnak
autója van. És aránylag rövid próbálkozás után mindig lehet az országutakon
autót találni, ami felveszi az embert. Gyalogost nem lehet látni az
országutakon. Mindenkinek van kerékpárja. Legtöbbjüknek kettő-három
is, egy munkanapokra és egy vasárnapi bicikli. A városokban,
nagyobb községekben sokszor az országutakon is széles biciklijárdák.
Itt nagyobb a forgalom, mint a gyalogjárdán. Az üzletek, középület előtt
pedig rengeteg kerékpártartó van. A dánok mindig gondosan lelakatolják
a biciklijüket.
Ránézésre nemigen lehet megmondani, hogy kinek mi
a foglalkozása. Parasztok, munkások, mérnökök, egyetemi hallgatók mind
körülbelül egyformán öltözködnek, s talán nagyjából egyformán is élnek.
Fredericiában pl. felszállt a vonatra egy kissé hangos, nagyon jól öltözött,
jókedvű, közlékeny társaság. Mindehhez még hozzávéve, hogy enyhén műveletlenek
voltak, biztosra vettem, hogy egyetemi hallgatók. Földmívesek voltak.
Mikor hitetlenkedtem, nevetve mutatták a tenyerüket. Mert azért parasztnak
lenni Dániában sem könnyű. Az bizonyos, hogy nagy részük tényleg egész
jómódban él. Láttam pl. egy istállómester lakását, ami körülbelül megfelelne
nálunk egy tanító vagy szegényebb középiskolai tanárénak. Csak mellékesen
jegyzem meg, hogy a könyvtárában szakkönyvek mellett láttam egy teljes
Brehmet, Strindberget, Goethét és még egy pár klasszikust. De azért
nem csupa gazdag paraszt él itt sem. Lehet látni igazán rossz házat
is, és akik nagyobb uradalmakban dolgozó munkások, ott is sokszor nyomorognak.
Napi 10-12 órát dolgoznak egész éven át, tényleg gyenge bérért.
Érdekes, hogy azért mégsem elégedetlenek. Talán azért
nem, mert mindenkinek megvan a felemelkedési lehetősége. Egyrészt földhöz
juthatnak. A parasztság városba húzódásával ugyanis elég jelentős a
földcsere. Másrészt, ha ügyes s jó szakemberré képezi magát, bejuthat
a sokféle mezőgazdasági, tehenészeti tanácsadói és felügyelői állások
egyikébe. Nem szabad ezeket a gazdasági felügyelőket összetéveszteni
a mi gazdászainkkal! Nincs nekik semmiféle diplomájuk vagy papírjuk,
csak tehetségük és munkakedvük.
Az ország nagy jólétének alapját a múlt század második
felében teremtették meg. A földosztás náluk akkor már régen megtörtént.
Főleg kis- és középbirtokok voltak. Ma az ország 204.000 birtokából
110.000 törpebirtok, 92.000 középbirtok (kb. 20-100 hold) és csak 2000
a nagybirtok. A legnagyobb földtulajdon kb. 500 hold. A földek és gazdaságok
mintaszerűek.
A nagybirtokosokról nincs sok mondanivaló, azok ugyanolyanok,
mint nálunk. Fehér kesztyűben járnak, lovagolnak, pihennek és franciául
raccsolnak. (Egy nagy kastély 30 szobájában pl. két agg főúrnő lakott,
francia társalkodónőjükkel. A gyönyörű park, ahova tilos volt belépni,
a lezárt magánutak mutatják, hogy a dán arisztokrácia nem értelmezi
sokkal progresszívebben a demokráciát a miénkénél.)
Annál többet kell beszélni a parasztokról. A parasztszövetségek
sikerének titka az, hogy egyesíti a nagyban való termelés előnyeit,
meg azét a valamiét, amit a magyar úgy mond, hogy gazda szeme
hízlalja a jószágot. A dán faluk sokkal kisebbek a mi alföldi
falvainknál, inkább tanyacsoportok. A házak szépek, villaszerűek. Az
istállók világosak, tágasak, tiszták. Az utcák, helyesebben az utca
betonozott. Villany, telefon, rádió minden házban. Rengeteg üvegház
meg melegágy. Ezek jórésze is közös. Minden faluban a központ a parasztszövetkezetnek
a háza, könyvtárral, olvasóteremmel és az érdeklődők részére szakfelvilágosítással.
A parasztszövetkezetek spontán keletkeztek, a nép
igényére. A múlt század közepén a dán mezőgazdaság, amely addig jórészt
szemes termények termelésére szorítkozott, áttért az állattenyésztésre.
De sehogy sem fizetődött ki a dolog, és 1882-ben egy kis jütlandi városka,
Hjeding parasztjai összegyülekeztek, hogy megbeszéljék, hogyan lehetne
tejtermelésüket jövedelmezőbbé tenni. Elhatározták, ahelyett, hogy mindenki
maga dolgozná fel a tejet, beszállítják egy közös üzembe. Ott aztán
együtt készítenek belőle vajat. A haszonból mindenki egyformán részesedik,
bármennyi tejet szállít is be, csak a tej minőségbeli különbségét jutalmazzák
külön osztalékkal.
Az üzem nagyszerűen bevált, a példát sokan utazánozták,
és ma 1400 szövetkezeti vajgyár van Dániában, 190.000 farmer szállítja
a tejet, évi 900 millió korona forgótőkével operálnak.
Szövetkezeti alapon szervezték meg a vajexportot
is, ma 10 vajexport társaság működik, évi forgótőkéjük 200 millió korona.
A szövetkezetek az állam laza ellenőrzése alatt állanak, különösen a
vajexport szövetkezetek, ropppant gondosan ellenőrzik a kikerülő vaj
minőségét. A sajttermelésük is egyre nő, mostanában éppen a minőségi
sajt előállításán fáradoznak. Pár éve a sajtprodukció még a dán
szükségleteket sem elégítette ki, ma kb. 50 millió kg évente.
A tejüzemekben persze tejet is termelnek.
Ez a megfelelő kifejezés, ugyanis a bekerülő tejet centrifugálszeparátorral
előbb alaposan besűrítik, és a sűrű, majdnem tiszta tejszínből álló
tej kerül fogyasztásra. Mindent tejjel esznek. A reggeli zabpehelyt,
a különös, megrakott dán szendvicseket, a levest, a főzeléket, a gyümölcskocsonyát,
a feketekávét.
A tehenészet fejlődésére jellemző, hogy 1880 körül
569.000 tejelő tehén volt, ma: 1.590.000. Tekintetbe véve, hogy Dánia
lakosainak a száma 1940-ben 3.844.312 volt, ez azt jelenti, majdnem
minden két emberre jut egy tehén. Az összes évi tejtermelés 1840-ben
400 millió kg, 1939-ben 550 millió kg volt. Ez fejenként kb. évi 1350
kg tej.
A tejüzemi és tehenészeti szakemberek kiképzése kitűnő.
Legfelső foka a kőbenhavni
mezőgazdasági kollégium, ahol a tanulmányi idő három év. Üzemekben és
tudományos intézetekben állandóan a tehenészet és a tejüzemek technikai
felépítésének javításán fáradoznak. A jelszavuk: a megállás hanyatlás.
Nemcsak a tehenészetük alapja a szövetkezet. Az első
szövetkezeti sertésvágóhidat 1887-ben alapították Horsensben. Azóta
aztán a zsír, a faggyú, sonka stb. feldolgozására mind-mind a tejüzemekhez
hasonló szövetkezeti gyárak jöttek létre.
A dán szövetkezeti tojásexport társaság tagjainak
száma 40.000, a forgótőkéje évi 16 millió korona. Vannak kisebb szövetkezeti
csirkevágóhidak, szövetkezeti marhahúsexport társaságok, szövetkezeti
cementgyárak és még egy csomó szövetkezetféleség, mind a tejüzemek mintájára
berendezve. A vásárlást is beszerzési szövetkezetek útján intézik el
a parasztok.
Igyekeznek minden használható területet hasznosítani.
A földjük nem túl jó, sok helyütt nagyon rossz. Dánia a jégkorszak visszahúzódó
óriásgleccsereinek végmorénáiból alakult. Az egész ország csupa alacsony
domb. Az ország legmagasabb hegye talán valami 150 m. A
talaj főleg gránitból képződött, a sok eső miatt hajlamos a savanyúvá
válásra. A nyugati partokon végeláthatatlan homokdűnék. Sok a mocsaras,
tőzeges, lápos terület.
Tőzeges, lápos puszta borította a múlt század közepén
Jütland legnagyobb részét. A dombok között megült a víz. Magas fű, gentiana,
sás mindenfelé. Aztán megmozdultak a parasztok. Szövetkezetet alakítottak,
aminek a neve Det danske Hederelskab dán láprét szövetkezet
volt. Az élén egy különös, energikus és roppant munkabírású ember állt,
Enrice Dalgas, Jütland fő útbiztosa. Ami föld csak megjavítható volt,
szántófölddé vagy legelővé alakították, a teljesen hasznavehetetlen
talajokat pedig Dalgas beültette fenyőerdővel. Így lett Jütland a múlt
század második felében Dánia legfontosabb területe, az ország igazi
törzse. Ma mindenfelé tehenek legelnek itt, szép sorban, cövekekhez
kötve, hogy fölöslegesen ne tapossák a füvet.
Gabonából és takarmányból a háború előtt nagy behozataluk
volt, most megpróbálják otthoni termeléssel fedezni a szükségletet.
Az ország területének 75 %-a mezőgazdasági művelés alatt áll. 9,1 %
erdő. A dán erdők mintaszerűen gondozottak. Az ültetett fenyvesek mellett
főleg bükkösök, itt-ott tölgyesek, néhol egymással keveredve. Helyenként
egy- egy juhar vagy egy szilfa. Csak az a baj, hogy az ember alig lép
egy párat az erdőben, mindjárt útra, vagy éppen táblára bukkan, ami
megmagyarázza, hogy az az út csak gyalogosoknak, amaz biciklistáknak
vagy éppen lovasoknak való.
Fűtési szükségleteiknek nagy részét azonban nem erdeikből,
hanem a lápjaikból kitermelt tőzeggel fedezik. A tőzeg feltárására a
háború óta nagyon megcsappant szénbehozatal késztette őket. Ma szénszükségletük
felét fedezi a tőzeg. Természetesen a tőzeg feltárása is szövetkezeti
alapon történik. Dánia elmúlt 50 év alatti csodálatos
gazdasági fejlődése a cooperatív farmerszövetkezeteknek, a parasztszövetkezeteknek
köszönhető. A szövetkezet éppen a legjobb időben , a kifejlődő
nagykapitalizmus mellett a kapitalizmus egészségesebb, széles néprétegre
kiterjedő válfaját hozta létre. A parasztszövetkezetek lényege: sok,
nagyon sok paraszt egyesülése által biztosítani a nagybirtok előnyeit
minden egyes termelő számára. A szövetkezetek teljesen szabadon működnek,
az államnak nagyon kevés vagy éppen semmi beleszólása nincs. (Bármilyen
nagyszerűen működtek is ezek mostanáig, fent vázolt szerkezetük miatt
magukban hordják időbeli korlátaikat. Azt természetesen nem kifogásolhatjuk,
hogy a parasztok dolgába az államnak nincs beleszólása.)
Annál több szava lett viszont lassan-lassan az állam
ügyeiben az egyre erősebben polgárosodó parasztságnak. A dán paraszt
ma már viselkedésben, ruházatban, gondolkozásban teljesen polgár. Az
egyes szövetkezetek hatalmas tőkével dolgoznak, és a paraszt mint a
kapitalista részvénytársaság tagja, maga is részvényes.
A dán parasztság teljes joggal középosztálynak érzi magát.
Lakásuk, ruházatuk, életnívójuk eléri vagy talán meg is haladja a mi
felső középosztályunk alsóbb rétegeiét (tanárok, orvosok, mérnökök).
A dán parasztok fiai természetesen egyetemre járnak, s általában roppant
konzervatívok. (Úgyannyira, hogy ez eleinte még engem is meglepett,
pedig szokva vagyok az itthoni egyetemisták enyhe konzervativizmusához.)
Így aztán érthető, hogy a parasztság és a nagykapitalista
rétegek nagyon jól megértik egymást. Annál kevésbé mondható el ez a
paraszt-munkás viszonylatban. És a parasztszövetkezetek teljesítőképességének
éppen itt a határa.
A dán ipar főleg mezőgazdasági termékek feldolgozásával
foglalkozik. A tejüzemekhez, a konzervgyárakhoz hasonlóan szövetkezeti
alapon tartanak fenn a parasztok kekszgyárakat, mezőgazdasági gépgyárakat,
sörgyárakat, olajgyárakat, stb. is.
Jól értsük meg: a gyár a parasztoké. Több, sőt sok
paraszté, az igaz. Hanem a munkásoknak semmi beleszólásuk nincs a gyár
ügyeinek az intézésébe. Azt elintézik a tulajdonosok: a parasztszövetkezet.
A parasztszövetkezet mint gyártulajdonos szerepel, és természetesen
minden érdeke közös a nagykapitalista gyártulajdonosokéval és homlokegyenest
ellenkezik a munkásokéval.
A probléma egyre égetőbb lesz, mert Dánia rohamosan
iparosodik. A hatalmas mezőgazdasági és halászati termékeket feldolgozó
gyárak mellett egyre-másra épülnek a gépgyárak, textilgyárak, hajógyárak,
cementgyárak, többnyire szövetkezeti alapon. A vasat, gyapjút és hasonló
nyersanyagokat importálják, a kész árut gyakran kiviszik. (Pl. 1939-ben
360.365 millió korona értékben exportáltak nem mezőgazdasági termékekből
előállított árut.)
A szövetkezetek igyekszenek rentábilisabbá tenni
gyáraikat, és elkerülhetetlenül átveszik a kapitalisták módszereit.
Igaz, hogy a kizsákmányolás nem túlságosan nagyfokú. A dán munkást elég
jól fizetik, a legkisebb fizetés kb. 350-400 korona, amiből jól meg
lehet élni. Illetve: lehetne, ha nem volna a lakás olyan drága, és nem
volna olyan nagy az adó. Az adórendszerük progresszív, de éppen a munkások
fizetése, a 400-600 korona körül ugrik legnagyobbat, úgyhogy a gazdagok
aránylag kevesebb adót fizetnek. A ruhaneműek is drágák, egy jobb ruha
200-300 koronába is kerül! Mindehhez még hozzászámítva a munkások kevésbé
rendezett és kissé felemás társadalmi helyzetét, könnyen érthető, hogy
a munkásság aránylag jó életszínvonala ellenére is elégedetlen. Pedig
a lakosságból 1.284.800 kézműves és munkás és csak 967.413 a paraszt.
A probléma az utolsó, 1945-ben megtartott választások
után lett egészen éles. Ezen a választáson a már régóta vezető szociáldemokraták
lemaradtak, és az erősen konzervatív parasztpárt alakított kormányt
Knud Kristensen vezetésével. Érdekes, hogy a párt neve Venstra
ami magyarul bal-t jelent, hanem azért baloldaliságot még
nagyítóval sem igen lehetne találni a pártban. Ez a kormány mindenben,
sokszor elég erőszakosan, a végletekig képviseli a parasztság érdekeit.
Hogy csak egy példát említsek: a dán vaj úgyszólván teljes egészében
Angliába kerül. Úgyannyira, hogy Dániában jegyre adják a vajat! De az
ország legjobb fizetőeszköze a vaj. Anglia viszont úgyszólván az egyetlen
fizetőképes vevő. Ezt a helyzetét ki is használja, és elég alacsonyra
szabja a vaj árát. Csakhogy a parasztszövetkezetek által fenntartott
Venstra-kormány nem fizethet ám keveset a parasztoknak a vajért! Ezért
aztán megtoldja az angoloktól kapott alacsony árat az államháztartás
terhére, nehogy a parasztok érdekein valami csorba essék. Így aztán
előáll az a furcsa helyzet, hogy a dán vaj lassan olcsóbb lesz Angliában,
mint Dániában.
Ez a dolog előttünk nagyon ismerős, ugyanezt csinálták
nálunk a mi feudálkapitalistáink a cukorral. Csakhogy ne tessék szem
elől téveszteni, hogy Dániában mindezt nem bárók, grófok és iparmágnások
csinálják, hanem a parasztszövetkezetek.
Aztán a Venstra-kormány nem tud mit kezdeni a munkáskérdéssel.
Mint parasztkormány, nem engedheti meg magának azt, hogy munkanélküliek
legyenek, hiszen úgyis fél az elégedetlenségtől. Valóban sikerült is
elérniük, hogy ma Dániában nincs munkanéküli, mindenki dolgozik valamin.
A munka azonban összevissza, minden tervszerűség nélkül folyik, lehetetlen
nem látni, hogy nem olyan dolgokon dolgoznak, amikre szükség van, csak
éppen ki-ki a maga mesterségét folytatja. Ez persze óriási
teher az államnak.
A mezőgazdaság érdekeinek mindenekfölött való védelme,
tervszerűtlenség, egészségtelen exportlehetőségek és még száz egyéb
baj annyira megterhelik az államháztartást, hogy ma már a korona háború
előtti értékének kb. 1/2-1/3-ára esett.
Az export nehézségeiben a kormányhű dánok természetesen az általánosan
nehéz gazdasági helyzetre, a német vákuumra és hasonlókra
hivatkoznak. Érdekes volt, mikor egy gazdasági előadás utáni vitán megkérdeztem,
hogy miért nem próbálnak kereskedelmi kapcsolatokat teremteni a Szovjettel
és velünk, kelet-európai államokkal, egy dán fiatalember hevesen felpattant
és elég lemondó hangon mondta: Erről aztán nálunk beszélni sem
szabad. Vagy kinevetik, vagy lehetetlenné teszik az embert. Ennek
az egyoldalú beállítottságnak a következményeiért Dánia lassan gazdasági
gyarmatává válik Angliának. Úgyszólván minden terméküket Anglia veszi
fel. Az USA messze van, és különben sem szorul mezőgazdasági termékekre.
Ők viszont nyersanyagaikat, árucikkeiket kizárólag Angliából importálják.
Ezt kormányszerződések és különféle vámkedvezmények biztosítják. Könnyen
megy a dolog, hiszen az export a szövetkezetek kezében van, és lassan
a parasztszövetkezetek kezébe kerül az állam is. A Venstra párt politikájának
pedig leghatalmasabb külföldi támasza Anglia. Amikor munkásokkal beszélgettem
problémáikról, bajaikról, rendesen egy lemondó kézmozdulattal és ezzel
az egyetlen szóval fejezték be mondanivalójukat: Venstra.
Az ipar növekedésével nő a munkások száma, nőnek
a városok. 1860-ban az összelakosságnak még 1/4-e
sem lakott városokban, ma csaknem a fele. A gyári munkásság szakszervezetekbe
tömörült. A szakszervezetek egyesületének 600.000 tagja van.
Egyesületekbe tömörültek a munkaadók is. A dán munkaadók
egyesületének 19.000 tagja van. Az iparosok klubja, 1838-ban
alakult, régi, tekintélyes, konzervatív társaság, amelyik az ipar előmozdításán
kívül főleg a nagyiparosok érdekvédelmével foglalkozik. Lapjuk is van,
a Tidsskrift for Industri. Végeredményben ez és a kebelébe tartozó
ipari tanács irányítja felsőfokon a dán ipart és exportot.
1050 tagja van mindössze. Az ipari tanács tagjai közé tartozik
valami 2000 konszern, köztük a szövetkezeti gyárak is, amelyek mindenben
együttműködnek a nagyiparosokkal.
A kereskedelem Dániában nagyon régi. Ma kb. 485.000
ember él kereskedelemből vagy bankügyletekből. (A kereskedőtársulatot
1742- ben alapították.) A kereskedelem igen nagy részben szabadkereskedelem,
a háború előtt az importált áruk 3/5-e vámmentes volt. Kőbenhavn
szabad kikötő, és mindenféleképpen könnyítik, különösen az átmenő, áruforgalmat.
Gyakorlatban ez annyit jelent, hogy vámmentesen és valóban igen könnyen
lehet kereskedni Angliával, más államokkal viszont nehezebben. Az angol
áruk meglepően olcsók, más árukat, francia vagy USA árukat alig lehet
látni az üzletekben. Ugyanakkor a dán kereskedelem legtöbb útja Londonba
vezet. A kereskedőtársulat nagyfokú önállósággal bír, elméletileg még
a kormánnyal szemben is más álláspontra helyezkedhet. Gyakorlatban a
kormány teljesen bírja a gazdag kereskedők bizalmát.
A szociális intézmények jól működnek. A lakosság
80 %-a tagja a betegsegélyző egyesületnek. Akinek a fizetése évi 6400
Kr-nál kevesebb, azt betegség esetén úgyszólván teljesen ingyen gyógykezelik.
Öregségi, munkanélküli és balesetbiztosítások is igen nagy számban köttetnek.
A kórházak közül mindössze három van állami kezelésben, a többieket
a törvényhatóságok és az önkormányzatok tartják fenn. A kórházaik nagyjából
olyanok, mint a mieink, kicsit jobban felszereltek, lényegesen tisztábbak,
és körülbelül egyformán bánnak bennük a fizetős és nem fizetős betegekkel.
*
Dánia átalakulásában
a legjelentősebb évszám nem 1849 volt, amikor a Rigsdagban összegyűlt
tekintélyes külsejű urak kimondták az alkotmányos királyságot, hanem
1882, amikor egy kis dán mezővároskában megalakult az első parasztszövetkezet.
A szövetkezetek előtti Dánia társadalma a feudalista
nagyurakból és gazdag városi polgárokból állt. A parasztok éppoly kevéssé
voltak a társadalom alkotó tényezői, mint nálunk. A vidéki
urak kedvelt kormányformája az abszolút monarchia volt, a polgároké
inkább az alkotmányos királyság. Ennek megfelelően a régi Dánia társadalma
és szellemi élete nagyjából megegyezett a többi európai elmaradottabb
kis államéval. Náluk is voltak a 18. század elején romantikus írók,
pl. Adam Oehlenschlaeger, aki temérdek darabot írt mindenféléről, jó
öreg romantikus minták szerint, főleg a dán hőskorból véve a tárgyat.
Romantikus szabály szerint utazott Európában, végiglátogatta a korabeli
szellemi kiválóságokat Goethétől Madame de Staël-ig. Megtaláljuk
náluk a nagy jogász-filozófust is, A. S. Oersted személyében, akit minden
lehető földi méltósággal elhalmoztak, a szenátus, a tudományos akadémia
elnöke volt, és leghíresebb munkájának, ugyancsak szabályszerűen Kísérlet
a sajtószabadság megfelelő fokig korlátozásának helyes értelmezésére
és felfogására a címe. Nem kell őt összecserélni H. C. Oersteddel,
a fizikussal, aki kiegészíti a hasonlóságot Európa többi országaival,
ahol szintén ez idő tájt működnek a nagy kísérleti fizikusok. Oersted
tudománya is társasági tudomány, mint pl. a korabéli francia
fizikusoké. Minden szónál ékesebben mutatják ezt egykorú festmények,
amelyeken Oersted szalonkabátban mutatja be híres kísérletét a mágnestűvel
a kíváncsi uraknak. Tökéletes megfelelője ez annak a képnek, amelyen
A. von Humboldt a hang terjedési sebességét méri cilinderben,
frakkban; vagy amelyeken a francia szalonok előkelő közönsége delejzgeti
egymást a villanygépeken. Megtalálható a hazafi-nyelvész is, Rasmus
Rash képében, akinek a jelmondata: Mindent hazádnak köszönhetsz.
A szent szövetségesdi alatt szenvedő, ébredező és múlató Európa jól
ismert képe ez, de a felületes szemlélő figyelmét sem kerülheti el a
németnél kisebb francia hatás. A hasonlóságot betetőzi az 1948-as alkotmányozó
országgyűlés, ami kísérteties pontossággal következik be. Ezen a Dánián
még semmi sem látszik az északiság-ból, a szót abban a definiálatlan,
zavaros értelemben használva, ahogy azt általában szoktuk.
Közben pedig lassan kezdett átalakulni minden
alkotmányozó országgyűléstől és romantikus nemzetmentő mozgalomtól
függetlenül a dán társadalom. Egyre nagyobb szerep jut
a gazdagodó városokban a középpolgári rétegeknek, a vidéken pedig a
parasztság kezd jelentős szerepet játszani. A szabad, jómódú, anyagi
gondok nélkül élő dán kispolgárság életformáját ekkor menti át az elkövetkező
korokra Hans Christian Andersen, akiből aztán már szinte árad az a megfoghatatlan
északiság, ami pl. Oehlenschlaegerben igazán egy csepp sincs.
Andersen maga nagyon szegény volt gyermekkorában, csak kívülről nézhetett
be az alacsony dán házacskák ablakain, ahol a jómódű polgárok éltek;
kívülről, akárcsak a kis gyufaárus.
A kis, szűk dán utcák a régi városrészben nagyon
is ismerősek voltak. Szinte hiányzott a két közel lévő ház ablakából
az átfektetett deszka, amin a gyerekek rózsáskertet csináltak a Hókirálynőben.
És a gerenda vázú Régi ház, belül disznóbőrbevonattal. Lám,
megvan ma is, hirdetve, akárcsak egykor a kisfiúnak, hogy az arany
elvész, disznóbőr el nem vész. Ha estefelé benéztem az alacsony
ablakon a kis szobákba, a nagy karosszék, a párolgó ital mind-mind olyan
ismerős volt, hogy igazán hiányzott a bodzafaanyóka. És
végül a parki tó, amin még ma is úszkál a rút kis kacsából lett hattyú,
ma is éppúgy etetik a gyerekek, mint akkor. Az a nagy hajú bácsi meg
éppen olyan, mint a költő, aki egy esős estén beengedte magához a csintalan
Ámort.
Az akkori viszonyok töbé-kevésbé még ma is megvannak
néhol, azért Andersen még a mai Dánia megértésére is hasznos kalauz.
A jómódú, gondtalanul élő kispolgár ráér. Aránylag keveset kell dolgozni,
azért ráér sétálni. Azért aztán szép parkokat csinál, tavakkal, hattyúkkal.
De ráér otthon ülni is. Azért aztán lehetőleg szépen igyekszik berendezni
otthonát. Annál is inkább, mert a rossz, esős idő miatt kénytelen fedél
alatt lenni, és nem töltheti szabad idejének jó részét az utcán, mint
a déli ráérő ember. A ráérő ember pedig álmodozik is, akár északon lakik,
akár délen. Csakhogy az északi kispolgárnak nemcsak gazdasági lehetőségei,
de természet szabta lehetőségei is elég korlátozottak. Föltétlenül jobb
meleg szobában üldögélni, mint esőben csatangolni. A rút kis kacsából
lett hattyúnak is sokkal kényelmesebb a park tavában maradni, ahol etetik,
mint tragikusan világgá szállni vagy kimúlni egy hattyúdallal. Ha aztán
e kényelmes életlehetőségek mellé még a polgárok szabadsága is biztosítva
van, mégpedig a lehető legnagyobb mértékben, akkor aztán az emberek
csendesebbek lesznek, az élet üteme lassabban folyik, a biztosított
életű emberek érthetően nyugodtabbakká válnak. Az életért való
küzdés nem túlságosan nehéz, roppant rendszeresen, napról napra
ugyanúgy folyik le. Ez az egyforma és unalmas munka bizony roppant fantáziátlan.
Amellett csak akkor lesz igazán racionális, ha kellő belenyugvással,
minden vállalkozgatás, próbálgatás nélkül csinálják. A polgár és a paraszt
minden dolgát biztonságban kezdheti meg és fejezi be. Tudja, hogy túl
nagy sikert nem érhet el, de aránylag kevés munkával nagyon jól élhet.
A parasztot sem érheti nagy veszteség. A klíma egyenletes, szelíd. Különben
is állattenyésztők, és a vaj mindig beüt. A probléma legfeljebb a minőség
állandó, nem túl gyors javítása. Mindezek a dolgok realistává teszik
az átlag dán embert, mégpedig a szónak legvaskosabb értelmében. Mindent
abból a szempontból mérlegel, hogy mit használ vele magának. Cseppet
sincs ezzel ellentétben, hogy nagyon becsületesek. Rájöttek, hogy legjobb
üzlet a becsületesség. Éppen ezért az átlag dán ember egyáltalán nem
is vallásos. Jellemző, hogy Kőbenhavn
egyik legnagyobb templomát könyvtárrá alakították át. A templomok is
roppant szerény látogatottságnak örvendenek. A papok éppolyan kenetteljesek
és nagyképűek, mint nálunk.
Ennek az átlag dánnak nagyszerű példáját
látom a múlt század egyik legnagyobb dánjában, N. F. S. Grundtvigban.
Ő pap, költő, történetíró és pedagógus volt. Ahogy ő mondta, súlyos
kísértések után a biblia lett számára az igazság sziklája, de
ezt a mondást persze nem kell túl tragikusan venni. Támadta is a hivatalos
egyházat, de csak a gyakorlati szükségleteknek megfelelően, és jól ügyelt
arra, hogy egy prédikációjával úgy meghassa Keresztély királyt, hogy
az püspökké nevezze ki. Legfontosabb alkotása a dán népfőiskola. Ez
valóságos pedagógiai vetülete a parasztszövetkezeteknek. A parasztok
télen összegyülekeznek, spontán, minden kényszer nélkül, és nem is szakdolgokat
tanulnak, hanem pl. dán történelmet, világtörténetet és egyéb, az általános
műveltséghez szükséges dolgokat. A minőséget akarják javítani, akárcsak
a vajnál meg a sajtnál. Rájöttek, hogy tudni is hasznos. Aztán abban
is hasonlítanak a parasztszövetkezetekhez, hogy szabad iskolák, az államnak
semmi beleszólása nincs, legfeljebb a pénzügyi támogatás. Persze így
ez is túl szép, ma a valóság kb. ugyanaz, mint a parasztszövetkezeteknél:
a parasztállamnak jó befektetés az őt alátámasztó népfőiskola, az államot
pedig azok vezetik, akik a parasztszövetkezeteket meg a népfőiskolákat
csinálják. A népfőiskolák természetesen semmiféle diplomát vagy ehhez
hasonló papírt nem adnak. Ez nem férne össze a szabadsággal. Grundtvig
mint a 19. század legnagyobb dánja él a köztudatban és a dánok valódi
megtestesítőjüknek tartják.
Annál érdekesebb, hogy a század másik nagy dánját
Sőren Kierkegaard-t
nem ismerik el a dánok a dán átlagember megtestesítőjének.
Igazuk is van. Kierkegaard bizonyos szempontból az átlag dán túlkompenzációjának
fogható fel. Mint már említettem, az átlag dán nyugodt, szelíd, vallásilag
közömbös, némi humorérzékkel rendelkező emberféleség. Különösképpen
individualistának sem tartható, szövetkezési hajlandósága a tanúság
rá. Kierkegaard-ra pedig mindennek homlokegyenest ellenkezője áll. Nyugtalan,
vad, fanatikus, komor és végzetesen magányos. Nem állhatom meg, hogy
legalább egy pár szóval ne szóljak a filozófiájáról, jóllehet nem túl
jellemző az átlag dán gondolkozásra. (De hát az egzisztencializmus csábos
lejtő.)
A kierkegaard-i filozófia egy része ugyanolyan vágyfilozophia
mint Platoné. A feudális királyság hű tisztelője, a szigorúan arisztokratikus
különc nem túl jó szemmel nézi a tollasodó polgárság egyre növő befolyását.
Azért aztán csinál egy Isten országát egy tökéletes
abszolút monarchia képére és hasonlatosságára teremtve. A vallás alapja
a tekintélytisztelet, ez viszont a különbségekben gyökeredzik. Olyasféle
különbség van Isten és ember közt, mint a király és alattvalója közt.
Csakhogy az utóbbi különbség véges, az előbbi örök és lényegében
kvalitatív, ami semmiféle merész és szentségtörő vizsgálódással sem
hidalható át. Később is feltűnő sokszor és szívesen alkalmazza
a királyság hasonlatot, és egy helyt pl. az apostolokat a kamarásokhoz
hasonlítja.
Sokkal fontosabb vallásfilozófiájának
másik gyökere, a magános Kierkegaard. A keresztyénység
döntő kategoriája a magános ember. A magános ember egyedül
van, egyedül az egész világon, egyedül Istennel szemben.
Mivel az Isten személyiség, azért csak személyesen ismerhető meg. A
személyiség, az Én az a valami, ami összetettségében állást foglal
ahhoz az összetettséghez, ami körülveszi. Az ember pedig végtelenségből
és végességből, időbeliségből és örökből, szabadságból és kényszerből
van összetéve. Ezeken a sorokon is érzik Kierkegaardban a Hegel-tanítvány.
Legjobb munkáiban mindvégig dialektikus marad. A magányos, azaz az igaz
ellentéte a tömeg, a jogtalanság. Ahol tömeg van, vagy ahol jelentőséget
tulajdonítanak a tömegnek, ott soha nem a legfőbb célért élnek, törekednek,
[...]
mert a tömeg a jogtalanság, igazságtalanság. Ez a beteges tömegiszony
mindenütt végigkísér folyton, gyakran hangsúlyozva, hogy a tömeg a legfőbb
igazságtalanság. Az igazságot csak a magános ember találhatja
meg. Ezért nem alakított Krisztus sem soha pártot. Mindenki, aki igazságban
az igazságot akarja szolgálni, önként mártyrrá válik. Elvonul
a többi embertől, mint ahogy ő is elvonult Jütland északi részének kietlen
pusztáira, és lényegében csak Istennel és saját magával fog beszélni.
Az aztán igazán nem meglepő, hogy kereken kijelenti, hogy a politkának
pedig semmi köze nincs az igazsághoz, így nem is emberhez méltó dolog.
(Érdemes megfigyelni, hogy a másik nagy dán, Grundtvig aktív politikus
volt.) Az emberekkel szembeni állásfoglalásban lehetetlen nem látnom
a szövetkezetek laza, szabad szellemét: és minden egyes embert
tisztelni, föltétlen minden embert, ezt jelenti az igazság, az istenfélelem
és a felebaráti szeretet. De a tömeget tekinteni igazságnak istentagadást
jelent.
Nos, ebben a mi fülünk már egész csomó érzelmi
motívumot hajlandó látni. Legszembeötlőbbek a magánosság meg az én-fogalom.
Rögtön Ibsen jut eszeünkbe, Brand, a mártír pap, meg Peer Gynt, az önmagaság
császára, Solness építőmester vagy Hjalmar... A magánosság problémája
Kierkegaard-nál is szórul szóra ugyanaz: önmagunkból kell szólnunk,
ehhez azonban túl kell jutnunk önmagunkon. Ezt nem bírjuk megtenni,
ezért összeütközésbe kerülünk mindenféle minket körülvevő társadalommal,
ennek az eredménye a magány, az egyetlen igazi emberi tragédia. Kierkegaard
mégis ajánl egy megoldást: Istent. Csak az ő segítségével juthatunk
túl magunkon, az önként vállalt magányon át.
Akárhogy is van, az biztos, hogy a dánok nem nagyon
fogadták meg a nagy magános tanácsait. Először is egyáltalában nem magános
emberek. Legalábbis nem sokkal jobban, mint a többi európai emberek.
Az igaz, hogy pl. szeretnek egyedül lakni egy szobában, de hát az is
bolond, aki nem szeret, ha módja van rá. Az igaz, hogy szinte csodálatosan
kevéssé tolakodóak. Tisztelik a másik ember magányát. Az idegent pl.
nem ajnározzák, nem kísérgetik és nem rajongják körül, mint nálunk,
hagyják menni, amerre lát. De az is igaz, hogy ebben kényelemszeretetüknek
is nagy része van. A magánosság az átlag dánnál csak annyit
jelent, hogy jólétük miatt nem szorulnak egymásra, ezért érthetően függetlenebbül
élnek egymástól.
A királyhoz való viszonya is egész más már a mai
dánnak. Nagyon szeretik általában a királyt, még kommunisták gomblyukában
is nem egyszer láttam király jelvényt. Azt hiszem, a király csak arra
szolgál nekik, hogy legyen valaki, aki őrség és kíséret nélkül autózik,
lovagol vagy sportol, és akit büszkén lehet mutogatni az idegeneknek:
az ott, uram Dánia királya. Az az egyszerű ember a lóháton, őrség
nélkül. Akárcsak az állatkertben: Ez itt uraim az oroszlán,
az állatok királya. És minden ilyen alkalommal büszkeség tölti
el a szívüket: Milyen demokratikusak is vagyunk mi, istenem.
Mégis, kutya legyek, ha én is nem úgy érzem, hogy
Kierkegaard filozófiájában van valami, nem is annyira dán, mint északi.
Nagyon is jól emlékszem még arra a svéd munkásra, aki egy egész délután
Európa pusztulásáról, a magános bolyongás gyönyörűségeiről, a marxizmusról
és a kínaiakról beszélt. És arról, hogy a Szellemnek hogyan kell végre
is átvenni a világ irányítását.
Mindent egybevéve valahogy így lehetne megadni a
dánok receptjét: Végy az esetek legnagyobb részében egy
csomót Grundtvigból és keverj hozzá egy kicsit Kierkegaard-ból. Ekkor
megkapd az átlag dánt, aki kegyensúlyozott, jókedvű, nyugodt, humoros,
társaságkedvelő és néha álmodozó és lelkiismeret-furdalásai vannak.
Aztán az esetek jóval kisebb, szinte nagyon kicsi részében főleg Kierkegaard-ból
kell a keverékbe tenni, akkor létrejön a vallása, tépelődő magános,
északi dán, aki olyan, mint Pontoppidan Lykke Perje,
nem bírja ki a boldogságot.
A század eleji dán társadalomnak, irodalomnak és
filozófiának mind a szövetkezeteknek köszönhető nagy gazdasági jólét
és magas életnívó adta a hátteret. Filozófusok, mint H. Hoeffding, aki
synthetikus filozófiát csinált idealista alapon, nyelvészek mint V.
Thomsen, az ótörök és a mongol nyelvek nagy ismerője, P. V. Jensen-Klint
a templomépítő, és még számos nagy orvos, mint R. N. Finsen, mérnökök,
köztük a szegény fiúból felküszködő P. O. Pedersen, tudósok mint Krogh
és Bohr, mind csupa nagy név és még egy egész csomó a zavartalan anyagi
jólétnek köszönhetik feljutásukat és gyakorlati érzéküknek.
Hogy az írók látszólag egész mást, magánosságot,
meg nem értést, északi borút és én-problémákat fejtegetnek, gondolok
itt főleg Pontoppidanra, Jacobsenre, Gunnarsonra, hogy látszólag nagyon
is borúsak és dekadensek, azt nem kell egészen komolyan venni. Ők csak
a dánok, akikbe több Kierkegaard szorult. Az a jelenség ez, amit Johanes
v. Jensen így fejez ki: A dán elme kettéhasadt valami, mert mi
Rousseau-val érzünk és Edisonnal gondolkozunk.
Jensennél még egyszer felvonul hatalmas és ünnepi,
bár néhol kissé már unalmas processusban a dán táj, az alig folyó, lassú
dán folyók, a domb szaggatta dán föld smaragdzöld legelőivel és aranyzöld
bükköseivel, a legelő tehenekkel és a csendes tavakkal. És az egész
felett valami csodálatos finom, ezüstös köd lebeg: a gyerekkori emlékezés
és az elmaradhatatlan magány köde. Jensennél e domb mindig több mint
csak domb, a folyó több mint folyó, a táj több mint táj: mythos.
*
Azt már próbáltam
vázolni, hogy a szövetkezeti termelés mint érkezett el teljesítőképességének
határaihoz. A társadalom életében ezt egyre súlyosodó munkásparaszt,
helyesebben munkás-tőkés ellentétek követik. A munkásprobléma egyre
élesebb lesz, és az irodalom, ez a finom műszer már mutatja a változásokat.
A világháborút követő években keresni indult a dán termelés,
társadalom és irodalom. Az egyik irány a destrukció, az elkeseredés,
öngúnyolás és nihilizmus iránya volt, fő képviselője Tom Kristensen.
Aztán ott is lábra kaptak a háború utáni izmusok, a legerősebb a helyi
viszonyoknak megfelelően valamiféle idealizmus lett.
Az egyre fokozódó gazdasági bajok a dán értelmiség
figyelmét a közgazdaságtan felé terelték. Az egyetemen külön fakultása
van a közgazdaságtannak és nagyon komolyan, matematikai-statisztikai
alapon készülnek fel a hallgatók.
A munkásság állandóan nagyobb és nagyobb szerephez
jut a dán életben, számuk folyton nő, és bizonyos fokú, bár a mienknél
kisebb osztályellentéteik a tőkés és paraszt rétegek felé úgy ahogy
összekovácsolják őket. Egy részük a szociáldemokrata, másik, lassan
talán már nagyobb részük a kommunista pártba tömörül. Talán a gazdasági
fejlődés jövendő útját mutatja az is, hogy a mai dán írók nagy többsége
szocialista.
Az agg Nexő örökségét
elég sok és elég tehetséges író veszi át. Hans Kirk, aki maga is harcos
forradalmár, Knuth Becker, Harald Herdal, Martin A. Hansen köztük talán
a legismertebbek. Egyikükről sem lehet azt mondani, hogy megközelítenék
a mestert. A probléma mindegyiküknél nagyjából ugyanaz, az illúzió-realitás
kérdése. Az ő szereplőik már nem tépelődő, istenkereső, boldogságtól
futó emberek. Erős, munkabíró, nehézségeket legyőző és élni tudó emberek.
Hiába: a fáradtság, enyhe lemondás, kétes dekadencia kimegy
a divatból lassan északon is.
Eddig tartott...
*
Érdekes, hogy milyen nagy a mai dán írókra az angolok hatása. A háborút
követő rövidke béke és a hamarosan kiképződő Hidegháború első éveinek
idején általános európai jelenség volt efféle angolszász
(egyre inkább amerikai) hatás; Magyarországon is; csakhogy itt Weöres
Sándor, Ottlik Géza, Hernádi Gyula és Gulyás János kivételével senki
nem ismerte fel vagy pláne el a különben máig elevenen ható
létezését. Talán azért se, mert nálunk máig erősen különbözik felismerni
és elismerni valamit; dánul viszont mindkettő erkendelse
(Dansk-Ungars Ordbog, 141 p.) A dán kritika és az irodalomtudomány nyugodtan
vállalja az angolszász hatást. A dánok ellátják Angliát vajjal,
cserébe az angolok pedig Dániát irodalommal mondják.
Ez a szelíd önirónia azonban érdeklődést, felkészültséget,
tájékozódást takar, helyesebben mutat. Az Aarhusi Egyetem Általános
Hallgatói Egyesületének a folyóirata, a Den jydske Akademiker
állandóan közölt verseket, s nemcsak a diákokét; szeniorok, fontos pozíciókat
betöltő funkcionáriusok (mondanám idézőjel nélkül, ha nálunk
nem kötődne máig és ma is ehhez a szóhoz annyi rossz emlék és tapasztalat)
is publikálnak a folyóiratban, mutatta büszkén az egyik szerkesztő,
mikor megajándékozott néhány számmal az 194647-es, (akkor már
18.) évfolyamból.
Az Aarhusi Egyetemet a reáltudományok oktatására,
művelésére, alkalmazására tervezték, alapították és építették meg, középpontjában
vagy mondjuk inkább gerincében a közgazdasági fakultással.
Fontos szerep jutott a Studentenforeningenben a Központi Diákegyesületben
is közgazdászoknak, és a Diáktanács (Studenterraadet) egymást követő
elnökeinek, akik többnyire a közgazdaságtudományi fakultás hallgatói,
a megválasztásán, ez csakúgy meglátszik, mint a Den jydske Akademiker
témaválasztásán. Csakhogy a dánoknál a közgazdaság nem egészen azt jelenti
mint nálunk. A grundtvigi szervezeti racionalitás kollektív haszonmaximalizálása
mellett ismerik a kierkegaard-i Magány méltóságát is. Az embernek végtére
mégoly jól működő kollektívában is magának kell döntenie, mert a döntésekért
csak így vállalható személyes felelősség, ami tartós gazdasági föllendüléshez
elengedhetetlen. A szövetkezetek sikerének a titka a közös haszon és
az egyéni felelősségvállalás dinamikájában rejlett. S minél magasabban
áll valaki a hierarchiában, annál nagyobb egyéni felelősség terheli
a közös döntésekért. Aarhusban a közgazdaságtudomány szükségképpen (bár
nem szükségképpen szoros) kapcsolatba került a humanoriákkal: történettudománnyal,
filozófiával, teológiával, meg az érzelmeket, világnézetet (Fülep Lajos
szerint értve a szót) jelző-behatároló, meghatározó művészetekkel.
A sok vers a Den jydske Akademikerben, a szakszerű
irodalomtörténeti-irodalomeléméleti tanulmányok-esszék-kritikák, a hallgatók
amatőr színibemutatói és zenei estjei ennek az új közgazdaságtudománynak
a tartozékai, termékei, szolgálói; mondhatjuk akár, hogy a Schiller
Róbert-i Egy kultúra között korai megnyilvánulásai.
Ebből a kultúrából érthető-értékelhető az angolszász
hatás Dániában a költészetre annak kritikai-irodalomtörténeti-irodalomfilozófiai
értékelésével-értelmezésével együtt. A Den jydske Akademiker
irodalmi munkatársa, stud. mag. Tage Skou Hansen az 1946. szeptemberi
számban új dán költőkről írt tanulmányában az angolszász hatás köré
vagy inkább helyett tágasabb és általánosabb eszmei, érzelmi, személyi
és kollektív mintákat és modelleket (inkább mintsem hatásokat) sejtet,
hasonló válaszokat hasonló, illetve hasonló célú vagy hasonló következményekkel
járó kihívásokra. Anglia költészete, kiváltképpen London bombázása,
csakúgy Dániáé a németek általi megszállása után a haza, a szülőföld,
az otthon, a gyerekkorban megismert és megszeretett táj felértékelődését,
költészetbe transzformálódását, mitizálódását teremtette vagy erősítette
meg; elődöt illetve példát keresve és találva Rupert Brooke és Wilfred
Owen első világháború alatt írott verseiben, háborúellenességében, szülőföld
szerelmében.
Egy irodalomtörténész (hallgató) az igazi dán költészetet
egyenesen 1940 április 9-ével, a náci-SS megszállás napjával datálta;
a többit Nyugaton már jobban megírták, és Otto Gelsted versét
idézte; angol fordításban mindjárt. A vers címe is: April 9th;
ami természetesen 1940. ápr. 9-re utal.
at
dawn the dark birds flew
with scream [?]
of motor screw
squadron that swept across the citys brow
we saw them go and seeing
knew to our inmost being
that we must taste bread of bondage now
A morn of cloudless blue.
The sun, so sorely due,
shining at length, but as on sightless eyes
cramped in her captive chain
lay Danmark, dumb with rain
in deepest need unknown agonies
But at that fateful day
when bleeding there you lay
and all about was gloom and mortal fear,
we saw you then, and seeing,
knew to our inmost being
that never did we hold our land so dear.
Magyar nyersfordításban
a következőképpen érezhetnénk a vers hangulatát.
Hajnaltájt
fekete madarak
Röpködtek, és rikácsolásuk
Keveredett a tankok zajával
Ahogy vonultak a városon át,
Hozva magukkal az elnyomást
A rabság keserű kenyerét.
Felhőtlen kék égen
Hétágra sütött a Nap,
De miránk éjszaka virradt,
Rabláncra fűzött dán haza
S éreztük lelkünk legmélyéig
Sosem szerettük még őt
mint most annyira
Egyébként ez is
jegyzi meg a könyv vagy irodalomtörténész hallgató barátom, aki
kölcsönadta egy napra T. S. Eliot gyenge utánzata: and
on board what is there on board? Here are exhibits of painting
and cooking, French cuisine and cubism and chemical recipes, here is
the social exhibiton shewing society in longitude from the proletarian
eaten amply by lice in a dustkit to the toilette de luxe of the millionaire.
And here finally the passangers all
of them symbols of sensation and publicity.
The 136
year old patriarch from Volhynia, who was with Napoleon at Moscow, the
by now old chess genius, Sammi Meyer, from holand, And the Siamese Twins...
Magyarul: És a fedélzeten mi van? Mi is van a fedélzeten? Itt képkiállítások
nagy múzeumokban, gazdag büfékkel párosan, francia konyha és kubizmus,
gyógyszercsodák receptjei, szociológia-politológia és persze a társadalom
hosszmetszete az odvában tetűmarta proletártól luxusillemhelyes milliomosig.
És járókelők és minden szenzáció és publicity.
Akkor 1947 nyarán Aarhusban sebtiben
papírra vetett jegyzeteimből most már nem tudom megállapítani, hogy ezt
is Otto Gelsted írta-e vagy a mai (1947) fiatal dán irodalmat bemutató
könyvecske szerzője; a könyv adatait persze gondosan feljegyeztem az angol-dán
kéziszótáramba, amit aztán szigorúan visszakérőleg kölcsönadtam még a
nyolcvanas vagy kora kilencvenes években egy tanulni Dániába kiküldött
piacgazdasági géniusznak, s többé sose láttam. (Sajnos nem a géniuszt,
hanem a szótáramat.) Akkor 1947-ben nem sokat törődtem vele,
a Dániáról írt útirajzomat egyébként is visszautasították, gondoltam,
ráérek, majd csak meghívnak s kiküldenek engem is újra Dániába, s akkor
minden adatot pontosan tisztázok, mert nagyon érdekelt a dán s ezen keresztül
az angol irodalom. De hát sajnos azóta én is megtanultam what is
there on board? Jobb hát itt ezt a történetet is befejezetlenül
hagyni.
Annyit hadd jegyzek még meg, hogy irodalomtörténész
barátom ajánlására nyomban megvettem egy néhány napja megjelent The
Zephyr Book of English Verse című vaskos könyvet (nem egészen annyiért,
amennyibe egy pompás ugyancsak vaskos dán fagylaltcsoda kerül)
meg egy vékonyka kis Eliot-kötetet, amiknek a nyomán, ha akkor nem is
nagyon, ma már jobban érteni vélem Otto Gelsted versének és hozzáfűzött
kommentárjának (vagy a róla is szóló könyvecske szerzőjének) hangulatát.
This is the time of tension between dying and
birth / The place of solitude where three dreams cross / Between blue
rocks / But when the voices shaken from the yew-tree drift / away / Let
the other yew be shaken and reply. (T. S. Eliot: Ash Wednesday
VI.) Vas István fordításában: A meghalás meg a születés között
a feszültség ideje ez / Magányosság helye hol összefut három álom / A
kék sziklák övezte tájon / De ha a borókafáról remegő hangok elhalnak
a / csendben / A másik boróka remegése feleljen.
Ez azonban talán már egy másik befejezetlen történet
(lehetne).
|
|