négy
vers
forrásvidék
Kihűlő nap,
zaklatott fehérség.
A sequoia törzsén nyugalom, jácint, tej.
A sorsom kerülget.
Mintha választhatnék,
úgy tűnik.
Hallom
a forrást:
Szent György a sárkánnyal viaskodik,
leigáz és homorít.
A meleg még tart,
lassan vetkőzz, a falon növendék krokodil,
ember utáni világ.
cv
Tíz nappal az El Alamein-i ütközet előtt születtem.
Most április van.
Sziromeső,
cseresznyevirágzás.
A
fejemen hátul is arc van.
Éveim váltások, kupolák.
A vezetéki víz állandóan suttog.
Éjszakára zálogba adom a lelkemet.
Mitilene*
Égei fény,
sötét tengertükör.
A hómaradványokon nárcisz,
parázsvégű ujjak mérik az élet határát.
Elvesztheti-e valaki azt, ami nem az övé?
körforgás
A
föld minden erejét egyetlen eseményre tartogatja,
vizet nyel és visszaadja.
Az egyetlen tanúság a kihallgatott suttogás,
a körforgás.
Patak,
tenger, fekete bougainvillea.
Én gyalog álmodok,
a csuklómon vörös fonál.
A felettem lakó már nem él.