SÁFRÁNY ATTILA 

Kétarcú költészet 

Danyi Zoltán: Gyümölcsversek 

Danyi Zoltán verseskötete a Gyümölcsversek címet viseli. Az olvasóban kérdésként merülhet föl, hogy a címadó kifejezést milyen jelentéssel illesse: gyűjtőfogalomnak tekintse vagy az érlelődés metaforájának. Mindkét választást érvek sora támogatja, de ennek az ellenkezője is igaz. A gyűjtőfogalom mellett szól, hogy a gyümölcsök megihletőként, hasonlatként, metaforaként valóban ott vannak a versekben. Számuk behatárolt, ezért a fölsorolásukat is megengedhetjük magunknak: az almával háromszor, a barackkal, a birssel, a szederrel, a cseresznyével, a szilvával, a málnával, a naspolyával egyszer-egyszer találkozhatunk a költeményekben. Ám az érlelődés fogalmához kapcsolódó egyéb gyűjtőfogalmak, a fa, a levél és szinonimáik, az ág, az erdő, a lomb legalább akkora hangsúllyal szerepelnek, talán még hangsúlyosabban is. Az átmeneti stádium, a virágzás és a rügyezés képei azonban csak elvétve jelennek meg, holott joggal gondolhatjuk, hogy a virágzás az érlelődés folyamatának legszebb, leglátványosabb része. A kötetet néha már a komorságba átmenő komolyság hangja hatja át, mégsem ez lehet az oka, hogy például a leggyakrabban előforduló gyümölcsnél az almáról és az almafáról, nem pedig az almafa pompázatos virágáról szólnak a versek. Úgy tűnik a költőt az érlelődés folyamatából a két meghatározó elem érdekli igazán: a fa és a gyümölcs. Az előbbi a kezdet, az eredet, a szilárdság megjelenítője, az utóbbi ezek ellentétének: a végnek, a származéknak, a puhaságnak. 

A mítoszi látásmódban a fa az embert és a világot egyaránt jelképezheti. A gyümölcs a (a világból, az emberből) kiérlelt termés, beteljesült létküldetés szimbóluma. Tudva Danyi Zoltán vonzódásáról Hamvas Béla tanai és a keleti vallási bölcselet iránt a kiérlelődés kapcsán joggal gondolhatunk szellemi természetű, önmegvalósító végkifejletre, s így a gyümölcsversekben is az önbeteljesülés útjának az allegóriáira ismerhetünk. Alátámasztja ezt a fölvetést, hogy a Gyümölcsversek címet viselő kötet verseinek csupán kisebb hányada szól konkrétan a gyümölcsökről, viszont mind a negyvenöt költemény az önfeltárás lírai alkotásának tekinthető. Mindössze a kifejtés módszereiben különböznek: hol a gyümölcs felvillanó képe, hol a természet látványa, hol a fogalmi önreflexió útján közvetítik az önismerés jelenvaló élményét, s hol hiánnyal, hol nyíltan kimondva, hol a kettőt egymás mellé állítva fejezik ki azt. Akárcsak a japán haikuk. A Gyümölcsversek költője nem hagy kétséget a haiku és a zen buddhizmus iránti elkötelezettségéről. Hat vers – minden egyes fejezetben kettő-kettő – Ryokan japán haikuköltő és zen szerzetes verseinek felhasználásával íródott. 

Danyi Zoltán költészete határozottan ellenáll az egyirányú értelmezéseknek. Nem lehet elvont, fogalmi rendszerbe kényszeríteni, mert természetközelisége és konkrétsága ezt nem engedi. Ugyanazzal az erénnyel él, mint a haikuk. Nem mondja ki végkövetkeztetéseit. Az értelmezőnek kell azt megfogalmaznia. Ennek egyik oka az lehet, hogy a kimondhatatlant csakis a hiány fejezheti ki. A másik ok ennek a keleti költészeti formának a sajátosságából következik. Az igazi haiku értelmezését, egész lényével birtokba véve, az olvasónak kell kiérlelnie önmagában. Ez a költemény megírásával egyenértékű alkotói munka, s mindig egy személyes, elszigetelt szellemi birtokbavétel. Nem alkalmazhatók rá a nyugati műértelmezési hagyomány jól bevált univerzális módszerei. A haiku esztétikájához hasonulva áll ellent Danyi Zoltán költészete is az egyirányú interpretációknak, ennek ellenére a nyugati esztétikai hagyománytól sem távolodik el a szerző. Kötete ennek köszönhetően közelíthető meg két eltérő értelmezési síkból. 

A nyugati esztétika talaján állva a gyümölcsversekben tájleíró és önreflexív költeményeket láthatunk, melyek költői jellemzői az elmélyültség, a szűkszavúság és a hiánybeszéd. A keleti, japán esztétika megközelítésében e rövid költemények haikukként olvashatók. Ez az olvasat már egészen más interpretációs stratégiát követel. Ebben az esetben a kötetben szereplő költeményeket meditációs lehetőségnek és arra való fölszólításnak tekinthetjük, hogy mi magunk is elmerüljünk az önkeresésben. Ebben az esetben az írás elején megfogalmazott dilemma az érvényét veszti. A haikuköltészet meditatív szemléletében a szemlélő és a szemlélt között azonossági viszony alakul ki. A tudat lenyugodottságának ezt az élményét fogalmi nyelven így írhatnánk le: amit lát a szemlélő, mint természeti jelenséget vagy egy kívülállónak – embernek, másnak – a tettét, az önmagában van, s benne-vele történik. Ennek az ellentéte is érvényes: ami benne van és történik, azt ott látja kint. 

Ez a Gyümölcsversek költeményeiről is elmondható: a meglátott gyümölcs ugyanaz a gyümölcs, mint amelyik a bensőben fölismerésként érlelődik az emberben. (zEtna, Zenta 2006)