Az a kamera

Örülj, mert jönnek a vasúton mászkálós idők,
Nem is baj, ha feléd tart a Báthory
Csak kacsintasz egyet, és már el is dőlt,
Hogy a MÁV is folyton változik,
Csak ügyelj, hogy elérd Pesten a buszt,
Nem jó, ha ott gyalogos vagy,
A gőzök és gázok szorítják ki belőled a szuszt,
Ezt nem is néznéd el magadnak,
Vagy szállj le Tatán. Vagy Egerben. Vagy ugorj ki.
Gondold azt, hogy te, az ember,
Tudsz lebegni, úgy, mint más senki
És sértsd vérig a fizika és a költészet szabályait.
Szép kis birodalmad van így is:
Elefántnak, bálnának ott a szavanna, a tenger,
Disznónak az ól, pusztán lakjon a bíbic,
Sorolhatnám, sorolhatnám egész reggel.
Meg hajnal, amikor sistereg a tévéképernyő.
Az utolsó emlékképed gondolata,
Hogy a sok, rajzolt anime-nőt
Miért bugyiig mutatja az a kamera,
És miért ad olyan szar filmeket minden csatorna?
Ne is nézzed, menj, túrázz a Tátrában,
Éld az életedet péklapáttal habzsolva,
Firkálj irkafirkát a kedvesed hátára.
Amint pihenve szenderültök, death-metal szól,
A számítógép húzza a nótátokat,
Álmodjatok színes kis álmokról,
Ahogy azok levadásszák a hétköznapokat.

Kiút

Jobb lesz? Talán.
Bár végleg magára maradt egy zsiráf az állatkertben,
Nem fogja lehajtani hozzánk hosszú, meleg nyakát,
A pezsgő is megfáradt, bugyborékai szétpukkantak,
A szlovák várak omladoztak már eleget,
A nyári meleggel elballagtak, fel, északra,
Nem érjük őket utol, még visszaállított vekkerekkel sem.
Annyi mindent kellett kiradíroznunk határidőnaplónkból,
Nem is tudnám felsorolni mindegyiket;
Egyszer-egyszer még szembeköszöntek,
De aztán az emlékeket is elkótyavetyéltem, nem tehetek róla:
Gyámoltalan gyerek vagyok, aki kenegeti hámló érintéseidet,
Hogy legalább ujjlenyomataidat megőrizze egy ideig a testén.
Néha féltelek,
Hogy mással fogod majd becsiccsentve érezni magad,
(ilyenkor olyan aranyos és imádnivaló vagy)
Nem egy ilyen rosszul összerakott, élhetetlen kalózzal.
Mindenesetre marad, ami marad – néhány porszemnyi álom,
Talán te is megérzed bennük, mennyire hozzádnőttem –
Jaguár bújta dzsungelben lenne a helyünk, üvegházban,
Mert a lián az óriásfákon is egyfajta fonott kalács,
Marad és megtartja egyik a másikat, vagy fordítva…
Marad, ami marad: menettérti vonatjegyek képzelt stóca,
Elszálló Túró Rudi papírok, kaurik, lila pólók és virágok,
Szétfolyt, cefreszagú pezsgő, használt óvszerek –
Egy kisebb kéz egy nagyobb kézben, szétválaszthatatlanul.