1. A régi metszeteken a halál pipázva jön, pipázni mindig az öregebbek pipáztak - van benne valami öreges szörcsögés, meglett dölyf, gondoltam, mert a pipához képzeltem mindazt, ami nem érdekelt. A falusi házat, a hű ebet, a gyomot, a büdös kecskét a ház mögött, a budit. Ma már tudom: aki ír, legyen óvatos, ha képzeleg. És rájöttem, hogy pipázni mégis más, az ember másképpen éli meg a legfontosabbat: az időt. Meg/mert öregedtem is. Talán türelmesebb lettem. Is. Ezért hát csak a cigarettáról kell/ene beszélnem.

2. Tehát akkor kezdem: én "csak" cigarettáztam. Ekképp a cigarettához értek valamennyire. Vagyis itt és most arról szeretnék beszélni, amihez értek. Bár igaz, pipát szívtam én is. Próbálkoztam. De nem tetszett, körülményes volt. Az a hosszadalmas tömködés, a dohány előkotorászása, igazgatása... A bonyolult rágyújtás, a szippantgatás, hogy szelelj végre, te pipa. És ezért a pipa éppen azt nem engedte, amit reméltem tőle, a tűnődő gondolkodást. Ma már tudom, rajtam múlt, nem a pipán, és a tevékenységet lehet tűnődésre használni... És a szivarral sem boldogultam igazán. Mert azt is úgy szívtam, mint egy cigarettát. Türelmetlenül. Mohón. Kapkodva. Hülyén. Nem tisztelve azt. És ezért az emberek megvetően néztek rám. Ami viszont, bevallom, tetszett, azért, mert "azok" az emberek néztek úgy rám. Rauchen Sie weniger, aber besser und länger; machen Sie einen Kult daraus, írja Zino Davidov.

3. Mindenféle dologról írnak az írók. A lélekről rengeteget, a szerelemről is bőven, a halálról is, de arról nem találtam írást, hogy valaki úgy dohányzott volna, hogy a lélek szakadt bele, pedig láttam ilyet. Még "anno" Erdélyben jártunk, egy öreg, beteg, szegény írót látogattunk meg, akinek cigarettát vittünk. Az öreg intett, a lakásban nem szabad beszélni, mert figyelnek, nem szabad a telefon közelében sem mondani semmit, fülelnek. Ott ültünk hát a fűtetlen, megfülelt romániai csöndben. Kínunkban mosolyogtunk, nyikorgattuk a széket, elképzeltük a nyikolaj high-tech poloskáit a sárgult, koszos tapéta alatt. Aztán átadtuk az ajándékot, a cigarettát. Az öreg mohón feltépte a dobozt, kiszedett egy szálat, rágyújtott, szívta élvezettel. Mi zavartan figyeltük a csöndben, aztán az öreg író ránk nézett. Az arca sima lett, felszabadult az élvezettől. Észrevette a döbbenetet rajtunk, látta, hogy mit láttunk, és mi is láttuk, hogy ő mit látott bennünk - aztán nevetni kezdett a homályos szobában, és mi vele nevettünk. Életem egyik legjobb nevetése volt.

4. Reggel, ha futót láttam fujtatva a parkban, ziháltam, szégyenkeztem. Persze, a cigaretta miatt. Este, ha a valamelyik füstös kultúrlebujban egy szép nő rágyújtott a szomszédos asztalnál, soha. Arra gondoltam, hogy egy szép, okos arcot a cigaretta még szebbé tesz, és a szégyen reggeli érzete nem biztos, hogy este kötelességet követel. Önmagammal szemben.

5. Megvetik a dohányost. Fintorognak, mutogatnak. Pedig a megértő nevetés a megvetés legkíméletlenebb formája. A dohányosok oda szorulnak vissza, ahol elkezdték. A sarok mögé, a parki bokrok közé, a huzatos vécébe, és a nonplusultra: a légitársaság a felszállás után az örömtől szirupos hangon tájékoztatja az utasokat, hogy új szolgáltatást vezetett be. "Tilos a dohányzás!"

6. A régi vicc így szól, szabad-e imádkozás közben dohányozni? Nem és nem, de az okoskodás segít-lendít, mert: dohányzás közben szabad imádkozni. A villamoson férfi ül az ablaknál, ujjai között cigaretta. Itt nem szabad dohányozni, szól egy kövér nő. Nem dohányzom, mondja a férfi, csak tartom. De tudni kell: a madridi metróban ez is tilos.

7. Persze, az ágy. Az élet centruma. Az ágyban nem "ildomos". Ingeborg Bachmann (is) a megmondhatója. De reggel még az ágyban az elsőt, este még az ágyban az utolsót. A két cigaretta között pedig számtalan másik, az egész fene nap veszkődéses cigarettái. És a vigasz: a cigi "utána", melyet, ha mindketten dohányoznak, közösen, de külön élvezve szívnak el, ó, igen.

8. Azon néha elgondolkodtam, ki és milyen elv alapján találja ki a cigaretták neveit, és most itt egy hosszú lista következhetne a jelenből, de nem lehet ezért-azért, meg a reklámért sem, így vissza kell röppennem a gyerekkorba, ahol minden talán szebb, talán rosszabb, ki tudja, tény: de más volt. Látom, azokat a gyűrött, silány papírdobozokat, inkább cigarettás zacskókat a zsebben, az asztalon, a kézben. Pontosan látom a szutykosan olajos gyufásdobozokat is, ahogyan előkerülnek a zsebekből, néha felvillan egy bádog doboz szűrőtlen cigarettákkal. Hozzá a benzines öngyújtó. Szóval: Terv, Fecske, Munkás, Daru (ha jól emlékszem), Románc... Megannyi márkanév, összelökött szavak. Kedvencem a Munkás volt, mert azt sulykolták belém, ezért képzeltem hát úgy, hogy a becsületes munkás a becsületes munkanap után leül a kék munkásruhájában a műhely vasajtaja előtt, elégedetten elszív egy Munkást, a világ meg kerek.

9. Hogyan is van! Éjjel elfogy a cigaretta, az ember jön-megy, kihuzigálja a fiókokat, vizet iszik, aztán a rejtekhelyet is megnézi, a zsebeket vizsgálja, akár egy tolvaj, utána vécére megy, settenkedik a sötét szobákban, és közben egyre erősebben érzi, hogy ujjai közül, a jobb keze ujjai közül hiányzik valami. Valami apró, vékony, fehér izé papírral körülötte. És ezt az izét szájához emelné, az ajkai közé tolná, szívna rajta hússzor, a langymeleg füstöt egy másodpercig a tüdejében tartaná, aztán kifújná élvezettel, igen, micsoda kívánság ez, abszurd dolog, gondolja, nevetséges, aztán veszi a cipőjét zokni nélkül, irány a sötétség, az első bolt, benzinkút, pályaudvar. Un desir. És az ismert vicc illik ide, hogy a férfi (miért mindig férfi) mondja, drágám, leszaladok cigiért, mindjárt jövök, majd nem tér vissza soha már.

10. A cigaretta radikalizál, az ember veszélyesebben él. Hajnali keserves köhögés után nem volt rossz érzés erre gondolni. Meg arra, hogy a tudat az ember privilégiuma.

11. A legtöbb dohányos, magamat beleértve, nem szeret-akar szabadban dohányozni. Mint ahogyan egy cigarettát lehet kérni, és el lehet fogadni. A másodikat elfogadni, elkérni, nos, szerintem, ebben már van valami kínos. Az ismétlés kiszolgáltatottá tesz, ez alapállás dohányosok között, elfogadott etikett. 1848. Fontos év. Berlinben betiltják az utcán a dohányzást.

12. Leszokni a dohányzásról? A hamutartó (hamutálca) fenemód emlékeztet egy rituális edényre - hamu, halál. A cigaretta halála, egy rokon halála, szóval, sokan úgy kezdik a lemondást a cigarettáról, hogy számolnak. A cigarettát számolják. Ez szintén archaikus tevékenység, afféle ismerd meg magad, mert megesik, hogy kevesebbet vall be, mint amennyit elszívott az ember. A dohányzás butít, mondta Goethe. Hány nyelven ismered a hamutartó, a gyufa, az öngyújtó kifejezést?

13. Patkányok, tudományos kísérlet. Miután rászoktatták az állatokat a nikotinra, elvonják tőlük, a patkányok esznek egyre, főleg édességet zabálnak, híznak is, ismét kapnak nikotint, az állatok kevesebbet esznek, lefogynak, egészségesebben festenek, és így tovább, az emberi agy a patkányéhoz hasonlatos. Dohányzás helyett dolgozz, mondta Musil, aki dolgozott és közben dohányzott. A dac volna a gyengék ereje?

14. Bár számolod őket, ma még négyet szabad szívnom, így kevesebbet dohányzol, de kevesebb dolog is jut eszedbe, vagyis a dohány stimuláns, és az egész világ dohányzik. Sőt, a rokonszenvesebbik része az emberiségnek dohányzik, ez kiderül az utcán, és azt is látod, hogy az emberek a cigarettával teljes összhangban élnek. Élnek, dohányoznak. Elégedetten. Öt évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a röpke esély megszülessen, hogy más bajban halhass meg. Ez nem stimuláló? Nem vigasztaló? Mert ugyebár a cigaretta vigasz az életben, ez nem vitás, vigaszból meg mindig kevés van, ezt tudni.

15. Ha nem akarsz rágyújtani, zuhanyozz. Segít. Továbbá: ha álmodban sem dohányzol már, győztél. Továbbá: don't try to live forever. You will succeed. Shaw mondta ezt. Köhögve. Rákban halt meg. És, ha végre nem dohányzol, clean vagy, biztosan jön egy este a nagy-nagy vad szomorúság a sötét szobában és a kérdés. Győztem. De mit nyertem vele? Ezt kell azért mérlegelni. És azt mondjuk, hogy a mérleggel mindent lehet mérni, csak magát a mérleget nem. Talán ez is segít.