A fehér holló megszólítása
 

"Van, aki megitatja szájából
a madarat, van, aki nem."
(H. A.)*
 

Vak madár vagy.
Mióta nekirepültél a boldogság falának
törött szárnyú is.
Nézem, ahogy húzod magad után,

mintha így lenne rendjén.
Talán nem is tudod,
nem is emlékszel már,
lehet repülni is vele.

Amikor itt az ideje,
de nem akarsz
emlékezni már,
csak húzod magad után,

csapkodsz vele,
porolsz a padlón,
miközben hatalmas árny
terül rád, a szobád.

Bolyongasz,
mintha nem lenne reménytelen
az álom, a nappal
egyforma zajjal.

Elesel, fölkelsz,
nem nyúl senki
hónod alá.
Tudod.

Nincs varázserejű gyűrű lábadon,
belevésve néhány bíztató
szó, hogy hinni kell,
hogy hinni jó.

Vak madár vagy,
a túlzott ragyogás égette ki érzékeny szemed.
Egyre ritkábban nevetsz, fehér holló,
behavazott angyal.

Szép fekete állat.
Húzod mint egy palástot
a tört, nehéz szárnyat.
Büszkén viseled, leoldod magányod.
 

* A vershez tartozó Lábjegyzet... a 95. oldaltól olvasható. (J.A.)