Európában mára már ritka és szinte ismeretlen az ázsia kolera, amely évszázadokon át rendkívül veszedelmesnek számító betegség volt. A 19. században világszerte - így Magyarországon is - több kolerajárvány söpört végig, emberek százezreit pusztítva el. Az egyik nevezetes járványról kapta a nevét az 1831. évi nagy parasztfelkelés, amelyet kolerafelkelésnek hívtak a történészek. A járvány 1831 nyarán Zemplén vármegyéből indult ki, s rohamosan terjedt az északi vármegyékben. Az 1514. évi parasztháború óta a legnagyobb tömeg, kb. 45 ezer jobbágyparaszt kelt fel a birtokosság és a hatóságok ellen. A felkelést a vármegyék járványvédelmi hatósági intézkedései váltották ki, amelyekkel az akkor Magyarországon pusztító kolera továbbterjedését akarták megakadályozni (innen az elnevezés).
     1831. május 29-én a kolera ellen kordonokat állítottak fel, lezárván a közutakat és ezzel megakadályozták, hogy a föld nélküli zsellérek nagy tömege lemehessen az Alföldre, ahol aratáskor szerezte meg igen szűkös kenyerét. A felvidéki parasztok élelem nélkül maradtak. Július 17-én a kolerakordont áttörő diákok zavargást robbantottak ki Budán, július 25-én Szécskeresztúron (Zemplén vármegye), a kolerajárvány ügyében erélyes intézkedéseket foganatosító szolgabírót vasvillával elűzték a faluból.
     A parasztok között elterjedt, hogy az urak ki akarják irtani őket (ti. a járvány megelőzésére fertőtlenítés céljából klórmeszet szórtak a kutakba). Az elkeseredés a nemesség és a hatósági személyek ellen fordult; számos helyen feldúlták a kastélyokat, földesurakat  és családtagjaikat, papokat, jegyzőket, tiszttartókat, katonatiszteket öltek meg.
     Hogy a betegség elterjedésének gátat vessenek, a kormány körlevelet intézett a megyékhez, hogy igazgatási eszközökkel segítsék a lakosságot a betegség megelőzésében és gyógyításában. A megyék ennek alapján nyomtattak oktató célzatú iratokat (Komáromban és Esztergomban, amelyek a nevezett időben külön közigazgatási egységet alkottak), azokat megküldték a helyi orvosoknak, orvos hiányában a község papjának, kihirdetés végett. A magyar nyelven nyomtatott köriratok a betegség felismerése céljából annak leírását tartalmazták, gyógymódot a már kialakult fertőzés kezelésére és az alkalmazható gyógyszerek leírását. Végül a haláleset körüli higiéniai teendők leírásával, a járvány kialakulásának megakadályozásáról szólt a nemes vármegye.
     Ezekből a felvilágosító köriratokból őriz a tatabányai városi levéltár 1-1 példányt, amelynek másolatát - egy helytörténeti sorozat első közleményeként - közöljük.