Dalok
Már hozzászoktam, azt hiszem.
Könnyen hozzászokom
egyszer, egyszerre, lassacskán
viszonylag.
Hozzászoksz viszonylag nagyon.
A kerítés mellett
parkoló kocsihoz. Van kerítés,
van kert, kiég a fű, és ha esik,
kizöldül,
és
stb. Fű kizöldül ó.
A Dunához. Van
három
bányató,
és szombatonként van foci.
Erről majd
szépen
le kell mondani.
Nem leszokom, hanem egyszer majd nem
megyek
többször. Bizonyos típusú női
tekintetek.
Arról,
hogy így, augusztus közepe
felé más fajta gizgaz nő a gyom
között,
másféle színArany, más szagok, más mese.
Hogy
megveszem,
de nem nyitom ki. Még
ki sem.
Azt, hogy minden
mindent lebont,
na, ehhez valahogy!
Fizetek, kijövök, és nem zár
be a bolt.
(2003. aug. 10.)
Megfordul velem a
szivem,
megfordulok, indulok vissza.
Megállok, és megáll a
szív.
Kissé puhulok, azt hiszem.
Nyilván más meg
keménykedik.
szépen kiegyenlítjük egymást,
azér’
van az, hogy
mindig megtelik a sétatér.
Nyár vége van, nincs szúnyog, egy
csomó
például paradicsomot
nem metaforikusan értve
állítok a
kertben elő,
ez-az sárgállik, futkos egy rigó, meleg
van, a
szomszéd locsol, kaptam egy küldeményt,
hogy holnap így legyen meg
úgy.
Úgyhogy még nem elég.