A végtelenség ciklusaiból
 

Még fordul egyet mielőtt
ébredne s megfordul benne
talán ha fel sem kelne ma
és innentől már mindörökre

csak az utolsó fordulás
és az első felnézés
hajnali csodájának
élne így félálomban

pókháló-fátyol takaró
alatt szendergőn két álom
végtelen zöldhatárán
fején gombakalappal

*

Lelke mélyén együtt lakik mások
kicsinységével ami néha onnan
kirángatja az egy-egy gólöröm
olyankor felszabadultan mondja

micsoda szűk penészes odúba
kényszerített az élet és ölelgeti
válogatás nélkül a körötte állókat
ordítva hogy ez a csapat megtesz

mindent ó a győzelemér’ hát veri
és hajrázva rázza bádogbögréjét
mintha dombtetőn hívná ébredni
álmos csillagok alatt a Napot

*

Egyszerű szavakat keres melyekből
dallamos formás mondatokat
hajlítana végre gyerekek tenyerére

kik vigyáznának is rájuk
mint hegyekből víz szakította
és csiszolta drága kavicsokra

ha valamiből hát ebből erőt merít
ezt most megjegyzem gondolja
rossz kedvében jó kedvében

ezentúl minden története belőlük
áll össze sérthetetlen egésszé
melyeket dúdolhat aztán bárki

halkan zümmögve dörmögve
végtelen gyönyörűséggel
titkot sejtve bizonyos olvasatban