|
|
h
mint hyperplex
Úgy
hallottam, nagy jövőt jósolnak annak a hyperplex technikának, amelyhez változatlanul
ragaszkodik az ország "szellemi elitje". Pedig költséges és veszteséges,
legalábbis Magyarországon. A mamutokban, a plexiüveg bevásárlóközpontokban már
régóta minden igényt kielégítően gondoskodnak a vásárlóközönség kényelméről és
szórakoztatásáról. Ezeket az újkori bábeli szentélyeket azért emeltük, hogy a
menedzserosztály és a tölteléktömeg egyaránt az élvezeteknek szentelhesse
minden szabad percét. És tessék: akad, aki ezt is unja! Mi kellene még?
Multiplexi és megaplexi, élethelyettesítő, gyors és felpörgetett ritmusú
jelenések pirotechnikailag, szexuálisan és üldözésileg be- és elcsábítanak,
lenyűgöznek és elképesztenek, izgatnak és elkápráztatnak. Nem telhet el úgy
egy töredékmásodperc, hogy a hős ne csinálna valami kunsztot: robban, lő,
szeretkezik, rohan, üldöz, menekül (közben halálos veszélyben poént mond),
konspirál, izzad, vadul néz, röhögtet, agresszívkodik, elszántkodik, de legfőképp
a feszültséget csinálja. Felszökik az adrenalin, s az ember nyugodtan markolászhatja
szabad kezével az éppen aktuális szőkeség combját, és cukorszirupját
belehelyezheti a kólatartó lyukba. (Azért van ott.) Ráadásul ha még a szék is
mozog, meg illatozik, és a producer az előreklámban megígéri, hogy olyat látsz,
amit eddig még soha, a kedvedért nagyszabású hamukupaccá égetnek egy százmilliós
díszletet, és az idei sztármodell (naná, nem is a tavalyi) megmutatja neked
bizonyíthatóan, "papírokkal alátámasztottan" leggömbölyűbb fenekét, nincs az
a popcornon nevelkedett fiatal yuppie, aki nem megy be a plexibe. Miközben bámulja
a vásznat, amely szélességével és nagyságával "mamutként" telepszik rá, szórja
a vicceket bőkezűen, nője a balján vihorászik, rihegcsél meg élvez, mer’ ugye
a yuppie szellemes, másrészről a hős is derekasan teszi a dolgát.
"Ah! Ámerikába! csak ott tul a tengeren,
ott van az élet!
Ah! Ámerikába miért nem utazhatom
én soha véled...
Ott van az élet, a pénz, az öröm, s a
kaland tere, küzdeni tér:
tengve a drága kenyéren unalmasan
itt nyavalyogni mit ér?"
gondolná
a yuppie, ha tudna babitsul. De így csak "érez valami hasonlót". Nem tenne jót,
ha kiábrándítanánk. Ugyanis nem Ámerikában találták fel a hyperplexet, hanem
az Óvilágban - olyan is! -, a derék jenkiknek még csak közük sincs hozzá,
legfeljebb utánozni képesek. A hyperplex technika tökéletessé teszi az illúziót:
úgy érezzük, mintha mi is ott lennénk a helyszínen, legyen az egy szoba, ahol
egy jelenet lezajlik, legyen az az Északi-sark, vagy éppen egy tűzvihar sújtotta
terület. A szereplők a valóságosabbnál is valóságosabbak és bárkinek az arcát
felvehetik, akár a szomszéd lányét vagy az idei szépségkirálynőét is. Ha úgy
akarjuk, csak betápláljuk az adatokat, és Raszkolnyikovot a tévében látott jóképű
költőzseni játssza el.
A
hyperplex technika minden eddiginél több háttérinformációt bocsát rendelkezésünkre.
Gazdagon illusztrálja, mi ösztönzi a szereplőket, miért küzdenek és
szenvednek, mik az indítékaik és mit keresnek az életben. Hőseink gondolatait
és érzéseit folyamatosan közvetíti felénk, gyakran az elviselhetőség határáig.
Ez is magyarázza, miért nem olyan népszerű, mint a multi. Ám tetszés szerint
választhatunk: a számunkra lényegtelen információkat figyelmen kívül is
hagyhatjuk. A pörgetés szerelmeseinek is kedvező: szeszélyeink nyomán
haladhatunk előre vagy hátra a történetben, esetleg meg is állhatunk egy-egy
különösen hatásos drámai konfliktusnál. Az interaktivitás jegyében meg is
szakíthatjuk az elbeszélés fonalát, s új befejezést adhatunk neki.
Az
eddig vázoltakból kiviláglik, ez a csúcstechnika bizony a ráérős emberek
kedvence. Hát még ha hozzátesszük, mennyire drága: egy ilyen eszköz két
multiplex-élmény árát is kiteheti! De el kell ismerni, előnyeinek száma végtelennek
tűnik, hiszen bárhol, bármikor rendelkezésünkre áll, akárhová magunkkal
vihetjük, mert akár a mellényzsebünkben is elférhet, személyes élmények fűződhetnek
hozzá, el is ajándékozhatjuk emlékbe szerelmünknek, megrongálhatjuk, égőpiros
jelzésekkel kidekorálhatjuk, belevéshetjük a nevünket és végül, de nem utolsósorban,
egész életre kötődhetünk hozzá. Talán most már értjük, miért ragaszkodnak az
emberek ehhez a hyperplex technikához, amelyet úgy hívnak: könyv.
|
|