|
PALÁDI ZSOLT
b mint bűnbeesés
"Nem
Pesten történt, amit hallotok. / Ott ily regényes dolgok nem történnek" - írja
Petőfi A négyökrös szekérben. Nos, a dörzsölt pesti zugügynökök már
annyi légvárat és "lékhajónak" bizonyult remény-Zeppelint adtak el földijeiknek,
hogy - remélhetőleg - már kellően ki vannak okosítva a fővárosi emberfők. (Ha
mégsem, kéretik a Fókusz műsorát kötelező irodalomnak tekinteni.) Vidéki
ember viszonylag ritkán esik a jóhiszeműség bűnébe, mert tudja, az ilyesmi több
mint bűn: hiba. (Engem például két év alatt háromszor vertek át. A módszer
egyszerű: ígérni kell.) Ám amikor mégis bűnbeesik, nagyot vétkezik.
Történt, hogy egyik ukrán árus, amolyan csempészforma ember, eladott egy különleges
kutyát a piacon egy helybéli atyafinak. Büszke volt magára a vevő, mindig is
vonzották az "unikátumok". Ezt utánozza a szomszéd, ha tudja! Az állat néhány
vonása a kuvaszéra hasonlított, de a gazda markánsabbnak, erőteljesebbnek látta.
Keménykötésű és szívós jószágnak tűnt, amit fejszével kell agyonütni, hogy
meghaljon. Biztosra vette, ilyen kivételes kutyája senkinek sincs a faluban.
Az eb
- nevezzük az egyszerűség kedvéért kuvasznak - étvágya határtalannak
bizonyult, egészben nyelte le a csirkét meg a halat, erősödött, izmosodott, és
a gazda diszkópatkány fia már azon gondolkodott, benevezi valamelyik illegális
kutyaviadal küzdelmeibe. Ám a kuvasz nem csupán acélosodott, hanem növekedett
is: nőtt, nődögélt, egyre csak nőtt, mígnem túlszárnyalta egy nagytestű kutya
méreteit. És még mindig nőtt, gyarapodott, ekkor már az atyafi is megijedt,
azt mondják, gazda szeme hizlalja a jószágot, no de ennyire!
Végül
napfényre került a "rettentő igazság", a szegény pára biza nem kuvasz, hanem
jegesmedve.
Önök
nyilván szerfelett mulatságosnak tartják a történetet, de gondolják meg, Önöknek
még nem adtak el olyan kuvaszt, amiről kiderült, valójában jegesmedve?
De térjünk
vissza az atyafihoz. Ő, miután megbizonyosodott a tényről, hogy nem egy kivételesen
stramm kutyáról van szó, nemigen tudott mit kezdeni a számára haszontalan párával;
a jegesmedve ugye házőrzőnek nem alkalmas, összehaverkodni sem lehet vele, hiába
szelídült hozzájuk, mégis vadállat maradt. Egyszer megkergette a gazda feleségét
az udvarban, dühös volt rá, mert nem kapott ebédet, még ha őt lapította volna
össze, az rendben is lett volna, de mi lesz, ha ráfanyalodik az imádott unokára?
Mindennek
tetejébe az asszony is rákezdte: "Csak te lehetsz ilyen barom, hogy jegesmedvét
veszel, mert te mindent elhiszel, amit mondanak, hogy én mér’ nem mentem
annak idején inkább a Kószó Ferihez, akkor tanácselnökné lehettem volna, most
meg lenne egy káefténk, tudod mennyit zabál egy ilyen dög, de nem is mész
mostanában kocsmába, arra van eszed, hogy a nagycsöcsű pultoslányt nézzed,
hogy gebednél meg..."
|
|