A környék mondhatni csendes. A kutyák
kísérteties kussban vannak. Pofájukból
csorog az édes álom, szuszogásukban
hintáznak a száradó ruhák.
Az öled most olyan, mint a tenger
a hajótöröttnek. Hova ringatsz,
míg a semmibe kapaszkodom?
Most hiába annyi kérdőjeled.
(Szeretlek? Nem szeretlek?)
A szerelem nem több néhány
szárnycsapásnál. Nem ejti
elém a szárazföld jelét.
A tenger üres tükör. Felsőtestem
felsőtestemben folytatódik.
Zuhannak egymásra karcsapásaim.
Diribdarabra tör benned
az úszás.
Aztán semmi sincs. Tovább fodrozódsz.
Majd sorra villannak fel a szomszédban
a lámpák. A házőrzők felütik fejük. Túl
hangosra sikerült ez a fájdalom.