Van egy ív 

A folyó közepéig pontosan, nem lenne 
meglepő, ha kiderülne egyszer, hogy tényleg 
pontosan azon a vonalon fordulnak vissza a 
hattyúk, miután széles, úszóhártyás lábukkal 
egy ideig tapossák a vizet, hogy felemelkedhessenek 
végre, az egész csapat elindul a túlpart felé, egy 
egyenes vonalban repülő hattyúcsapat közvetlenül 
a folyó felszíne fölött, a télvégi délelőtt ritkuló 
páráiban, a látvány nem hagyja hidegen a komposokat 
sem, a jéghideg sodronyköteleket egy pillanatra 
elengedik, a kompjegyárus néni kihajol a bódéjából, 
az a néhány sétáló pedig meredten áll, és 
megbabonázva tekint utánuk, mert nem lehet nem 
utánuk nézni, a folyó közepe fölött aztán, egy 
hosszú, több száz méteres ívben fordulnak vissza, 
ismét hallani szárnyaik suhogását, alighogy 
elindultak és máris a landolás, ugyanott, 
a megérkezés e látszólag céltalan repülésből, 
talán csak ennek a gyönyörű ívnek a bejárása 
miatt, hogy láthatóvá tegyék ezt az ívet, hogy van 
ilyen egyáltalán, hogy van egy ív, és lehet hogy 
csak ezért.