|
SIMONFFY SZILVIA
3. Regionális Kisplasztikai
Tárlat - Zalaegerszeg
- szubjektív beszélgetés velem -
Nyugat-magyarországi régió, 2002, Zalaegerszeg...
...magamban beszéltem akkor is, amikor a nevezett kiállítás megnyitójára
siettem, várakozással és őszinte érdeklődéssel teli. Kik a kiállítók, mit
nyújt a tárlat, milyen minőségben és milyen rendezésben? Ki kapja a díjat?
Mi a tét? Nálam tapasztaltabbak nem izgatták magukat ennyire. A szellemi
szűklátókörű környe- zet lázadóvá, vagy/majd érdektelenné tette őket... a
lázadók elmennek, a tapasztaltak elcsendesednek.
Nem vagyok tapasztalt, mégis csendben kérdezem
- a pécsi Kisplasztikai (1967-), vagy a soproni Éremművészeti (1977-) Biennálé
mellett van-e létjogosultsága egy törekvéseiben hasonló rendezvénynek e
két város között kb. félúton. Az egykor ven- dégmarasztaló voltáról híres
Göcsej fővárosa mit nyújt ma a képzőművészet iránt érdeklődőknek? A kiállításokon
a kulturális élet városi méltóságai zavartan állnak... szokatlan a kultúra,
talán még fáj is. Súlyos életművet és díjak sorozatát kell felmutatnod
ahhoz, hogy alkotóművészeti tevékenységed/kiállításod megtisz- teljék,
többet ne remélj. Érdeklődés hiányában sem hozzáértés, sem igény nincs.
Van viszont teszkónk és interspárunk. Büszkék vagyunk termálfürdőnkre,
aquaparkunkra (Európa legnagyobb- ja!) és a Hevesi Sándor Színházra. Sőt
erdei színházunk is van - tudod, olyan szabadtéri - és ez szép. De hol
vannak alkotómű- vészeink és az állandó színvonalat tartó, országos viszonylatban
is ismert kiállítótereink? Pár elszigetelt, értékes életműtől, műhelytől
és kezdeményezéstől eltekintve, ha színházi előadást, koncertet,
kiállítást - urambocsá’- táncművészeti produkciót sóhajtsz látni,
ergo kultúrára vágysz, csupán négyórás ugrás ide Pécs, Győr, Graz és Wien
vagy éppen Budapestország. Így értendő, csak örülhetünk e nagyszabású rendezvénynek.
Nyolc év alatt három alkalommal került megrendezésre
a Regionális Kisplasztikai Tárlat, melyet jó adag optimizmussal akár quadriennálénak
is nevezhetsz. Mint általában minden, ez sem előzmény nélküli. 1991-ben
az osztrák, szlovén és horvát határ közelségét, azaz a város földrajzi
és feltételezett kulturális adottságait kihasználva rendezte meg a Göcseji
Múzeum a Zalai Kisplasztikai Tárlatot hagyományteremtés céljából, a regionálissá
válás reményében. Az akkori elképzelés triennálé volt. 1994-ben az Első
Regionális Kisplasztikai Tárlaton Zala mellett Somogy, Vas és Veszprém
megyei valamint osztrák, horvát és szlovén alkotókkal bővült a kör, tágult
a földrajzi behatároltság. A rendezvény célja a régióbeli szobrászat minél
nagyobb szeletének bemutatása volt.1
2002 őszén ismét feltárult a kaleidoszkóp-kép. A kiállítás nem tükröz
semmiféle válogatást, egylyukú rostán áthullt alkotások esetleges halmaza,
melyet összességében képtelenség értelmezni. A műveket/alkotókat egy lapon
említeni és összehasonlítani is kockázatos/sértő vállalkozás. A kollekcióban
- melyet a kis méret próbál összetartani - egyaránt megtalálható a konstruktív-
szerkezetes, a geometrizáló, az organikus, a figuratív és az autonóm törekvés.
Ami "specifikum" lehet az a népies fafaragás, ennek van helyben hagyománya.2
Seregszemle seregszemlét követ, sértődés ne essék mindenki lehetőséget
kap, így a dolog felelősség és problémamentes. A dömpingben fogalmad sincs,
mihez viszonyíthatod fejlődésed, lázadásod, felzárkózásod, hogy mit nyújt
a megmérettetés.
Míg a pécsi vagy soproni biennálé országos
hatáskörű, elismert rendezvény, szakemberek nem egyszer megkérdője- lezték
e seregszemlék értelmét, a díjazottak névsora azonban magáért beszél. A
különböző elemzések és tudósítások többek között Kovács Orsolya, Lóska
Lajos, P. Szabó Ernő, Wehner Tibor művészettörténészek tollából születettek
az évek során. Az összefoglaló, elmúlt évtizedek eredményeit elemző dolgozat
azonban még várat magára.
A kisplasztika intimitásával, bensőséges hangulatával
különül el a szobrászaton belül. Kicsinyített modell, melyet körüljárva
intim dialógus kell hogy kialakuljon néző és alkotás között. E minia- türizált
világban minden nézet fontos. Míg a nagyméretű, köztéri alkotások a megrendelő
igényét elégítik ki (kivételt képeznek a szimpozionok szoborparkjai), addig
a kisplasztika kísérletező, kereső, autonóm elképzelések megvalósításának
nyújt lehetőséget. Egyedüli mérvadó a méret, jelen esetben 50x50x50 cm.
A műfajhatár a kő- és fafaragástól az üvegmű- vességen át akár az ötvösségig
terjedhet. Az anyaghasználat széles skálán mozoghat, így az általánosnak
mondható kő, fém, fa, kerámia és üveg mellett kiváló médium a papír, a
porcelán, a különböző szerves anyagok, a műanyag vagy a beton, ahogy azt
Péri László ez utóbbiról korán bebizonyította (1920-24, Berlin). A változatos,
élő matériát felhasználó kisplasztikákból izgalmas darabokat láthattunk
a 2001-es pécsi biennálén (Zsemlye Ildikó zöld mohával és vízfelülettel
kombinálta Bronztájait, Kiss László László pedig lágyívű diófa lemez
felületére méz tavacskát csorgatott Dióhéj-méz címmel).
A kiállított anyag ez évben is nemzetközi és mozgásban van. Persze nem
a kinetikus szobrászatra gondolok, mivel az nem képviseltette magát. A
tárlat utazik önjelölt határain belül, így vándorkiállításnak nevezhető.
Városunkban mindjárt két helyre kényszerült bevackolni magát, e mechanikus
kettészakítás azonban nem túl szerencsés megoldás. Megtapasztalva a megye
legreprezentatívabbnak tartott kiállítóhelyének (a Zsinagógának) gyakorlatát
- mely a botrányos műtárgykezelésen kívül semmit nem reprezentál - és ismerve
a helyi kiállítóterek méretét és minőségét, nem csodálkozom e szükségmegoldáson.
Végignézve a tárlatot megfogalmazódik bennem
néhány kérdés. Elsőként hogy milyen szempontok szerint történt a rendezés?
Zalaegerszegen bíznak tájékozódási és felkészültségi képességedben, hogy
magad fedezd fel a koncepciót, melyet a katalógusban is hiába keresel.3
A múzeum kiállítótermében egy-két kivételtől eltekintve, ex-jugoszláviai
jószomszédaink - szlovének, horvátok - és vas megyeiek beküldött alkotásai,
szemmel láthatóan az udvariasságot szem előtt tartva kaptak elhelyezést.
A tárlat két zalai nyertesét, Horváth Lászlót és Koplár Katalint is itt
üdvözölhettük. A színházi előcsarnokba "vonultak vissza" a jobbára figurában
gondolkodó zalai szobrászok. A fejemben szüntelen ismétlődő másik kérdésre,
hogy mért zalai kapja Zala megye díját, és miért vasi a Vas megyéjét...,
nem találok értelmes, szakmai magyarázatot. A kisszámú szobrászközösséget
nézve, lassan mindenkinek lesz egy. Provinciális attitűddel és belterjességgel
ütközöm. Mit képvisel, mit ér a díj, ha már az első rendezvény írott anyagában
leszögezik: "Egy ilyen rendkívül heterogén anyag esetében a szubjektivitás
persze nem zárható ki, s ez először törvényszerűen megnyilatkozik a díjak
ilyen vagy olyan személyes beállított- ságból (is) fakadó elosztásában
[...] Szándékunk szerint azonban ez nem jelent semmiféle értékítéletet, legfeljebb
a rendezők teljesen háttérbe nem szorítható ízlésvilágának megnyilatkozását.
A zsűrinek sem volt feladata a díjazásban valamelyest szükség- szerűen
megnyilvánuló rangsoroláson túl a válogatás".4
Mi ez, ha nem a felelősség felvállalásának
óvatos elutasítása. A szakmai kontrollt, szelekciót és minősítést jelenleg
is nélkülöző tárlat így önnön professzionalitását kérdőjelezi meg. A korábbi
széleskörű érdeklődői kör mára szűkülni látszik. Elmaradtak az osztrák,
veszprémi és somogyi szomszédaink, de a horvátok köre is megcsappant.5
Nézzük konkrétan a 3. Regionális Kisplasztikai Tárlat felsora- koztatott
képalkotási és gondolati metódusait. Plasztikai és szel- lemi értéket képviselő,
intellektuális koncentráltsággal jellemez- hető alkotások sorában Gaál
Tamás és Tornay Endre András formavilága egyéni, stílusa és mondanivalója
autonóm. Gaál Tamás plasztikáinak forrása a konstruktivizmus (Sztenberg,
Tatlin). Karakteres képi nyelven fogalmazott Kádak sorozata az épített
szerkezet nyugalmát kifejező, igazi körplasztika. A különböző, több alapformából
összerakott objektumokat és antropomorfizáló hengert felkínáló ovális tálcák
áttört, stabil vázszerkezeten állnak. A bronzplasztika rituális áldozat
és boncasztal asszociációját (is) keltő alkotás, deszakralizált oltár,
mely a felkínálás, az átlényegülés és a megtisztulás gesztusait hordozza.
Tornay Endre András hűen kötődik a fához.
Az architek- tonikus szellemű, népi faművességet idéző, egyéni módon értelmezett
hagyomány meghatározó szobrászatában. Fale- mezeket színez meg és illeszt
össze lapos talapzatra állítva, így szikár, függőleges formahangsúlyok,
légies töltekezési hely, nyersesség és rusztikum jellemzi meseszerű világát.
A faha- sábokból szerkesztett szobrok/városok folklorisztikus légköre és
a törékeny sziluett ragadja meg a szemlélőt (Tornyok, Kapuban, Házépítő).
A szlovén Metod Frlic Szobor I. című
falra függesztett fekete gránitlapja az anyag által megidézett tiszta nyelven,
hibátlanul, a zene ünnepélyességével szól, pour la pour. A kisplasztikai
minőség határait megkérdőjelező/feszegető síkplasztika finoman lélegzik.
A felület csiszolásának öt különböző megmunkálási fokából eredő optikai
hatások révén a szép anyag keltette vára- kozás beteljesedik.
U. Nagy Imre kozmikus-galaktikus fa világmodellje
lendü- letes, kettős elliptikus formának biztos egyensúlyú tömör ötvö-
zete (Napfogyatkozás). A benne feltárulkozó labirintus pozitív-negatív
formái a sötét és világos adekvát megfelelői. A szűkszavú, zárt körvonal
finoman vésett grafikus felülettel párosul (Cím nélkül). A monumentális
jellegű Lejtő című alkotásába szorult/zárt kerek kő, gurulni akar
de nem tudván, örök mozdulatlanságra ítéltetett.
A zalai díjjal jutalmazott Horváth László Csiky Tibor szellemi hagyatékától
elrugaszkodva, alkotta meg lírai Könyv sorozatát, mely konkrét,
egyetemes jelentéssel bír, vallásos meggyőződésen alapul (Könyvek Könyve).
Az üszkösített, acélporos felületű "olvasmányok" a csillogó krómacél kereszttel,
zanzásítva hor- dozzák az üzenetet. A másik díjazott Koplár Katalin történelmi
hivatkozású medáljainak ábrázolása narratív, szimbolikus és adekvát megközelítése
a témának (XXI. századi félelemtö- redékek, Irány Európa?...). Kompozíciója
esetleges és halkszavú, plasztikai megközelítése gyenge, a tragédia erőtlen
artikulációvá szelídül, így átélhetetlen marad. "...kérem, én még nem
játszottam, játszani szeretnék mostan..." című sorozatához fűzhető, hogy
a játékban való részvétel feltétele a játékszabályok elsajátítása lenne...
A horvát Gordana Macolic-Kovacic elvont plasztikai
nyelven beszél falra függesztett keskeny kerámia fiókjaival és kilenc-
darabos vasidom kollekciójával, mindkettő Többelemes installá- ció címen.
Slaven Macolic a szemnek nem hízelgő, antieszté- tikus és bizarr kerámia-üvegképződményei
azokat az állati epeköveket juttatják eszembe, melyek csúf és meghökkentő
kuriózumként az egykori fejedelmi kincstárak rajongva gyűjtött ritkaságai
közé tartoztak, céljuk a megdöbbentés és zavarkeltés volt. Igaz, azokat
virtuóz nemesfém foglalat emelte művészi rangra. (Íme még egy találkozási
pontja a modern és a manierista művészetnek.) Vladimir Gasparic-Gapa az
anyag szépségét, a kő gazdag erezetét őrző, szűkszavú, tiszta interpretációval
él (Szobor).
A szlovén Darko Golija megcsomózott csőidom
plasztikáival az ipari vasidom nyújtotta lehetőséggel játszik (Kéz,
Szív). Frappáns, korszerűnek tűnő tárgya valamiféle lélegeztető- készüléket
idéz, bizonytalanságban hagyva a szemlélőt (Instrumentum). Király
Ferenc érzéki-dekoratív férfi-női toposzai az orgazmus gyönyörét ígérő
erotizált szobrok (Rügyezés, Jel). Király a natura motívumait idézi,
melyből szobrászata táplálkozik. Markáns, íves sziluettek és hibátlan felületek
tolmácsolják a szobrász stilizált mondanivalóját.
Németh János a népi tárgyformálás értékes
hagyományait őrző ősi mesterséget a tőle megszokott hűséggel képviseli
(Kecske, Szarvas, Ló). Korongolt alapformákból készült állatalakos
samott szobrai a díszítő iparművészet felé kacsint- gatnak és a középkori
aquamanilék világát idézik, természetesen mindennemű funkció nélkül. (Perzsiában
és az arabok által megszállt országokban a 8-9. század óta készültek szarvast,
griffet, oroszlánt és különféle madarakat ábrázoló bronzedények, melyek
később a keresztes-hadjáratokkal Európa többi részén, így nálunk is elterjedtek.)
Kodolányi Lászlónak hétköznapi tárgyak, régiség és porcelán giccs tartozik
eszköztárába (Balatoni emlék). Rozsdás vasidomot címez arany betűkkel
Jovánovics Györgynek (Egy egyiptomi láb = Béke). Tóth Emőke Talált
tárgyának hosszú utóízétől most is émelygek.
...átsétálva a tárlat másik helyszínére.
Cseh Róbert gőzölt bükk kubusai magányosan,
szellemi elszigeteltségben állnak a színházi kiállítótér figuratív bronzai
és sekélyes tartalmú, népies fafaragványai között. Más szemszögből nem
illik Fischer György Madonnája és megint másból Szabolcs Péter sztereotip
Szent István-feje a felhozatalba. Kettesben (1980) című művében
Szabolcs ugyanazt a férfi-panelt szerepelteti, mint az Utolsó vacsora
és a Hármasban című - itt nem látható - munkáiban. A több, különböző
kontextusba helyezett, így hitelvesztett figura szobrászi-etikai kérdést
vet fel. A déjá vu félre nem ismerhető élményét több alkotás előtt
is átélve rájöttem, nem az érzékeim csaptak be, az évszámok hiánya nem
véletlen.
Béres János groteszkjei, emberi és állati
alakzatok szürreális összeolvadásából születtek. Az öncélú, valódi szituációt
nélkülöző figurákból hiányzik a meggyőzés (Tücsök, Zenit). Cseh
Róbert A kocka el van vetve c. sorozata geometrikus formát boncolgat,
fel-felvillantva a féltve őrzött magot. A héjszerű burok, az egyszerre
zárt és nyitott felület valamint a megdolgozott, csiszolt fa szerényen
hordozza a szikár, filozo- fikus mondanivalót. Fischer György nem a külsőségeket,
a szépet, vagy a "nemszépet" keresi az emberben, hanem a viselt magatartás
lírai-dekoratív megfogalmazásával, ítéletet mond róla (Ignudó, Öreg).
Kritikus szemmel és olajos lágysággal mintázza meg a vizsgált attitűdöt.
Manierisztikus és túlzásoktól sem mentes, személytelenített figurái jellemkoncentrátumok.
Farkas Ferenc cirkusz-sorozatának pózoló artistái érzelmi töltést hordoznak.
Klasszikumot idéző leíró gondosság és gyors felfoghatóság jellemzi kisbronzait.
Hasonló szomorúsággal nem szólalt meg más a tárlaton (Finalé).
Míg a kaleidoszkóp mandala képe harmonikus és kápráztató, a tárlat összképe
kevésbé megnyugtató, igaz színesen kavargó változások egymásutánjáról van
szó. Kíváncsiságom és a vonat a szombathelyi megnyitóra is elvitt, ahol
a rendezés nem ütközhe- tett sem térbeli, sem installációs akadályba, az
alkotások tisztább hangon szólhattak. Itt a díjat méltán megérdemelve Gaál
Tamás és Tornay Endre András kapta. A várakozás és érdeklődés után mindkét
helyen csalódottságot tapasztaltam mind az alkotók, mind a látogatók szemében.
A szakmai kontrollt nélkülöző, vidékiességbe süppedő rendezvény/díj - mindegy,
hogy van vagy nincs alapon - érdektelenséggel fenyeget...
A regionalitás igényének erősödése a globalizációval
jár és különbségtételen, elhatárolódáson alapul. Egy régió akkor nyer aktualitást,
ha a hely szelleme és az ott alkotók kvalitása határokon túli egyetemes
értéket képvisel. Reményeink szerint a lokális és regionális életjelek
várhatóan erősödnek a jövőben. Ehhez a szervezőknek fel kell ismerniük
a rendezvény térségre gyakorolt identitásformáló szerepét, ami felelősségvállalással
jár. Zalaegerszegen is szükség van a képzőművészet rangját méltón demonstráló
tárlatra, de míg a rendezők "kortárs művészeti korszakban" gondolkodnak,
addig csak reménykedhetünk.6
Már csak egy kérdés hallatszott a fejemben:
"Mondja már meg nekem valaki, hogy ki az a ..."
(Zalaegerszeg, Göcseji Múzeum és Hevesi Sándor Színház, 2002. X-XI.
Szombathelyi Képtár, 2003. I-II.
Szlovénia, Alsólendva, Galéria Múzeum
Horvátország, Varasd, Kovacic-Macolic Galéria)
Jegyzetek
1 ld. Regionális Kisplasztikai Tárlat Zalaegerszeg
‘94, kiállítási katalógus; Zalaegerszeg, 1994
2 ld. zalai népi fafaragás. Mellesleg az Egervári Művésztelep
(1968-) első éveiben festő-grafikus, azt követően faszobrászati profillal
működött, 1976-tól Zalaegerszegi Művésztelep néven.
3 A többnyelvű/nemzetközi katalógus a befektetett energiát
nézve kár, hogy nem alapos és következetes. Emitt horvát és szlovén, amott
angol, másutt német nyelvű szöveggel, egységes fordítás nélkül. Az alkotókról
szóló (fontosnak tartott) publikációs jegyzék komolytalan... benne napilapok,
TV csatornák - a keresést könnyíteni hivatott adatok, évszámok, dátumok,
szerzők és címek nélkül. ld. 3. Regionális Kisplasztikai Tárlat 2002-2003/III.
Regionalna Razstva Male Plastike, kiállítási katalógus; ed. Zala Megyei
Múzeumok Igazgatósága, Zalaegerszeg, 2002
4 in: op. cit. Kat. 1994
5 1994-ben 45 alkotó munkái szerepeltek, köztük: Grazi
Műhely, Joachim Bauer, Manfred Gollowitsch, Mihael Stebih, Mirko Bratusa,
Dragica Cadez, Bors István, Rétfalvi Sándor, Dienes Attila stb. A kezdeményezés
izgalmasnak tűnt, az anyag gazdag volt, bár az erőskezű válogatást az is
megkívánta volna. ld. op. cit. Kat. 1994
6 A katalógus előszavában olvasható. "Mi a "kortárs"
művészeti korszaknak - hiszen a gyakorlatban ilyen értelemben használjuk
a fogalmat - a jelen pillanat- hoz viszonyított kezdete? [...] Sorolhatnánk
még a kérdéseket, de nincs értelme. Így is kiderül, hogy nem tudunk rájuk
egyértelműen válaszolni, mert vonatkozá- sukban nincs közmegegyezés. [...]
"el kell ismernünk, hogy meglehetősen pongyola értelemben, pontosan körülírt
tartalom nélkül használjuk a kortárs művészet kifejezést. [...] a kortárs
jelzőt legfeljebb köznyelvi, de nem precíz művészettörténeti meghatározásként
foghatjuk fel." in: op. cit. Kat. 2002 |
|