a megszokások rabjaként tizennyolc éve
ugyanabba a boltba járok két liter tej négy zsömle és három kifli
a reggeli bevásárlási tétel
tizennyolc éve egy huszas volt az egész most viszont négyszázöt
nincs infláció közben meg a zsömlék (meg a kiflik is) egyre kisebbek de
különösképp
a zsömlék (csak az áremelések idején nyerik vissza időlegesen eredeti
szabványméretüket aztán következik újra a lehangoló hanyatlás) a boltos
rendszerint kint áll az ajtóban és cigarettázik mert persze vevő csak
                                                              elvétve jön
a pultos bent a számológépét nyomkodja unalmában az embernek kis
lelkiismeretfurdalása van ha még tart a cigi hogy most miatta kell
eldobnia a csikknek még nem nevezhető cigarettát egy ilyen
kis tétel miatt kell újra beülni a pénztárba
amikor a plazák egyébként is elszívják a nagyobb forgalmat
van elég baj a pultos fel sem néz a gépéről úgy kérdezi hogy mit akar
mondom a napi unalmas péksütemény-tételt de csak tovább számol
mintha nem tudná fejből a végösszeget
ráírja egy zacskóra nincs kereskedelmi kultúra ezt is kipusztították
az elmúlt évtizedek vagy ha nem akkor ez még a régi gárda és talán ezért
                                                              is
furcsa ebben az új ájerban ez az egész mert milyen
egyértelmű is volt régen amikor húsz volt amikor még nem voltak plazák
csak jó kis
tülekedések a centrum áruház földszinti élelmiszer osztályán
ahol az ember még nem is álmodhatott zacskós tejről
és dobozos sörről de az emeleti osztályok (szőnyeg, lakásvilágítás)
legalább éteri ürességtől kongtak