|
N. TÓTH
ANIKÓ
A tények mágiája
Grendel Lajos Mészöly
Miklós időskori prózájáról
A tények mágiája cím esszét sugall.
A Thomka Beáta kézjelével ellátott fülszöveg értekezésként ajánlja a könyvet.
A bevezetőben Grendel Lajos dolgozatnak nevezi Mészöly Miklós időskori
prózáját vizsgáló munkáját. Bevallottan személyes érintettség vezeti, ugyanakkor
elfogultságait következetesen fegyelmezve hajol közel a témához. Így a
cím nemcsak a Mészöly-szövegekhez jelent kulcsszóképet, hanem a
grendeli értelmezésformához is.
A vállalkozás
célja az olvasó meggyőzése (illetve akár írói meggyőződés) arról, hogy
a Mészöly-opus kései szakaszában (a szintézisnek számító 1976-os Film
után) születtek olyan prózák, melyek beleszólnak a 20. század végi magyar
epika alakulásába. Grendel azokat a szövegeket jelöli ki paradigmaalakító
művekként, melyekben egy sajátosan mészölyi, pontosabb kifejezés híján
realista beszédmód érvényesül a pályán belül szemlélve újdonságként.
A kitüntetett szövegek közül a Magyar novella, a Szárnyas lovak,
a Bolond utazás, az Anyasirató, a Sutting ezredes tündöklése,
a Pannon töredék, illetve a Megbocsátás és a Családáradás
említődik leggyakrabban - ez lehet akár a szövegekre finom kritikai hálót
vető grendeli magán-Mészöly-kánon is.
A dolgozat
négy fejezetre tagolódik, voltaképpen négy lényeges mészölyi eljárásra
utal már a fejezetcímekben is. A történet visszahódítása azért meghökkentő
törekvés, mert egyrészt a korábbi pályaszakaszban ott áll a Film,
amely a történetközpontú epika végső trónfosztásának számít, illetve az
Alakulások, amely radikálisan szakít a valóságtükröző próza konvencióival,
másrészt Mészöly a történetiség tapasztalatát akkor vonja be hangsúlyosan
írói világába, akkor érzékelhető nála a valóságreferencialitás megerősödése,
amikor az éppen gyöngül a magyar prózában általában. (Bár Mészöly írói
útjai kifürkészhetetlenek voltak, hiszen minden újabb művében egészen más
stratégiákat alkalmazott, mint ami várható, kiszámítható lett volna az
előzmények alapján.) Grendel ebben a fejezetben Mészöly és a magyar epikai
hagyomány viszonyát szemlélve felhívja a figyelmet néhány érdekességre.
A Freskókészítés
és algebra című fejezetben az egymásnak feszülő, egymást látszólag
kizáró írói szándék: a világ enciklopedikus gazdagságának megragadása illetve
az elvonatkoztatás, lényegre redukálás körüljárása a téma, pontosabban
annak igazolása, hogy a két követelmény ellentmondása feloldható bizonyos
műfaji reformok meglépésével. Ehhez azonban olyan szemléletváltásra van
szükség, amely szerint nincs értékkülönbség nagy- és kispróza között. A
nagyregény megírásának kényszere, az irodalomtörténeti elvárás terhe alatt
Mészöly makacsul a kisprózai formákkal kísérletezett, Grendel szerint szakadatlanul
előkészületeket végzett egy (virtuális) nagyregényhez. Illetve úgy tűnhet,
mintha az egyes írások egy nagyregény fejezetei lennének.
A dolgozat
következő vizsgálati területe az idő- és a narrációs technika átalakítására
tett újabb mészölyi kísérlet az előzmények (Az atléta halála, Pontos
történetek, útközben, Film) tapasztalataival összevetve. Az eredmény:
a téridőmező rögzítetlensége, illetve a narrátor-névtelen krónikás egyszerre
külső és belső, vibráló nézőpontjának alkalmazása. Bizonyosság és elbizonytalanodás
hat egyszerre tehát, ami az olvasó részéről szüntelen résenlétet kíván.
Nem véletlenül
kapta a legnagyobb terjedelmet a negyedik és egyben zárófejezet, a kérdőjeles
Pannon mitológia című, melyben Grendel a történetmondás problematikájának
újabb körüljárásával mintegy visszakanyarodik kiindulópontjához, s egyben
összegzést is ad. A valóságreferenciákból felszabaduló, felszabadítható
mitologikus általánosításoknak, a tényeket körülvevő sejtelmes aurának,
az emberi viszonyok mágikus holdudvarának mészölyi felmutatásai az értelmezés
mentén érzékeny megvilágítást kapnak, miközben újabb és újabb töprengésekre,
újraértékelésre serkentik az olvasót.
Grendel a
mészölyi műhelytitkok feltárásakor egyrészt az író esszéiből, interjúiból
idéz szemléletesen alátámasztó példákat, másrészt pedig - otthonosan mozogva
a Mészöly-életmű kritikai recepciójában - értelmezőtársai gyakran teljesen
eltérő véleményét ütközteti vagy éppen árnyalja, továbbgondolja. Vállalkozik
a finom, de nem elnéző bírálatra is. A folyton átrendeződő, újraalakuló
irodalomtörténeti térben végül Mészölyt kiemelkedő helyen látja. Hídverő
szerepet tulajdonít neki a prózafordulat előtti és utáni korszak között.
Grendel szerint
Mészöly korszerűsége azzal is bizonyítható, hogy kérdéseket vet fel, többféle
lehetséges választ kínálva. Ezek a kérdések lépten-nyomon felbukkannak
A tények mágiája című könyvben. Említsünk néhányat: Mészöly időskori
prózája kínál-e smilyen alternatívát a nyelvkritikai vagy szövegirodalommal
szemben? Van-e legkisebb közös többszörös Jókai, Krúdy és Márquez, a Mészölyre
erős hatást gyakorolt írói technikák között? Lehet-e az elsüllyedt Pannónia-Atlantisból
mitológiát építeni? A prózafordulat nem a Mándy Iván-Ottlik Géza-Konrád
György-Mészöly Miklós munkáiból megképződő tengelyhez köthető-e elsősorban?
Létezhet-e regény történet vagy legalábbis valamiféle történetcsíra nélkül?
Megalkuvás-e vagy a műfaj diktálta kényszer, hogy minden destrukció és
dekonstrukció ellenére a prózaírók zöme újra meg újra visszatér a történetmondás
valamilyen régi vagy új technikájához? A feltett kérdésekre válaszol Grendel
Lajos külső szemlélőként a dolgozatban, illetve helyenként szándékoltan
az olvasóra hagyja a továbbgondolást egy értelmezői játékban. Ám a válaszoknak
lehetséges egy másféle tapasztalata is: a szépíró Grendel ezeket az elmélkedéseket
nemcsak a Mészöly-opusra, hanem saját írói stratégiáira is vonatkoztat(hat)ja.
Vízjelként tehát akár valamiféle grendeli ars poetica is kiolvasható
A tények mágiája című könyvből. (Kalligram kiadó, Pozsony, 2002) |
|