Az előző évezred utolsó Karácsonyán rendkívüli élményt nyújtott számomra (életem folyamán immáron sokadszor) Tolsztoj remekműve, az Anna Karenina. Ott feküdt előttem az íróasztalomon három példányban, három nyelven: magyarul¹, oroszul² és angolul³. Miközben odakint már opálos félhomályba hajlott az este, gyönyörködve nézegettem az előttem lévő, szépkiállítású könyveket. (A könyvek mint tárgyak, önmagukért is nagyon szépek tudnak lenni.) Legyezőalakban kiterítve, már puszta elhelyezésükkel valami végzetszerűt sugalltak. Olyanok voltak, mint egy terc. Valaki letette az asztalra a kezében tartott kártyáiból. Fölidézték bennem Puskin/Csajkovszkij Pique Dame-jának a "tri karti"-ját, a "trois, sept, as"-t. Anna és Vronszkij előre megpecsételt sorsát juttatták eszembe. Előre elkészített lábnyomokba lépnek? Többszörösen is foglyok! Jellemük, hagyományaik és az adott társadalom meghatározta sorsukat, mint egy klasszikus görög drámában.
     Számos nagy regény tartozik szorosan az életemhez. E regény fiktív világa is beépült a tudatomba, részemmé vált. Az előttem lévő magyar változat Németh László klasszikus fordítása, magyar olvasók tízezreivel szerettette meg Tolsztoj művét.⁴ (Nem ezt a példányt olvastam fiatalon. Az már régen elveszett a múlt viharaiban.) A "három kártya" közül a középső: egy orosz nyelvű kiadás, sötétkék keménykötésben. Kisinyovban adták ki 1985-ben. Valamikor 1990-ben vettem, amikor (belefáradva a jogszabályok és a joghézagok értelmezésébe) regényfordítások minőségével kezdtem foglalkozni. Egy hibától eltekintve nagyon színvonalas, elegáns ez az orosz kiadás. A "tercben" jobbra a harmadik az angol változat. Szép papírkötéses példány a Wordsworth Classics sorozatban. (Karácsonyi ajándék.) Elragadóan olcsó volt, és már a külseje is rendkívül vonzó.⁵
     Hadd számoljak be, milyen gondolatokat ébresztett bennem az Anna Kareninának ez a háromféle változata, miközben belelapoztam egyikükbe-másikukba. Itt van mindjárt a mottó!

Már 1990-ben bosszankodtam azon, hogy a kisinyovi orosz kiadásból hiányzik Tolsztoj mottója. Kifelejtette volna a Kartya Moldovjenyaszke? Bizonyára nem. Tudatosan kihagyta, félve a hatalomtól. (1985!) Az Anna Karenina magyar változatában (újra megnéztem) persze ott van a helyén:
 

Enyém a bosszúállás
és én megfizetek⁶

Bizonyára nincs olyan elrugaszkodott fordító, aki ezt ahelyett, hogy lefordítaná, egyszerűen kihagyná. Rögtön meg is győződtem arról, hogy a most megvett angol kiadásban is ott van a mű élén:
 

Vengeance is mine; I will repay.⁷

@TOMPA = Az 1985 évi orosz nyelvű kiadás "lenyelte" a mottót. A politikai hatalom belenyúlt Tolsztoj szövegébe, és gyökerestül kiirtotta mindjárt az elejéről a summázatot, amelynek jelentőségét különösen Nabokov hangsúlyozta. Szerinte Tolsztoj a mottóként fölhasznált bibliai idézettel a következő álláspontját fejezte ki: "Először is: a társadalomnak nincs joga ahhoz, hogy elítélje Annát; másodszor: Annának nem volt joga ahhoz, hogy »megtorló« öngyilkosságával megbüntesse Vronszkijt."⁸
     Ezek szerint még a mottóknak is megvan a maguk sorsa. Vajon az is eleve eldöntött lett volna, hogy Tolsztoj éppen úgy írja meg az Anna Kareninát, ahogyan megírta? Bizonyára nem. De a Sors azért ebbe a "hogyanba" is beleszólt Anna Pirogova öngyilkosságával.

Tolsztoj szomszédságában lakott egy A. N. Bikov nevű földesúr a feleségével, Anna Pirogovával. A gróf ismerte őket. Az asszony féltékeny lett a szép német nevelőnőre, akivel a férje szerelembe esett. Elhagyta a házukat: a közeli vasútállomásra ment, és egy tehervonat elé vetette magát.⁹ A kerekek szétzúzták a fejét. Anna Karenina nem így halt meg. Feje, arca sértetlen maradt. Vronszkij egy vasútállomáson várakozik. A szerb-török háborúba indul. Reméli, ott gyorsan sikerül meghalnia, hiszen Anna halála óta egyetlen vágya: meghalni, mielőbb! Visszagondol arra, milyennek látta utoljára a már halott Annát. "...az asztalon az idegenek előtt szemérmetlenül kinyúlt, bevérzett test [...] a hátravetett, ép fej, súlyos fonataival, a halántékába és gyönyörű arcába kondorodó fürtökkel s a piros, félig elnyílt száj [...] a nyitva maradt szemekben pedig az a szörnyű kifejezés; mintha szavakkal modaná ki a rettenetes fenyegetést, amit veszekedésük alatt mondott - arról, hogy meg fogja még bánni." (II. k. 361.)
     Anna Pirogova 1872. január 24-én lett öngyilkos. Tolsztoj másnap látta a meztelen holttestet, kiterítve egy barakkban. A szörnyen megcsonkított test látványa nagy hatással volt rá. Ez az esemény további indítást adott számára a regény megírásához. (Bár ennek terve már két évvel korábban megfogant benne. Felesége Naplójából kiderül, hogy a gróf már 1870. február 24-én közölte vele: írni fog egy férjes nemes hölgyről, aki tönkreteszi magát, és aki szánandó, de nem bűnös.)¹⁰
     Anna Pirogova halála indíték is volt, meg ellenpélda is Tolsztoj számára. A végsőkig hangsúlyoznia kellett ismert alapgondolatát (mottó!). Anna nem halhatott meg úgy, mint Pirogova. A vonat nem zúzhatta szét a fejét, mert még holtában is szemrehányóan kellett Vronszkijra néznie. Tolsztoj ezért gondosan ügyel arra, hogy Anna feje ép maradjon.

Az író bizonyára egyik legnehezebb feladata eldönteni, miként kezdje el regényét. Tolsztoj az Anna Kareninát azzal a mondattal kezdi¹¹, amely azóta aforizmává (közhellyé?) vált: "A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az."
     Alapvető igazság lenne ez? Vagy indokolatlan általánosítás? Talán éppen a tétel ellenkezője igaz. (Tudjuk, Nabokov egyik vaskos regényében bátran átfordította Tolsztoj mondását az ellenkezőjére.¹²)
     De tekintsünk most el ettől a bölcs és sejtelmes bevezető gondolattól. A következő mondat után ("Az Oblonszkij-házban minden összekavarodott...") érezzük, hogy Tolsztoj megoldotta a "hogyan kell elkezdeni" kérdését. Biztosak vagyunk abban, hogy a (magyarul) 850 oldalas mű most már akadálytalanul gördül előre természetesnek tűnő, szinte "kész" síneken.
     Pedig (ismeretes) az Anna Karenina elkezdése, a kezdés mikéntje, sokáig gondot okozott Tolsztoj számára. Felesége naplója szerint férje valamikor 1873 márciusában vette kézbe Puskin egyik elbeszélését, és elragadtatással szólt róla: így kell kezdeni! Puskin rögtön a cselekmény közepébe vág: "A vendégek összegyülekeztek a dácsában." Nem bajlódik a részletekkel, így a vendégek leírásával, hanem rögtön elindítja az eseményeket. Ilyen megoldás esetén - Tolsztoj szerint - az olvasó nem "külső szemlélő", hanem "résztvevő" (maga is vendég). Ő is ezt a módszert követte művében.
     De van egy további jellegzetessége is Tolsztoj szövegének: kifejezi az események sorsszerűségét. A mű logikája arról győzi meg az olvasót, hogy ami éppen történik, nem történhetett másként. Így kellett lennie! A Sors benne volt pl. a jellemekben: Annában (elsősorban benne magában) és Kareninben meg Vronszkijban. Tévedés lenne azt hinni, hogy kizárólag a kor társadalmi előítéletei tették tönkre őket. A tragédia okai között persze ott vannak Karenin szép, elálló fülei is, meg az ujjropogtatása (sok más mellett), de a legfontosabb okot mégis magában Annában kell keresni.

Erre vonatkozóan meglepetéssel szolgált számomra a "tri karti" közül az angol kiadás. Hiányosan (rosszul!) emlékeztem Annára? Pedig úgy véltem, pontosan emlékszem rá. Anna gyönyörű volt! Magas, karcsú, elegáns! Mélytűzű szemek! Gazdag hajfonatok. Nemes testtartás! Sugárzó egészség és fiatalság! Valóban ilyen volt, így él most is bennem. (Szerencsémre ezt a belső portrét nem kuszálta össze sem Garbo, sem Vivien Leigh.) De egyáltalában nem emlékeztem arra, hogy Annában volt valami kifejezetten rettenetes. (Talán a részletekből ez a sajátosság is összeállhatott volna, de mindenképpen hiányzott róla emlékeimben ez a jelző: "rettenetes".) És ebben nem én vagyok hibás. Németh László "enyhített" fordítás közben az eredeti szövegen. Minderre ekkor figyeltem föl, amikor elolvastam Greenwoodnak az angol kiadáshoz írt Előszavát. Szerinte Anna egyik fontos jellemvonása, hogy "bája rettenetes és kegyetlen volt". Honnan veszi ezt Greenwood? És hogy’ felejthettem ezt el?
     Megnéztem, milyennek mutatja Annát Németh László azon a nevezetes bálon? Íme: "Gyönyörűek telt, karpereces karjai; gyönyörű az erős nyak a gyöngyfüzérrel, gyönyörűek a zilált frizura kikondorodó fürtjei, gyönyörű ez a szép arc a maga elevenségében -, de volt valami félelmes és vad is ebben a gyönyörűségben." (I. k. 89.)
     Németh László szerint tehát volt Annában valami "félelmes és vad", de szó sincs arról, hogy rettenetes és kegyetlen is lett volna. Greenwood a mű angol fordításából merítette ezeket a tulajdonságokat. Az angol változatban valóban ez olvasható: "...everything about her was enchanting, but there was something terrible and cruel in her charm." (81.) Ez a fordítás pontos, mert az eredetiben is ez áll: "...no bülo sto-to uzsasznoje i zsesztokoje v jijo prelesztyi."(70.)¹³ A magyar fordítás Annát "emberibbnek" mutatja az olvasó számára, mint amilyen az eredeti mű valóságában volt. Ezért nem emlékezhettem arra, hogy Anna nemcsak gyönyörű volt, hanem ugyanakkor "rettenetes és kegyetlen" is.

Nabokov behatóan vizsgálta és bírálta az orosz klasszikusok angol fordításait (főként azokat, amelyek Constance Garnett-től eredtek).¹⁴ Az imént említett fordításbeli pontatlanság emlékezetembe idézte Nabokov egyik észrevételét. Gondoljunk arra a drámai jelenetsorra, amikor Anna a bál után az éjszakai expresszen hazautazik Pétervárra. A vonat észak felé rohan a fekete éjszakában. A hóvihar főként a bal oldali ablakokat ostromolja. A folyosón időnként áthalad a kalauz. Bundájának egyik oldalát vastagon belepte a hó - 1872-ben vagyunk. A 3-3 hölgy nem mai értelemben vett "hálókocsiban" ül szemben egymással. A fülkében lévő pamlagokat a karfák 3-3 fotelre osztják. Szó sem lehet tehát arról, hogy itt bárki is "lefeküdhetne aludni". Annával szemben ül "a beteg hölgy" és balján Annuska, a komornája. Az orosz szövegben ez áll: "Balnaja dama ukladüvalasz uzse szpaty." (84.) Vagyis: "A beteg hölgy már nekikészülődött az alvásnak." Garnett fordításában ellenben (és ezt kifogásolja Nabokov) a beteg hölgy ténylegesen lefeküdt aludni. Nabokov fordításában viszont ez olvasható: "An invalid lady was already settling down to sleep in her seat." (155.) Ez a betoldás: "a székében" - eloszlat minden kétséget. Egy székben, amelynek két karfája van, nem lehet lefeküdni. A pontatlan fordítás félrevezeti az olvasót. Megnehezíti számára, hogy olyannak képzelje el az eredeti regény valóságát, amilyen az valóban volt. Tény, hogy Németh Lászlónál is ezt találjuk: "A beteg hölgy már lefeküdt aludni." (I. k. 115.) Megnéztem az íróasztalomon fekvő szép angol nyelvű kötetet. Ezt olvastam benne: "An invalid lady was already going to bed." (98.) Nem jó. Megzavarja az olvasót, aki - miközben tekintetével a nyomtatott sorokat követi - igyekszik lehetőleg pontosan elképzelni, milyen is volt az a "hálókocsi", amelyben Anna hazafelé utazott 1872-ben, a hóviharban, az éjszakában, gyötrő kétségek szorításában. Az imént említett tapasztalataim kíváncsivá tettek. Kikerestem Tolsztoj művének egy német fordítását,¹⁵ és ezt találtam benne: "Eine kranke Dame legte sich bereits zum schlafen hin." (I. k. 168.) "Sich hinlegen zum schlafen" - egy karosszékben? Nagyon nem jó. Lehet, hogy valaki úgy véli: mindez nem több, mint kákán csomót keresni. Én inkább az ellenvéleményhez (így pl. Nabokovéhoz) csatlakoznék.¹⁶

Talán nem is kell mondanom: ahogy’ ott feküdt előttem ismét szabályos "sorsszerű-háromkártya-alakban" ez a külsejében is elegáns három kötet, nem a fordításokra vonatkozó utóbbi gáncsoskodásaimon volt a hangsúly. Visszaemlékezve erre a remekműre, az egészre, jobbnál-jobb fordításaira, megsejtve, megérezve valamit abból, hogy mennyi szellemi értékkel gazdagított engem hosszú életem folyamán ez az egy remekmű is, akkor - azon az opálos estén, utolsó Karácsonyom egyik estéjén - valójában búcsúztam Annától, az Anna Kareninától, azoktól a gondolatoktól és szavakban meg nem fogalmazható szépségektől, melyekkel ez a mű megajándékozza olvasóit.
 

Jegyzetek

1 Lev Tolsztoj: Anna Karenina. I-II. Fordította Németh László. Európa Könyvkiadó, Budapest, Uzsgorod, 1960.
2 Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Anna Karenyina. Kartya Moldovjenyaszke, Kisinyov, 1985.
3 Leo Tolstoy: Anna Karenina. Translated by Louise and Aylmer Maude. Introduction and Notes by E. B. Greenwood, Wordsworth Classics, Hertfordshire, 1999.
4 A magyar változat jegyzetben figyelmeztet: "A könyv főhősének neve oroszul Karenyinának hangzik, de mivel az első magyar fordítások Kareninának írták, s így vált ismertté a magyar olvasók előtt, nem változtattunk rajta." (I. k. 455.)
5 A külső borító alaptónusa a fekete (ellentétben a sorozat többi kötetének világos, krémbarna színével). Dominál rajta (tragédiát sugallva) egy fekete tó, amelynek felszíne csak olykor csillan meg. Középen szomorkás arcú, fodros fehér ruhába öltözött fiatal nő ül, inkább félig fekszik bő karosszékében. Szemét lehunyva szendereg. Lábadozik? A hátsó borítóról megtudjuk, az illusztráció egy festmény részlete. J. J. J. Tissot (1830-1902): A Convalescent. Sheffield City Art Galleries. - Tartalmilag nem sok köze van Annához. Hangulatilag mégis remek bevezetés a műhöz.
6 Az eredeti passzus így hangzik Károli Gáspár fordításában: "Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr."(Pál apostol levele a rómabeliekhez, 12. rész, 19. vers.)
7 Sokan vitatkoztak ennek az "epigrammának" az itteni "igazi" jelentésén. Greenwood (az angol kiadás Előszavának szerzője) szerint Tolsztoj azt emeli ki vele, hogy esendőek vagyunk erkölcsi értékítéleteink megalkotásában. A mottó ezt és nem Isten bosszúálló természetét hangsúlyozza.
8 Vladimir Nabokov: Lectures on Russian Literature. Harcourt Brace Jovanovich, New York, 1981, 147.
9 A regény azzal a bonyodalommal kezdődik, melyet Dolly férjének, Sztyepan Arka-gyicsnak a félrelépése okozott: viszonyt kezdett "a ház hajdani francia nevelőnőjével". Anna Pirogova valós esete itt tűnik föl "megszelidülve" Tolsztoj művében. Dolly - megbocsát.
10 Lásd erről Greenwood Előszavát.
11 Tolsztoj 1861-ben fejezte be a Háború és békét, és csak 1873. március 18-án fogott hozzá az Anna Kareninához, amelyet 1877 júliusában fejezett be. Az Orosz Herald folytatásokban közölte a regényt, de szerkesztője, Katkov, megtagadta a további közlést, mert nem értett egyet az íróval, a szerb-török háború ábrázolását illetően. A teljes mű 1878 januárjában jelent meg könyv alakban.
12 Vladimir Nabokov: Ada or Ardor: A Family Chronicle. Penguin Books. Harmondsworth, 1969.
13 Ez a jellemzés irányadó az olvasó számára, mert magától Tolsztojtól ered. Pontosan ilyennek kell elképzelnünk Annát. Más a helyzet Kitty esetében. Ő, szegény, nagyon elfogult ebben az ügyben. Lehet, hogy a keserűség szólt belőle: "Van valmi idegen, ördögi és gyönyörű benne’ - mondta magában Kitty." (I. k. 89.) - "Yes, there is something strange, satanic, and enchanting about her,’ thought Kitty." (82.) - És az eredetiben: "Da, sto-to csuzsdoje, bjeszovszkoje i preljesztnoje jeszty v nyej’, - szkazala szibje Kityi." (71.)
14 Joseph Conrad 1902. június 10-én kelt és Edward Garnetthez intézett levelében nagy elismeréssel nyilatkozott Mrs. Garnett angol Anna Kareninájáról. Nabokov azt mondta: ezt sohasem fogja megbocsátani Joseph Conradnak, mert Garnett fordítása gyenge. ("It is very poor".)
15 Lev Tolstoj: Anna Karenina. Übersetzt von Hermann Asemissen. Rütten u. Loening, Berlin, 4. Aufl., 1961.
16 Fredson Browers így idézi az Editor’s Forwordban Nabokov szavait: "Minden szamár képes arra, hogy magáévá tegye Tolsztoj attitűdjének főbb pontjait a házasságtörést illetően. Ám ahhoz, hogy élvezni tudja Tolsztoj művészetét, a jó olvasónak képesnek kell lennie vizuálisan maga elé képzelni a száz év előtti Moszkva-Pétervári éjszakai vonat vasúti kocsijának berendezését.  (Lectures on Literature. Harcourt Brace Jovanovich, New York, 1980. XII.)