|
Fülep Lajos levelezése II. III. IV. k.
4. rész*
"Fülep Lajos levelezésének IV. kötete az 1939-1944 közt küldött és kapott
leveleket tartalmazza; a korábbi kötetekhez hasonlóan nem közli a hivatalos
egyházi ügyekben írottakat, a kevéssé fontos tartalmú, vagy csak üdvözlő
lapokat. A kötet szinte naptárszerű pontossággal a II. világháború éveit
öleli fel, amely 1939 őszén tört ki, s országosan ugyan csak 1945 tavaszán
ért véget, Zengővárkonyban azonban már 1944 végén befejeződött, s a kötet
utolsó levelei azt a légüres teret érzékeltetik, amelyben az ott élők a
közvetlen környezetet leszámítva minden kapcsolatukat elvesztették a külvilággal.
A kötetben közölt utolsó levél nem is jutott el a címzett kezébe; évek
múlva olvashatta csak el, amikor a levél írója hazatérve Szovjetunióbeli
fogságából, egyik első találkozásukkor megmutatta Fülepnek." (17.)
A II. Világháború végével ugyanolyan élesen elvált egymástól az azelőtt
és az azután, mint az Első Világháborúéval. "Nemcsak az ország életében,
hanem Fülep Lajos személyes sorsában, leveleiben tükröződő baráti kapcsolataiban
is éles határvonalat jelentett, drámai veszteséget okozott. Több mint egy
emberöltőn át tartó, baráti kapcsolata tört ketté, két hozzá legközelebb
álló barátját vesztette el: Elek Artúrt és Kner Imrét."
"Fülep Lajossal való hosszú éveken át tartó levelezésük az egyre sötétebbé
váló kép tükröződése. Fülep Eleknek írt leveleiben baráti, testvéri együttérzését,
aggodalmait fejezi ki, s anyagi ellátatlansága esetére családi otthonát
ajánlja fel barátjának. Kner Imrének írt leveleiben az ő elszántságát,
küzdőképességét igyekszik erősíteni, végső és általános kérdésekben való
optimizmusát hangsúlyozva, ami - tekintve a természetéből fakadó és a közvetlen
jövőt illető borúlátását, elkeseredettségét -, nem lehetett könynyű a számára,
hiszen az igazmondást és barátja lelkierejének támogatását kellett egyeztetnie
leveleiben." (17.)
Sokan szerepelnek még a kötetben; a Bevezetés meg is említi röviden
a gyakrabban előfordulókat. De FL levelezése Kner Imrével és Elek Artúrral
jelöli ki mintegy "vezérkövületként" a kötet kereteit, és teremti meg a
folytonosságot az előző kötettel. Mert túl a baráti felelősségvállalás
demonstrálásán és a sötétülő kor tükrözésén - ami a többi levelekben is
majdnem mindig feltűnik - a Fülep-Kner-Elek levelezésben megnyilvánul még
valami más is, valami, amit nem lehet ilyen határozottan megfogalmazni.
Ahogyan például folytatja, egész a tragikus végkifejletig, vitáját Knerrel
a gazdaság jelentőségéről, s ahogyan végül váratlanul (az olvasónak mindenképpen,
de tán önmagának is váratlanul) kristálytisztán megteremti, a gazdasággal
szembeállítva, a művészet autonómiájának a tézisét; vagy ahogyan a Magyar
Csillagról Elek Artúr szemét és fülét szinte magáéként használva alkotja
meg a véleményét. Kicsit a Kerecsényi Zoltánnal folytatott levelezésére
emlékeztet a második kötetből; a hajlíthatatlan, sőt makacs nagy lélek
- mint boldogult úrfikorában Mme Gordigiani hatására - megnyílik. A változásra?
A másikra? Vagy önmagára? A kérdés, minden további kérdés, kontingens:
az éppen adott konkrét feltételektől függ. Talán épp azért tükrözi annyira
híven a Fülep-Kner-Elek levelezés az egyre sötétülő kort. De bármiféle
elvont összegezésnél többet mond akár még egynéhány idézet is.
1941. decemberében FL még a szokottnál is bővebb kalendárium-csomagot
köszöni meg: "...hát ez meg? gondoltam, mikor mindennek egyre jobban szűkében
vagyunk, honnan és miért ez a más, bővebb esztendőket meghaladó bőség?
Csak mikor az évszámokat megnéztem, akkor értettem meg, hogy hát ez jubileumi
ajándék. Hatvan évig dolgoztak és alkottak, s azért most nagyobb ajándékot
adnak. Ez csak logikus." (184.) "Utánanéztem a naptárszétküldési jegyzékben
- felel postafordultával Kner -, de nem küldtem többet, mint más években
szoktam, csak egy írómappát is tétettem hozzá[...] Az írómappából 2200 drb
készült az idén, a többi fajta naptárból 17-17.000 drb. És ezt bérmentve
küldjük széjjel. Látja, most is ilyen gondjaim vannak, amikor egy non putarem
esetére személyes tartalékom 0 és a cég adóssága rá van táblázva a magam
és az öcsém lakóházára, tehát amim van, az azonnal megkapja a - előjelet,
mihelyt történik velem valami. Félek, igaza lesz annak, aki - egy igen
nagy vállalat vezérigazgatója - néhány hónap előtt azzal támadt rám, hogy
én, mint olyan szakember, aki vagyok, mit keresek még itt s nem tudom-e,
hogy igen csúnya végem lesz? Azt feleltem rá, hogy mégse bírok elmenni
s ezt érzem ma is. Hozzá se tudnék fogni. Pedig amúgy személyileg igen-igen
rossz sejtelmeim vannak magamat, családomat, jövőmet illetően. Ha emlékszik,
tavaly egyszer egy kissé összevesztünk valamin. Most íme megmutattam egy
kissé a másik oldalát is annak a bizonyos problémának. Pedig milyen sok
oldala is van még ennek! A fene egye meg, de nehéz sokszor!..." (186.)
FL-t kegyetlen fogtő-gyulladás kínozta, ezért néhány hetes késéssel
válaszolt. "Pedig akkor rögtön írni akartam - felel 1942. I. 5-én -, mert
levele nagyon jó kedvre derített - mikor azt olvastam, hogy »talán sikerül
kiharcolnia« a naptárak ajándékozásához szükséges kellékeket, szóval oroszlánként
harcol azért, hogy évente ezreket tudjon elajándékozni, mondhatom, soká
kacagtam s még a levegő »állaga« is megváltozott körülöttem. Az egész érvelést
is, persze, megértettem, és kitűnőnek találtam. Ezek után természetesen
nem csodálnám, ha mint világtól elmaradt, vérszopó, destruktív zsidó kapitalistát
a magasabb rendű új erkölcs nevében egy kicsit agyonütnék. Node nem jó
az ördögöt falra festeni![...] Nem emlékszem, hogy tavaly valamin »összevesztünk«.
Valami vitára emlékszem, de összeveszésre nem. Nagyon lényeges néhány dologban
nem értünk ugyan egyet, de ez nem ok az összeveszésre." (195.) Kner elmagyarázza
a naptárok szerepét: ahhoz, hogy az üzemet folytonosan foglalkoztatni tudja,
mivel állandó jellegű visszatérő munkájuk nincsen, "meg kell tudni csinálni
azt, hogy minden nap az országban szanaszét vagy 100 embernek eszébe jussunk
és rendeljen valamit, ha csak 10-20-50 drb nyomtatványt is. Ezt meg is
csináljuk. De a megrendelések áramlása olyan rapszodikus, hogy ezt kiegyenlíteni
és termelési programmot rá felépíteni, elképzelhetetlenül nehéz és kockázatos."
(203.) Ennek egyik, nem nagyon hatásos, eszköze a naptár és a mappa; erre
is elmond Kner egy tanulságos kis történetet. Aztán rátér a lényegre: "Ami
az összeveszésünket illeti: Ön tavaly nekem szemrehányást tett állítólagos
szociális érzéketlenségemért, illetve nem személyesen nekem, hanem osztályomnak.
Ilyesmikre céloztam, mint ez a naptárügy is, amikor azt jeleztem, hogy
engem ilyen szemrehányás nem illethet. Persze, hogy sok dolgot másként
látok és tartok helyesnek én, s másként kell, hogy lássa Ön. De a haladás
helyes iránya éppen az lenne, ha mennél több jó szándékú ember elgondolásának
eredője lenne. De hát hol vagyunk ettől? És a jószándékon túl van valami
más is." Itt újra egy anekdota következik, azután az összegezés. "Vagyis:
nem elég a szeretet és a jóindulat, a segíteni akarás, vannak dolgok, amikhez
muszáj érteni, ha hozzá akar nyúlni az ember. S nagyon, nagyon sok
dolog van, ami belülről másként néz ki, mint kívülről." (204.)
Az események és a napi gondok el-eltérítik őket vitájuktól, de Kner
makacsul vissza-visszatér rá. "Valahogy vissza kell térni - írja 1942.
IV. 17-én - az alapvető közgazdasági tényekhez. Az ember nem tud csinálni
semmit, csak átalakítani tud[...] A társadalmat az tartja fenn, hogy az emberek
munkájuk eredményét kicserélik és így hozzák létre a munkamegosztást. Vagyis
magyarán: senkinek se lesz jobb azzal, hogy a másiknak rosszul megy a dolga.
De ha a szomszédnak jól megy dolga, igényei vannak s azokat ki tudja elégíteni,
akkor módot nyújt nekem arra, hogy ezeket az igényeket kielégíthessem."
(226-227.) Ezt a reális közgazdasági szemléletet hiányolja Illyés és Veres
Péter könyveiben. "Egy szó sincs ezekben a könyvekben arról, hogy ezek
alatt az évek alatt a világ termelési rendszere változott meg teljesen
és alapvetően és hogy a világ azért birkózik, hogy megtalálja azt a társadalmi
és elosztási formát, amely mellett a gépek erőkifejtésének optimális lehetőségét
lehet megtalálni az összesség számára." (225.) Utal a múlt századi honi
gazdaságtörténeti és közgazdasági irodalomra, elsősorban Grünwald Béla
könyvére. "És a könyv bevezetése idézi Carey mondását: »amely ország élelmiszert
visz ki, exportálja országa termőföldjét és csakhamar kénytelen lesz embert
is utánaküldeni«." "Végzetesnek érzem - összegzi fejtegetéseit -, hogy
gazdasági és termelési kérdéseket érzelmi szemüvegen keresztül nézünk.
Gustaf Cassel mondja »Socialismus oder Fortschritt« című izgalmasan érdekes
könyvében, hogy minden érzelmi politika annak árt elsősorban, akinek használni
szeretne." (226.) Csanak Dóra sorra azonosítja a hivatkozásokat; Casselhez
hozzáfűzi: "Kner gyakran hivatkozik a könyvre, FL-nak is elküldte elolvasásra."
(Ld. 1142/21.)
"Levele nyomán - válaszol V. 5-én FL - azt hiszem, hogy mindenben
egyetértünk, csak talán más sorrendben beszéltünk, s egyik se jutott
el a mondanivalója végére. Én, legalább is, levelével mindenben egyetértek,
mind nagyon okosnak, nagyon igaznak tartom, amit mond, azt a levelet százezerszám
sokszorosítani kellene a Kner-nyomdában és terjeszteni. A különbség itt
nem ratio és érzelem, szakértelem és dilettantizmus (nem is lehet, mert
nem tartom magam gazdasági szakértőnek, itt a szó a gazdasági embert illeti
meg, nem engem), hanem: az economia vagy az ember elsősége. Önnek az economia
az első, nekem az ember s hogy mért, meg tudom okolni, nem érzelmekkel,
hanem gazdasági okokkal, teljesen megmaradva a gazdasági érdekszférában.
Mert az már nem tisztán economiai kérdés, hanem történelmi is, s ehhez
joggal vélek szólhatni. Én nem hiszem, hogy a gazdaságnak az ember rovására
kell vagy szabad válnia - ahol így van, ott baj van, s mivel az ember szükségletein
nem lehet, a gazdaságon kell változtatni.
Nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért - mondja
Jézus, aki nagyon gyakorlati érzékű volt. Lám, amit a kivándorlás elkerülésének
lehetőségéről, Szterényi elaborátumáról stb. ír, mind ugyanazt mondja:
a gazdasági feltételek meglettek volna, felrúgták az emberit, s beledöglött
a gazdaság is." Mindennek semmi köze a dilettantizmushoz és a paraszt-nosztalgiához;
"a világ megállítása vagy visszafordítása lehetetlen, s lehetetlenről nem
érdemes fecsegni. Inkább azt kell keresnünk, hogy annak a bonyolult világnak
urai lehessünk, s úgy tudjuk berendezni, hogy mindenki emberhez méltóan
élhessen benne, mert minden olyan rendszer, amelyik erre nem képes, méltó
a gyehennára - gazdaságilag is csak rossz lehet, mert a forradalmat hordja
magában, tehát a pusztítást. S az a legroszszabb üzlet." (236-237.) "Nem
is kellene tán hangsúlyoznom - felel postafordultával Kner -, hogy nekem
sem a gazdaság a fontos, hanem csak az ember és az ember a cél[...]
Nem tudom még mindig elég világosan megmondani, amit gondolok, de megkísérlem.
-
Lám, hogy mi érzelmi és tisztességbeli dolgokra mindig annyit áldozhattunk,
annak köszönhető, hogy az üzleti elgondolásaink reálisak voltak. Ezért
volt miből. És hiába még oly jószívű is bármely kapitalista, vagy bármely
politikai vagy gazdasági rendszer, ha nem vezeti dolgait kellő gazdasági
érzékkel és helyes gazdasági törvények szerint, akkor csak rombolhat és
nem építhet és csakhamar nem lesz abban a helyzetben, hogy adhasson. Vagyis
előbb meg kell teremtenie annak a lehetőségét, hogy adhasson. Vagy még
inkább: annak, hogy ne kelljen adnia. Mert nem adni kell, hanem mennél
több embert abba a helyzetbe hozni, hogy maga teremthessen a maga számára
lehetőségeket[...] Éppen az ember érdekében volna fontos a tiszta
gazdasági élet megteremtése, amely megfelelőbb emberszelekciót hoz
létre és ezért fokozza a milliók összefogott erejét, ahelyett, hogy elszívná
azt." (237-239.)
Mindig tudta ő, hogy egyet értenek, kezdi a válaszát FL. "Hogy menynyire
így van, utolsó levele kitűnő - mindenképpen kitűnő - bizonyossága. Legjobban
úgy válaszolhatnék rá, hogy a személyes vonatkozású sorait elhagyva, leírnám,
aláírnám s elküldeném Magának - mert hát éppen ez az, amit én gondolok,
s amit jobban megmondani nem tudnék.
Azaz - én még valamit elhagynék: az érzelmi és tisztességbeli dolgok
említését. Mert hogy a gazdaság nem érzelmi és tisztességbeli dolog, olyan
tétel, sőt az Ön szavával élve, törvény, mint a »tiszta« gazdasági élet
megteremtésének a szükségessége - a kettő tulajdonképpen egy -, s annyira
magától értetődően ilyen, hogy róla én még csak nem is beszélnék. Annyira
nem volt soha eszemben a kettőnek összekeverése..."
"De semmi se változtat azon, hogy a gazdaság nem öncélú, mint a művészet.
Magán kívül eső célja van, de azt önmagán belül kell néznie, vagyis olyannak
lennie, hogy az a cél - minél több ember emberi megélhetése - benne megvalósulhasson.
Természetes, hogy belül, hiszen valamiképpen mindenkinek »belül« volna
a helye, mindenki beletartozik valamiképp. De ennek semmi köze a juttatáshoz,
támogatáshoz, osztogatáshoz stb. Ellenkezőleg, olyannak kell lennie, hogy
ilyesmire sor se kerülhessen. Ön azt mondja: ne kelljen adnia. Én még hozzátenném:
ne is adhasson. A kell-t sehogyse ismerem el itt. Kiért kell? Caritasból?
Ez a legnagyobb humbug.
Azonban mindez azon se változtat, hogy mindennek, ami nem öncélú, valami
mértékének kell lennie. Ezt a mértéket Ön is alkalmazza: »nem adni kell,
hanem minél több embert abba a helyzetbe juttatni, hogy maga teremthessen
a maga számára lehetőségeket«. Ennél én még sokkal kevesebbel is beérem:
az emberi élet anyagi feltételeinek a megszervezésével. Mert az önállóság
általánosításának lehetőségében nem hiszek. Az Ön formulája kizárja a kommunizmust,
az enyém nem. De a dolog lényegében teljesen egyet értünk.
A felelősség gondjában is, csak éppen itt is az az eltérés, hogy én,
úgy látszik, előbbrevalónak tartom a közösségért, az egészért való felelősséget
a részlegesnél. Ezért a gazdaság mértéke nálam még ezzel határozódik meg:
»amelyikben teljesebben tud megvalósulni a közösségért való felelősség«.
Aminek megint a gazdaság látja hasznát s alkalmas módja a »tiszta« gazdaság
megteremtésének, törvényei megismerésének, tiszteletének, alkalmazásának.
Csak az egészből lehet megérteni és helyére utalni a részlegest. Das Wahre
ist das Ganze." (249-250.)
"Most már látom, hogy nézeteink egyeznek - írja Kner, miután indokolta
gazdasági nézeteinek újra meg újra barátja elé tárását -, legfeljebb a
szavakban térünk el és abban az egy kérdésben, amelyet Ön megjelölt mostani
levelében, de amely csak gyakorlati kérdés, bár döntő számomra. Majd talán
kerül egyszer alkalom arra, hogy a részletkérdéseket megvilágítsam hosszabb
beszélgetésekben, konkrét példákkal. Mert bizony, nagyon nagy bajok vannak.
Az első világháború óta a kartelltörvény, a tisztességtelen versenyről
szóló törvény és egész sor más törvény útján próbálták megtisztítani az
üzleti életet. Már olyan szép és gazdag rendszabálygyűjtemény szabályozza
a gazdasági életet, amilyenre a régi gazdasági életben nem is mertünk gondolni,
legfeljebb vágytunk utána. És most látjuk, hogy mennyire igaza van az angol
mondásnak, amely szerint »men, not measures« a fontos. És ember nincs,
úgy látszik. Mert az üzleti erkölcs leromlása egyenesen katasztrofális.
Olyan jelenségek vannak már régen az üzleti életben, amelyek lehetőségére
régen gondolni sem lehetett. Nem tudom és nem akarom ezt fejtegetni. De
határozottan meg merem állapítani, hogy szakmánk erkölcsi és technikai
színvonala, nagyon kevés kivételtől eltekintve, katasztrofálisan süllyed.
És nem látok kivezető utat ebből a helyzetből. Én magam és vállalatunk
minden erejét megfeszítve küzd ez ellen és [...] inkább lemond az üzletről,
mint hogy a nem tisztességes megoldást válassza. És erre naponta csúnyán
ráfizet. És naponta kapja a bizonyítékok tömegét arra, hogy amikor más-más
módszerrel oldja meg a konkrét kérdéseket, az mindig és mindenben a közösség
rovására történik." (252.) És természetesen mindig a "Közösség" nevében;
tehetnénk hozzá ma, de Kner nem élezi ki a "men" és a "Ganze" nem-teoretikusan
többnyire ritkán feloldható ellentétét.
Maga és családja sorsáról tudósít azután, gyermekeiről. "Nagyon nehéz
ma elérni magyar zsidó apának azt, hogy a gyereke tisztességes ember és
jó magyar maradjon. Nekünk sikerült, de ezt sem kaptuk ingyen. Mindakettő
kerüli a henye és laza megoldásokat, mind a ketten teljesítmény révén akarnak
boldogulni az életben, nem tudom, nem rossz útravaló-e ez, mert aki intézményesen
el van zárva az elől, hogy teljesítményt hozhasson létre, könnyen kerülhet
kétségbeejtő örvénybe. Még se tudok mást adni nekik az útra, mint azt,
amit adtam. A tisztességes és tiszta megoldások keresésének útját jelöltük
ki nekik, a felelősséget és a magyar utat, vagyis az idetartozásnak azt
az érzését, amellyel alkudni nem lehet. De hiszen olyan emberek számára,
akiknek nyelv, környezet, táj, múlt azt jelenti, mint nekünk, nincs is
más út, mert nem tudunk ezeknek a hatása alól menekülni." (253-254.)
"Mi egy közös világnak megfogyott, s annál inkább egymásra utalt részei
vagyunk - nyugtázza Kner hosszú beszámolóját FL -. De magában még ez se
elég. »Közös« nem értékfogalom s nem indokolná ahhoz a világhoz való ragaszkodást,
ahol a múlton való merőben szentimentális merengés annyira nincs jelen,
mint, gondolom, egyikünkben sem. Ahhoz a világhoz csak azért érdemes és
kell ragaszkodnunk, mert a - szerintem - mainál semmivel se kevésbé gyalázatos
világban (ez a mai csak amannak a termése) a szellem és a lélek világa
volt. Mannheim mondta itt nekem pár éve, hogy soha sehol se találta meg
annak aequivalensét, ami a »vasárnapok« voltak. (259.)
"Ma érkezett levele nagyon meghatott - válaszol 1942. VII. 10-én Kner
-. Igaza van, nagy részben, abban, hogy régi emlékek kedvéért ragaszkodom
Önhöz, de csak részben[...] Lehet, hogy Önhöz is ezek az emlékek és ez a
honvágy hozott közel, de azóta kapcsolatunk más jelleget öltött. Kell az
embernek valaki, akinek időnként beszámoljon, s akiről tudja, hogy külső
sikereken túl a belső fejlődést, az erkölcsi célkitűzésekhez való hűséget
is keresi. És olyan kevesen vannak ma, akik értik azt, amit csinálok. Ön
számomra az a valaki, akinek időnként beszámolhatok s akinél most már egy
hosszabb korszak eredményei vannak nyilvántartva. No meg, mint említettem
már, Ön volt az első, akitől azt a bizonyos, termékeny, elindító pofont
kaptam. Önnek tehát szinte kötelessége is az, hogy meghallgassa beszámolóimat.
- Az évek folyamán megismertem gondolkozását és láttam, mennyire megvesztegethetetlenül
kitart nézetei mellett, amelyeket csak belső fejlődés irányít és nem a
múló divatok. Megengedheti magának ezt a függetlenséget, mert életformáját
úgy építette ki, hogy ezt megtehesse. Ha tudná, milyen kevesen vannak ilyenek!
- "
Ugyanez elmondható Kner Imréről is; egyebek közt tán épp ez is kötötte
egymáshoz őket. A következő két év levelezése azonban megmutatta, hogy
milyen törékeny ez a függetlenség és milyen tragikusak a korlátai. Az egyre
súlyosabb rendeletek egyre nagyobb gondok elé állították Kneréket. "Mint
tán olvasta - írja 1942. X. 25-én -, számolnom kell azzal, hogy meg kell
válnom a lakásomtól. Ezzel szinte megoldhatatlan problémák elé kerülünk,
mert itt bérlakás nincsen." (281.) Néhány láda, az üzem folytatása szempontjából
nélkülözhetetlen szakkönyveket és Kner-kiadványokat szeretne biztonságosan
elhelyezni, tudna-e vállalni FL? "Küldhet amennyit csak akar", válaszolja
FL; de úgy ítéli, hogy "azokból a nagyhangú fogadkozásokból nem lesz semmi."
(294.) "Talán igaza van, s túl korai a gondoskodásom - válaszolja Kner
-. De látom, hogy meg se tudom csinálni. Most alkalmam nyílik arra, hogy
néhány ládát, kettőt-hármat egy előkelő közintézmény őrizetébe adjak."
(296-297.) FL fenntartja az ajánlatát, Kner pedig teljes erejével dolgozik;
a munkát megkönnyítendő küld közigazgatási űrlapjaiból FL-nak. "Azt írta
egyszer, hogy miért kell nekem közigazgatási marhaságokkal foglalkozni.
Hát íme, Önnek is kell. Hiába, gazdálkodás nélkül nem megy az élet, s mindenre
kell valakinek gondjának lenni. Ez a magyar élet egyik legfontosabb problémája."
(326.) FL: "...hogy gazdálkodás nélkül nem megy az élet, azt, persze, gondolhatja,
én is mindig tudtam, nem is ez ellen szoktam én káromkodni, hanem amiatt,
hogy amit világosan, áttekinthetően, egyszerűen, mindenkinek érthetően
lehetne, azt bonyolultan, bután, érthetetlenül kell csinálni
rengeteg munkával[...] Közben köszönettel visszaküldtem Casselt. Nagyon okos,
s mégse az, mert túlságosan kilóg a lóláb. Man markt die Absicht und wird
verstimmt. Ilyen plaidoyerben a kapitalizmus mellett mégse lehet olyan
»természetes« következményként kezelni azt, ami forradalmak nélkül - sajnos!
- sose lett volna. Amit a gazdasági életről ír, mind igazság, de csak féligazság.
A másik fele, bár úgy volna, de nem úgy van. S az már nem gazdasági elmélet,
hanem historia." (339-340.) "Nagyon lehangolt és szomorú vagyok mostanában
- írja Kner 1943. IV. 11-én -. A minőségért való harmincéves küzdelmemben
egyre inkább magamra maradtam. A most megjelenő rengeteg könyv nemcsak
tartalmilag selejtes, de nagy nyomdák is olyan munkát adnak ki a kezükből,
hogy csak szörnyűködni lehet rajta. Itthon pedig látom az üzem folytonos,
fokozatos, de gyorsuló tempójú leromlását és ami a legborzasztóbb, lelki
egységének megbomlását is. Erről levélben nagyon nehéz írni, de ez még
rosszabb a gépek leromlásánál, a betűk elkopásánál is." (369.) "A magam
gondjai közt Maga, illetve Maguk is nagy gond nekem - válaszolja FL -,
kedves barátom, az az abszurd természetem lévén, hogy nem szűnök meg a
bőrömnél, úgy látszik, fene egye meg, nem szűnök meg sehol, nem tudok különbséget
tenni az enyim és tied közt (azt hiszem, infantilizmusnak nevezik ezt a
psychologusok), a más dolga az én dolgom, különösen, ha annak a másnak
a dolga még közügy is - ha a Kner-cég családi beltagja lennék, akkor se
keseríthetnének jobban a közlései, mint így. De mit tehet az ember? csak
dühönghet, s én dühöngök is és káromkodom naphosszat annyit, amennyiből
tíz kormány megeszesedne, ha be lehetne adni nekik. Így csak elpotyázódik,
pedig nagy kár érte.
Attól tartok, mégis Magának lesz igaza, aki ennek az őrületnek végét
későbbre prognosticálta, mint én. A Maguk jövőjében azonban föltétlenül
bízom[...] Pestre mennem, bár irtózom a helytől, most már muszáj, mert egyre
nő a hozzám forduló ifjú filozófusok, költők, építészek stb. száma, akiket
egész csodálatos, kifürkészhetetlen módon, mert hiszen elköltöztem a világból,
valami egészséges ösztön titokzatosan felém irányít. Honnan veszik a címemet?
S igen tehetségesek akadnak köztük! Van mégis valami, amit nem lehet elpusztítani."
(374.) Kner azonnal válaszol: "...ha már felmegy Ön Pestre, lehetetlen volna,
hogy leruccanjon Gyomára is? Azt meg tudom csinálni, ha lejön, hogy napi
munkámat pár órára redukálom s együtt lehetünk." (379.) "El sem mondhatom
- írja aztán a látogatás után 1943. V. 30-án -, milyen öröm volt mindnyájunknak
látogatásod [...] Az az érzésem, hogy láthattál itt most valamit, ami két
generáció 61 éves munkája során jött létre és sok tekintetben egyedül áll
a világon, nemcsak Magyarországon. És az az érzésem, hogy ezt a valamit,
ami egészen személyes dolgokon épült fel, a világ halálra ítélte. Kétszeresen
örülök annak, hogy még valamennyire egydarabban láthattad, s ezért szerettem
volna többet megmutatni belőle." (393-394.) "Ti úgy nőttetek - nyugtázza
a látottakat FL VI. 22-én -, mint a fa, s ez az igazi. Mindenképpen jó
tudni, hogy van még ilyen, nekem dupla öröm, hogy akik ilyenek, barátaim
is. Visualis ember vagyok, mindent látok, a gondolatokat is, még a hangokat
is. Titeket is látlak, egész külön, meg se tudom mondani, milyen élesen
külön, mindnyájatokat együtt, széles margóval elválasztva a világtól, plasztikusan
és a Magatok színében, mindig ugyanúgy. Egy darabban, egymásból növekedve."
(402.) Kner elismeri, amit FL a családról és az üzemről írt. "Meg kell
azonban értened, azt látva, amit itt láthattál, hogy az életformám lényege
az, hogy magam határozhassak dolgaim felett s hogy ebben a felelősségben
osztoznom nem lehet. Vagyis az én életformám az egyéni vállalkozással járó
polgári életforma. Jól tudom, hogy a szociális igazságtalanságok jelen
vannak itt is, az én életszínvonalam és az alkalmazottaim életszínvonala
közötti nagy különbségben. Azt is tudom azonban, hogy erről milyen fokban
tehetek én s mennyire felelős érte a miliő, nemcsak Gyomát értve ez alatt,
hanem azokat a köz- és magánvonatkozású intézkedéseket és jelenségeket,
amelyek a bérszínvonalat általában befolyásolják. Én magam az általános
bérnívón csak igen-igen keveset változtathattam, de igyekeztem ezt azzal
ellensúlyozni, hogy a legsúlyosabb válságok idején is megteremtettem, magántartalékolási
lehetőségeim teljes elhanyagolásával, a munkaviszony állandóságát, hogy
legalább a munkanélküliségtől megóvjam azokat, akikért felelős vagyok...
Hosszú távra ugyanis az én 41 éves pályámon mindig az abszolút tisztesség
bizonyult helyesnek és üzletileg megfelelőnek is -, csak mindig az volt
a kérdés, hogy az ember meddig bírja." (406-407.) Kisvártatva pedig FL
aggódó kérdésére megnyugtatólag írja: "A vállalat a község szempontjából
olyan fontos, annyira benne van a köztudatban itt, hogy 75 család existenciájáról
és a közület nagyon jelentős adóbevételéről van szó, hogy efféle lépéstől
tartanunk nem kell. - Különben ilyen közjogi kérdésekben magunknak is tájékozva
kell lennünk." (437.)
Tán az idők átmeneti könnyebbedésére utal, hogy FL - szigorúan számla
ellenében - névjegy nyomtatását kéri, KI mintákat küld, FL Cochin-féle
betűket választ. "Mikor megküldtem Neked - kommentálja KI a választást
- Radnóti Miklós nálam nyomtatott Meredek Út c. verseskönyvét, azt
írtad, hogy nem tetszenek neked ezek a betűk, mert formájuk emlékeztet
valamire, aminek illata Franciaországban mindenen érezhető. Nagyon jót
mulattunk akkor ezen. Hát most pedig éppen ugyanerre a betűre hibáztál
rá a minták között. Képzelheted, hogy Mihály fiammal mennyire derültünk
ezen - anélkül persze, hogy ebből további következtetéseket kívántam volna
levonni." (466.) FL nyomban válaszol: "Tévedésedet, mivel barátaimnak én
szoktam védőügyvédük lenni, mostani surménage-odnak is rovására írtam azzal,
hogy bizonyosan nem volt elég időd vagy rugalmasságod rögtön, kapásból
megérteni a dolgot, ahogyan éppen Neked muszáj. Mert hát én magyarázzam
Neked, tipográfia Nagymestere, hogy egy nyomtatott lapnak a karakterét
nem a 8-10-20 betűnyi cím adja meg, hanem a masszív tükör?" (469.) S aztán
hosszan, értekezésbe illő alapossággal magyarázza el a Cochin-betűk morfológiáját
és névjegyre valóságát a könyvvel asszociálódott Bodonival szemben. Öt
nap múlva küldi KI, 1944. I. 25-én a névjegyeket és a számlát. "Most olvastam
el harmadszor leveledet, este, fáradtan, a napi robot után. Rengeteg volna
az írnivaló, megtárgyalni való, dehát nem bírja az ember, mert ilyenkor
tele a feje. Attól félek, hogy egyes dolgokat, amelyek tréfásnak voltak
szánva, komolyan vettél." (473.) S aztán ő is kifejti, mesterségbeli tapasztalatait
és személyes élményeit idézve fel, a Bodoni és a Cochin tipográfiáját.
De az efféle baráti vitatkozás csak pillanatnyi pihenő a kegyetlen úton.
"Valahogy egyre nehezebb lesz az idők járása felettem - írja KI 1944. II.
20-án -, s meg se tudom mondani konkrete, hogy miért. Csak egyre jobban
érzem azt az adyi mondást, hogy »farkas esz meg, medve esz meg, de megesznek
minket«. Ha elgondolom sorsom lehetséges fordulatait, azokat csak sötéten
tudom látni." (483.) Felsorolja nagyon józanul a lehetőségeket, s azután
összegez: "Én nem vagyok festő, vagy író, aki beülhetek az elefántcsonttoronyba,
én iparos vagyok, aki szerszám apparátus, műhely, felszerelés nélkül tétlenségre
vagyok kárhoztatva, ha ezt elveszítem, elvesztem magam is. De kerülhet
az ország olyan helyzetbe, amelyben én elpusztítandó dúvad vagyok, akin
példát kell statuálni, vagy másrészt ártalmas parazita, akit ki kell irtani.
És harmadik eshetőséget már-már csak csoda teremthet." (484.)
FL, 1944. II. 28.: "A »példaképen feláldoztatás«-nak, azt hiszem, éppen
az ellenkezőjére fog fordulni a sors. Olyan idő jöhet, s ez a valószínűbb,
amikor Titeket zászlóként fognak lobogtatni, annak bizonyságául, hogy lám,
itt mekkora a kultúra és az emberség. Nem állítom, hogy így lesz, mert
minden történhet és mindennek az ellenkezője, mégis, a Kner-céget olyan
intézménynek tartom, amelyik minden veszedelem és felfordulás közt fenn
fog maradni." (488.)
Kner 1944. III. 5-én újból, részletesen beszámol napi gondjairól és
küzdelmeiről, mesterségbeli tapasztalataival kiegészítve. Aztán összegez:
"Már Weis István megírta a mai magyar társadalomról szóló könyvében, hogy
a zsidóság kitöltötte a társadalom épületében azokat a hézagokat, amelyeket
a középosztály üresen hagyott. Most meg pláne úgy kell éreznem, mint ha
a §§§§§ hézagaiban élnék, úgy amint azt az Egészség című hivatalos
folyóirat múltkori számában a svábbogárról mutatta ki egy rajz, ábrázolván
őt két deszka között a repedésben.
A hozzám legközelebb álló keresztény barátaim nem akarják és nem képesek
megérteni, mit jelent az, majdnem 25 éve így élni. Azt hiszem, Te vagy
az egyetlen közülük, aki magad is megérted ezt, mert hiszen Te egy önkéntes
elvonultságban töltötted el ezeket a soha vissza nem térő és vissza nem
adható esztendőket. -
De térjünk át a magánbajokról a közbajokra. Nem tudom, miért, de egyre
jobban rémít és rettegtet az ország sorsa. Azt hiszem, az a csoda, amelyik
eddig megtartotta az országot, nem tart örökké, sajnos. Én úgy látom, hogy
a háború vége még messze van." (494.) FL, 1944. III. 20.: "Te, természetesen,
érzed, én inkább látom, bár, mint talán már írtam, a más állapotát ugyanúgy
átélem, mint a magamét, s gyakran jobban aggaszt, mint a magamé. De ezt
nem jól mondtam, a magamét már át se élem, és nem aggaszt - úgy kellene
mondanom: ahogy az emberek a magukét szoktál élni s érte aggódni. Én teljes
désinteressement-ben vagyok magam iránt, mintha magamhoz semmi közöm nem
volna. Éppen azért tudok tökéletesen objectiv lenni, de hiába revideálom
újra meg újra, hogy a meglevő és még eljövendő nagy bajokon kívül a Titeket
elnyeléssel fenyegető veszedelem hírével kielégítselek, seholse találom
a horoszkópodon. Az én horoszkópjaim pedig eddig be szoktak válni. Nagyon
szeretném is, ha a veszedelem felől megnyugodnál; elég a baj, s elég sok
energia kell a birkózáshoz anélkül is. [...] Értesültetek arról, hogy Pécset
vasárnap megszállták szövetségeseink? Pestről bizonyosan tudtok. Mi lesz
most?" (517-518.)
KI, 1944. III. 25.: "Innen nem írhatok semmi különöset, csak amit a
lapokból tudunk. Rádiónk nincs, azt rég elvették. Újságot napok óta nem
kapok, s ma reggel egyértelműen megállapítottuk mind a négyen, hogy két
nap óta úgy alszunk, mint a tej, mert nem tudunk semmiről semmit. De ez
alatt a felszín alatt bizony nagyon nagy bennünk a belső nyugtalanság.
Nem lehet elválasztani semmiféle sorsot a közöstől." (522.)
Kner Imréné, 1944. IV. 15.: "Nagyon szomorúan közlöm, hogy az én édes Uram
10 nap óta internálva van. Teljesen érthetetlen előttünk, miért történt
az egész..." (535.)
Kner Imréné, V. 14.: "Új cím: Sárvár. Toloncház. - Közben elköltöztem
régi otthonomból. Mindent könnyen viseltem, mert azt hittem, Ő jól van.
Ez az újabb dolog nagyon lesújtott. - Most nem tudok többet írni, leltár,
gondok stb." (556.)
FL élete - amennyiben az életet elsősorban belső faktorok határozzák
meg - barátjáéval párhuzamosan, ám sorsa merőben másként alakult ezekben
a rettenetes esztendőkben.
* Az első három részt januári, februári és márciusi számunkban
közöltük.(A szerk.)
|
|