A hallgatásról volt legnehezebb
leszokni, de leszoktam.
Megfeszítettem az akaratom,
és az lerángatott nejlon-
harisnyaként szétszakadt, mondja
a nő, aki fölött összekapart
arccal térdelek, ömlik belőlem a vér,
ez meg beszélgetni akar.
Rádöbbenek, hogy a szétszaggatott
burok rólam pottyant le,
ennyi minden után még
mindig szűz voltam.
Fölnézek az est alól az
egek fogaskerekére, az ingem
ujja beakad, és a gép mohón
ránt befelé, éhes csavarjairól
rám csöpög az olaj, rohanok
be a semmibe. Szavazzuk meg,
van-e Isten vagy nincs.
Ez a szavazás valóban sorsfordító.
Ránk nézve nem kötelező érvényű.
De ettől kezdve úgy lesz.
A vitába a hazugságjelző
gép is beleszól, nincs, mondom,
de azonnal jelez. A szavazás
eredménye 5:2. Csak azt
nem árulom el, hogy melyik
fél javára. Különben se egy
egész két feléről van szó.
Fölnézek a reggel alól
a pokol fogaskerekére, kifelé
pörög, mint egy nyomdagép.
Tisztán kivehető, azonos színű
betűk, az azonos színű alapon.
5:2. Kidülledő szemmel,
megkönnyebbülve nézek
vissza magamra a lapról.