...úgy, amint
a gyermekkor csinálta, most megint 
        (Szabó Lőrinc: Mozart hallgatása közben)

ez itt a parkett,  
kétségbeejtően: zongora - orgona  
kénytelen-kelletlen emlékezetből,  
lüktetően: csöndközök  
dobpergetéseket, a kürtöt,  
harsonát váltogatva,  
meg az otromba tubát;  
aztán sehol se már  
a mázsányi súllyal lépegetések,  
a könnyűek se, sehol  
a hangok - szemernyiek se...  
ki hallaná meg ugyan  
ma azt a szélhalk őzikét?  

ez itt a parkett,  
ím ez a táncrend...  
most lehetne újra  
a kályhától indulni el...  
megint  
a kályhától?  
Már  
nem...  
a kályhától már nem!  
  

pálcikalábak,  
karok, kezecskék,  
kígyózó hurkokban  
tovafutó meleg ér  
keringett egykor itt;  
hajszálfinom hálózatok:  
lassún, bölcsen  
hosszan áramolva  
jöttek-jöttek  
olívzöld fényjelek,  
és bőségsárgák,  
narancsvörösek, mint a nap,  
s azúrban is, ibolyában;  
elmosódó krumplifejecskék,  
gombszemek, szúrók,  
feketék, szálkaorrok,  
egyenvonal ajkak,  
ívetlenül a sok száj;  
jéghideg leheletburok  
leng körül ma  
koponyaformát, szabálytalanra  
sikerített gömböcskéket...  

majd átsatírozzuk  
az elkocsonyásodó vonalkákat,  
a testetlen lényegek,  
lélek nélküli lényecskék  
lapjait, a vonalközöket  
betöltjük szénnel, grafittal,  
- elrajzolódnak határok,  
és átíródnak szövetek,  
szövedékek, átíródnak a  
szövetségek is -  
e színekből vont tájat  
elfátyolozzuk:  
s e sűrűség már  
mindent fedez,  
a feketén is fekete,  
és lesz a sokaság is  
egyetlenné,  
nem levővé,  
amint egy ősrobbanás előtt,  
után  
  

III. Mint odaát  

Legelőször  
az üveghez súrlódó koronát,  
szóló levelecskéket,  
ágrajzolatok labirintusát,  
benne bolyongón  
a teljes ég s föld,  
agyagrétegek, kőzetek, korok  
aranyfolyamát,  
távolból az ernyős házakat,  
egy kerítésen át  
szálló vad vau-t,  
tétova csaholást,  
rengeteg mögött a tornyokat,  
tornyokban, mint síri űrön át  
a kongatást;  
legelőször  
a fákat szerettem itt -  
hogy már azt hittem egészen,  
olyan ez mind,  
mint egykoron volt odaát:  
hamvakra karcolt révület,  
az a fehéren is fehér,  
agyunkba égetett világ