az ember zenéje elhallgatott
menuhint már csak a csillagok -
az éteri minta mégis örök
fáj-e az úrnak
hogy lettünk halandó
míg átkéklik némely életen
ma is a maradandó
vonulnak sorsról sorsra éjszakák
a végből nyit megint egy végtelen
a mandarin tánca merre tör utat?
születve minden ember védtelen -
menj duinóba hallgass hangokat
fenyves zúgása ez volt az a szél
itt száll a szó sodorja az időt
egy orpheuszt a kastély ránk hagyott
innen tudhatni hogy tágul a tér
a szó röpül fenn örök madarak
innen tudhatni még nem vagy halott:
röpülj új sávon égő ég alatt
nem tudni
ha meg vannak számlálva
carpe diem
honnan is tudja
egyhelyben állva
melyik nap lesz
utolsó álma
a hangszínek jelzik-e
a jövő zenéket
és ha hallja a sokféle kéket
és messzi odaát
egy sziklacsúcson az utolsó
hosszan kísérő oboát vagy
az egymással még versengő
hangszerek szűntelen muzsikáját
és feje felett a halkuló illatokat
a jázmint olajat a hársat akácot
tavasznyárősztél néki elrejtve
váratlan úgy fénylik
hiába teremtve
carpe diem
ezer nap százezer -
az az egy
el lesz felejtve
ami eljön
az a nem tudni
milyen
csupa rom csupa omlás