A hegyi házban

bealkonyult már a hegyorom mögé
süllyedt a Nap bent mézszínű lámpafény
   körében ódon könyvre hajlasz
      tiktakol a falióra halkan

letűnt korokba réved a képzelet
hangyaként nyüzsgő sűrű betűsorok
   közül olykor egy régi emlék
      mint libegő jelenés megéled

majd színborod kihajtva fölállsz matatsz
s az ablakon túl nézed amint egy-egy
   eltévedt szarvas erre lépked
      kőbe gyökérbe botolva kósza

árnyát fölissza a zizegő avar
szél jár a fák közt szárnysuhogatva és
   fönt tündököl pásztákban ömlő
      fényt sugarazva a Szűz a Mérleg