Tisztelt Grafikusművész Úr,
 

a közeli múltban sejtésszerűen többször megfigyelni vélt tatai vízilény-jelenséggel kapcsolatosan valóban sürgős teendőnek tűnik a lény megnevezése - amelyről volt alkalmam meditálni az 1998. évi tatai majális verőfényben úszó tóparti sétája közben. Megosztom Önnel javaslatomat: neveztessen a lény
                              Nagy Tatai Laposch-nak
                              (Grosse Tataensis Laposchiensis)
- az elnevezést a tó téli leeresztésével kell magyaráznunk: a lény ekkor, alacsony vízállás esetén is biztonságosan rejtőzhet - ergo feltűnésére ekkor is számíthatunk. (Ha nem rejtőzne, hiába reménykednénk.)
     Némiképp problematikusnak tűnik, hogy előfordulása az Által-ér-Öreg-tó és lefolyásai teljes körzetében konstatálható, mert a korábbi megfigyelések azt tanúsítják, hogy áramlattal szemben és áramlat mentében is teljesen vízbiztos (felbukkanás nélkül képes siklani).
     Magántermészetű megfigyelésemet szeretném megosztani: környezetszennyezési tűrőképessége kiváló.
     Kérem a megfigyelési adatnapló felfektetését, a tudományos élet folyamatos tájékoztatását. Zivatar, páralecsapódás, és legfőként köd leereszkedése esetén a megfigyelő-szolgálat megerősítése szükséges. Remélve, hogy a távoli Pestről (bár a vízgyűjtőterületeket tekintve szoros kapcsolatban vagyunk) segítségére lehettem e rejtély- fellebbentésben,

Budából, 1998. május 15-dikén.

Intézkedési terv.

Megfigyelő-szolgálatot szervezni. (Távcső beszerzése!) Az ügyelet folyamatosságának biztosítása. Főügyeletes kinevezése.
     A kultusz felépítésének alapköveit letenni.
     A helyi újság tudósítóját a felbukkanás esélyének kecsegtetésével a tett helyszínére kirendelni. (Egyéb médiák képviselőit meggyőzni a személyes és közvetlen megfigyelés pótolhatatlan voltáról.)
     A tóparti éjszakai hangoskodás hatásai az élőlényekre címmel természettudományos konferenciát összehívni.
     Hallucináció és valóság a közép-dunántúli térségben - adatgyűjtés. Költői és művészeti versenyt kiírni "Egy feltehetően nagyon lapos laposch esélyei" témakörrel.
     A felismerés kételyei című tatai filozófiai hétvége megrendezése. A vadkacsák a laposban - továbbképzés vadászoknak.
     Szemadám György értesítése Az apokrif lények könyve című munkájának új kiadásra történő inspirációjával.
     A többi meg jön magától.

Tisztelt Képgrafikus Úr a Kies Tatában,

elnézést, hogy csak így vázlatosan körvonalazom elképzeléseimet a Nagy Tatai Laposch (Grosse Tataensis Laposchiensis) jelenségével kapcsolatban, de talán így is sikerül megadnom a képletes kezdő rúgást. Vagy a kezdő lökést. Remélve, hogy ezzel is hozzájárulhatunk kies városának újabb kulturális-művészeti felemelkedéséhez.
Kelt a Büdös Budában, 1998. május 22-én (még a régi rendszerben)

Tisztelt Képgrafikus Úr a Kies Tatában,

a Magyar Nemzet egyik, múlt heti számának kivágásával késztetem további munkálkodásra. Bármi megtörténhet, kiváltképp egy olyan mágikus körzetben, mint kies Tata városa, misztikus sugárzású tava.
     Megfigyelésére hivatkozva élek azon előirányzattal, hogy a Ker. Szent János-szobor környékének Laposch-mentességét egészen egyszerűen egy ITT NEM feliratú tábla elhelyezésével kellene regisztrálni. Egyébiránt ezúton hozom szíves tudomásukra - előtérbe helyezve azon elvet, hogy miután Tata nem csak a tataiaké, így a Nagy Tatai Laposch kizárólagosságával sem bírhatnak -, hogy a dunaszentmiklósi Standon berendeztem távcsöves megfigyelő- állásomat, jóllehet innen a finomabb fodrozódások nem észlelhetők, a nagyobb hullámverések azonban annál inkább.
     Mélységvizsgálatok! Medertérkép! Áramlatimitáció!
     Felbukkanása Tata és Tóváros egyesítésének évfordulóján várható lett volna!
     Kérelem: Jász Úr ellenőrzési útjait ne mindig egy irányba bonyolítsa, néha fordítson a meneten, ha lehetséges. Sanyinak külön köszönet. Egyúttal bejelentem, hogy súlyos terhet vállamra véve, megkezdtem a "Nagy fiktív bugy-bugy" című prozódikus eposzom munkálatait, amely kezdeményezés csak a legnagyobb auktorok vállalkozásához mérhető. (És hogy állnak a karsztvízszintek?)

Kiállítása elé továbbra is nagy reményekkel tekintve,

Budán, 1998. június 1.

Tisztelt Grafikusművész Úr a Kies Tatában!

Június 5-én Tata mellett autózva érett meg a felismerés bennem, hogy sürgősen az Autópályaigazgatósághoz kell folyamodni - egyébként is, most kissé megzavarodtak a matricás fizetési rendszer bevezetésének híre miatt -, hogy az alábbi beadvány elbírálása során pozitív hozzáállást tanúsítsanak: a Tatát jelző, fotóeljárású táblákra - amelye- ken az ostromverte vár turistacsalogató képe jelenik meg - az első sávban a GROSSE TATAENSIS LAPOSCHIENSIS feliratot szeretnénk elhelyeztetni. Kompozicionális szempontból is indokolt lenne e fehér betűs felirat, nem is beszélve a történeti mozzanatok által indukált idegenforgalmi aspektusokról.
     Tűnődésemet az Ácsot és Mocsát övező szántóföldek között is folytatva az a meggyőződés érlelődött meg bennem, hogy a Nagy Tatai Laposch - aki tudvalevően kitűnően álcázza magát, mestere a rejtőzésnek - lényével és tényével kapcsolatban nem a mítoszteremtés a cél, hanem sokkal inkább a valóságos mozzanatok felismerése és regisztrálása. (Ha figyelt a fordulatra - "lényére és tényére" utalón - már-már az irodalom berkeibe való átevickélésünkre gyanakodhat, de nagyvonalúan sikoljon el eme tény fölött.)
     Nos, így egy rendkívül fontos történeti vonatkozást szeretnék becses tudomására hozni, és erről kérem, hogy értesítse a megfi- gyelő-szolgálat kitartó tagjait is. A tatai vár 1597. május 21-i magyarok általi visszafoglalásáról - amely egyebek között (és ennek még nagy szerepe lesz!) a petárda sikeres hadi alkalmazása miatt vert európai hatókörű visszhangot - a weikersheimi Hohenlohe-kastélyban fenn- maradt egy sejtelmes ábrázolás: egy 375x287 cm-es, tehát csekély méretűnek nem nevezhető olajkép, amely egy ciklus legrosszabb állapotban fennmaradt darabja, s (a kiváló kutató, Fatuska J. szerint) "részleteiben alig kivehető, így előképét nem lehet meghatározni." (!!)
     A kép reprodukciójának aprólékos tanulmányozása során, a kompozíció középterében - hogy ez eddig elkerülte a kutatók figyelmét! - egy hosszúkás, vízszintesen elnyúló, lapos (!) testet lehet felfedezni, és az előtérben valami mellvédszerűség jelenik meg. Nem kétséges, hogy itt a Nagy Tatai Laposch egyik első előfordulására bukkanhatunk - magam is meg lennék lepve, ha később felmerülne korábbi ábrázolás.
     Egyszersmind engedtessék meg, hogy párhuzamot teremtsek a sikeres csata és a Nagy Tatai Laposch megjelenése között: nyilvánvaló, hogy a törökök a lény petárdák által végre megvilágított látványával voltak elfoglalva. A nagy-nagy éjszakai bugy-bugyok forrására végre fény derült, és ezt kihasználva - mivel minden török a vár tópartra néző részén kémlelődött - juthattak be a magyarok, jelentősebb puskapor elpazarlása nélkül a várba, és űzhették el a gaz hódítókat. A csatazaj elültével aztán a lény is a mocsaras víz mélyére süllyedt, és az ezerhatszázas évek elején hiába lődözgettek fel petárdákat, a leírások szerint hosszú évekig nem jelentkezett. Ám ez a felmerülés mindenképpen sorsfordító jelentőségű. Gondolja-e Grafikusművész Úr, eme történeti analízis jobb belátásra bírja majd az Autópályaigazgatóságot?
     (Kérem az éjszakai megfigyelések szaporábbá tételét - ilyenkor alkoholfogyasztás, a hitelesség okán természetesen tilos -, de persze ez már a 20. század, a petárdák mellőzhetők.)
     (A helyi tömegkommunikáció közli-e naponta a tatai tó vizének hőmérsékletét? Aggódom a nagy melegek miatt.)

Tisztelt Grafikusművész Úr a Kies Tatában,

a szürke hétköznapok kényszerű (a véletlenszerűen sorjázó esemé- nyeknek kiszolgáltatott) szereplője azt feltételezhetné, hogy ilyenkor nyáron, az uborkaszezonban felerősödik a Tatáról felröppenő kósza híráramlás, de Tata nem lenne Tata, ha ez valóban így történne. Nem csak az üres újságoldalak feltöltéséről van vagy lenne szó. Tatán ugyanis az események a megszokott mederben zajlanak. Germaniz- mussal élve azt is mondhatnám, hogy folynak. Semmi különös, csak a víztükör fodrozódik néha. Tudjuk az okát. Viszont nyári uborka- szezon ide vagy oda, van szerencsém ismét egy kis múltbéli kalan- dozásra invitálni Önt. A nyitó kérdés úgy szól, hogy a gaz Esterházy nem azért építtette-e ki a jól áramló vizet levezető csatornát a Duna felé Mikoviny Sámuellel, hogy végre megszabaduljon Tata Laposch-tól? Egyre erősödik a gyanú bennem, hogy igen, de lett légyen is Sámuelünk olyan kiváló vízmérnök, mint amilyen volt, egyikük sem számolt a zsilipek teremtette öncsapdaszituációval: Laposch - leselkedjen rá fokozottabb veszély a mocsártól megtisztított vizekben, mint korábban - mégis a tatai partok közé zártságot választotta - kényszerült választani - semminthogy megkockáztasson egy zsilipen való átkelést, nem is beszélve a szőnyeggyár melletti szűretlen szennyvíz-becsatlakozásokról.
     Kéretik tehát Tata városában az Esterházyak névhasználata esetén - szóban és írásban - a gaz előtagot mindig használni a jövőben.
     A múlt rétegeinek felfejtése során további ikonográfiai kalando- zásokra indultam, de ennek részleteivel majd következő levelemben untatom.
     Még elnézését kérem, hogy a vernissage-t követő házifogadásról oly sietve, köszönés nélkül kellett távoznunk, de sötétedés előtt még egy ellenőrző és búcsúpillantást kellett vetni a víztükörre, mielőtt elhajózunk Dunaszentmiklós irányába. A párás idő ugyanis sorra megakadályoz a miklósi fennsíkról való Tata felé pillantásban, illetve hatékonyságának kitágításában, meghiúsítja a bárminemű felfedezés-reményt. Ilyenkor csak hiú az ábránd: a távolban valami mozgolódás támad.
     Kedves Művész Úr, kipihenve a tanév fáradalmait, kérem, hogy nyári készenléti állapota ne enyhüljön, és mint a művészet vizein, képletesen hajózzon a tatai vizek felett is. (Egyébiránt fontolgatom, hogy az MTA nyelvtudományi grémiumának állásfoglalását kérem a végleges tó-tárgyeset használatával kapcsolatosan. Gondolom, Ön is érzi, milyen fontos problémáról van szó: korántsem mindegy, hogy az elcsökevényesedett "tavat" vagy az eredetiségét őrző "tót" formulát használjuk az elkövetkezőkben és visszamenőlegesen. Erről egyébiránt nem lenne célszerűtlen Jász ellenőr Úr állásfoglalását is kikérni: valamelyik tóparti sétája során tűnődéseit ez irányba fordíthatná. De ébersége ne csituljon ám!)
     Most visszafordulni kényszerülök bokros teendőimhez, de gondolatban azért továbbra is gyakran el-elkószálok a Büdös Budából Tata felé.

Tisztelt Grafikusművész Úr,

lenne egy szerény szakmai ajánlatom Önöd számára így a nagy nyári ejtőzések idején: vessen egy pillantást Georg Houfnagel metszetére, amely kies városunk várát ábrázolja (például a Kuny Domokos Múzeum állandó kiállításán, de volt a Városi Könyvtár igazgatói irodájában is, és szerénységem budai szobájának falán is függ egy szépen akvarellezett példány az említett műből. Reprodukció-vizsgálat sem kizárt: igen kedvelt újfent és újfent történő megjelentetése.)
     Nos, a metszeten, mintha mi sem történne, a vár éli dolgos hétköznapjait, csak a Rondellán sül el egy ágyú - de hát ebben egy vár esetében tulajdonképpen semmi rendkívüli nincs. Ám vesse a pillantását a mocsárra, illetve ábrázolatjára!
     A felületes szemlélő azt hihetné, hogy a tó vizéből kiemelkedő, domború hátú, hosszan elnyúló szőrös jelenségnek sziget-funkciója van - de tegye szívére a kezét és vallja be: látott már Önöd szőrös szigetet? És kérdezem továbbá én, hogy nem lehet-e ez a Nagy Tatai Laposch egyik konkrét vizuális emlékképe, akár rejtett szimbolikus megjelenítése: hoszszan elnyúló, már-már lapos jelenség a tatai tó közepében, amikor még teljes fényében fennállt a mocsár (az Esterházy, a gaz!); igencsak gyanús jelenség. Persze felmerül: mit műveltek mindeddig az ikonográfusok és az ikonológusok? Dolgoznak mindezek, vagy csak a napot lopják? Netán Önöd, mint a szörnyek nagy grafikai szakértője, esetleg valamilyen következtetésre jut?
     (Indokolatlan vízfodrozódás-téren esetleg újabb fejlemény?)
     A nyárra való tekintettel csak lazítson, lazítson,

Igen Tisztelt Grafikusművész Úr az Ellenőrzési Régiókban,

igencsak megörvendeztetett híradásával, amely megnyugtatott, hogy nem került porszem a gépezetbe. Sőt, hogy kies Tatánk eme mind rejtélyesebb szférákban férkőző lénye művészi munkára inspirálja - ez minden elképzelésemet felülmúlja. (Szamódy Zsolt fotográfus urat is figyelmeztettem, hogy fotóapparátus nélkül ne közelítsen a tatai vizek felé - élete nagy felvételét mulaszthatja el.)
     De fő, hogy az ellenőrzési menetek nem csillapodnak, és ebben a közeli hetekben én is ki fogom vehetni részemet: azon a tájon töltve néhány napos, meg-megszakításokkal terhelt, de mégiscsak jól meg- érdemeltnek minősíthető szabadságomat. Ám félő, hogy e langy- meleg, néha ősziesbe forduló nyár kissé lelohasztja figyelmünket, és megfeledkezünk arról, hogy előbb-utóbb zordabb idők fognak ránk köszönteni. Vagyis a tél könyörtelen közelgésére szeretném irányítani kánikulai figyelmét eme, alanti sorokkal:

A tatai "természetesen fordított jéghegy csúcsa" teremti meg az ideális korcsolyázási lehetőségeket - elgondolni is rossz lenne, ha "normálisnak vélt" jéghegy-kialakulások lennének a bármily enyhe telek kísérőjelenségei. Egyrészt: megakadályoznák, illetve megnehezítenék a téli sportokat (rengeteg kéz-, láb- és nyaktörést előidézve), másrészt megzavarnák a tó téli álmot alvó (?) élővilágát. (Megkockáztatom egyébként: a Grosse nem akármilyen hatással képes hatni a jégképződésre, még a legnagyobb hidegekben is.) Így e természetesen fordított szituáció tovább növeli esélyeinket a múlt jövőjét illetően. No persze, e nyári melegségben önfeledten évődhetünk holmi jéghegyekkel, de figyeljük csak az időjárás változásait: jönnek a hideg szelek, amikor bizony-bizony meglehetősen nehéz lesz felismerni az indokolatlan vízfodrozódásokat. A bizonytalanságokba fullad majd minden.
     Örüljünk hát a nyárnak, és annak is, hogy szerencsésen túlestünk a drasztikus fesztivál-csindatrattán - Grosse, úgy tűnik, megúszta. (De merre?)

Képgrafikus Művész Úr a Kies Tatában,

újabb, mellékesnek korántsem kvalifikálható kérdések merültek fel a közelmúlt napjaiban, ebben a furcsa hőségben, amikor a rádió óránként azt kürtöli világgá, hogy mindenki menjen a vízpartokra. A vízpartokon, kérdezem én, nem fog ez esetlegesen fennakadásokat okozni? És a vízpartokon - vegyük példának okáért Tatát -, ha nézzük a vizet, akkor nekünk már mindjárt jó is lesz? Vagy esetleg a hőségnek lesz jó? Vagy magának a víznek? Ez a szituáció, a kialakult helyzet és média-interpretációja mindenesetre felveti a kérdést: hihetünk-e az információknak és a felszólításoknak, és egyáltalán, hogyan határozzuk meg helyünket ebben a kurva meleg világban?
     De térjünk a konkrét kérdésekre.
     Foglalkozott-e valaki - hozzátehetném: egyáltalán - az eltűnt tatai személyek problémájával? Az eltűnések gyakoriságával? (Az évszakkal legalább!) A nemek, az életkorok arányát meghatározta-e valaki? Megfogalmazhatók-e ezzel kapcsolatosan - márminthogy nem foglalkozott, foglalkozik ezzel senki - messzebb vezető következtetések?
     Áttekintette-e valaki a természeti katasztrófák tatai eseménytörténetét (nagy esőzések, villámcsapások, nota bene: regisztrálatlan regionális földmozgások)? Elkészült-e a lista?
     Korántsem zárójelben vetném fel a kérdést: kilencedik évtizede hová folyik a Gimnázium szennyvize? Az értesülés, miszerint e nagy forgalmú intézmény kloákája nincs a városi szennyvízelve- zetőrendszerbe kötve, miért nem keltette fel az igen tisztelt kutatók - úgynevezett kutatók - érdeklődését?
     Mindez, ilyen nagy melegben is, igencsak elgondolkodtató, és újabb megcáfolhatatlan bizonyítékokat szolgáltat Grosse Tataensis Laposchiensis kulminációjára.

És kérem, gondolkodjon el e nyári napokban: van-e, s milyen visszatartó hatása lehet a vizslató pillantásoknak a víztükörre - különös tekintettel ha a pillantás és a víztükör is - adott esetben - mindig ugyanaz?

Költő Úr a Figyelmes Tatában,

talán a váratlanul, hosszan elhúzódó hőség érlelte meg hátborzon- gatónak tetsző, ámbár szép sejtésemet (csak félve írom le, de az éca dokumentálásától most már el nem tekinthetek):
     a tatai tó Laposch nyála.
     (Most már, így kezd talán érthetővé válni önmagam előtt is, hogy mit néztem oly hosszan az alkonytól terhes későőszi estéken Tata- öregvári szobám tóra nyíló ablakából, külön, kitüntetett szerepet biztosítva a vasrács azon mezőjének, ahol egy pálca hiánya az egyéb- ként egzakt, ámbár kissé rusztikus rendszerben végül is és meglehető- sen bizonytalan keretelésű látóteret teremtett.)
     Vagy csak a visszaemlékezés szépíti meg ilyformán a vélt tényeket?