"Keress engem, keress, édesem"

(Valamelyik nap alámerült, figyelte, hogyan történnek a dolgok a hó alatt. Mi van ott. Hát elképesztő. El is képedt rendesen. Egy hétig maradt. Cigarettája elfogyott, cipője csurom víz, könyöke, térde egy lucsok, orra pirosra fagyva. Majd megyünk megint, mondta. Mozgalmasabb, mint a tenger. De legközelebb nyáron jutott eszébe. Hó sehol.
     Valamelyik nap alámerült megnézni, honnan való a vörös, kék, a zöld, a sárgák bizonyos árnyalatai. Csak tátott. Tátogott. Nem gondolta közben, tán föl köllene merülni, tán el köllene szakítani a hagyományos színkavarást, amikor minden reparált, minden való, de mégis adott. Ami segít.-het.)
 

benősül

Benősülni szép. Ha korábban észbe kapok, benősülök. Nem kaptam észbe, ennek köszönhetően nem is nősültem be. Ma már bánom. Egy megfontolt benősülés nagy vonalakban eligazítja a rendezetlenségeket, átfésüli a kócot, átkódolja a titkokat.
     Benősülni.
     Családba. (Ragaszkodva a második-harmadik lányhoz, a legnagyobbal túlzóak az elvárások.)
     Vagyonba. (Örökölni jó. Csak addig kell kihúzni valahogyan.)
     Politikába. (Második-harmadik vonalba, az elsőt felakasztják.)
     Hatalomba. (Második-harmadik vonalba, az első sornak minden változáskor annyi.)
     Jó barátom huszonöt évesen harminchat éves nő mellé pakolt. A nő, mint a villám, huszonöt lett. Barátom, mint a villám, hat hónap alatt, feltornászta magát harmincra. Pocak. Őszülő halánték. Ikrek nyomban. Kétszer. Más, korabeli férfiú még a házasság előtti gyakorlatokon se túl, az üzembiztos alaphazugságokat ismétli és gyakorolja, kis csalásokat, nagy családokat, ő már tolja az ikerkocsit, az előző kölyökgarnitúra, az éves ikerfiúk felkapaszkodva akár a majmok, közben az első nagy ház, az első nagy autó, az első állami vállalatnál betöltött vezető pozíció.
     Nősülj be hozzánk, mondja a jó barát.
     De hát annyira mégsem vágyik az ember nagy házra, úri kocsira, ráadásul akivel benősülhetnék, a nővér, aki a feleségnél is öregebb.
     Világos, másféle vágyak viszik az embert, más tervek és irányultság.
     Nincs okod félelemre. Ivarérettség, ciklushosszúság, perszisztencia, kotlás. Minden megvan. A továbbiakban türelem. A magyar parlagi tyúk edzett, igénytelen. A magyar parlagi kakas, (akár sárga, akár kendermagos, akár fehér, akár fogolycifra) jó élelemkereső, jól kapirgál, hangja ércesen zengő, ha zengenie kell. Ám nem kétséges, benősült parlagi kakasnál hasznon, ha csendes, amikor csendben kell maradnia.
 

bérapa

A prédikátor felméri az emberi életet, és nem retten vissza attól, amit lát. Van bátorsága kimondani, hogy nem elégszünk meg azokkal a dolgokkal, amelyekkel elégedetteknek kellene lennünk. Kritikus szemmel nézi tetteinket. Kritikus szemmel vizsgálja értékítéleteinket.
     "A gyönyör nem elégít ki. A nevetésre azt mondom, ostobaság, az örömre azt: mit sem ér."
     "Bölcsesség sem vezet megelégedéshez. Igaz, a bölcsesség többet ér boldogságnál, akár a napvilág a sötétségnél, a bölcs nyitott szemmel jár, a balga viszont sötétben botladozik."
     "Az élet iróniája, a bölcs úgy hal meg, mint a balga, a bölcs teste ugyanúgy fáj, mint balgáé."
     Ekképpen zeng a magtalan fickó, aki elég bölcs, hogy a hegyoldalt beépítse, hogy kastélya tornya forogjon, háromemberes kerítésében áram keringjen, és tizenkettes váltásban ijesztő, kopasz őrök vigyázzák álmát.
     Meglátogatnak, mondja Gyurika vigyorogva. Ő, és a gyönyörű asszony. A pénz jót tesz a szépségnek. Harmincadik évére páratlan, példátlan szépség. Férje, a bölcs, táskás, párás arcú, homlokán súlyos felelősség. Alig látszik az asszony fényében. Amíg meg nem nyilvánul.
     Most: Nem kell szaporítanunk a szót. Ismeritek egymást, tudjátok, miért jöttünk. Ezek a fiaid,fotókat lapoz az asztalon, rajta a fiúk. Sikerült gyerekek. Hasonlóra ad megrendelést. Fiú, lány, nem kérdés. Most elviszünk, parancsnokol. Megvizsgáltatunk. Beköltözöl a vendégházba. Százhúsz napig nem ihatsz alkoholt, nem szívsz kendert, cigarettát. Nem nyúlhatsz Eszterhez. Más nőhöz sem. A százhúsz nap elteltével újra megvizsgáltatlak. Ha minden rendben, leutaztok görögországi házunkba. Megfogan a gyerek. Megkapod a pénzed. Elfelejtesz bennünket. Én nem láttalak. Te soha nem láttál.
     Esztert lánykora óta nem láttad. Nem vitázunk.
     Föl százzal a Solymárvölgyi úton. Előttünk testőrök, mögöttünk testőrök. Fejben osztom, mennyi a napszám. Óriási összeg százhúsz böjti napra. Nem hiszem, mondja vigyorogva, elosztom újra, mondja vigyorogva.
 

besenyő

Be-bejár hozzám egy öreg besenyő, akit soha nem zavart, ma sem zavar a dolgok megítélésében a pillanat politikai alapvetése. Hogy a kun elvtársak hirtelen felindulásukban lekaszabolják IV. (Kun) Lászlót. Hogy a török elvtársak ezt gondolják, vagy netán azt, az épülő esztergomi minarettel kapcsolatban. Hogy H. Mátyás király elvtárs csak és kizárólag a Fekete Sereg miatt adja-e oda harmadáron a Fugger-consorciumnak (fukar) a bánya és kereskedelmi jogokat, vagy saját hasznára is lenyel belőle. Hogy Rezső királyfi halála kinek jött jól. Hogy Ferenc József valóban olyan hülye volt-e. Hogy Horthy elvtárs és Rákosi összejártak-e tapasztalatot cserélni. Hogy a szovjet elvtársak is csak olyan elvtársak, mint a többi elvtársak, nincs itten különbség.
     Három pohár bor után mindig ugyanazt mondja: Bizonyítékokkal rendelkezik arról, hogy a magyar gyula éveken keresztül kéri, sőt követeli, a századfordulót (900) megelőzően mozdítsa ki népét a tespedésre, elpuhulásra késztető szövetségből (Kazár birodalom, kabar, magyarul: lázadó testvérek), Kaspi-környék, s közben ajándékokkal halmozza el. A magyar fejedelem saját lányát is felajánlja a besenyő főnöknek azzal a kiegészítéssel, hogy ha bajba kerülne itt e kiszámíthatatlan, szeles pusztán, a Kárpát medencében új, nyugodt hazára talál.
     De mi okból? Hová e sietség?
     Gyulátok sámánja, szépapám szépapjának nagyapjának besenyő szépapja - mondja az öreg besenyő -, egy kölcsönadott sámán, aki megszereti a magyarokat és természetesen a magyar nőket. Nem is akar visszaköltözni. Közben egy krími víkenden összefut Cirillel és csapatával, akinek odaajándékozza egyik nőjét, csak hogy Cirill is tudja, mi a jó. A pap ezen annyira meghatódik, hogy elárulja a kilencszázra előkészített megsemmisítő bolgár támadást. A gyula tudja, mekkora a veszély, ezért kér beharangozó rohamot a besenyőktől. Itt fordul a kerék.
 

bezoárkő

Nagy szerencse az ember életében, aki maga nem bezoárkő, ha jut neki bezoárkő. Nem kétséges, hasznosabb, ha az ember maga bezoárkő. Ez az adott személy számára nem derül ki, illetve rendszerint nem egyértelmű a dolog. Olyan auraféle. Neked, édesem, akkora aurád van, hogy alig látom a végét. Erre az ember belenéz a tükörbe, aura meg sehol.
     A bezorákő bizonyos fajta védelem.
     Ha a védelem idején nem is tudja, aki meg van védve, de később valami úton ráébred, akkor a következőt megbecsüli. Nem csak hogy megbecsüli, tudja is, az előző bezoárkő(nő) segítségével micsoda veszedelmeket úszott meg.
     Ebben a szentséges pillanatban döbbenek rá, nyitva előttem az 5. sz. tájékoztató, mely a tanuló ifjúság, az úttörőcsapat és a szülői munkaközösség részére készült, bezoár-ügyben minden testi-lelki védelemmel el voltam látva életem régi, könnyű szakaszában. Már hogy nem lettem mérgezett, bizonyos lendületek nem vittek el bizonyos irányba. Mondhatni úgy is, bizonyos lendületek csak meghatározott irányba vihettek.
     Bezoárkövemet hivatalból KISZ- és úttörővezetőnek nevezik ki. Szőke. Hajadon. Vidám. Minden marhaságban benne. Úgy került spiccre, hogy mire körülnézett, nem volt más választható. A testület tapasztalt tanerőkből állt.
     Ülünk a konyhában, ő diktál, én gépelek, havi egy alkalommal. Az igazgatónő el akarja őt csípni, ezért mint úttörővezetőt, minden hónapban beszámoltatja a teljesítményről.
     Visítunk a mézeskalácsházban.
     Bizonyos szavak értelmezés nélkül belesimulnak az erikahangba, mások jelzésértékűek. Pl.: Az MSZMP KB 72. júniusi határozata, az MSZMP Ped. Pártvezetőség, az Úttörőelnökség középtávú terve, világnézeti egységformálás - eltűnik, a bezoárkő semlegesíti.
     Tevékenységünk pozitív hatása és a pályakezdőkbe való beillesztés nehézségei közben - marad, bolond, kever, asztalsarokra ül, az úttörővezető látja, kiszúr egy mondatot: de mégis, milyen a patronáns hogyanja?
 

bi

Az ügyet nem közelíthetjük azonos harcálláspontról. Jelentős a különbség hím-, illetve nőnemű bi-alanynál.
     Nem mindegy, barátnőjével találjuk eget verő kádi habokban kedvesünket, közben odaégve a lecsó, lecsorogva a kávéfőző gumija, a lakásban füstök, órákra visszamenőleg észvesztésre utaló jelek: dél van, az ágy bevetetlen, a levelesláda nézetlen, a kenyér pedig tegnapi.
     Nem mindegy, mert ugyanis ha találtunk viselkedésében vonatkozó, szóvá tett igényeket, s azok normális viszonyok között normális igénynek látszottak, mert az, hogy ne mard el, mint a vaddisznó, ne térdelj a nyakába, várj egy kicsikét, szánj rá több időt, alaposan készítsd elő a terepet, mielőtt belemásznál, hörögve és kiforduló szemmel otthagynád őt félúton, ezen óhajok napi szinten is programadók kell legyenek. A felsoroltak nem gyanúalap. Akkor sem, ha ismeretesek bizonyos hölgyek, akik időnként elhagyják a vad és kiszámíthatatlan férfivilágot, kirándulnak a hasonképpen vad, ám kedvesebb és átláthatóbb női világba.
     A női identifikációnak nem sarokpontja a másik kibelezése.
     A férfi, ha nem szüntette meg a nőt, mint visszapofázó objektumot, ha elmaradt a belezés, rohadtul érzi magát. Nem érti, neki miért nem megy úgy, mint másoknak. Kutat a hiba után. Nem a helyzetet veszi vizsgálat alá, nem a nőt. Aki elsősorban a belezés minőségéből állítja össze fejben a nőjét, vagy előbb vagy utóbb sorsa, hogy becserkésszen egy férfit, akinek olyan flottul megy a nőkkel. Kilesné, hogyan is van az. Miből áll.
     Ez az igazán nem mindegy.
     Nőnél elmegy. Csak-csak. Két illatos zsömle közt párizsinak lenni. A férfi más tészta. Odakönyököl. Figyel, helyezkedik. Bölcseket morog, trükközik, győzne mielőbb. Haját igazítja, szépeleg, mindkettőtökre vevő, de rendszerint rosszul térképezi fel az aknazárat. Akár nődre mozdul, akár rád, pofán lesz csapva, ha durvul. Sírdogál, milyen szegény árva ő. Búcsúzóul ezt is kipróbálja. Lesi a rést.
 

bimbó

     Main storage.
     Auxilirage storage.
     Könnyű volna itt abbahagyni, nem írni egy sort sem. Háthiszen?
     Tavasz.
     Megújuló élet.
     Bent már helyezkedő, igyekvő szirmok.
     Szitáló dara, hőség, bensőségesség, derengő hajnali bordó.
     Szabad szavakkal illetnem szépséges bimbaját, az édes kicsikét?
     A bimbó olyan, mint a bimbó.
     Jelzőtlen.
     Elsétálnak mellette a szavak, fül lesunyva, váll csapott, testtartás hajlott kissé, távolról: alázatos, magányos, görbére fáradt akác nagy pampán, közelről: naponta elvert kölyökkutya, oldalazva odapillant, ők a szavak, tömegben maszat, leválasztva-fésülve, tégláira bontva tehetetlen, ügyefogyott.
     Mert mi a bimbó?
     Mert mik a szavak, hogy nem érnek oda?
     Mert mi a bimbó, hogy ennyi messzi szépség, bűbáj, félelem, fájdalom és derű?
     Mert mi a szó, ha kutat a bimbó után?
     (Mert mi a csuda az a kérdőjel -: "Próbáljak szerezni neked egy másikat?" - "Igen, az jó volna." - a feltételes mondatokban?)
     (Hol tartózkodik e nehéz pillanatban Agatha Christie, és az ő minden rejtélyt megfejtő Murple kisasszonya?)
     Utód? Gyermek? Baba? Sarjú? Magzat? Utód? Cseresznyevirágzás? Eső?
     Leány esőben?
     Rezgő vízcseppek a bimbó takaróleveleit fedő apró, sűrű bolyhokon? Átsüt rajtuk a Börzsöny fölött lenyugodni készülő nap, szétnyitja a színtartományt, és ragyogó méltósággal, rezzenetlen gőggel felmutatja? Ez volna maga a bimbó? Ez a látvány?
     Isten választ, és Áron vesszeje kizöldül?
 

birkák

Érdekes a birka természetrajza. Születését követően szalag a nyakba, barika a neve, mosoly jut neki, tréfás szőrtépés, szeretetteli buccantások. Bekerül a Bibliába. Bárányként már hozzákapcsolódik a báránysült, de ekkor még nem vált, tovább jópofizik, hátsó lábára állva produkálja magát, senkit nem szeret jobban, mint az őt dédelgető személyt, akit minden nap lát, minden esetben meghallgatja panaszait.
     Bembo Birka, illetőleg Birka Bembo egy idő után kisbárányok gondos, türelmes apukája. Figyelme kimerül a polc-, járda- és békegyártásban, birkaanyónak meg kell elégednie egy kedves jóreggelttel, jojcakáttal.
     Pedig birkaanyó egy vasas némber. Bírná, ha Bembo lefeszítené róla az immár évek óta szorongató abroncsokat, ha kell pajszerrel, ha kell lángvágóval.
     Arra gondol: Lángvágó, óh, Isten, lángvágó!
     De Bembo nem használ ilyes vad szerszámot. Sőt.
     Amíg birkaanyó rá nem csodálkozik egy bundáskenyeres reggelen, barikám, ha nem kellek neked, minek vagyunk együtt, azt gondolja, ők, Birkáék, a világ csodája, hiszen öröm és kiegyensúlyozott szeretet lengi be az egeket. Birkaanyó nem így, nem ilyen gorombán szándékozta, de hát itt ez az ember, most nézzed meg, vihog bundássütés közben, én közben megőrülök, kettőig nem alszom, ez meg szuszog, nagyokat durrogtat álmában, döngeti a mellét, hogy egy csoda, ilyen férfi nincs, mint ő.
     Halál komolyan gondolja.
     Bembo eztán felhív: képzeljem, mi van. Beszólt neki.
     Egyszer délig tartó csepeli reggelt bömbölt át: idegen autóban látta birkaanyót. Amíg bizonyíték nincs, ne szipákolj, öcsi. De bizonyítékot se fogadj el idegentől, mert az meg hamisítvány.
     Bembo hív: képzeld, elhajtott, lepofozás után bevallotta, munkatársa a bikája, most visszahív, hiányzok a gyerekeknek, de megtartja a bikát, döntsek, de ő boldog és független akar lenni, és kussoljak, ha jót akarok. Mit tegyek barátom?
     Mit. Na. Mit is.
 

bocikám

Gyurit - miután villámgyorsan nősült, láthatóan alapjaiban megváltozott - egy időben gyakran látogatom.
     Jó rájuk nézni. Gyerekekre. Arra, ahogyan dolgozik, jár kezében a szerszám, érti amit, alábújik a Skodának, szétkapja a fürdőszobacsapot, újragumizza, vagy mit csinál vele, naáá, kezét törli, rágyújt. Igyunk egy sört. Bocikám, mondja, bonts a vendégnek egy rendeset, nekem ászokot. Az asszony mosolyog, sós süteményt is mellékel kistányéron, nem szól, csak mosolyog. Szép, könnyű. Szerelem. Ekkor már látom a szerelmet.
     A mosolyoknak, söröknek, tíz éve. Közben eltelt tíz év, tíz én, öt város, öt halál, nem nehéz ott tehernek lenni, ahová az ember rosszkedvét viheti, irigységét, mást nem, elmaradtam.
     Tíz év után először. Csak úgy. Semmi előzetes magyarázat, indok, terv. A ház megnőtt. Kihajolnak az útra a cseresznyefák. A sövény gonddal kanyarított. Az ajtók-ablakok frissen mázolva. Gyurin kis pocak, jól viseli, mint aki tudja, korral jár. Láthatóan nem duzzadt máj, éjféli pörköltzabálások.
     És két asszony.
     Két asszony. Barna mindkettő. Tíz évnyi korkülönbséggel. A fiatalnak csillog a szeme, a szája, mosolyog, kígyómozgású, kígyótekintetű, egészségesen jóllakott, jóllakottan lágy, puha, selymes. Bocikám, hozz egy sört a vendégnek!
     Az öregebb, akit ismerek, fáradt, fakó. Öreg cseléd kitérdelt melegítőben, matt hajjal.
     Kutyául vagyok.
     Nem fér. Elhajtani előbb az egyiket. Kínozni, gyilkolni vagy rá se nézni, hogy elmenjen, szabaddá tegye a helyét. Zavaromban, ijedtemben, a helyzet felfogha- tatlansága miatt benyomok vagy hat scotch-ot abban a reményben, hogy a hatodik majd egyszerűsíti a bonyolult, hamis akusztikájú háttérzajt.
     Induláskor a régi asszony kezembe csúsztat egy kék borítékot. Lehet, látja, milyen szerencsétlenül állok oldalvást, bízik bennem ennek köszönhetően, lehet, puszta üzenet a tájba, nyögés, jaj, de lehet, azt jelenti, hülye vagyok, nem értek semmit, ha a nehezebbek értéséhez nincs külön, előre vágott menet az agyban.
     Népdal, mondja halkan. Berber népdal. Ezt dúdolom sírdolgálás helyett.
 

Megjött az idegen. Helye van a házban.
Tetoválása más, mint az enyém.
De fénylő harmat, amilyenre férjem vágyott,
Az éj rövid gyönyörükhöz.
Amióta itt van, minden megváltozott.
Mintha a falak is gyilkolnának.
Talán csak én látom mindezt.
Mint öszvér állok az üres jászol előtt.
De tudomásul veszem új sorsomat.
Mert férjem boldog az új asszonnyal.
Valaha gyönyörű voltam, de időm lejárt.

boldog

Ritka pillanat, nem jön gyakran, mert tudja magáról, ha betelepszik a tévé előtti fotelba, az azt jelenti, elégedett vagy (mindent összevetve). A boldogság nem aktivizál, nem törekedtet, nem hajt, ülsz, mint egy hülye tök felvágás és sütés előtt, vigyorogsz a sparheltre. (A boldogság nem az ember objektív helyzetét vagy szubjektív állapotát jellemzi, hanem megmutatja az alany egész gyerekkorát - a gyermek kort -, a szülőket, a viszonyokat, mit látott, és amit gondol a boldog- ságról, az nem más, mint szülei derűjének emléke, szép napjaink; és irigysége, gyerekei körében, asszonyával, nem emlékszik, hogy maradéktalanul boldog lett volna valaha, akár egy rozzant pillanatra is, mert a boldogság bevégzett feladatok, siker, szépség, napfény. Valahol, valamiért, valakiből valamennyi - hiányzott a számvetésnél. Pl.: csöpögött a csap.)
     Az első idill Marié - idill, jó ez ide?, ez azt is jelenti? -, kontyos-csöcsös Mari hozza a kölcsönházba. De hozza palacsintasütőjét is, mert ereklye, ha ezzel süt, abban biztosan benne szíve-lelke, nem akar kockáztatni, ha megígérte, akkor süt palacsintát, de nem szeretné, ha az a palacsinta nem az ő boldogpalacsintája volna.
     Ez szöget üt a fejbe.
     Mari boldog.
     Mari boldog, és nem akar tőlem semmi többet. Nehéz elképzelni. Bizonyít- hatóan kevesebbet locsog, nem beszél hülyeségeket, nem lihegi, hogy édesem, ilyen jó még so’se volt, ilyen férfi nincs még egy, nem hogy - tavasz ez, első vendégek vagyunk a kölcsönházban, a kutat én csavarozom vissza, indítom - ilyen ügyes kezű férfire várt egész életében, és hála néked Isten.
     Mari boldog. Keveri a tésztát, kék gáz ég, lobog, kék, gáz, utolsó kerek napunk, fickándozik az aprócska konyhában, mosolyog gyönyörű, gömbölyű válla fölött, ülök a fonott fotelban, sört iszom, illatozva serceg, füstöl a palacsinta.
     Boldog vagyok.
 

boldogtalan

Hogyan is van ez a boldogságféle?
     Mi az, hogy boldogság?
     A boldogság ott kezdődik, mondja öregany, de nem látható rajta bölcsesség, mint általában, ahol a nagyravágyás végződik.
     No akkor. Ezt süssem meg, mi?, nézek rá.
     A boldogtalanságot úgy találod meg, ha voltál már boldog.
     Na de, nézek továbbra is. Azt honnan lehet tudni, ha éppen boldog vagyok, és biztoshétszentség, hogy az a boldogság.
     Mit csinál éppen? Mit tesz most a mama?
     Azt mondja, hagyjam békibe. Ne nyúzzam marhaságokkal, van neki éppen elég baja. De akkor most, mama, boldogtalan vagy?
     Az volna a legjobb, ha szednél egy kosár hullott almát a kismalacoknak.
     Hát így megy ez. Az ember kérdezne valami fontosat, választ meg nem kap rá. Ülhet megválaszolatlan kérdések tetején.
     Ha csámcsognak a malacok az almán, biztos lehetsz benne, boldog malacokat látsz, teszi hozzá öregany. Ha visítanak, mert nem adsz nekik, boldogtalanok.
     Csakhogy itt megint egy kérdés. Nem arról van szó, boldogok-e a malacok, s ha igen, mitől azok, hanem arról, én boldog vagyok-e, és ha boldogságtól kunkorodó farkú mangalicamalacokat látok, az boldoggá tesz-e vajon.
     Hát erről szó nincs.
     De, ha nem erről, akkor miről van szó?
     Tán hogy boldog legyen mellettem valaki, és azt a valakit én tegyem boldoggá? Ő meg engem? De tán ilyen előfordulhat egy seregnyi kismalaccal is? Fogas kérdések. Öregany meg sehol.
 

boszorkány

Anna-M., az ura, a kisfiú a pocakban és a Trabant - jönnek a bölcsőért.
     Üzeni, hogy jönnek, korábban üzentem, mi túl vagyunk rajta, vigye csak, szeretettel adom. A bölcsőben benne a varázslat, vajákosasszony asztalosszeretője faragta, maga is nagy tudója a boszorkánymesterségnek. Mindent belerakott, ami rontás ellen szükséges. Csónakja feneke nyírkéreggel borítva. Fejnél fekete sarló befaragva, rögzítve, a kispárna helye alatt bibliadudor. Lábnál lombos seprű. Íves talpain végig rózsafüzérdombor. Egy teljes hónapon át pácolta orbáncfű, bazsalikom, fokhagyma, mocsári gólyahír és majoránna füstjén. Így a legenda. Ha legenda, ha nem, éjszakánként elindulnak a belekövült fűszerillatok, elfoglalják a szobát.
     Mondom az üzenetben, a bölcső emberemlékezet óta kerek babákat altat. Vidd csak, kedves.
     És most, négy év nemlét után ott áll a kapuban. Arca nem változott. Kényesen nyugodt, kedvetlen, komoly, szépségesen távolságtartó. Mint mindig. Ha nem egyben látnám, aligha hinném, hogy első gyerekét, hogy első gyerekével.
     És a fickó. A férj. Szőke, szöghajú, csontos, szikár, szúrós. Láthatóan tele haraggal, számonkéréssel, hisztériával, féltéssel, fontoskodással. Letépné az ujjaim kézfogás ürügyén. Szerinte nem kell bölcső, a bölcső lejárt lemez, mondja okosan, de ha Annácska annyira ragaszkodik hozzá, hát nem tesz ellene.
     Édes szűzanya, gondolom, micsoda egy pali. De nem kezdem el, mi mindenre jó egy bölcső, például eszedbe juthat, száz év előtt is ebben bömbölt valaki, akinek az unokáját, aki szintén ebben bömbölt, tegnap nyakazta le egy tréfából kifeszített drótkötél.
     Nem mondok semmit. Segítek felkötözni a tetőre, mert a csomagtartóba sehogy nem fér. Anna-M. nehezen beül, a fickó totyog, ellenőrzi a kötelékeket. Alapos ember.
     Anna-M. odaint: A bölcsőről majd megint gyakran eszembe jutsz. De ne nagyon örülj neki. Én sem örülök.
     Csakhogy én egy disznó vagyok. Örülök, hogy a bölcsőről majd gyakran eszébe jutok. Látom, ül a bölcső fölött, vagy csak rápillant a gyerekre, milyen szépen alszik, és rám gondol.
 

búcsú

nélkül indul, aki nem tudja, miért teszi, miért indul. Bár aki tudja se mondja el töviről hegyire, nem akarván rossz szavakkal feketítetni a távozás feltételezett kínjait, mert ő ilyen remek pali. Nem használ, tekinettel a jövendőre, ha hallja: unlak, elfáradtam, másra számítottam, kihasználsz, kevés vagy, nem bízom benned, nincs tartalékod, egy parádé vagy.
     És a többi, és így tovább. Padló. A remek fickónak (vagy nőnek) új fedezetsort kell szerződtetnie, váltani kényszerül, ha tud. A betokosodott gyengeség rövid távon kibukik. Nem szükségesek évek. Megfogalmazása nehéz napokat okoz.
     Másféle bizonytalanság is búcsú nélküli menekülésre kényszeríti a remek fickót.
     Minden jó. Jobb nem is lehetne. Judit szépséges. A fogaskerekek recsegés nélkül illeszkednek, simulnak, indulnak, viszik a hajtányt, mintha eleve egymásnak esztergálták volna őket. Illatok, ízek, szokások, tervek mind szépen egymás mellett, ahogy a mesékben illik. Hihetetlen.
     Ablak alatt fűz susog. Asztal rogyásig.
     (Após-, anyósjelölt sehol.)
     A tegnapokból semmi zavaró, ami azért a legszebb tavaszi napon is bekúszik a küszöb alatt, más helyzetben. Hihetetlen, nézi a fickó, kutatja, hol a csapda. Így kezdi vizsgálni az ügyet, a fogaskerekeket, hol a csapda.
     Judit szépsége, kedvessége, szerelme néha ugyan elfeledteti vele, nyomozásban van, de a csendben, amint a szerelmes lárma elül, tudja a dolgát.
     A hatodik hónapban azt álmodja: belenéz a tükörbe és Holofernész csigaszakállú busa fejét látja. Nyakán piros filccel bejelölve a csík, nyilván a hatékonyság miatt, ahová Judit suhint.
     A hetedikben azt álmodja: tükörbe néz, már Holofernész feje is hiányzik. Nincs hová dugni a fogkefét. Nem kérdez. Nincs mit. Nem magyaráz. Nincs mit magyarázni. Szomorú, mert előre tudta, neki nem lehet akkora szerencséje. Boldogtalanul, de indul.

(A tűz körül tündérek és szépasszonyok ringanak kart karba öltve. Nemigen néznek hátra, ha mégis, nem egyértelmű. A külső körben férfiak. Karikázó, ülő, botoló, ugrós, legényes, ha egymás ellen, ha az ő kiválóságuk egyértelművé tétele a cél. Amikor baj van, ellen sűrül a határon: toborzó verbunkos. Nem pontosan tudni, mikor és miért, suhogó szoknyákkal kifordulnak a tündérek és szépasszonyok egy csárdás, egy palotás kedvéért. Ekkor egymásra találnak a párok. Folytatják a táncot.
     Az ürdöng örömmel nézi.)