|
Tandori Dezső
Rémember Dady*
A három testőr (folytatása?)
hozta ezt a képet. szó szerinti illusztráció. A király kivégzését tárgyaló
fejezetben. (Lásd később Baudelaire: "Ha vérpad épül az sem ád ily hangokat..."
S hogy lelke összroskad az ostromgép nehéz ütései alatt. szabó Lőrinc fordítása.)
Ott egy kép,
mondom. Vagy a fejezetcím ez: "Rémember"? Vagy én olvastam csak így? Remember.
Emlékezz. Netán a magyarító akarta nagyon "áthozni" a lényeget, hangzását
is?
Tatán "mindent
elmondtam", végképpen el (egy időre). A nyarat végig kell dolgoznom. Ősztől
néha megint találkozunk. (A Kamrában is stb.) De most elmondódtak
az elmondhatóságok, aki hallotta, aki nem, el. Papp gábor dokumentarista
tévéfilmje (egyben művészfilm is)**, Salzburg és Tamsweg (Ausztria), "a"
Fridi-show összekötő szövege és egyebe (részemről), Tata (JAK-tábor). Meg
egyebek. Rádió... Németh Gábor felújította a hajdani Kamra-matériát.
Elmondódtak
a dolgok.
Írtam is emide-oda.
Zavarban vagyok, jogosan "vádolhat" ismétléssel bárki. Esetleg.
Mert erre
kértek fel, elmondom a hagyományos próza történetét (az enyémet): meglett
a hagyományos próza (prózám). Előtte még pár tréfát.
***
*
Lejjebb, ha jön ez: "mindig ki voltam semizve",
értsd: mindig "más" volt (mások voltak) a divat, s ami vele jár.
Mai feljegyzéseim:
Nekem mindkettő.
Nem "nekem
mindegy". Nem "egy", hanem kettő. Nem igaz? Ha már ... Így logikusabb is.
Lásd a nagy
Maigre-sztori: a felügyelő már nyugdíjas, kis házában műveli kertjét, koszosan,
overallosan, csapzottan. Öreg hölgy érkezik, Maigret neje mutatja, hol
lelheti a Mestert, öreg hölgy (bűnügyét hozza) megy, "jóember, vezessen
a felügyelőhöz", erre "én vagyok az, asszonyom", "köszönöm, vigyen csak"
végül: "Én vagyok az asszonyom", "köszönöm, vigyen csak" végül: "Én vagyok
az..." Nagy szemkáprázat, de elegáns közöny: "Hát ahogy gondolja". Így az
öreg hölgy, ultima ráció.
Ultima Ratio,
Ultima Portio, szép lónevek. Nekem mindkettő. (Hódolat Karinthy Frigyesnek.)
Egyszer igen kellemesen elszórakoztam: szabad Kezdeményezés, egy ilyen
nevű ló lett az utolsó. A Katasztrófa nevű négylábú esetét (esetemet véle)
másutt mondom el.
Élelmiszerárak,
Villanyszámla, Mélypont - ilyen lónevek jutnak eszembe. Nem így szórakoztat
(másképp teszi) a Paris Turf, melyben hagyományos prózámhoz keresek
versenyprogramokat, hol is legyenek jelen, hol fogadjanak (képzelt) alakjaim.
Így bukkanok
a következő szép lajstromra (lásd majd prózámban): Striptop, Rose or Nothing
(megjegyzem, Angliából ismerősöm a Rose or No... ez szép jelszó is, nem igaz?),
Biggest John, Bokilian, Cinferson, Ni Vu Ni Connu... Remember Dady.
Sic, Dady.
Nem Daddy. Megyünk Tatára, Németh Gáborékkal, azt mondom: "Dady ...mint Tata".
Nem? Lónév, előrevetítette Tatát. Ennyire, ilyképp is összpontosítottam.
A prózáról
majd mindjárt.
***
*
Közbevetés: Tatára a forgalomelterelés
miatt megérkezni volt csak nehéz (késtünk), de különben habkönnyű
volt megcsinálni (csinálnom). Otthon voltam, csak körül kellett néznem.
(Tamsweg is ilyen volt, 120 km Salzburgtól. Kisfalusi Korona-cukrászda.
Tehénkolompolás. A dobogó szélére ültünk azonnal, fenébe a lecsuszogató
székeket. Otthon voltam. Tata. Tamsweg.)
A Fridi-show
más volt. Evidenciatörténetek nem tizenegy, száztizenegy stb. hallgatónak
Tamsweg, Tata -, hanem 4 milliónak. Sok milliónyian nem is tudják hová
"elrendezni", amit látnak, hallanak. Máshoz szoktak. Kevés nekik, túl sok.
további rétegek: megbotránkoznak, egy ilyen író ilyet. Én is megbotránkozom.
A kifogásolgatás jó ürügyének ily eszményi kihasználásán. (Emez értelmiségiek,
szakmabeliek részéről.) Írótársam felesége viszont: "Profi MTV színvonal
volt, tiszta oké." Szerintem is ilyesmit célzott meg ügyem. Ha elérte,
ha nem. De otthon Tatán voltam, Tamswegben. Volt - látható lesz még - Papp
Gábor filmje. Hihetetlen dolgokat művelt a stáb. Nem volt stáb, nem volt
meghívó, ahol ne otthon lettem volna az idén.
Semmi katasztrófa.
(Lásd ezt
Krasztev Péterék Orpheus folyóiratában majd.)
Ami a hagyományos
prózát illeti, rátérek. (Vagy hát ott majd - Holmi, folytatások
- esetleg kiderül. Volt egy-két ilyen rádiójáték, például: a Pompejiben:
Vér és virághab. A hagyományos-próza-kötetbe az bekerül, négy novella
mellé.
Tegnap még
- hajnali utcán, lankán - ordítva mentem a csöndben. "Az új Sumér Szt.
MOM vagyok", "Grahamkenyér Zöld"! Nem tudtam, részegek hogyan ordítrhatnak.
Így. Nem voltam részeg, csak hajnali részegségről volt szó.
Persze, ki
olyan szörnyeteg, rémember, hogy napokig ebben a burokban (gőzében)
éljen. Ma ismét evidenciatörténetek (mondások) felirogatása következett.
A hagyományos-próza-ügy
nem evidenciatörténetes.
Fel ilyeneket
firkáltam: ld. "Nekem mindkettő"; aztán: "engem tulajdonképp évtizedeken
át kisemmiztek" (kisemmiztek, de ennyire), ki sem értékeltek, fel végképp
ne, dolgaimat össze nem adták. Régi hagyományos-próza-dolgaim szakmailag
jószerén olvasatlanok.
Viccem volt:
"Rajzolóként, pórförmerként amatőr vagyok, így Mr, mint az angol amatőr
lovasok neve előtt áll az", valamiben legalább úr. Boldogan vettem, ismeretlen
barátom levelével; hát tőle mindig számíthatok, ha...: amatőrként is úrnak
látott, úrként is profinak. Vörösingesnek és gittesnek is a füvészi helyen.
Moderációról.
"Moderáld magad. Engem ne moderálj." "Maceráld magad. Ne engem."
Más ilyen:
"Egyből szívesen meghalnék, ha nem volnának ismerőseim. Így túl feltűnő
lenne az is." (Látnák. Foglalkoztatná őket stb.)
Graham Greene
mottója: "Nem szeretem, ha megindítanak. Az akarat" idézem kb., "mozgásba
jön, és a tett... hajlunk ilyesmire a mi görcsös kötelesség-fogalmainkkal."
Ilyesképp
nem jó, ha rosszakat visszahallasz. Ezeket a dolgokat, mondom Tandori Ágnesnek
most, "megírom Tatára". Ő erre: "Miért, kinek ne?" Kinek ne írnám
meg hát, ki kedvéért tartanám vissza magam.
De most hosszú
időn át jó lenne (lesz), ha csak jókkal jönnek. Lásd tényleg Ezékiel
Lordja.
Megjegyzendő:
döbbenet volt, hogy "pesti entellektüeleknek" a hard rock és "piha". Saxon,
Pantera, Black Sabbath, UFO - levitézlett, túl vad etc. Egy Type O'Negatív
típusú együttest, LP-szerveződés stb. nem is ismernek, el sem képzelnek.
Összetettségében (hanganyagok: zenén kívüliek is, zenébe bevonva, a klasszikus
avantgárdból jön) közhely, hogy ilyen van. Tarantinótól a (kutyás)
Reservoir Dogs "a" filmem. A Pulp... (ponyva) zenéje elnyűhetetlen.
Valaki megkérdezte tőlem: A Kutyaszorítóban (Reservoir...), elején
és végén kívül tkp. mi van ebben a filmben, mi lenne ez? Nem tudom akkor
már megmagyarázni.
Ellenben a
pontosság sem polgárerényünk. A hiperkitűnő dr. Velecskőy úr Ló és ember
című könyvét kaptam meg jeles félismeretlen barátomtól. "Neked kell
ez!" S itt van efféle (hagyjuk a Grand National pompás ismertetését, állatvédők
és rendezők vitáit): Kincsem nagylovacskánk (múlt század harmadik
harmada) születési helye kótyagos alternativitásokkal van megadva, tulajdonosa
nem stimmel (a köztudatban), a versenyszínei se (mit várjak én, csak úgy,
rémember dady jeligére, kis betűkkel végig?). Semmit sem várhatok. De az
igen szűk kör: bővült. Többektől kapom meg.
Nem szólaltak
meg a harangok, hiába "nyitottam" (nem nyitottam). Hiába alakultak "többféle
dolgok". Helyzetem változatlan maradt. Végig fogom gályázni az életemet,
de ez Szpéróékkal eldőlt (mellettünk, nem némethoni lehetőségek - egyetlen
jó magyarhoni-gyakorlati lehetőségeink, szomorú! - mellett döntöttem).
Mit sirassak.
Semmit. De még fél éve megnehezteltem volna Tandori Ágnesra, ha negyedannyi
"kellemetlent" említ nekem itten irodalmi sorsommal kapcsolatban.
Na, amikor
mindketten idehaza vagyunk, én beszélem végig a napot ilyenekről.
Ha nem, hát
másokkal nem. Akkor jól hallgatok. Könyöklés stb. Ital? Miért újra? Mit
legyen betartva bármi. Betartottak, nem rokonszenves nekem a betartás.
Stb. Szellemeskedések. A lényeg: hja semennyi bódulat nincs, elviselhetetlen
depresszió jön. Legalább a cigi kell. Valami. Nem éri meg élni. Evés nuku,
ivás nuku, az utazás elhagy lassan, mert azok a sóher körülmények, melyeket
meg tudok fizetni, a lecsupasztottság kint - szobáim stb. -, a túl steril
elszántság az élményszerzésben, járkálásban stb., ", napi 42 km maratonok
etc. - ezek nem érik meg többé a fizikai stb. ráfordítást. Bécs elég lesz.
Tiszta rendes kávéház (Hemingway két fogadóiroda is, látok ott Áscotot,
Epsomot, Goodwoodot, ha kell). Mellesleg, Dr. Velecskőynél olvasom: igenis
nagyon fontos Goodvood, a "Glorious". Nem részletezem, a Cup az ascotival
vetekszik (Leopold Blum is ott fogadott, a Gold Cup egyik lovára, Ascotban).
MOndom itt ezt valakinek, szakíró. Nem, nem Goodvood nem olyan fontos,
nem ismert annyira, nem érdekel "minket". Kérem, ahogy gondolja.
Dubuffet esete
érdekes. A "nyers művészet" képzőművészeti atyja azt hirdette: elavult
a klasszuikum, a szabályrendszereknek megfelelő művészet, sznobság a sok
régi nagy név tisztelete; na, vitatható. A lényeg: "torz" alakjaival, földközel
képződményeivel stb. az egyszerű emberhez akart eljutni. A magát meg nem
játszó emberhez. Nem jutott el, olvasom Fojtogató művészet c. könyve
kísérőjegyzetében. Csak a múzeumokig. Belőle is az lett. Múzeumi művészet.
Vagy pár ezer értő művésze lett ő. Nem érhető el "a négy és fél millió",
pl. De Tamsweg, Tata jó (volt).
Egy és fél,
két miliő érhető el. Nem millió.
***
*
Etika? A tőlünk telhetően legjobb művet
kell létrehoznunk. Csak ez az erkölcsi igazság. Így érthető, miért volt
Kosztolányi "homo esztétikusz".
Persze, "a
végén": vajon haláltudatból jött már a "hát te mit kerestél", hogy ti.
kopott regék lennének a földi dolgok? Utazások, hírnév, pénz,. siker, tekintély,
pozíció stb. Most Tandori Ágnes hozott haza egy leszakadt szárnyú légykapót.
Károlyi Csaba (szegényem) joggal hiányolta, hogy Tatán a légykapó-téma
nem nagyon jött elő. Akkor hát most. A légykapó él, hihetetlen, hogy "sikerült".
Nem kopott rege. Folytatódik valami - végképp eldúőlt a dolog. Nem lesz
Berlin, DAAD stb. eztán se. Gálya lesz végig. Mert bizton jön további madár.
Ahogy a légykapó van: ld. ital, cigi. Nincs az a depresszió, hogy
(öreg) madaraimmal mindenkim meg fog halni, s akkor minek él(jek)... él ez...megannyi
"kopott rege" közt és regéért. Persze, ezek végletek. Az írás vége is legyen
ez, akkor. Reméljük, nem volt benne sok "luft".
***
*
(S így a hagyományos-próza-ismertetés ezúttal
elmarad. Lásd nyakazás, a királyé, ama könyvben. Rémemberhez viszont visszakanyarodtunk.)
Egy irodalmi
adalék: a Hosszú Koporsó még kicsit (nagyon) kusza szereplő népe
pontosan rendeződött, megvan róluk aszkétikusan, mi is van (meg).
Meg...
(azaz plusz).
Ez maradt el most.
De "a plusszon
a pont a minusz". Nem?
Mint a pont
amaz i-n:
-
+
Kérdezek valakit: "Ha elállok a májsütögetéstől,
távollétedben, a máj azért (a jégszekrényben) eláll, nem?"
El, el.
Ha az ember
eláll valamitől (valaminek az ismertetésétől), attól az a dolog (műfaj)
stb. eláll, tartós maradhat etc. Ha a tőlünk telhető legkülönb igazság(unk)
szerint készült.
Ez nekem az
egyetlen nélkülözhetetlen és igazi értelmiségi "társaság".
A többi ráadás,
netán kopott rege.
***
*
Ez indulatok avagy tompaság kérdése? Kérdezi
valaki, mert mesélem neki: x és y várja, "mondjak sok konkrétat" munkájáról
- ne csak, hogy "tetszik... abból elegem van".
Ah, hah. Érdekes.
"Ne azt mondd,
hogy marha jó ..., meg hogy odaadod egy kiadónak", mondja barátom, "azt én
is meg tudom tenni..."
De jó neki.
Félre (tréfát):
tudom: szeret ő engem, s az a vicc sincs, hogy "szeretünk téged, na nem
nagyon, de..."
Nem tudom,
mi van.
Nappali
ház, idei szám, benne - sok (nekem) csodálatos jó munka közt tőlem
valami. Nem tudom, nekem megrázkódtatás volt a csinálása, nincs benne "luft",
ez a 13 oldal tényleg összefoglal valamit, számomra (primitív agyam) kapaszkodósan
"sok" (szinte). Találkozom kollégáimmal stb. - nem mondom, hol éppen -,
egy szót erről nem hallok. Valakinek annyira azért fontos volt, hogy írt,
beragasztottam a mű mellé stb. Különben, jé csak, most, hogy "Fridi és
Tédé így és úgy egy műsorban, mi ez"-ezés meg, jut eszembe: ki szólt, akár
e pesti szellemek ragyogványköréből is: "Öcsi, azért a Főmű c. műved
nem rossz... és ezt és ezt olvastam belőle." Ennyit arról, hogy az ember
"fellép", szerepel (tévében, Tatán, bárhol). Nem "már ahol". Eleve. Ja,
és ami nekem kitüntetés: a Nari. Hogy a "-szilasi-" fantasztikus
cikkében, még kettőnknél (szilasi és td) is van fantasztikusabb: a One
Man nevű ló és nyergében Richard Dunwoody. Ők a képmellékletünk. Ezt
megérni! Íróféle egy oldalon egy akkora szokéval, egy ekkora lóval! Meg
is lett a jutalmam: civil embertől megkaptam ajándékba a legszebb lovas
könyvek egyikét. (Dr. Velecskőy József: Ló és ember. De erről máskor,
másutt.)
***
*
És mi lenne, ha Az Ember (One Man, ló)
csak ennyit akarna: mint olasz (mediterrán, hajdani adriai stb.) kisvárosban
lemenni reggeli idején a kikötőbe, találkozni a (jó) ismerősökkel, azt
mondani: "Gyerekek, csodálatos voltam tegnap este abban a szar tévében,
mindenek ellenére... és a trikóm... és a sapkám... és a végén a kerékpáros trikót
fel se vettem, ugyan, nem vagyok annyira fontos... És éljeneznénk (mit tesz
isten, egyszer engem, ezt az embert pl.), aztán annyi volna, el volna intézve.
Már másról lenne szó.
"Ez mára egy
sunyi köz lett így", mondja közeli valakim, "ezt hozták elő a körülmények
a munkásból, a parasztból, a feltörekvő értelmiségből", lásd arany betűk
a Lánchíd főin. "Bízvást ne várj semmit."
Tatán - Dady!
- volt jó pár szempár, volt sok "nem sunyi" dolog, sőt. Ezért indítottam
"ezt a fajta dumámat" itt.
Nem kímélem
magam eztán.
Az "öngyilkosságról"
szóló korszak véget ért, e korszakocska. Megjegyzés: az író, amilyen én
vagyok, végletekig visz. Lásd Goethe. Aztán megy tovább.
Nem Shakespeare-t
mondtam, ő utolérhetetlen. Talán kinek-kinek az ötletei azok, melyek
szerint ma (evidenciatörténetes) megítélem őt stb. Nekem így a Villiám
az utolérhetetlen. A Graham Greene, az Evelyn Waugh, a Poe és a Bierce
a versenytárs. És az új korszak: arról fogok írni, ahogyan azt érzem: "meg
vagyok sunyintva".
* Részlet a tatai JAK-táborban,
1996. július 3-án tartott előadásból.
** Tandori-portréfilm
(A szerk.) |
|