|
Wehner Tibor
Logika, líra
Budahelyi Tibor érmeiről*
Három, egymástól csupán anyagában, a
megközelítés módszerében és formájában eltérő, ám szellemében, tartalmi
vetületeiben szorosan összefüggő önálló kollekciót mutatott be Budapesten
1995-ben Budahelyi Tibor szobrászművész. A kiállítási- és kisplasztikákat,
valamint a színes objektfotókat felsorakoztató tárlat mellett az Egy
hang nyoma című, a budai Vár zenetörténeti múzeumában rendezett kiállításon
a zenei ihletésű, a hangokkal, a hangzásvilággal látható, hallható és virtuális
kapcsolatot teremtő érmei, illetve az éremművészet határterületeivel érintkező,
vagy az új és más műfajok és műtípusok birodalmába átlépő, nagyobb léptékű
alkotásai kaptak bemutatóteret. Budahelyi Tibor ezen átfogó igényű, a közelmúlt
másfél évtizedének munkásságáról számot adó bemutatkozása is jelezte, hogy
a szobrászat eme különös érzékenységű ágazatában, az éremművészet tradicionális
keretei között és a hagyományos formát szétfeszítő kifejezés terén is rendkívüli
fontosságú számára a megszólalás. Az érem-műnem kiemelt státusát nyomatékosítja
a Budahelyi-oeuvre-ben, hogy a közönség elé tárt csaknem nyolcvanas darabszámú
együttesben nem találkozhattunk egyetlen megrendelésre készült, alkalmi
alkotással sem: a kollekciót kizárólag belső ösztönzésre született, autonóm,
az önálló művészi gondolatot megtestesítő művek alkották. Általánosan érvényes
vonás az is, hogy Budahelyi Tibor érmei egyoldalasak; az alapsík - amelyre
a plasztika épül - semleges szerepű összetevő.
A hagyományos
éremtípus, a tradicionális éremforma megújításával bátran kísérletező,
1945-ben Feldbachban született Budahelyi Tibor ipari környezetből indult,
nem a megszokott módon és utakon közeledett a szobrászat világához. Kezdetben
géplakatosként dolgozott a hajdani szocialista magyar nehézipar fellegvárában,
Csepelen. Művészi felkészülését szabadiskolákban kezdte, majd a hetvenes
évektől művésztelepeken dolgozott. A kezdeti rajzok, sokszorosított grafikák,
táblaképek megalkotása után a magyar konstruktivista szellemű művészet
iskolateremtő mestere - az éremművészetben is rendkívül jelentőset alkotó
- Csiky Tibor (1932-1989) vonzáskörében, ösztönzésére fordult a szobrászat
felé. Az ösztönzés, az indíttatás nem volt hiábavaló és megalapozatlan:
a közelmúlt tizenöt évének művekben oly gazdag alkotóperiódusáról immár
több monumentális, az állandóság igényével köztérre, illetve művésztelepi
szoborparkba helyezett kompozíció - többek között Budapesten és Dunaújvárosban
-, megannyi kisplasztika, kiállítási plasztika, objekt, és számtalan érem,
plakett tanúskodik. A Budahelyi-művek a nyolcvanas évektől állandó résztvevői
a magyarországi plasztikai seregszemléknek - a soproni érem-, a pécsi kisplasztikai
biennáléknak -, és 1983 óta a művész érmei rendszeresen nyilvánosságot
kapnak a FIDEM-tárlatokon is. Miként Budahelyi Tibor szobrászatát, éremművészetét
is meghatározza egy nehezen determinálható, leginkább mérnöki pontossággal,
precíz műgonddal jellemezhető ipari-műszaki jelleg, amelyben kitüntetett
szerepet kapnak a különleges anyagok és technikák, a gépgyártási, műszeripari,
kézműves megmunkálásmódok. Budahelyi anyaga elsősorban az öntöttvas és
az acél, a krómacél - és csak ritkábban a bronz, a réz és a fa -, s a fémmegmunkálási
módszerek, technikák közül a lángvágás, az esztergálás, a marás és a fúrás
a kitüntetett szerepű. ("Világ fúrósai egyesüljetek!" - hirdette az egyik
performance-ának ironikus jelmondat-parafrázisa.) Lényeges a felületalakítás
is: a barnítás, a feketítés vagy a színnel való fedés, illetve kiemelés.
A Budahelyi-érmek vissza-visszatérő, legfontosabb motívuma, negatív építőeleme
a horony és a lyuk. Az érem korongtestébe mart, fúrt, a felületet megbontó,
feltáró, rétegző hiány-sávok és hiány-lyukak, hengeres kráterek általában
egységes arculatú, geometrikus szabályosságú rendszert alkotnak, amelyek
szabályossága mindig kissé megbillenő, illetve felbomló. A hornyok és furatok
találkozásai, elcsúszásai, kiosztásai finom ritmust teremtenek. A bemetszésekkel
érintkező, vagy a bemetszések közé kerülő lyukak egyúttal a kottaképek
vizuális emlékképeit is előcsalogatják a szemlélőben. A kottakép-idézet
korántsem véletlen: Budahelyi éremművészethez kötődő alkotásainak nagy
hányada zenei inspirációjú. Munkái egy-egy hang (Metszett hang, Zengő
hang, F- hang), egy-egy hangzás (Eltérő hangok, Roncsolt hét hang),
egy-egy zenemű (Debussy: A tenger; Holdfény) illetve a csend ihletésére
készülvén mintegy a hallható és a hallhatatlan jelenségek vizuális interpretációjaként
jöttek létre. Az egymással párhuzamosan futó hornyok révén az éremfelületeken
lamellák, kis lemezsorok alakulnak ki, amelyek a hangszer-klaviatúra billentyűivel
rímelnek. Egy-egy lamella kiemelkedésével, az éremfelületből való kinyúlásával,
megcsavarodásával nemcsak az érem plasztikai hatása nő, nemcsak térszervező
ereje gazdagodik, hanem az érem funkciója is bővül, átalakul: a mű ezáltal
megszólaltatható, megpendíthető, pengethető hangszerré válik. A szobrászat
és a zene összekapcsolása, a két eltérő közegben, az egymástól eltérő törvényszerűségek
által megszólaló, jelenlévő - vizuális és akusztikus -, állandósággal és
pillanatnyisággal jellemezhető művészeti ág így hatja át egymást, így alkot
bonyolult szövetű szintézist egy-egy Budahelyi- kompozícióban.
Tiszta, áttekinthető
felületek, szabályos ütemben megtört síkok, világosan tagolt rétegződések,
egzakt formák: körök, téglalapok, háromszögek, az egyenesek és az ívek
gondosan szerkesztett konstrukciói jellemzik a Budahelyi-érmeket, azt tanúsítván,
hogy e művek a magyar művészetben még napjainkban is erőteljesen élő struktúraelvű,
konstruktivista szellemiségű törekvések reprezentánsai. A konstruktivista
mű-világban tömör, szűkszavú mondatok fogalmazódnak meg és öltenek testet,
nincsenek felesleges bővítmények, öncélú vagy járulékos elemek. Ám miként
meghatározó jellemzője e munkáknak a tisztaságra törő, logikus gondolkozásmód,
a racionalitás, a tökélyű és a rend-igény, egyszersmind hasonló szerepet
kap a mindeme alapelemek, alapjellemzők megkérdőjelezésének, felbontásának,
elmosásának szándéka is. A vájatok, a furatok rendje csak-csak összekuszálódik,
a lamellarendszer egy-egy eleme deviánsként emelkedik ki, elgörbül, megnyúlik,
egy-egy összetevő roncsolódik, a párhuzamosak megszakadnak, váratlanul
fel-feltünedezik egy-egy furcsa kötőelem - mint Budahelyi emblémaerejű
szárnyas csavaralkatrésze -, s a biztosnak, megingathatatlannak vélt konstrukció
máris felborul, vagy csak titokzatossá, feltárhatatlanná, megismerhetetlenné
alakul. E kompozíciós zavarkeltéssel, e billenésekkel, e torzításokkal
a művész természetesen nem csupán műveinek formai fókuszát, hanem egyben
tartalmi gyújtópontját is megteremti. Az alapvetően játékos szellemiséggel
áthatott m-vek felszíni rétegei alatt éles konfliktusok feszülnek: józan
logikai érvek és megfoghatatlan emóciók csapnak össze.
Budahelyi
Tibor éremművészetének legújabb darabjai közül a háromszög alakú plakettek
ítélhetők kiemelkedő jelentőségűeknek. A művész szobrászi munkásságában
már az 1980-as évektől fellelhető ez a Tatlintól eredeztethető forma, amely
a legutolsó alkotóperiódus Torzó című sorozatának meghatározó motívumává
vált. Az éles csúcsokkal, puhán gömbölyített befogókkal határolt, csillogón
simára csiszolt és érdesre maratott felületekkel váltakozó, hol talpon,
hol csúcsán álló kis háromszög alakú testeken is feltünedeznek a fúrónyomok.
A fúrónyomok, amelyekből kis fémforgács-spirálok kandikálnak ki: izgalmasan
különössé, egyszerre mágneses erővel magukhoz vonzóvá és megközelíthetetlenné
avatva ezeket a kis műremekeket.
A művész 1995-ös
kiállításai kapcsán N. Mészáros Júlia az összegzés igényével, lényeglátón
fogalmazta meg: "Budahelyi Tibor művészete páratlan a maga nemében. Munkássága
során a konstruktív kifejezésmód, a fémek keménysége, az ipari technológia
alkalmazása szigorú jelbeszédre, tárgyilagos előadásmódra, formai egyszerűségre
és következetességre, ugyanakkor lelki alkata, lírai érzékenysége az eleven
valóság, az emberi sorskérdések iránti mély belső azonosulásra késztette.
Alkotásaiban mindezek összeegyeztetésére, mértéktartó etikusságra törekedett.
Innen ered műveinek szókimondó nyersesége, őszintesége és ereje". Ez lehet
a summázata Budahelyi Tibor éremművészetének is.
* E cikk a British Múzeum
kiadásában megjelenő Medal című negyedéves folyóiratnak íródott;
a magyar nyelvű változat közlésével gratulálunk Budahelyi Tibor szobrászművésznek
az 1996 márciusában elnyert Munkácsy-díjhoz. |
|