[Ajtócsapkodások, lehulló kardok, lándzsák zaja, szörnyülködő jajok és csodálkozások. A látványtól mindenki kimenekül a helyiségből]

HORATIO   Pusztuljatok halált hozók, hozott
                   Haláltól rettegők! Pokol finnyásai!

                   [Csend. A haldokló Hamlethez lép]

HAMLET   Győzd meg felőlem és igaz ügyemről
                  A kétkedőket.
HORATIO                       Azt ne várd soha:
                  Bennem a dánnál több a római! 
HAMLET   A római? Horatio, ugyan
                  Miről beszélsz? Netán most inkább dán
                  Levék, midőn csak ember is alig?
                  E vérnek itt még van talán neve?
                  S ha volna is, mi az, ha mérgezett?
                  Ne, jó Horatio, ilyen méregnél
                  Nincsen sebesebb! Claudius: e név
                  Csak zsarnokot jelöl és semmi mást,
                  Nem dánt és legkevésbé rómait,
                  - Hiszen tőled való minden szavam.
                  Lehet erősb igazságnál a jog?
HORATIO  Igazság? És kié?
HAMLET                            Hát senkié,
                  Ha önmagáé nem! Nem római,
                  S nem dán, Horatio!
HORATIO                                 Igaz ügyem -
                  Kitől való e szó?
HAMLET                             Nem tartozom
                  Már önmagamhoz sem, a lelkem itt
                  Szorong a szájam szegletén, kiszáll
                  Hamar, már nem tartóztatom. Akkor majd
                  Jól figyelj, e prohüvely ha megmered,
                  Kié vagyok s ügyem kié? Hogy dán
                  Vagy szarmata e nagy rakás szemét!?
                  Rugjál bele, már most megengedem!
HORATIO  Menj hát! Engedd, hogy elfeledjelek!
                  Hátam mögé vetem kísérletem.
                  Jó éjt, királyfi! Én is elmegyek!
HAMLET   Kísérlet! Istenem, milyen szavak
                  ütik fel táboruk közénk?! Én dán
                  Vagyok, Horatio, de a sebem,
                  Megesküszöm neked atyámnak szent
                  Nevére, nem dán! Ne is legyen
                  Sosem! Reá hagyom az átkom általad,
                  Ki nem-gyógyuló sebre ily tapaszt
                  Ragaszt, hogy folyjon vére még tovább,
                  Tovább, s borítsa el a vérre szomjazó
                  Tudatlanok hadát. Megvallom itt neked,
                  Volt úgy, hogy már-már elveszett szívem,
                  Alig lehettem önmagam, mikor
                  Feltámadott a szörnyű gondolat:
                  A dán igazság mindenek felett,
                  S kész lettem volna megbocsátani
                  Anyámnak s hitvesének.
HORATIO                                 Nem tehetted meg.
HAMLET   De ki, Horatio? Ki vívott itt
                  Csatát? A dán? Vajon a szellemem,
                  Az éjten szólalóval is rokon,
                  Nem ellenemre szólt, mikor ide,
                  Ím lásd e szörnyű helyre rángatott?
                  S ha Hamlet voltam, önmagam, szabad,
                  Feledni tudtam azt, hogy dán vagyok.
HORATIO  E végre, Hamlet, látom én, tudom,
                  E végre szólított ide a végzeted,
                  S nem igazság virága szökken szárba most!
                  Ők fogják mondani, hogy római
                  Vagyok, hogy bírhassák igaz ügyed.

                  [Künn induló, lövések, vonuló csapatok hangja]

HAMLET   Mi hadzaj ez?
HORATIO                      A győztesé.
HAMLET   Csatát, ki nem vívott, győztes hogyan lehet?
HORATIO  Mert várt. Kivárt. Felettéb érdekelte őt
                  Igaz ügyed. Ne halj meg addig még,
                  Míg meg nem lincselik a rómait.
HAMLET   Kísérlet? Mostmár értem én, te szűkszavú!
                  Barátságunk, Horatio, igaz?
                  Hát vidd, te kedves állat, menekülj!
                  Nincs bennem élet egy félórai.
HORATIO  Ugyan, már késő, hercegem.
                  Pompásabb lesz a ravatal.
                  A többi néma csend. Nekünk.
HAMLET   A többi néma csend. Elég.

                [A puskaropogás már "bent" hallszik. Csend. Zene]