Lézengő utas, álombeli lány, halovány -
Háttere víztükör, úszó sziget;  illata hó,
hó-jezsamen. Szerelem lelke a távoli fény;
árva madár a magány, jéghideg őrület is.

Halk kacagás, keserű; ott nevet árnyai közt.
Messzire réved a szem, látni se lát igazán.
Tétova helyzet. Opál köd közepén - szerető
nélkül - a félelem ágál, s a szeszélyes idő
játszik a csenddel, az éj sűrű fátylaival.

Lényege kristály, pengése van. Élet a hang
teste körül, remegő várakozás, kegyelem.
Hallani illene, honnan hova, meddig is így.

Hívom a lányt emberek, fák sugarába megint.
Érzem, vissza se int, hátra se néz ezután.