Virág Teréz
A lelki működés
társadalmi háttere
Amikor a Lélektani
napló 1985-ben megjelent, rendkívüli hatással
volt rám. Úgy éreztem, számos addig megválaszolatlan
kérdésemre kapok választ. Kiemelt jelentősége
volt számomra annak, hogy mind a négy kötet börtönben
született, hogy a szerző a börtönfalak között
sem adta fel tudományos érdeklődését.
56 utáni csalódásom érzékenyebbé
tett a társadalmi traumák iránt, és Mérei
könyvei segítségével fokozatosan eljutottam oda,
hogy ötvözni tudjam a pszichopatológiai szemléletemben
az interperszonális és társadalmi traumák szerepét.
Jobban megértettem
a hozzám forduló, neurotikus tünetektől szenvedő
gyermekeket és családokat. Így ismertem fel Mérei
tanítása alapján 1982-ben az úgynevezett "holocaust
szindrómát", majd 1985-ben jutottam el oda, hogy a holocaust
szindrómát kiterjesztve, általánosítva
felismerjem a neurotikus tünetek mögött meghúzódó
"történelmi háttér" szerepét. Ebből
a felismerésből született az a tanulmány,49 melyben
egy szuicid-homicid tendenciákat mutató tizennyolc éves
fiatalember, egy Erdélyből áttelepült, beszédzavarokkal
küzdő kisfiú és egy koncepciós perben elítélt
nagyapa kilencéves dislexiás unokájának esetét
írtam meg. A tanulmányt elküldtem a Tanár Úrnak
azzal a kéréssel, mondjon róla véleményt,
és járuljon hozzá, hogy ha megjelenik, neki ajánljam.
Hozzám intézett, 1985. március 12-én kelt leveléből
idézek: "...elolvastuk a két kezelésről szóló
cikket [...], nagyon köszönjük. Röviden megmondom,
hogy mi tetszett benne, hol érzem azt, hogy valami eredetit hallok:
1. A konkretizálás
jelensége: ebből megtudtam, hogy amit én utalásnak
nevezek, az valójában a konkrét elem (a tapasztalás,
a megfogható tárgyi anyag) az, amit én utalásként
írtam le.
2. A társadalmi
háttér a pszichoterápiában valószínűleg
utalásokból, illetve konkrét elemekből, illetve
manifeszt elemekből tevődik össze.
3. Azt is megtanultam,
hogy a konkrét epizódokhoz a pszichológusnak konkrétan
kell hozzászólni (ha arról van szó, hogy ő
kivándorol, akár Romániából, akkor nem
elegendő arról asszociáltatni, hogy miért akar
kivándorolni, vagy hogy mi jut eszébe stb., hanem érdemében
konkrétan bele kell menni a dologba)."
Fent említett tanulmányomban
megkíséreltem felvázolni azokat a valószínűsíthető
mechanizmusokat, amelyekkel a szülők átadják gyermekeiknek
saját átélt félelmeiket, valamint feltárni
azokat a "láthatatlan láncszemeket", melyekkel a társadalmi
lefordítódik személyközire, intrapszichikusra.
A "láthatatlan lánc" előhívásához
Mérei megfigyeléseire támaszkodtam, az utalás
erejére a múltból felidézett cselekvés
megjelenítésében.
Az utalásban - mint
a Gyermeklélektanban50 szerepel - jól megfigyelhető,
hogy a gyerek a régi "ceremónia" átadásánál
átadja a játék egész emocionális feszültségét
is. "Ahogy a szó helyettesíti a gondolatot, úgy helyettesíti
a szimulákrum az eredeti helyzet belső szemléleti képét."
(81. old.) A felidézett részletet a többiek megragadják,
megértik, és ennek segítségével az egész
folyamatot lepergetik. Így lesz az utalás az együttes
élmény anyanyelve. Az utalás lélektanában,
a Lélektani napló I. kötetében Mérei visszatér
erre a témára, és kibővíti korábbi
megállapításait: "Az utalás jelenségét
a gyermeklélektanból fejtettük ki. Gyermeklélektani
megfigyeléseink értelmezése késztetett arra
az elméleti hipotézisre, amely kiemeli a tudatperemnek (mint
topikának), az átélés indulati feszültségének
(mint dinamikának) s a jelképezésnek (mint ökonómiának)
a funkcióit és összefüggéseit. Ebben a kategóriarendszerben
(tudatperem-élményfeszültség-jelképezés)
értelmeztük az utalás mechanizmusát. Csakhogy
az utalás nem kizárólag az óvodáskorban
észlelhető, mint az óvodások együttes élményének
jelzése és csoporthagyományainak indítója.
Jellemző mozzanata az utalás a felnőtt kis csoportoknak
is. Intim élményközösségük, cinkosságuk
kifejezője, fenntartója, jelzése." (15. old.)
Mérei kiscsoportban
végzett megfigyelései során azt vizsgálta,
hogy az egyéni folyamatok milyen közvetítésen
keresztül válnak társadalmivá. Az egyéni
és társadalmi folyamatok kölcsönhatásában
azt hangsúlyozza, hogy az utalásrendszer segítségével
az egyéni élmény csoportélménnyé
alakul át.
Ugyanezen évben megjelent
másik tanulmányom kiindulópontja a Lélektani
napló III. kötete, Az implikált tudás az álomban.
Ehhez személyes történet fűződik. A tanulmány511985
márciusában készült el.
A kézirattal felkerestem
az akkor már nagyon beteg Méreit. Tudni akartam, elfogadja-e
a börtönbeli álmairól tanulmányomban adott
értelmezéseket. Számomra a legmegdöbbentőbbek
az úgynevezett csokoládé-álmok voltak. Meggyőződésem
volt, hogy ezek valódi üzenetét az álmodó
nem engedte a maga számára tudatosulni. Nézzük
a csokoládé-álomsorozatot.
Csokoládéevés
négy álomban szerepel. Aki nem ismeri Alekszandr Ignatyevics
Taraszov-Rogyionov Csokoládé című, 1922-ben
megjelent kisregényét, annak a csokoládé csak
a gyermekkor vágyott édességét jelenti. Mérei
azok közé tartozott, akik az említett írást
jól ismerték. Nagy Péter írása alapján
elevenítjük fel a történetet.52
A történet a
kronstadti lázadás idején, Pétervárott
játszódik. Zugyin, a városi Cseka főnöke
vérbeli bolsevik, aki megjárta Szibériát, aki
életét a forradalomnak szenteli. Egy csoport letartóztatásakor
Zugyin elé kerül Walz, a balerina. Kihallgatása során
ártatlannak találja, megesik a szíve rajta, odaveszi
a Csekához irattárosnak. A nő (hálából?
behálózási szándékkal? - sohasem derül
ki) harisnyát és csokoládét visz Zugyinéknak,
akik éppen úgy éheznek és nyomorognak, mint
a város többi proletárja. Zugyin tiltakozik az ajándék
ellen, de nincs szíve a csokoládét visszavenni a gyerekeitől,
a selyemharisnyát az asszonytól, és a lányt
sem akarja megsérteni. Walz közben az irattárban felfedez
egy adminisztratív hibát, és ezt felhasználva
kiszabadítja egy ékszerkereskedő fiát - miután
a főnöke nevében jól megzsarolta az apát.
Ennek híre megy, Zugyint letartóztatják, és
jóllehet megállapítják, hogy nem követett
el bűnt, mégis halálra ítélik, mert forradalmi
éberségének lanyhulása volt az okozója,
hogy a városban megingott a bolsevikokba vetett bizalom. Zugyin
belátja hibáját és a forradalom érdekében
emelt fővel áll a kivégzőosztag elé. Még
családjától is van ereje elbúcsúzni:
őt most titkos küldetéssel külföldre küldik,
halálhírét fogják kelteni, de biztosan találkoznak
még, és addig is legyenek rá büszkék.
Mérei 153. álmában
tejszínhabos csokoládét eszik, közben hallja,
hogy anyja Pécsre utazik egy orvoshoz. 187. álmában
egy cukorkaüzletben tartózkodik, az üzletet egy szociáldemokrata
csoporttal megostromolták. Előzőleg megegyeztek, ki
mennyi csokoládét vihet el. "Kellemetlen érzés,
hogy a zacskómban több tábla csokoládé
van, mint amennyiben megegyeztünk." (Lélektani napló
III. kötet, 30. old.)
A 199. álomban "a
zárkában függőágyon többen alszanak,
[...] egy helyen nugátok, könyvek, csokoládé" (uo.
64. old.). A 305. álomban - idézem - "kis csoportban ülünk,
asztaloknál. Pályázati versenyen vagyunk. Ez a zsűri.
K. L. az egyik csoportban van. Vicces filmkockát látok; hirdetés:
fiatalokat tanítanak rendezésre és színpadi
játékra úgy, hogy erkölcsös és unalmas
történeteket kell lejátszaniok a rendező és
a szereplő helyzetének váltogatásával.
- Most csokoládés dobozt látok, körötte
töltött törmelékcsokoládé. Tudom, hogy
a csokoládéról írok pályaművet.
Egy óra van. Abba kell hagyni. - Kimegyek az udvarra, sorakozni.
Köszönünk. Törülköző van az oldalamon
kötésként. Ezt Kg meglazítja. Közben állva
írok a csokoládé száradásáról,
és eszegetem a vizsgált csokoládét. Majd elindulok.
Tudom, hogy a kézirat további részéért
megyek. Az ajtó előtt egy kislány áll hosszú
fehér ruhában. Egy előadáson játszotta
az angyalt, azért van ilyen ruhája. Zsuzsának ne legyen
ilyen ruhája." (Uo. 13. old.)
Ez után az álom
után Mérei a következő módon összegzi
gondolatait: "Nem azért idézem ezt az álmot, mintha
feltételezném, hogy a csokoládévizsgálat
vagy filmpályázat valamiképpen az álom-vizsgálatot
jelezné vagy jelképezné. Lehet, hogy így van.
De ez nem tartozik rám. Ha ugyanis valóban a manifeszt álomtartalmat
akarjuk vizsgálni, akkor azt kizárólag elsődleges
jelentésében érthetjük, és nem lehetünk
tekintettel még nyilvánvaló áttételes
értelmekre sem. Ez az álom azért érdekes, mert
kb. a »vicces filmkockától« a »fehérruhás
kislányig«, miközben a hirdetéseket nézem,
a pályaművet írom, sorakozok, csokoládét
eszek stb., tudom, hogy mindezt majd le kell írnom. Kifejezett kettős
tudat." (Uo. 13. old.)
E sorokat olvasva úgy
tűnik, nincs álommunka elfojtás és cenzúra
nélkül. Jól követhető, ahogyan a cenzúra
kiterjed az álom manifeszt szövegének megértésére
is. Álomértelmezéseim nem térnek el Mérei
gondolatmenetétől. Az "utalást", az élményközösség
anyanyelvét használom az álom manifeszt szövegének
jobb megértéséhez. A manifeszt szöveg értelmének
elrejtéséhez elég annyi, hogy a "Csokoládé"
mint műveltségi asszociáció, ne jusson az álmodó
eszébe, hogy elfelejtődjön az álmodó előtt
is a nagyon jól ismert Taraszov-regényhős és
saját helyzetének hasonlósága. Az alvás
közbeni gondolkodási folyamatok azonban jól tükrözik
a mű ismeretét, a "kifejezetten kettős tudat" jelenlétét.
A beszélgetéskor
Mérei Vera is jelen volt. Amikor a csokoládéevésről
szóló álmok értelmezéséhez értem,
Mérei megdöbbenten felkiáltott. Bár jól
ismerte a Csokoládé című regényt, ezeket
az álmokat nem hozta összefüggésbe az irodalmi
művel. Méreiben az a félelem élt, hogy el kell
játszania Zugyin szerepét. A börtönben ezt az érzést
szükségképpen el kellett fojtania, de a Pasaréti
úti otthon védettségében tudatossá válhatott.
Így adatott meg az "együttes élmény" szintjén
átélni, hogy az álom manifeszt szövege is tartalmaz
elfojtásos elemeket.
Én elköszöntem,
később Vera olvasta fel a tanulmány teljes szövegét,
melyhez Mérei huszonöt észrevételt tett. A megjegyzéseit
+ és - jelekkel látta el. Általában egy-egy
értelmezés egy plusz vagy egy mínusz jelet kapott.
A csokoládé-értelmezés két pluszjelet
kapott.
A Mérei Vera által
felolvasott részben szerepeltek a Klotild utcai álmok. Ezekre
adott értelmezésem hozta felszínre azt a fájdalmát,
hogy 1945-ben az orosz frontról hazatérve azt hitte, hogy
a Klotild utcai házzal családja is elpusztult. Az álom
egy részlete: "Lépcsőház az egykori Klotild
u. 10/b. és egyben a Phoenix-házban. Lemegyek az utcára.
Körbejárom a házat. Mióta lejöttem, nagyon
hosszú idő múlt el: egy egész korszak, amely
visszaállította a sötétség világát,
és elfelejtetett sok mindent, amit valamikor tudtak az emberek."
(Uo. 45. old.)
A 150. álom is a Klotild
utcába vezet. Ebben utalás van az "utolsó vacsorára",
de ehhez az utaláshoz a tanulmány megírása
idején semmilyen életrajzi adat nem állt rendelkezésemre.
Mérei Vera közlése
szerint a frontról visszatérve Mérei a Klotild utcában
kereste családját. A házat teljesen lebombázva
találta, azt hitte, egész családja elpusztult. Fájdalmában
céltalan bolyongásba kezdett, majd véletlenül
bement egy kapualjba: ott látta kiírva György Júlia
(aki ideggyógyász volt) nevét. Felment hozzá.
Tőle tudta meg, hogy Vera, két gyermeke és anyja él,
és hogy hol laknak.
Mérei álmainak
manifeszt tartalmát vizsgálta, a látens tartalom feltárása
nem foglalkoztatta. A manifeszt álomanyagból kiemelte az
implikált tudást tartalmazó elemeket. "Implikált
tudásnak" nevezi azt a sok részletet tartalmazó bonyolult
tudásmennyiséget, mely igen csekély mennyiségű
szemléletes képi anyaghoz járul hozzá. "[A]z
implikáció egyik legfontosabb kritériuma az, hogy
a szemléletes anyagot, vagy akár az álomban lepergő
gondolatot kiegészíti bizonyos kész ismeretekkel [...]
Vigyáznunk kell, hogy az implikáció ismeret kiegészítését
ne azonosítsuk a hiányos álomképek szemléleti
kiegészítésével." (Uo. 47-48. old.) "Az implikált
anyag volumenjében messze meghaladja, sokféle és összrendezett
ismerettel egészíti ki a szemléletes anyagot." (Uo.
43. old.)
Mérei hangsúlyozza,
hogy az utalásrendszer, az implikált tudás az összetartozók
anyanyelve. Az összetartozás azonban egyben elkülönülést,
sok esetben szembenállást is jelent. Azért kell az
implikáció feltárásához lélektani
bátorság, mert a rejtett szöveg felismerése egyben
az összetartozás leleplezését, az egy nyelvet
beszélés, az együttes gondolkodás titkát
árulja el. Az implikált tudást csak az értheti
meg, aki részese, ismerője az utalásrendszerre épült
közös anyanyelvnek, az együttes élménynek.
Ez a fajta álomfejtés
nem a tudattalan fantáziák feltárása felé
halad, eszköze nem a szabad asszociáció. A keresés
iránya a szavak mögött meghúzódó
műveltségi asszociációk felfűzése,
nem ötletszerű felbukkanással, kötetlen úton
haladva, hanem teljes beleéléssel belehelyezkedünk az
álmodó aktuális, valamint a múltban átélt
élethelyzetébe, és az egyes szavakat az álomkontextusból
kiemelve olyan új összefüggésbe helyezzük,
amelybe tökéletesen beleillik a kiemelt álomelem.
Ez az álmodóval
együttgondolkodó álomértelmezés szintén
Mérei szemléletét tükrözi. "[A] gondolkodás
feladatmegoldó tudatfolyamat. Diszkurzív szinten változatos
műveletekkel folyik: kiemelünk és csoportosítunk,
tagolunk és átrendezünk, elemzünk és összevonunk;
eltávolodunk a feladatban adott valóságtól,
műveleteink elvont közegen áthaladva bontják,
válogatják, rendezgetik, közbe-közbe szinte a felismerhetetlenségig
egyszerűsítik az anyagot, majd visszakanyarodnak a valósághoz,
de most már a kijelölt feladatnak megfelelő más
szinten, a megoldásnak, a gondolkodási produktumnak a szintjén."
(Uo. II. kötet, 76-77. old.)
Mérei börtönnaplójának
értelmezése rávezetett arra, hogy tudományos
munkája mögött, ellentétben Freuddal - álmainak
nem a látens tartalmát kutatta -, a tudattalanba szorított
halálfélelme, saját és szerettei életéért
való aggodalma, szorongása húzódott meg. Álmainak
elemzése során rájöttem, hogy az álomban
szereplő implikált tudás megvédte attól,
hogy feltáruljon előtte tudattalanba szorított halálfélelme
- önmagával és családjával kapcsolatban.
Az utalás lélektana
kulcsot adott számomra a generációk közötti
traumaátadás folyamatának megértéséhez,
a manifeszt álomszöveg elemzése pedig az alvás
közbeni gondolkodási folyamatok fontosságának
felismeréséhez.
45 Interjú Bácsi
Józseffel. Készítette Vágvölgyi B. András.
1989. OHA 214. sz. 204-205. old.
46 Interjú Dénes
Jánossal. Készítette Varga László. 1987.
OHA 093. sz. 186. old.
47 Az "izoláció",
majd az izoláció megszűntének hatását
még egyértelműbben fogalmazza meg a témáról
szóló első, két évvel szabadulása
után megjelent publikációjában: Társkapcsolataink
a manifeszt álomtartalomban. In: Pszichológiai tanulmányok,
VIII. köt. Kiadja az MTA Pszichológiai Bizottsága. 1965.
49-70. old.
48 Mérei Ferenc Figyelő-dosszié,
III. köt. Történeti Hivatal
O - 10986/4. A dokumentum
belügyminisztériumi titkossági visszaminősítése
sajnálatos módon mindeddig nem történt meg.
49 Virág Teréz:
Gyermekkori neurotikus állapotok, magatartászavarok történelmi
háttere. Magyar Pszichológiai Szemle, 1987-88. 3. sz. 227-244.
old.
50 Mérei Ferenc-V.
Binét Ágnes: Gyermeklélektan. Gondolat, Bp., 1970.
51 Virág Teréz:
Mérei Ferenc lélektani naplójának elemzése.
A gondolkodási folyamatok
és a manifeszt álomszöveg értelmezése.
Magyar Pszichológiai Szemle 1987-88. 1. szám, 56-82. old.
52 Nagyvilág, 1984.
7. szám, 159-161. old. Nagy Péter olvasónaplója.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: buksz@c3.hu
http://www.c3.hu/scripta