Nagy András

Scitovsky Tibor
Egy "büszke magyar" emlékiratai
Közgazdasági Szemle Alapítvány,
Budapest, 1997.
253 old., 1200 Ft

Rendkívül érdekes, lebilincselő memoár a világhírű, Amerikában élő közgazdász-professzoré: Scitovsky Tiboré. De mire is utal a cím? Így ír egy négyéves kori emlékéről: "A német nevelőnő mindennap sétálni vitt egy hatalmas parkba, ahol fák voltak, dombok, pázsit, egy tó, egy játszótér játszótársakkal és sok-sok felnőtt, köztük egyszer egy díszesen öltözött, lóháton érkező tiszt is. Ezek a felnőttek gyakran megálltak és beszéltek hozzám. A park a berlini Tiergarten volt valamikor 1914-1915-ben, a tiszt pedig Vilmos császár, akinek a »Ki vagy te?« kérdésére azt válaszoltam: »Ich bin ein stolzer Ungar«. (Egy büszke magyar vagyok.) Az igazsághoz tartozik azonban, hogy a császár és a többi férfi érdeklődését egyáltalán nem én keltettem fel, hanem a különlegesen csinos Fräulein." (18. old.)
Nemcsak az tükröződik ebben, hogy a második világháború kitörése óta külföldön élő, igen elismert Scitovsky professzor ma is büszke a magyarságára (lehet, hogy ehhez külföldre kell menni?), hanem az a szerény önirónia is, amivel saját életét, műveit nyolcvanhét évesen látja.
Rögtön a könyv elején felteszi a kérdést: "Miért írnak az emberek memoárokat? Részben magamutogatásból" - meg, hogy pletykákat terjesszenek, vagy jólértesültségüket fitogtassák. Ő azonban azért írt, "hogy jobban megértse saját magát, az életét alakító hajtóerőket és körülményeket" (11. old.). Az olvasó valóban őszinte, pontos és önkritikus képet kap erről a nagyon rokonszenves, tehetséges és mélyen gondolkodó, igen morális emberről, de ennél sokkal többet is: áttekintést a századelőtől napjainkig terjedő igen változatos korról, a magyar arisztokráciától a párizsi és londoni, háború előtti diákéleten át az amerikai katonáskodásig és professzorságig vezető útról, e kölönböző társadalmi csoportok belső mozgásairól.
Scitovsky Tibor apai ágon egy szegény felvidéki szlovák falu tanítójától származik, akinek az egyik fia, Scitovsky János Keresztély katolikus pap lesz, és kiváló képességei folytán a püspökségig emelkedik, majd 1849-ben esztergomi érseknek és hercegprímásnak nevezik ki. A császár nemességet és birtokot adományoz neki, az egyház vagyonából pazarlóan költekezik, de számos iskolát és templomot építtet, köztük az esztergomi bazilikát, amelynek megnyitására az ő rendelésére komponálja Liszt Ferenc az Esztergomi misét. Bőkezűen gondoskodik a szegényekről, jelentős mecénása a kultúrának, és nagy összeggel támogatja az Akadémiát.
Scitovsky hercegprímás politikai szerepe is jelentős és ellentmondásos lehetett, megalkuvásaival és bátor kiállásával együtt. A kötet jegyzetanyagát nagy gonddal készítő Tóth Árpád történész azt írja róla: "Esztergomi érseknek 1849. július 21-én nevezik ki, miután a magyar kormány két hónappal korábban hazaárulónak bélyegzi; mikor 1849 júniusában bevonulnak Pécsre az osztrák csapatok, a püspök hálaadó imát celebrál." (239. old.)
Scitovsky Tibor viszont nagy patriótának tartja: "A hercegprímás ugyanakkor jó hazafi is. A császár 1849-ben, [...] még lojális alattvalójának tekinthette, de a szabadságharcot követő abszolutizmus idején már a császár és a magyar nemzet kiegyezésén dolgozott, és neve rövidesen az első helyre került azon a titkos listán, amelyet az osztrák rendőrfőnök a felforgatókról készített. A rebellisek legelszántabb és legveszedelmesebb védelmezőjeként tartották számon, aki számos magyart mentett meg az osztrák hóhér kötelétől." (14. old.)
A hercegprímás birtokai kezelését kedvenc unokaöccsére, Scitovsky Tibor dédapjára bízta, aki az örököse is lett, és ennek révén magas megyei tisztségeket viselt. Mivel a négyezer holdas birtok az elavult termelési módszerek mellett nem biztosította a "tisztes középosztálynak megfelelő életszínvonalat" - ahogy a szerző fogalmaz -, és mivel vállalkozó kedvük sem volt a családtagoknak, az akkori dzsentri szokásoknak megfelelően minisztériumi állást vállaltak.
A birtok azonban egészen az első világháború végéig megmaradt, és a nagybácsikkal, nagynénikkel, unokatestvérekkel együtt a szerző minden nyarát Nőtincsen tölti. A vakációk leírása a könyv legszínesebb epizódjai közé tartozik. A gyerek Scitovsky Tibor a századelő csehovi világának magyar változataként, a Scitovskyak igen jómódú "nagycsaládjában" egy olyan, Pesttől alig hatvan kilométerre fekvő kúriában töltötte boldog vakációit, ahova nem vitt vonat, ahol nem volt telefon, villany, vízvezeték, posta, sem kereskedés. A gyerekeket kéthetenként megfürdették ugyan a kertben felállított fateknőben, de a felnőttek sohasem fürödtek. Nagy létszámú cselédség látta el a háztartást, ám fizetséget nem kaptak, csak kosztot és alkalmanként az uraság levetett ruháit. A gyerekek persze élvezték, hogy kiszabadultak a városi és főleg az iskolai bezártságból, a felnőttek azonban főleg semmittevéssel töltötték az idejüket: "a lusta unalom tökéletes illusztrációi, amikor az emberek túlságosan unatkoznak ahhoz, hogy élvezzék a semmittevést, és túlságosan lusták, hogy valami élvezetes tevékenységbe kezdjenek" (27. old.).
A tömény unalomnak ez a korai élménye alighanem mély nyomokat hagyott az emlékirat szerzőjében, és ezért kapott az unalom fogalma később akkora szerepet elméleti megfontolásaiban.
 Scitovsky felméri, hogy a szülei milyen rendkívül nagy hatással voltak a fejlődésére, és ezt igen szemléletesen adja elő. Apja kereskedelmi minisztériumi államtitkárból és a trianoni békeszerződést tárgyaló magyar küldöttség gazdasági szakértőjéből jó külföldi kapcsolatai révén 1922-ben az egyik legnagyobb magyar bank, a Hitelbank ügyvezető igazgatója lesz, majd Bethlen István barátsága révén rövid időre külügyminiszter. Ezt követően visszatér a bankhoz, de már vezérigazgatóként, a fia így ír erről: "mindig elképedek a hirtelen meggazdagodásunkon". Scitovsky csodálta és tisztelte az apját, főként azért, mert - mint írja - "nagylelkűsége, könyörületessége, korrektsége és mindenki iránt megnyilvánuló udvariassága feltűnően megkülönböztette" az országot akkoriban irányító dzsentri réteg "pökhendi", mindenkit "lekezelő magatartásától", és hozzáfűzi: "Könnyen lehet, hogy egész életemben megőrzött baloldali szimpátiámnak a forrása az az ellenszenv, amelyet a közszolgálattal merőben összeegyeztethetetlen, modortalan, önkényeskedő viselkedéssel szemben éreztem." (36. old.) Ezt olvasva elámulunk, hogy a köztisztviselők magatartása mennyire nem változott: jöhetett forradalom, ellenforradalom, nyilas-, majd szovjeturalom, keresztény-konzervatív, szocialista-liberális vagy polgári jobbközép rezsim a köztisztviselők zömének pökhendi, uraskodó magatartása mit sem változott. Ha az ezzel szemben érzett ellenszenv szerint csoportosítanánk az embereket, milyen sokan is tartoznánk a "baloldali szimpátiájú" táborba - és mennyien nem tartozhatnának oda, akik baloldalinak tartják magukat. Merőben más fából faragták Scitovsky Tibor édesanyját: "Anyám nagyon összetett személyiség volt - írja -; elbűvölő, de hatalmaskodó; nagylelkű, de magas követelményeket támasztó; kedves és udvarias, de hirtelen haragú, felsőbbséges és ambiciózus; zárkózott, de kíváncsiskodó. Erős akaratának érvényesítése során nemigen válogatott az eszközökben... Tiszteletet parancsoló fellépése, magabiztossága és nemeslelkűsége valódi nagyasszonyra vallott, de bizonyos szempontból egyáltalán nem volt az." (30. old.) Már gyerekként észreveszi, hogy anyja, ha szükségét érzi, hazudik, kíváncsiságában leselkedik, vagy felbontja mások leveleit. Őfelette is zsarnoki módon gyámkodott, annyira, hogy iskolába sem engedte járni: minél tovább maga mellett akarta tartani. Scitovsky Tibor egész fejlődésére rányomta a bélyegét, hogy elzárták gyerektársaitól: "magányos, tartózkodó könyvmoly lett belőlem" - írja -, aki képtelen érzései kimutatására és a barátkozásra. Anyja szeszélyes uralkodása így egy másik forrásból is táplálta baloldali meggyőződését: hamar felismerte, milyen súlyos következményekkel jár, "ha az egyik embernek - bármilyen formában és összefüggésben - hatalma van a másik felett" (35. old.).
A fiút meglepetésként éri, amikor megtudja a családi titkot, hogy anyjának, a sikeres nagyasszonynak, aki a Horthy-korszak felső tízezrének egyik népszerű szalonját vezette, korábban már volt egy házassága, hisz a válás ilyen előkelő körökben akkoriban ritka botránynak számított. Előzőleg első férje kis belvárosi csemegeboltjának a pénztárosnője volt, ott szemelte ki leendő második férjét, és kellő rámenősséggel meg is ismerkedett vele. A zárkózott és visszahúzódó természetű férfi nagyon beleszerethetett a feltűnően szép fiatalasszonyba, hiszen - legyőzve konzervatív felfogását, családja és az előkelő társaság heves ellenállását - feleségül vette. Az anya kedvességét és alkalmazkodó képességét bizonyítja, hogy a fia megszületését követően a család nemcsak elfogadta, de anyósának kedvenc menye lett, akit még a bíboros püspöki gyűrűjével is megajándékozott.
De anyjának származása rejtegetett egy, még ennél is nagyobb titkot. A szerző kiderítette, hogy valójában egy magyarországi garnizonban vendégeskedő francia tisztnek, La Rochefoucauld hercegnek egy zsidó lánytól származó törvénytelen gyermeke. A kellemetlenségeket elkerülendő a megesett leánynak férjet szereztek, aki megkapta a kantin üzemeltetésének jogát. Az előkelő francia apa azonban bőkezűen gondoskodott leányáról, fedezte taníttatását a legjobb leánynevelő intézetben, drága ajándékokat küldött, sőt nagykorúvá válásakor Scitovsky Tibornak, az unokának, is vett egy nyitott sportkocsit, amit azonban az anyja ajándékaként adtak át neki.
Scitovsky, a visszahúzódó és magányos gyerek, nehezen és lassan cseperedett felnőtté. Beiratkozott ugyan a budapesti jogi karra, de nem sokat kellett sem bejárnia, sem tanulnia. Két évre kimehetett Cambridge-be, a Trinity College-ba, ahol elkezdett barátokra szert tenni, sőt oldódni kezdett a női nemmel szembeni erős félénksége is. Cambridge-ben hirtelen megvilágosodott előtte, hogy a közgazdaságtudomány sokkal jobban érdekli a jognál, elsősorban azért, mert akkoriban Maurice Dobb, Joan Robinson és Denis Robertson tanított ott. Az oktatás az angol egyetemen egészen más volt, mint itthon (akkor is, ma is). Nem tankönyveket vagy jegyzeteket bifláztattak a vizsgákra, hanem egyenként foglalkoztak a hallgatókkal, kéthetenként esszéket írattak velük, melyeket megvitattak, és meg kellett védeniük. Igen jellemző az emlékiratnak az az epizódja, amikor a közgazdaságtudomány későbbi nagyasszonya, Joan Robinson, aki Scitovsky tanulmányait közvetlenül irányította, feladatul adta neki, hogy írjon egy tanulmányt a pénzelméletről. "Amikor a feladatot megkaptam, még csak egy hónapja tanultam közgazdaságtant, azt sem tudtam, hogy a pénznek van elmélete. [...] Minden tanulmányt elolvastam, amit a témáról találtam, s megpróbáltam valami összefüggő rendszerben prezentálni az olvasottakat. Miközben Joan átfutotta a dolgozatomat, figyeltem az arcát, és lélegzet-visszafojtva vártam az ítéletet. Azt mondta, nem baj, hogy áttekintettem mindazt, amit mások írtak a pénzről, de hiába keresi a dolgozatban az én pénzelméletemet. [...] Megalázottnak éreztem magam, és feldúltan mentem haza. Egyéves magyarországi jogi tanulmányaim nem készítettek fel az önálló gondolkodásra és a saját véleményem kialakítására." (82. old.)
A tudomány és a gyakorlat kapcsolatára a legjellemzőbb az az ironikusan leírt eset, ami Cambridge-ből való hazatérése után történt. "Amikor 1931 tavaszán Cambridge-ből hazaérkeztem, apám feltette a kérdést: tanultam-e a közgazdaságtanból olyasmit, aminek azokban a nehéz időkben az ő pozíciójában lévő ember hasznát vehetné [...] szerencsére emlékeztem arra, hogy a korábbi válságok idején az angol kormány a legkritikusabb napokban egyszerűen szünnapot rendelt el a bankokban. [...] Néhány héttel később a kormány elrendelte a bankok átmeneti bezárását, ami segített Magyarországnak, hogy a nagy gazdasági válságot könnyebben átvészelje. [...] Egész pályám során ez volt a legértékesebb gazdasági tanács, amelyet adtam, s egyúttal az egyetlen, amelyet meg is fogadtak." (84. old.)
A jogi doktorátust megszerezve egy évre Párizsba ment nyelvet tanulni: ez volt - mint írja - élete "legkönnyelműbb, legbohémebb időszaka". Ekkor végre sikerül elvesztenie a szüzességét is, de elég szerencsétlenül: egy olyan, számára nem vonzó német lány csábítja el, akiről kiderül, hogy nimfomániás és náciszimpatizáns. Ez a kaland nyilván nem segítette hozzá, hogy szexuális félszegségéből felszabaduljon, és a téma az emlékirat további fejezeteiben többé elő sem fordul. Mi több, bár pályájának és ismerőseinek különféle eseményeiről, alakjairól részletesen beszámol, nemcsak a szexuális, de érzelmi életéről is alig tudunk meg valamit, alig említi feleségét, válását, lányát és újraházasodását. Bár látnivaló, hogy mindez igen fontos szerepet játszhatott az életében, de attól eltekintve, hogy megemlíti, milyen súlyos anyagi helyzetbe hozta a válás, szinte semmit nem tudunk meg arról, miért került rá sor.
Visszatérve Budapestre apja bankjában helyezkedik el azzal a szándékkal, hogy a legalacsonyabb posztról elindulva ismerkedjék meg a bankszakma összes tudnivalójával. Az akkori viszonyok között nyitva állt volna előtte az út, hogy idővel akár az édesapja helyébe lépjen, mégsem ezt választotta: nemcsak azért, mert a banktisztviselői karrier nem elégítette volna ki szellemi ambícióit, inkább azért, mert egyre nagyobb aggódással látta a fasizmus előretörését Németországban, Olaszországban, sőt Ausztriában és Magyarorszá-
gon is.
Banktisztviselő-korszakából egyetlen figyelemre méltó eseményt érdemes kiemelni. Alacsony beosztásában nyomorúságos fizetést kapott, fel is hívja apjának, a bank elnökének figyelmét arra, hogy a legrosszabbul fizetett tisztviselők és az ő fizetése között óriási a szakadék, 1:2000 az arány. (Ez mai szemmel is megdöbbentő, hisz ha Princz Gábornak, a Postabank volt vezérigazgatójának a nyolc és félmilliós havi átlagjövedelméhez hasonlítjuk a legalacsonyabb, mondjuk negyvenezres fizetést, az arány "csak" kétszázszoros.)
Scitovsky 1935-ben Angliába megy, és nagy intenzitással tanul tovább a London School of Economicson, elhatározva, hogy közgazdászként fog érvényesülni Nyugaton. Az LSE-n igen éles politikai konfliktusba csöppen bele: a hallgatók és oktatók nagy része szocialista meggyőződésű, miközben a közgazdasági fakultás - elsősorban Hayek, Mises és Robbins hatására - erősen jobboldali és konzervatív. Ez a szembenállás és a belőle fakadó viták, személyi és tudományos konfliktusok nyilvánvalóan pozitív hatást gyakoroltak az ambiciózus fiatal hallgatóra, mert - mint írja - "lenyűgözőnek találtuk a tökéletes verseny modelljében leírt, önmagukat kiegyensúlyozó mechanizmusok logikájának eleganciáját, de nagyon zavart [...], hogy az elmélet már megmagyarázni sem volt képes a magunk körül látott tömeges munkanélküliséget, szegénységet [...] - gyógyírt pedig végképp nem tudott kínálni rájuk." (103. old.)
Felismeri, hogy az angolszász közgazdaságtan a gazdasági teljesítményekre, a hatékonyságra koncentrál, mintha nem venné észre, hogy a modellekben leírt célok nem valósulnak meg. Marx viszont - szerinte - a szegények kizsákmányolására koncentrál, de nem foglalkozik azzal, mi és miért jó a piacgazdaságban. Azt a célt tűzi maga elé, hogy egy olyan modellt dolgozzon ki, mely magában foglalja mind a kizsákmányolás, mind az erőforrás-allokáció problémáit, vagyis az egyes megoldások előnyeit és hátrányait.
Hamarosan magával ragadta a Keynes által elindított közgazdasági forradalom lelkesedése, mivel alig fél évvel Londonba érkezése után megjelent a General Theory, ami a konzervatív felfogással elégedetlen diákokat teljesen meghódította. "Máig is büszke, boldog és elégedett vagyok - írja hatvan évvel később -, hogy ebben a forradalomban részt vehettem." (104. old.) Mivel az idősebb oktatók nagy része nem fogadta el, hogy a piacgazdaság önmagában nem tudja az egyensúlyt biztosítani, ehhez az állam aktív stabilizációs és munkahelyteremtő politikájára van szükség, a diákok nagy része viszont lelkesen tette magáévá az új elveket, a szemináriumokon heves és igen tanulságos viták zajlottak, melyek erősen meghatározták Scitovsky későbbi gondolkozását.
A harmincas évek második felében egyre növekvő aggodalommal figyeli, hova vezetnek Hitler agresszív tervei, hogy ezekkel szemben Anglia és Franciaország mennyire felkészületlen és apatikus. Igen érdekes és nálunk kevéssé ismert tény, hogy a nyugati szakértők Németországot gazdaságilag gyengének tartották egy nagyobb szabású háború megvívásához, és kardcsörtetését üres fenyegetésnek minősítették. A nemzetiszocialista veszély lebecsülése persze nem pusztán a politikusok tévedése volt: ezt akarta hallani a nyugati közvélemény. Ezzel szemben Scitovsky arra mutat rá, hogy "Hitler fegyverkezési programja a keynesi foglalkoztatáspolitika öntudatlan megvalósítása, s mint ilyen kiválóan illusztrálja annak helyességét" (106. old.). A teljes foglalkoztatottság és a kapacitások kihasználása rendkívüli mértékben emelte a német gazdaság teljesítőképességét, amivel a szakértők nem számoltak.
Aggodalmainak másik forrása csalódása a kommunizmusban. Nem titkolja, hogy fiatal éveiben vonzónak találta "a kommunizmus magasztos eszméit", de amint tudomást szerzett a kommunisták kegyetlenkedéseiről a spanyol polgárháborúban, majd a moszkvai perek és a sztálini önkény szörnyűségei gyorsan eloszlatták a kommunizmus iránt érzett minden szimpátiáját (108. old.). Tanulmányait befejezve a nyári szünetben apjával találkozik Svájcban, amikor kitör a háború. Eldönti, hogy visszamegy Londonba, "mert inkább hagyom Angliában ellenségként internáltatni magamat - írja -, mint hogy Magyarországon katonai szolgálatra kötelezzenek, és Németország oldalán legyek kénytelen harcolni. Így utólag egészen biztos vagyok benne, hogy ez volt életem egyik legjobb döntése." Ebben teljesen igazat adhat neki a hazai olvasó, és elgondolkozhat azon, milyen keveseknek adatott meg ez a választási lehetőség. De meglepő, hogy akiknek megadatott, azok közül milyen sokan értek el kimagasló sikereket Amerikában.
Ösztöndíjjal az Egyesült Államokba utazik, és a Columbián, a Harvardon és a Chicagói Egyetemen folytatja tanulmányait. Olyan szerencséje van, hogy találkozik Leontieffel, Sweezyvel, Langeval és Schumpeterrel. Mivel elhelyezkedni nem tud, és letelepedési engedélyt sem kaphat: annak érdekében, hogy egyetemi állást szerezhessen, publikálni kezd. Először Keynes elméletét próbálja egyszerű és világos nyelven előadni, ezt tartja ma is egyik legfontosabb munkájának. Ötven év múlva visszatér a témához, és általánosítva újra megfogalmazza, amivel már nagyobb sikert arat. (Magyarul is megjelent: A használtcikk-piacok elméletéhez. Közgazdasági Szemle, 1995.) Tanulmányokat ír az árrugalmasság eltéréseinek okairól, a háborús fejadagrendszer racionalitásáról, valamint a vámok és az árucikkek nyereségtartalma közötti összefüggésekről. Kezdeti sikertelenségei miatt eleinte egyáltalán nem bízott abban, hogy tudományos karriert futhat be, de ahogy a tanulmányaira felfigyelnek, helyreáll az önbizalma.
Furcsa epizódról számol be az Egyesült Államok háborúba lépése idejéből. Nemcsak észreveszi, hogy mint gyanús közép-európainak lehallgatják a telefonját, de később a deportálás szándékával le is tartóztatják. Mint megtudja, "túl korai antifasizmussal" gyanúsították, amit mindaddig érthetetlen vádnak tart, amíg azt nem látja, "milyen sok amerikai nem tudja megbocsátani Clinton elnöknek, hogy »túl korán« fordult a vietnami háború ellen" (127. old.).
Végül is nem deportálják, mert besorozták katonának. A frontharcokban nem vesz részt, de igen érdekes feladatot kap: egy Roosevelt elnök megbízásából alakuló ezer munkatársat foglalkoztató részlegben a tömeges légi bombázások hatékonyságát méri fel. Így járja végig az amerikai csapatok nyomában a frissen felszabadult Franciaországot, majd Németországot és Ausztriát, és leírja, hogy a légierő vezetőinek nyomása ellenére arra a következtetésre jutottak, az amerikai légitámadások nem járultak hozzá számottevő mértékben a háború megrövidítéséhez. Következtetéseiket a hadiipari termelésnek okozott károk felmérésére alapozták,  hiszen kiderült, hogy a németek a szabad gépipari kapacitás kihasználásával vagy több műszak beállításával kiegyenlítették a bombázások okozta károkat. Nem tesz azonban említést az óriási méretű angol-amerikai szőnyegbombázások lélektani hatásáról, a Ruhr-vidék, Berlin vagy Drezda földig való lerombolásáról, ami - az eseményeket a front innenső oldalán átéltek véleménye szerint - egy fanatikus kisebbségben erősítette ugyan az elszántságot, de a nagy többségben a vereség elkerülhetetlenségét tudatosította. Nehéz elhinni, hogy ez ne járult volna hozzá a háború lerövidítéséhez.
A frissen felszabadított területekről rengeteg érdekes élményt örökít meg, leírja, hogyan fogtak el Káldor Miklóssal együtt egy tucat német tábornokot, hogyan fedezték fel Göring alagútba rejtett lakóvonatát s benne az összerabolt festménygyűjteményt és így tovább. Egy szóval sem emlékezik meg azonban arról a megdöbbenésről, ami sok amerikai katonát elfogott, amikor meglátta a megsemmisítő táborok poklát, a német városok pusztulását, a lakosok nyomorát és éhezését.
1945 végén, vagyis harmincöt évesen kezdi meg valódi közgazdász életét, amikor a Stanford Egyetemre kerül oktatónak. Arra törekszik, hogy a közgazdaságtan alapfogalmait minél egyszerűbbé és érthetőbbé tegye, és épp ez a törekvése vezeti rá arra a rengeteg megoldatlan problémára, ami ezekben az általánosan elfogadott alapfogalmakban rejlik. Korán felismeri például, hogy az eladók és a vásárlók alkupozíciója általában nem egyforma, az eladók sokkal tájékozottabbak az általuk értékesített termékek választékáról és piacáról, e tudásukkal gyakran visszaélnek. Ma már közhelynek számít az információs aszimmetria jelensége, amit Scitovsky az elsők között tárt fel, de akkor még ez nem vált elfogadottá, mert az egyensúlyelmélet tételeit nem illett megkérdőjelezni.
Korán észreveszi, milyen messze esik a valóságos piaci viszonyoktól a tökéletes verseny feltevésére épített elmélet - mely oktatási szempontból sok előnnyel rendelkezik. Azt is feltárja, hogy a monopolista verseny nem csak hátrányos, hiszen sok esetben éppen az így elért magas nyereség biztosítja az innovációhoz szükséges motivációt és a kockázatvállalás lehetőségét. Jelentős korai elméleti felismerései mégsem hozzák még meg ekkor számára az elismerést. Erről a rá jellemző őszinteséggel és szerénységgel így ír: "Nagy feltűnést kelthettem volna, s talán nemzedékem híres közgazdásza lesz belőlem, ha akkor azonnal átlátom a kérdés itt felsorolt valamennyi összefüggését és elágazását; vagy ha ragaszkodom a témához, és kitartóan dolgozom rajta, amíg valamennyi aspektusát fel nem fedezem, és integrált formában nem publikálom. Belőlem azonban hiányzott az ehhez szükséges kitartás, céltudatosság és türelem, ugyanis a közgazdaságtanon belül és kívül egyaránt túlságosan sok érdekes, tanulmányozásra érdemes, gondolkodásra és írásra csábító témát találtam." (162. old.)
Ennek csak örülhetünk, hisz Scitovsky sosem válik a közgazdász-professzorok között oly gyakori szakbarbárrá, sem beszűkült szemléletű munkamániássá. Világosan fogalmazza meg ezzel kapcsolatos ars poeticáját: "Nem éreztem hajlandóságot arra, hogy szakmai rangom vagy anyagi helyzetem javítása kedvéért érdekes és változatos életem bármely részét feláldozzam." (166. old.) Ennek köszönhető írásainak széles körű kitekintése a világra, az emberek helyzetére és sorsára.
Beszámol arról az ugrásszerű változásról, ami az ötvenes éveket követően a tudomány minden területén, így a közgazdaság-tudományban is végbement. Az oktatás rendkívül kiszélesedett, a kutatás felgyorsult, és ezzel együtt rohamosan specializálódott. Míg a háború előtt, amikor Scitovsky a tanulmányait folytatta, a közgazdaság-tudomány egészét át lehetett tekinteni, a fontos folyóiratok száma viszonylag csekély volt, addig már a hatvanas évektől kezdve egyre nehezebbé vált lépést tartani a publikációk rohamos bővülésével, tanárok és diákok egyaránt rákényszerültek a specializációra. Ezt átélve, nemzedékének tagjai - mint beszámol róla - türelmetlenséget és kiábrándultságot éreztek, attól szenvedtek, hogy a tudásuk lassan elavul. Mindez azzal is összefüggött, hogy a nyitottabbá és globálisabbá váló világban a gazdasági folyamatok nemzeti keretek között egyre nehezebben voltak kezelhetők. Ezzel a kétségtelen folyamattal kapcsolatban érdekes módon nem teszi szóvá, hogy a tudományos kutatások és publikációk bővülése és növekvő specializálódása - nagyrészt az egyetemi érdekviszonyok következtében - hogyan járt együtt azok felhígulásával, milyen jelentős részük foglalkozik irreleváns problémákkal.
Tudományos munkásságának ismeretében nyugodtan ellentmondhatunk az emlékiratok írójának: Scitovsky Tibor tudása egyáltalán nem avult el, mert épp az volt a lényege, hogy újra és újra meg tudta kérdőjelezni az általánosan elfogadott tételeket, mélyebbre ásott, és sokszor a szűken értelmezett közgazdaságtanon kívül talált választ a megoldatlan problémákra.
Ennek kiemelkedő példája Az örömtelen gazdaság (Közgazdasági és Jogi, Bp., 1990.) című könyve, amelyben a pszichológiai kutatások eredményeit segítségül híva megmagyarázza, a jövedelmek gyors emelkedése sokszor miért nem jár együtt a jólét-, az öröm- és boldogságérzés növekedésével. Franciaországi tapasztalatai nyomán veti fel a kérdést, miért, hogy az életben megtalált örömök nem függenek össze jövedelmi viszonyaikkal. Ott jön rá, hogy "a pénzen megvásárolható, akár luxusszintű komfort milyen csekély szerepet játszik a jólétben, ha ezen a valódi jó létet értjük, azt, hogy az ember érdekesnek érzi életét, örömet és kielégülést talál benne" (182. old.). Az amerikai lakosság jövedelme huszonöt év alatt megduplázódott, írja a kötet magyar előszavában, de európai szemmel nézve a lakosság életművészete nem tartott lépést a munka termelékenységének emelkedésével. Ezen gondolkodva "a reveláció erejével" hatott rá a fiziológiai pszichológia motivációelmélete, mert megvilágította, hogy a jólétre való törekvés sokkal összetettebb folyamat, mint ahogy a közgazdaságtan a jövedelmekre szűkítve kezelni szokta. Erről a nagy jelentőségű felfedezéséről emlékirataiban igen visszafogottan így ír: "Az első pillanattól fogva tudtam, hogy egy ilyen könyv nem gyakorol számottevő befolyást a közgazdasági elméletre, s még kevésbé fogja azt megváltoztatni. Reménykedtem viszont, hogy hatására a közgazdászokban tudatosabbá válnak tudományunk korlátai. Az volt továbbá az érzésem, hogy ha a könyv megírása nekem magamnak ilyen örömet szerez, ennyire fejleszti önismeretemet, akkor az olvasóra is hasonló hatással lesz." (194. old.)
Scitovsky Tibornak ezt a könyvét joggal tartják az utóbbi ötven év egyik legjelentősebb közgazdasági munkájának. Rámutat, hogy a szükségletek kielégítése, az anyagi javak bősége távolról sem elegendő a teljes és örömteli élethez, ehhez kihívásra, stimulációra, változatosságra és a kielégülésre irányuló várakozásra van szükségünk. Mindehhez pedig széles körű és változatos, a képességeinket kifejlesztő iskolázottság és műveltség kell. Meggyőző erővel mutatja be, hogy a jóléthez, a teljes és örömteli élethez nélkülözhetetlen a kultúra.
Érdekes gondolata, milyen fontos és káros szerepet játszik az emberek életében az unalom: "az unalom ugyanolyan komoly nélkülözést jelent, és hasonlóan végzetes következményekkel jár, mint az éhezés. Ahogy az éhség hatására az élelmet, úgy keresi az ember az unalom hatására az izgalmakat. S ahogy az éhező lopni megy, ha nincs pénze ennivalóra, úgy folyamodnak az erőszakhoz és a vandalizmushoz azok, akik híján vannak a békés unaloműzéshez szükséges ismereteknek és képességeknek." (196. old.)
Azok, akik széles körű kultúrával rendelkeznek, ritkán unatkoznak, sőt legtöbbször úgy érzik, ha sokkal több szabadidejük lenne, azt is igen hasznosan tudnák eltölteni. Sok tanulatlan és kulturálatlan ember viszont a kevés szabadidejét sem tudja tartalmasan kitölteni, hát még ha munkanélküliség, betegség vagy rokkantság miatt még több lesz belőle. Ennek ellenére leegyszerűsítésnek tűnik, hogy Scitovsky az unalmat teszi felelőssé a háborúkért, forradalmakért, a különféle erőszakos és agresszív cselekedetekért. "A fegyveres ellenséggel vívott harcok váltakozása a teljes tétlenséggel [...], ha erre az ellenséges oldalhoz tartozó fegyvertelen polgári lakosság környezetében kerül sor, nagyon könnyen vezet nemi erőszakhoz, céltalan kegyetlenkedéshez és vandalizmushoz." (215. old.)
Vitathatatlan, hogy ebben az unalomnak is van szerepe, de a Boszniában, Afrikában vagy Kínában elkövetett szörnyűségeket aligha lehet csak az unalommal magyarázni, vagy azt a pusztítás meghatározó elemének tekinteni. Hasonlóan túlzásnak, legalábbis nem meggyőzőnek tarthatjuk Scitovsky megállapítását, miszerint "valamennyi művészet és tudomány olyan szabadidős tevékenységekből nőtt ki, amelyekkel az emberek eredetileg unalmukat akarták enyhíteni" (205. old.). Ő tudhatja legjobban, hogy a tudomány, különösen pedig a művészetek műveléséhez távolról sem elegendő a szabadidő, és épp ezen foglalkozások művelői érzik úgy, hogy nagyon kevés jut nekik belőle.
Az erőszakos akciókat és szervezeteket szemügyre véve és motivációikat vizsgálva maga is rámutat arra, hogy az unalom mellett a félelem és a harag is szerepet játszik bennük (224. old.). Ennek okát egyrészt a szegények és gazdagok közötti egyre táguló szakadékban látja, másrészt abban a változásban, amelyben a gazdagok és hatalmasok váltak a fő bűnösökké: "Amikor fiatal voltam, mindenki becsületesnek látszott, és becsületességet feltételezett másokról. Kivételt csak a szegény bűnözők jelentettek [...]. Ma éppen fordított a helyzet. A legfőbb bűnösök most már nem a szegények közül kerülnek ki, hanem a gazdagok és hatalmasok soraiból." (225. old.)
Mindezt nem a magyar tapasztalatok alapján írta - bár ha azt is ismerné, annak alapján is joggal írhatta volna. Vagy mit szólna ahhoz, ami a magyar országgyűlésben zajlik, ha az Egyesült Államok kongresszusában zajló vitákról így ír: "Döbbenten tapasztaltam, hogy a szócsaták az újsütetű republikánus többség és demokrata ellenzék között a szó valódi értelmében többnyire egyáltalán nem voltak viták. Nyoma sem volt bennük a kölcsönös engedményeknek és annak az udvariasságnak, amely a kongresszusi tagok előző nemzedékeit jellemezte. [... A republikánusok] beérték annyival, hogy a demokrata érvelést - botrányosan durva stílusban - hazugnak minősítsék, majd szóról szóra megismételjék saját álláspontjukat. [...] Sohasem tudom, hogy amikor a politikusok józan vita helyett papagáj módjára ismételgetik saját megmerevedett állásfoglalásukat, azért viselkednek-e így, mert tudatosan el akarják kerülni az érdemi vitát, vagy azért, mert nem rendelkeznek a szükséges információkkal és szellemi képességekkel."
Végül szóljunk néhány szót a kötet kiadásáról is. Őszinte dicséretet érdemel a Közgazdasági Szemle Alapítvány nemcsak azért, mert Scitovsky Tibor emlékiratait az angol kiadás előtt megjelentette, hanem azért is, mert ilyen szép kiadásban, Kuti Éva élvezetes fordításában és Patkós Anna gondos szerkesztésében tette ezt. Érthetetlen és igen sajnálatos ugyanakkor, hogy ezt a remek memoárt több angol és amerikai kiadó visszautasította, mert azt - a szerző közlése szerint - "csak akkor lehet jól eladni, ha az vagy egy híres, vagy pedig egy hírhedt emberről szól".
Nem hallgathatjuk el azonban, hogy két vaskos hibát is találtunk a kötetben. A 69. oldalon Scitovsky arról ír, hogy a szülei Fillér utcai palotájának rendkívül értékes antik bútorait és berendezési tárgyait az angol követség, mely az épületet bérelte, 6000 fontért akarta megvásárolni, de az anyja 70 ezer dollárt kért érte. "Ez négy és félszerese volt az angolok által javasolt árnak, és mai pénzben 47 millió forintnak felel meg" - olvashatjuk. Mai árakon számolva ez valójában az angol ajánlat közel hétszerese. A 245. oldalon a 47. lábjegyzetben a XVII. században élt François La Rochefoucauld Gondolatok című híres munkáját említik, ennek azonban Maximes volt a címe, a Gondolatokat Pascal írta. Mai könyvkiadásunk ismeretében persze mondhatnánk, hogy ha csak ennyi a hiba benne - szóra sem érdemes.
Áttekintettük az emlékiratok nagy részét és mégis erős hiányérzetünk maradt: nem beszélhettünk a barátokról, szülei ismerőseiről, milliomosokról és cselédekről, híres vagy méltatlanul elfeledett emberekről szóló, remekül előadott történetekről, anekdotákról. Az egész könyvből árad az a lebilincselő stílus, amivel Scitovsky egyetemi előadásait tarthatta, és az olvasó irigykedve gondolhat azokra a szerencsésekre, akik a hallgatói lehettek. És ha - mint említettük - egyet kell is értenünk azzal, hogy élete egyik legjobb döntése volt az emigráció, elszomorodva gondolunk arra, mit vesztett vele ez az ország.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: buksz@c3.hu

http://www.c3.hu/scripta