Lovag Zsuzsa

Kovács Éva
Species Modus Ordo
Válogatott tanulmányok
A szöveget gondozta Verő Mária és Takács Imre.
Szent István Társulat, Budapest, 1998.
473 old., 264 kép, 3300 Ft

Az elmúlt év végén megjelent vaskos kötet a középkori ötvösművészet Európa-szerte ismert és a legkiválóbbak közt elismert kutatójának válogatott tanulmányait tartalmazza. A 40 cikk mindegyike már napvilágot látott különböző hazai és külföldi folyóiratokban, egybegyűjtött kiadásuk egy kivételes, elmélyült és céltudatos kutatói pálya dokumentuma.
Az egyes cikkek Kovács Éva kutatói életútjának mérföldkövei, amelyek biztosan és határozottan vezetnek a nagy művekhez, azokhoz a könyvekhez, amelyek megvannak - az immár hátrahagyott - kéziratok között. Ami könyvként eddig megjelent, a kiadók által nagy nehezen kiudvarolt vagy kikövetelt, ismeretterjesztő formában írt melléktermékei a kutatásnak. (Kopfreliquiare des Mittelalters. Insel-Bücherei Nr. 840, 1964; Limoges-i zománcok Magyarországon. Corvina, Bp., 1968; Árpád-kori ötvösség. Corvina, Bp., 1974; A Mátyás-kálvária. Helikon-Corvina, Bp., é. n.; és - Lovag Zsuzsával - A magyar koronázási jelvények. Corvina, Bp., 1980, második kiadása: 1988  [angol, német és francia változatban is].)
Aki tudománnyal foglalkozik, jól tudja, hogy a kutatást soha nem lehet befejezni, csak egy ponton abbahagyni. Kovács Éva soha nem hagyta abba, és soha nem érezte úgy, hogy elérkezett a betakarítás, a mű megjelentetésének ideje. Minden általa adott válasz új kérdések özönét vetette föl, érdeklődését új területek felé irányította, amerre azonnal elindult, fiókban hagyva azt a hatalmas kézirat- és jegyzettömeget, amelynek töredékéből kevésbé igényes szerzők kötetek sorát adták volna ki.
A Species Modus Ordo válogatott tanulmányai is ezt a kutatói magatartást tükrözik. Az egyetemi disszertációként írt Casula Sancti Stephani Regis az Acta Historiae Artium 5 (1958) számában jelent meg, A magyar korona a legújabb kutatások tükrében a Művészettörténeti Értesítő 6 (1957) kötetében. Ezek a pályakezdő írások jórészt a koronázási jelvények korábbi feldolgozásait tekintik át, mintha föltérképeznék a terepet, amelyen aztán a kutatói pálya vezet. Mellékes, de a szerző emberi tartására jellemző az a tény, hogy az ötvenes években merte vállalni azt a témát, amelyről a háború után még hosszú ideig csak Magyarországon kívül jelentek meg írások.
A koronázási palástról írt szakdolgozatban a kezdő kutató már önálló útjára indul, amikor a Horváth János által Credónak meghatározott képprogramban a Szent Ambrosiusnak tulajdonított Te Deum kezdetű himnusz illusztrációját látja. A hímzett ábrázolások stílusáról írva is szakít a hagyományos regensburgi eredeztetéssel, bár hangsúlyozza, mennyire nehéz, szinte lehetetlen egy, csupán gyenge illusztrációkból hiányosan ismert tárgyról stíluskritikai megállapításokat tenni.
A koronázási jelvények hazakerülését (1978) követő időszak megnyitotta Kovács Éva számára a közvetlen vizsgálatokon alapuló kutatás lehetőségét, amelyet a most megjelent kötet előszavában "mestersége ajándékának" nevez. Az először 1980-ban megjelent könyvben és számos tanulmányban publikálja kutatása részeredményeit: A magyar korona "latin" zománcai (1982), Események és eredmények: új utak a magyar uralkodói jelvények kutatásának történetében (1983), A magyar koronázási jelvényegyüttes kutatásának hat éve (1986), Iconismus Casulae Sancti Stephani Regis (1988), Művesség és tudomány a középkorban. A magyar koronázási palást készítésének egy lehetséges aspektusa (1993). Rendkívül izgalmas és érdekes a tanulmányok során át követni, hogyan mélyül el és szélesedik ki a jelvényekről alkotott kép, és a - már a disszertációban - felvetett kérdések hogyan kapnak gazdagabb és árnyaltabb válaszokat. A palást Te Deumra alapozott ikonográfiáját számos részlettel gazdagítja a donátornak, Szent Istvánnak az Intelmekből és egyéb forrásokból kirajzolódó személyisége, a Rex et sacerdos uralkodói felfogása. Az 1988-ban publikált tanulmány árnyalt palástképének kialakulásához elengedhetetlen volt magának a tárgynak autopszián alapuló megismerése, a hátán lévő ráncolás miatt soha nem látott részletek feltárása. S természetesen az a három évtizedes kutatómunka, amely más-más utakon elindulva igen gyakran visszavezetett a koronázási jelvényekhez.
Az egyik el-, majd visszavezető út a Gizella-kereszt sokéves kutatása, amelynek a kötetben is megjelent summája a Gizella királyné keresztjének feliratai és ikonográfiája (1994). Ebben fogalmazódik meg a kereszt és a palást ikonográfiai és stílusbeli rokonsága, s az a nagyon is megalapozott hipotézis, miszerint mindkettő István király udvari környezetében készült.
A koronázási jelvények kutatásához
, pontosabban a korona boltozatán lévő egykori kereszthez és az országalma kettős keresztjéhez adott megoldási lehetőséget egy másik látszólagos kerülőút, amelynek a kötetben megjelent Signum crucis - Lignum Crucis. A magyar címer kettős keresztjének ábrázolásairól (1984) című tanulmány a legbővebb kifejtése. A magyar uralkodói reprezentációban a XII. század végétől jelvényként kimutatható kettős kereszt és a bizánci - hasonló formájú - sztaurotékák összefüggése, valamint a keresztereklye Szent István korától bizonyított hazai megléte azt a hipotézist sugallja, hogy a Szent korona boltozatán lévő, a trónoló Krisztust ábrázoló zománcképet a kereszténység legszentebb ereklyéje elhelyezése végett fúrták át. A csupán szűkszavúan említett feltételezés azok közé a kérdések közé tartozik, amelyeket Kovács Éva önmagának fel szokott tenni, és szívós munkával meg szokta keresni rájuk a feleletet. Talán az eddig kiadatlan jegyzetek között már meg is van a válasz.
A koronázási jelvényegyüttesbe tartozó jogar filigrános aranyfoglalatának eredetét kutatva Kovács Évának sikerült kimutatni egy ötvösműhely munkásságát, amelyik a XII. század végén III. Béla udvari környezetében működött. A műhely munkái a jogar foglalatán kívül a székesfehérvári királyi bazilika területén a múlt században előkerült filigrándíszes ékszerek, és egy miniatűr centrális épületet formázó arany fülbevaló, amelyet az esztergomi királyi palota ásatásán találtak 1964-ben - "Jeruzsálem"-fülönfüggő Esztergomból (1974).
1967 januárjában került sor III. Béla és első felesége, Antiochiai Anna másodlagos temetkezési helyének, a Mátyás-templomban lévő síremléknek felnyitására. Ekkor kerültek napvilágra a királyi pár 1848-ban Székesfehérvárott megtalált, majd 1898-ban újra koporsóba zárt maradványai. A regio more eltemetett uralkodó sírmellékletei a középkori magyar királyi jelvények legteljesebb együttesét reprezentálják, mintaszerű feldolgozásuk a kötetben is szereplő III. Béla és Antiochiai Anna halotti jelvényei (1972) és az ugyanabban az évben megjelent A középkori magyar királyság jelvényeinek kérdéséhez című tanulmányokban történt. Ezekben merült fel először a kettős kereszt problémája, amelynek részletes feldolgozására a fentebb említett, 1984-ben megjelent tanulmányban került sor.
Az uralkodói reprezentációhoz kapcsolódó középkori emlékek Kovács Éva kutatásaiban kiemelkedő szerepet kaptak. A székesfehérvári királyi bazilika 11. századi kincsei (1967) és az Egy elveszett magyar korona (1968) főként írott forrásadatokat dolgoz fel. Maguknak az ötvösműveknek technikai és stiláris megfigyelése azonban ugyancsak rendkívül gyümölcsöző eredményeket hozott. A krakkói dóm kincstárában őrzött, s több rangos szerző által is velencei ötvösműként publikált aranykeresztről a mű aprólékos elemzése és a történeti forrásokkal való összevetése segítségével Kovács Éva bebizonyította, hogy Magyarországon, IV. Béla udvari ötvösműhelyében készült két női korona szolgált a kereszt borítására. A plocki Szent Zsigmond fejereklyetartó koronája és néhány hazai ékszerlelet stiláris feldolgozásával meggyőző bizonyítást nyert az udvari ötvösműhely léte, amelynek kései munkái közé tartozik az esztergomi székesegyház koronázási eskükeresztje és a prágai dóm kincstárában őrzött Zavis-kereszt is. Az Acta Historiae Artiumban németül megjelent cikk a tanulmánykötetben magyarul olvasható - Még egyszer a krakkói koronakeresztről (1971) címmel. A koronák párhuzamául szolgáló ékszereket pedig a Két 13. századi ékszerfajta Magyarországon (1973) tanulmány dolgozza fel.
A magyarországi Anjou-uralkodók reprezentációjának tárgyi emlékei - az aacheni magyar kápolna kincsei, a nagyváradi királysír koronája, a zárai Szent Simeon ereklyetartójában lévő korona s még néhány töredékesen megmaradt ékszer - ugyancsak hosszú éveken át foglalkoztatták Kovács Évát, a Nagy Lajos király halálának ötszázadik évfordulójára rendezett székesfehérvári kiállítás katalógusában s egyéb helyeken megjelent írások közül a tanulmánykötetben a Magyarországi Anjou koronák (1976) látott napvilágot.
A Species modus ordóban összegyűjtött tanulmányok másik fele egy rendkívüli, kiemelkedő jelentőségű tárgy, az esztergomi Székesegyházi Kincstárban őrzött Mátyás-kálvária köré csoportosítható. A csodálatos szépségű, arany ronde-bosse zománccal díszített mű ugyancsak rangos környezetből, a burgundi hercegi udvarból származik, Flandriai Margit ajándékozta férjének, Philippe le Hardinak 1403 újév napjára. Ennél a témánál legyen szabad egy személyes emléket is felelevenítenem. Több mint húsz éve a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézetében Kovács Éva ismertette a Mátyás-kálváriára vonatkozó kutatásait, s a mű részleteit ábrázoló diaképek vetítését a kálvária 1403-ból való francia nyelvű tárgyleírásával kísérte. Az elképesztő előadás után az egyik gratuláló kolléga azt találta mondani, milyen szerencsés véletlen volt a tárgyra vonatkozó egykorú leírás megtalálása. Kovács Éva kissé ingerülten válaszolta, hogy a szerencsés véletlennek azért nem ártott annak a több száz vagy ezer forráskiadványnak és még kiadatlan középkori iratnak tanulmányozása sem, amelyeket hosszú éveken keresztül francia könyvtárakból kölcsönzött és böngészett végig.
Több mint két évtizeden keresztül formálódott a nagy mű, a Mátyás kálvária monográfiája, de szerzője még mindig talált rajta kiegészíteni valót, s nem adta ki a kezéből. A fentebb említett szép kis könyvecskén kívül nem jelentetett meg a témáról tanulmányt, csupán a kutatása során alaposan megismert francia ronde-bosse zománc egyéb emlékeiről, amelyeknek származását, időrendjét éppen a Mátyás-kálvária pontos - történeti adatokon alapuló - keltezése tette lehetővé. A jelen kötetben is megjelent ezek közül A párizsi ötvösség 1400 körül és a források (1975), Világi ötvösművek a középkori Franciaországban (1980), Hattyú és strucc: Lancaster és Luxemburgi? (1980), A Szentlélek rend ereklyetartója, Anne de Bretagne hozománya (1981), A gótikus arany ronde-bosse zománc időrendje, elterjedése az írott források tükrében (1981).
A történeti források tanulmányozása lassú, nehéz, de művészettörténészek számára is gyümölcsöző munka. A bőségesen megmaradt francia iratok között magyar vonatkozású adatok is előkerültek, ezeket ismerteti a Későközépkori francia inventáriumok magyar vonatkozásai (1972), A gótikus ronde-bosse zománc a budai udvarban (1982), a Magyarországi Jakab mester (1967) és az iszákos, kötekedő, minduntalan verekedésbe keveredő, Párizsba szakadt magyar mesterről írt cikkek: Egy magyarországi hímzőmester: Étienne le Bievre (1984), Étienne de Bievre hímző utolsó munkái és az aranygyapjas rend ornátusa (1983).
Kovács Éva kötetbe gyűjtött, válogatott tanulmányai szorosan kapcsolódnak egymáshoz, az egyre szélesedő, mélyülő tudásanyag mint a folyondár szövi egybe az írásokat, egyik téma gazdagítja a másik kidolgozását. A kutatás mindig a tárgyakból indul ki, alapos technikai, szerkezeti vizsgálatukból, hiszen minden tárgy rengeteg információt közöl magáról. A középkor tárgyai ugyanakkor mindig hordoztak is valami, a tárgyon túlmutató, általa közvetített mondanivalót, megközelítésük tehát koruk szellemi világképének ismerete nélkül csak fogyatékos lehet. S végül ismerni kell a mesterség művelőit, a műhelyek szervezetét, amelyre a történeti forrásokon keresztül lehet szert tenni.
A tanulmányokból kirajzolódik szerzőjük képe, egy olyan kutatóé, aki egyaránt eligazodik az ötvösmesterség technikai fogásai, az ikonográfia, a jelvénytörténet és a tárgyak keletkezésének bonyolult viszonyai, a mester és a megrendelő kölcsönös együttműködésének világában. És mindig még többet és többet akar megismerni és közvetíteni, mindig csiszolja és gazdagítja mondanivalóját, a tökéletes felé törekszik. Ezért nem jelent meg a magyar koronázási jelvényekről és a Mátyás-kálváriáról a monográfia, pedig biztosan készen vannak, s biztosan torzóként is nagyszerűek.
A tanulmánykötet borítóját a Mátyás-kálvária egyik alakjának, a fiát gyászoló Máriának képe díszíti. Kovács Éva hirtelen halála néhány nappal a könyv bemutatója előtt történt.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: buksz@c3.hu

http://www.c3.hu/scripta