Czettler Jenő:
Mezőgazdaság és
szociális kérdés
Tanulmányok és parlamenti
beszédek
Századvég Kiadó
- Akadémiai Kiadó - "A Jászságért" Alapítvány
- Püski Kiadó, Budapest, 1995.
553 old., 590 Ft
A magyar agrárpolitika egyik formátumos egyéniségének állít emléket ez a kötet, annak a Czettler Jenőnek, aki egyetemi tanulmányainak befejezése után azonnal a Földművelésügyi Minisztériumban vállalt állást, itt több ügyosztályban is szolgált, majd átkerült a Magyar Gazdaszövetséghez, ahol közvetlenül Bernát István, a korszak kimagasló agrárpolitikusa mellett dolgozott. 1921-ben átvette Bernáttól a Magyar Gazdák Szemléje című folyóirat szerkesztését, 1922-től 1944-ig ő volt a folyóirat főszerkesztője. Az első világháború idején részben a Földművelésügyi Minisztérium, részben a hadsereg-parancsnokság mezőgazdasági tanácsadójaként ténykedett. A Hadik-kormányban földművelésügyi államtitkárnak jelölték, ez volt hivatali pályájának csúcsa. Egy napig volt államtitkár, a kormányt az őszirózsás forradalom győzelme elsöpörte.
Nagyon fiatalon, 26 évesen már tanított az Állatorvosi Főiskolán, közgazdaságtant és szociálpolitikát adott elő. Közvetlenül a Tanácsköztársaság után nem vett részt a politikában, hanem 1919 telén a szövetkezetpolitika tanára lett a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán. 1925-ben átvette az agrárpolitika és a gazdaságtörténet oktatását is, s a Mezőgazdaságpolitikai Intézet igazgatója lett. Ezzel egyidejűleg a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán is működött, a mezőgazdasági szociálpolitika magántanáraként. Még 1919-ben újjászervezte a Magyar Gazdaszövetséget, amelynek egy ideig igazgatója is volt, de széles körű oktatói tevékenysége miatt erről végül lemondott. 1922-ben az MTA levelező tagjává választották.
Az 1920. évi nemzetgyűlési választásokon képviselő lett, "keresztény kisgazda" programmal. Ettől kezdve több párt színeiben folyamatosan parlamenti képviselő egészen 1935-ig, amikor alulmaradt a választásokon. Egy ideig a parlament egyik alelnöke is volt. 1937-ben a kormányzó a felsőház örökös tagjává nevezte ki. Természetesen számos társadalmi egyesületnek, társaságnak volt az elnöke, vezetőségi tagja, 1944 végéig jelentős szerepet játszott a magyar társadalmi életben.
1945-től pályája gyakorlatilag befejeződött. Igazolták, az egyetemen tovább működött egészen 1947-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig (68 éves ekkor, bár a döntés nyilván politikai okokból történt). 1949-ben őt is visszaminősítették akadémiai levelező tagságából, majd 1950-ben kihagyták az akadémiai tagok sorából. 1950 decemberében letartóztatták, egy koncepciós per vádlottja lett. 1951-ben 12 évi börtönre ítélték. A börtönben halt meg, valamikor 1953 áprilisában.
A kötet kiadói, köztük az akkor még az MTA tulajdonában lévő Akadémiai Kiadó is emlékének felelevenítése céljából jelentették meg tanulmányainak, kisebb írásainak, parlamenti beszédeinek ezt a válogatott kötetét. Magától értetődően adódott a kötet szerkezete: az első rész a tanulmányait tartalmazza, a második pedig a Nemzetgyűlésben, majd az Országgyűlés képviselőházában és felsőházában elhangzott beszédeit. Míg a második rész megszerkesztése nem okozott gondot a szerkesztőnek, az első részben eléggé lazán, egymásba mosódón kerültek be a tanulmányok, ezért az alcímek (agrárpolitika-birtokpolitika, mezőgazdasági szociálpolitika, agrárpolitikai kérdések, falu-tanya, nevelés-szociális feladatok) korántsem képesek megfelelően elkülöníteni a szerző írásait. Mindegyik dolgozatában minden esetben jelen van mindaz, amit az alcímek elkülönítenének.
Csak azt sajnálhatjuk, hogy a Magyar mezőgazdasági szociálpolitika című főműve hiányzik a válogatásból. Mondom ezt annak ellenére, hogy elismerem, egyes részletek kiemelése a könyvből még talán félrevezető is lehetett volna. Két másik munkájának (Agrárpolitika, I-III., Az emberi gazdálkodás története) hiánya korántsem ilyen veszteség.
A kötet megjelentetésével a kiadók a maguk részéről talán többet is tettek, mint ami egyáltalában tehető volt e téren. Aligha remélhető ugyanis, hogy új életre volna kelthető mindaz, amit Czettler - tisztességesen és becsületesen - képviselt. Az a mélyen katolikus szociális szempont, olykor nacionalista felhangokkal erősítve, amelyet agrárpolitikai, szociálpolitikai munkásságában érvényesíteni szeretett volna, már a saját korában is erős ellenérzéseket keltett, s nem is egy oldalról.
Czettler csapdája, dilemmája s bizonyos mértékig írásainak, egész tevékenységének sorsa is szinte szóról szóra azonos Darányi Ignácéval. Czettler Darányi közvetlen munkatársa volt a Földművelésügyi Minisztériumban, részt vett a miniszter szociálpolitikai törvényeinek előkészítésében, a kodifikálásban, s így láthatta azok elfogadását a parlamentben éppen úgy, mint elutasításukat a földbirtokosok részéről a gyakorlati életben, egyes esetekben a javaslatok jégre tételét. Egyik írásában, amelyet e kötet közöl, idézi is volt miniszterét: "Kérdés tehát - mondta Darányi az 1911. évi kecskeméti gazda-nagygyűlésen -, hogy lehet mégis, hogy ezen kérdés [ti. a telepítés, vagyis a parasztok földhöz juttatása] törvényhozási megoldása zátonyra jutott? Hol lehet az a hatalom és az a nagy érdek, amelyeknek pressziói ezen ügy megoldását megakadályozták?" (55. old.) Megkérdezhetnénk ugyan, hogy ha a volt miniszter nem ismerte a kérdésre a választ, ugyan kinek kellett volna nála jobban ismernie azt, de ennek ma már nem volna értelme. Tudta Darányi is, s persze Czettler nemkülönben, hogy a nagybirtok merev ellenállása buktatta meg ezeket az önmagukban egyébként csak minimális értékű, de ezért társadalmi változásokat kezdeményező megoldásokat.
A csapda tehát, amelyet Tóth Pál Péter, a kötet szerkesztője is - némileg bújtatottan - érzékeltet az, hogy miközben Czettler a nagybirtok megtartásának meggyőződéses védelmezője, ugyanakkor, ismerve a magyar paraszti népesség túlnyomó részének, különösen a nincstelen agrárproletár rétegeknek hallatlan nyomorát, megtapasztalva a forradalmak okozta változásokat a társadalom mélyebb rétegeiben, bizonyos reformokat képviselt. Ezeket a reformokat a nagybirtokosok a XIX-XX. század fordulóján kirobbant agrárszocialista mozgalmak hatására kénytelen-kelletlen elfogadták ugyan, de abban a pillanatban, amikor megítélésük szerint erre már nem volt szükség, azonnal lefékezték. Jól jellemzi ezt a gazda-cseléd viszonyt szabályozó 1898-as, majd az 1907. évi törvény sorsa, de a 2. telepítési törvényjavaslat megbuktatása is. A nagybirtokosok egyebek mellett az 1907. évi törvénynek a cselédlakások modernizálásáról szóló részét sem ültették át a gyakorlatba, hiszen jelentős összegeket emésztett volna fel az átépítés, majd utóbb az egész végrehajtását felfüggesztették az első világháború folyamán - a háborús helyzetre hivatkozva. A 2. telepítési törvényjavaslatból pedig már nem is lett törvény.
Czettler egész műve, s nincs e kötetnek olyan oldala, amelyik ne ezt bizonyítaná, abban a feloldhatatlan ellentmondásban szenved, hogy egyrészt védi a nagybirtokot, szükségesnek tartja, elsősorban a termelés szempontjából annak fenntartását, másrészt képviseli az általa indokoltnak tartott szociálpolitikai érdekeket. Az első világháború előtt, a XIX. század végétől felgyorsuló magyar iparosodás sikereinek árnyékában talán volt is valami esélye ennek az elképzelésnek, hiszen remélni lehetett, hogy idővel az ipar, a város munkaerőszükséglete felszívja a mezőgaz-daság nyílt és lappangó munkaerő-feleslegét, de 1919 után, a trianoni béke, a világháború utáni magyar iparfejlődés lefékeződése erre már semmi esélyt sem nyújtott. Czettler ekkor is kitartott másfél évtizeddel korábban kialakított elvi álláspontjánál: a nagybirtok felosztását elutasította, de üdvözölte a háború utáni birtokreformot, elsősorban annak házhelyeket osztó megoldásait. Működését ez a koncepció szabta meg minden más vonatkozásban is. A következmény talán még inkább ugyanaz lett, mint 1914 előtt: akik radikális földreformot kívántak, akár balról, akár jobbról, természetesen elutasították nézeteit. S elutasításra talált, ha talán nem mindig kimondva is, a nagybirtokosok és híveik részéről ugyancsak. Nem véletlen tehát, hogy Czettler intellektuálisan már az 1930-as években elszigetelődött.
Mindez ma már persze a múlt. Az 1945. évi földreform egészen új utakra terelte a magyar agrárfejlődést, függetlenül az 1948-1949 utáni töréstől is. Czettler végleg a könyvtárak porosodó polcaira került.
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: buksz@c3.hu