Simon Froehling
Hosszú éjszakák nappal
Még azt se tudom, hogy hívnak, mondta a Névtelen, mintha már akkor is
olvasni tudott volna mai gondolataimban:
ebben az időpontban még azt se tudom, hogy hívnak.
Sokáig feküdtünk így azon az első esténken, a tükörpénteken, ahogy én
hívom, és egyazon ritmusra lélegeztünk. A nappaliból átszűrődő hangok tovasodorták
gondolatainkat, míg nem maradt más, csak a meghitt csend, amelyet imént,
a jógaórát záró meditáció alatt görcsösen igyekeztünk -
görcsösen igyekeztem létrehozni.
Elektronikus zene volt; chill out mix egy DJ-től, önálló számokat nem
lehetett kivenni, nem voltak szünetek, és be lehetett kapcsolva a repeat
gomb: rövid csend, aztán újra ránk terült a hangok szőnyege.
Azért furcsa, hogy először ágyba megyünk valakivel, és csak aztán kérdezzük
meg a nevét.
Tényleg furcsa, válaszoltam.
(...)
Engem Jirkónak hívnak, mondta a férfi, akinek az ágyában feküdtem. És
téged?
Oldalra fordult, és mutatóujjával végigsimított az orromon, ujjhegyével
megállapodott az ajkam feletti mélyedésben, aztán körözni kezdett a szám
körül, mintha segítenie kellene a betűk megformálásában.
Jirko? - kérdeztem. Ez orosz név? Vagy jugoszláv?
Cseh. A végét a-val kell írni, noha ó-nak ejtik: J-I-R-K-A. A Jiří
becézett alakja - vagyis annyi tesz, mint György.
A Szent György?
Az, a Sárkányölő.
Engem is egy szentről neveztek el, mondtam, és ha visszatartom a levegőt,
egy kereszt jelenik meg a homlokomon. Nézz csak ide.
Hagyd abba, a frászt hozod rám, mondta Jirka, és tenyerével letakarta
a jegyet.
Szándékosan vártam még néhány másodpercig.
Azt gondoltam: hódítás, és hogy ez most már nem az, mert a névvel vége
az anonimitásnak.
György ide vagy oda, anyámék kénytelenek voltak még egy félreismerhetetlenül
férfias második nevet is adni nekem - az A-ra végződés miatt, folytatta.
Különben nem tudtak volna anyakönyveztetni.
Na és?
Mi és?
Mi a második neved.
Teljesen banális - Andreas. Jirka Andreas Sedlák.
Egy pillanatig azt gondoltam, hogy ugratni akar, már rég kitalálta
a második nevemet, jóga után a ruhatárban átkutatta a kabátzsebeimet, míg
én átöltöztem a papírparaván mögött, és megtalálta a névjegyemet.
De a névjegyemen nincs rajta a második nevem, ezt tudtam. Azon csak
egy A van meg egy pont a kereszt- és a családnév között, mintha utóbbival
soha nem békültem volna ki, és hegyes bástyát emeltem volna a keresztnevemben
manifesztálódó identitásom és apámé közé, akivel minden kapcsolatom megszakadt.
Akkor véletlennek kell lennie, gondoltam, hogy ugyanaz a második nevünk.
Ilyen véletlenek azonban nincsenek, az ilyen véletleneknek rendeltetés
vagy sors a nevük, és olyan jelző jár eléjük, mint a felsőbb vagy -
Nevetnem kellett magamon.
Mit nevetsz?
Örülök, kedves Sárkányölő, hogy megismerhetem, feleltem.
Részemről a szerencse. De most már áruld el végre.
Patricknak hívnak - ami keltául azt jelenti, hogy 'csók-osztó'.
Azt előbb be kell bizonyítanod, mondta Jirka, és rám hengeredett; némelyik
pontján késéles és pihekönnyű volt a teste, miként az ajkaink is, míg csak
el nem aludt, én pedig letoltam magamról, amilyen gyengéden csak tudtam.
(...)
Mihelyt Jirka elaludt azon az első éjszakánkon, felkeltem, és hazamentem.
Másnap reggel dolgom volt, és nem akartam más lakásában ébredni. De ha
őszinte akarok lenni: nem erről volt szó. A legelején, ott lenn az utcán
talán még igen - csak rövid ideig tétováztam. Mert hogy szombaton dolgom
volt, ez csak azt jelenthette, hogy szilárdan elhatároztam: végre nekiveselkedem
a szennyeshegynek, vagy kitakarítom a fürdőszobát. S hogy nem akartam összetapadva
ébredni egy idegen lakásban, ez csak azt jelenthette: nem akartam senkit
túl közel engedni magamhoz, nem akartam engedni a vágynak, amely csak csalódással
végződhetett.
Letoltam magamról Jirkát, pedig már tudtam, hogy áltatom magamat, hogy
az, amit a tükröződésben láttam, főleg pedig mögötte -
hogy ezt a férfit az idegen nevével nem fogom olyan gyorsan kiverni
a fejemből, takarítás közben pedig végképp nem.
Felöltöztem, és kikapcsoltam a zenét a hálószobában. Nem CD volt; a
jelek közvetlenül Jirka laptopjáról, vezeték nélkül jutottak el a hifi-berendezéshez.
A laptop egy faládán állt a földön, és aktiválva volt rajta a Repeat playlist.
A szám címe az volt: untitled1.
Az egész lakásban nem találtam tollat, a hátizsákban sem, amelyik az
előszobában hevert. A konyhaasztalon öblös hasú cukorszóró állt üvegből,
csavaros fémkupakkal és olyan csőrös szájjal, amilyet kávéházakban látni.
Biztosan szajrézta valahonnan, gondoltam.
Számolva a kockázattal, hogy másnap reggel rohadt dühös lesz, egy köszönömöt
rajzoltam az asztalra.
ADAMIK LAJOS FORDÍTÁSA
Lettre, 80. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|