Adam Krzeminski
Milyen fogadtatásra talált a Nyugat Keleten?
Az 1989-es "bársonyos forradalommal" Kelet-Közép-Európa első ízben jelentkezett
szólásra nem csupán a "mindig mindenről elkéső" nemzetek gyülekezeteként,
hanem mint olyan tapasztalatokat szerzett élményközösség, amely nemcsak
az 1917-es orosz forradalomra cáfol rá, hanem az egész 1789 utáni európai
történelem újragondolását is szükségessé teszi. Gorbacsov összes érdemei
mellett a kelet-közép-európaiak a sztálini impérium erőszakmentes
dekolonializálását mégiscsak forradalmi felkelések egész láncolatának köszönhették
és a szovjet gyámkodás alóli szellemi önfelszabadításnak. Az EU ezt követő
keleti kibővítése ennélfogva nem a nyugat-európaiak ajándéka volt a szegény
rokonoknak, hanem a magyarok, csehek, lengyelek és litvánok önerőből való
emancipálódásának következménye.
Sok kelet-közép-európai mégis azt panaszolja, mint legutóbb a román
Carmen Francesca Banciu, hogy milyen "átok" románnak, lengyelnek, lettnek
vagy szlováknak lenni. Mások ezzel szemben, mint a lengyel Andrzej Stasiuk,
kedvüket lelik a dacos önstilizálásban: Vodkát vedelő barbárokat akartok
bennünk látni? Azt megkaphatjátok! Minket csak a pénzetek érdekel. Különben
megmaradhattok magatoknak a múzeumaitokkal és a manírjaitokkal együtt,
bár már rég bevettük városaitok védőfalait. Amúgy inkább otthon érezzük
magunkat Dobrudzsában, mint a Côte d'Azur-ön. . . . Az ilyesmi csak megerősíti
a Nyugatot a köldöknézésben, és az arra való hajlandóságában, hogy a keleti
peremvidékeikben inkább fenyegetést lásson, mint pozitív kihívást és esélyt.
Legyen szó lengyel vízvezetékszerelőről vagy román zsebmetszőről, cseh
euroszkeptikusokról vagy magyar nyelvi nacionalistáról - a negatív klisék
az uralkodók, miközben a pozitív híreket fejcsóváló kétkedéssel fogadják.
Lengyelországot, Magyarországot vagy Csehországot továbbra sem tekintik
feltétel nélkül a Nyugat szuverén részének.
Hogy milyen komplikált dolog ezt az "ifjabb Európát" beültetni a Nyugat
hagyományos képébe, az kiderül Heinrich August Winkler grandiózus művéből,
amely a Geschichte des Westens, a Nyugat története címet viseli. A berlini
történész derekasan igyekszik Kelet-Közép-Európát is méltóképpen/megfelelően
beleépíteni a Nyugatról kialakított víziójába. És a Nyugat ábrázolásaiból
mindig kifelejtett kelet-közép-európai ebben a műben rá is ismerhet 1914-ig
politikai történetének legfontosabb körvonalaira. Hiányolja azonban Európa
rá eső részére vonatkozóan az eszmetörténeti viták pontosabb rekonstruálását.
A Németország, Franciaország, Anglia, Spanyolország, Amerika közötti szellemi
interferenciák bemutatása magától értetődő egy nyugat-európai történész
számára. Ezeket Csehországra, Lengyelországra, Litvániára vagy Romániára
is kiterjeszteni még mindig nehezen megy.
A lengyel szikra
Nem annyira arról van szó, hogy milyen 19. századi kelet-közép-európai
politikusok hiányoznak a névmutatóból, hanem Kelet-Közép-Európa meglehetősen
rövid úton való elintézéséről, amely pedig 15 és 16. századi fénykorában
az európai vallási összecsapások idején például önállóan egyensúlyozott
Kelet és Nyugat között. Ambroise Jobert francia történész De Luther ? Mohila.
La Pologne dans la crise de la chrétienté, 1517-1648 c. könyvében ezt ragyogóan
felvázolta. Ha Lengyelország 18. századi likvidálásának európai botrányát
végzetes kihatásaival együtt mindmáig meg akarjuk ragadni, ahhoz Kelet-Közép-Európa
sajátos történetét - erősségeivel és gyengéivel együtt - világosan fel
kell tárni.
Mert ahogy a reformáció, a puritán liberalizmus valamint a francia
forradalom Napóleonnal egyetemben az Atlanti-óceán mindkét felén meghatározta
a Nyugat fejlődésének fővonalait, Kelet-Közép-Európa számára ugyanilyen
meghatározó jelentőségű volt az ortodox-imperiális Oroszországgal és a
Nyugat közömbösségével folytatott küzdelem. Ha az 1848-ban kudarcot vallott
frankfurti parlament vitái magától értetődően hozzátartoznak a Nyugat történetéhez,
akkor ugyanennek kellene vonatkoznia a lengyel szejmben az 1830-as felkelést
megelőző vitákra is. A felkelést kiváltó szikra ugyan ténylegesen annak
a veszélye volt, hogy a cár mint a lengyelek királya lengyel seregeit beveti
a belga forradalom ellen, a lengyel-orosz konfliktus kvintesszenciáját
azonban egy olyan parlamentarizmus képezte, amit az autokrata Oroszország
nem ismert. Ez a konfliktus az európai Nyugat keleti peremén nem holmi
epizód volt csupán, máig érezhető a hatása.
A Nyugat történetét elmondani akarni természetesen merész vállalkozás.
Éppen a Nyugat keleti szélein lehet könnyen kátyúba jutni, amint letér
az ember a jólismert ösvényről. És mindenfelé ott hemzsegnek a kicsinyeskedő
bírálók. Ez néhány éve Norman Daviesnek is kijutott. Europe. A History
c. óriásesszéjében tudatosan a nyugati történelmi tudat keleti irányú kiterjesztésére
törekedett. És nyugaton számos elutasításba ütközött: túl sok benne
az apró tárgyi tévedés, mindenekelőtt azonban - túl "ostlastig", túlzottan
meg van terhelve keleti vonatkozásokkal.
A kelet-közép-európaiak még nem mernek a Nyugat történetére vonatkozó
saját látásmódjukkal előhozakodni/ a Nyugatnak saját szemszögükből megírt
történetével előállni. De önsegélyező csoportokat alakítanak. Andrzej Stasiuk
a "kisebb Európa" védelmezőjének tartja magát, egy magyar polonista, Spiró
György meg í egy 800 oldalas, komoly kutatásokon alapuló, ironikus-szeretetteljes
regényt "Messiások" [Az ikszek] címen a lengyel emigránsokról Párizsban,
Frankfurtban, Rómában - meg Svájcban. Megmutatja kétségbeesésüket és nagyzási
hóbortjukat, forradalmi és vallási indíttatásukat, valóságtól való elrugaszkodottságukat
és ugyanakkor mégis meglepően gyakorlatias tehetségüket.
Spiró a regényében kibontja azt a lengyel Kelet-Nyugat gubancot, amitől
minden "Wessi" ódzkodna. Egy vilnai zsidó (egy valóban létezett személy)
csatlakozik Párizsban a lengyel "nemzeti misztikusok" egy szektájához.
Kikeresztelkedik, aláveti magát, mint a többiek mind - az eszelős csoportfegyelemnek,
az új "Messiás" megbízásából Frankfurtba, Rómába, Jeruzsálembe, Londonba
utazik, és végül átlátja a csoporton belüli hatalmi harcokat. Kiválik a
csoportból, gazdag lesz és kiábrándult. Egy Marxszal folytatott véletlen
beszélgetésben észreveszi, hogy már nála sincs meg a korábbi lelkesedés,
akkor már inkább hallgat Miczkiewicz-verseket, mint Marx-tirádákat. Lehet
néhány embernek névtelenül segíteni, nem kell mindjárt az egész emberiséget
megváltani akarni.
A "Messiások" [Az ikszek] a "másik Európa" nagyszerű ábrázolása. Spiró
megmutatja a kelet-európai elnyomottak és forradalmárok egy párhuzamos
világát a virágzó 19. századi Nyugaton. Kudarcot vallanak akkor is, ha
hivatalosan támogatják őket. Nagyravágyásuk az outsiderek, gyökértelenek
és kitaszítottak hárító reakciója.
Nemzeti egoizmusok
Az 1989-es "bársonyos forradalom" és az ezt követő EU-csatlakozás ki
kellett volna, hogy gyógyítsa Kelet-Közép-Európát történelmi komplexusaiból.
Ha ez mégsem történt meg, ez azért van, mert most éppen az EU nyugati felében
árnyékolják be a nemzeti egoizmusok azt az Európa-eszmét, amelynek kisugárzása
annyira magával ragadta még az 1989 előtti népi demokráciákat is. És ma
már nem a nagy európaiak adják meg a hangot az európai szalonokban, hanem
a provinciálisok, kivárók, gigolók és parvenük. Nm csoda, hogy az elmúlt
években Lengyelországban, Csehországban, Magyarországon is inkább azok
kerekedtek felül, akik sértettek, gyűlölködők és komplexusosak. Václav
Havel, Tadeusz Mazowiecki vagy Göncz Árpád más kaliberű európaiak voltak.
Ostalgiáról, a régi Kelet-Európa visszasírásáról nincs szó Kelet-Közép-Európában,
de az öntudatosság is hiányzik. Mégsincs kizárva, hogy a következő Schuman
Monnet-k a Nyugat keleti f3léről kerülnek majd ki. Erre utaló jeleket
lehetett látni 2004-ben a lengyel miniszterelnök azzal szégyenítette meg
a "régi európai" Blairt és Chiracot, hogy lebeszélte az "újakat" arról,
hogy hozzájáruljanak a Nagy-Britannia és Franciaország által leblokkolt
EU-háztartás megmentéséhez. És 2009 tavaszán a cseh miniszterelnök, Mirek
Topolanek «Mr. Europe»-ként úrrá lett az ukrán gázvezeték-krízisen.
Lehet, hogy egy kelet-közép-európai ír rövidesen egy ironikus regényt a
George-körről vagy Sartre-ról a megszállt Párizsban, ami rányitja a franciák
szemét arra, ahogyan mi látjuk az ő történelmüket?
KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA
Lettre, 79. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|