Joanna Bator
Homokhegy
(részlet)
Figyeld a bajuszos törpét, Zofia a kezét mellmagasságba emelte, úgy
mutatta meg a lányának, milyen alacsony a bácsi. Kazimierz Ma¶lak alig
nőtt százhatvan centire, de törpesége volt az a tulajdonsága, melynek felemelkedését
köszönhette.
Ameddig csak vissza tudott emlékezni, alacsony termetének köszönhetően
úszta meg azokat a katasztrófákat, melyek másokat elpusztítottak, míg neki
hasznára voltak. Hét éves koráig ő volt a legfiatalabb, két magas, karcsú
és gyors bátyjánál sikerületlenebb; lábujjhegyre állt, megnyújtotta lépéseit,
de csak lemaradozott tőlük. Az alig egy évvel idősebb Włodek egy fejjel
nőtt nagyobbra, a legidősebbel, Waciekkel nem is merte magát összehasonlítani.
Elették előle a tűzhely lapján sült tésztát, melyet anyjuk, Ma¶lakowa készített,
elrohantak, átugráltak a feje fölött, a fülébe trombitálták, hogy törpe,
ennyit látott belőlük. Kazimierz hamar megértette, hogy ha előnyöket akar,
költenie kell rá, és amikor a testvérei hajlandóságot mutattak rá, hogy
bevegyék a játékba, készen állt a cserekereskedelemre. Fára mászni és varjúfészket
kifosztani, angolnafogáshoz való kutyadögöt kiráncigálni a sínek alól,
ez volt a jó valuta. Tele volt a zsebe ilyesmikkel, de ez nem mindig volt
elég. Azon a téli reggelen szárnyaló lábú bátyjai nyomában szaladt a keresztútnál
álló tölgyfa felé, de lemaradt. Lihegett a savanyú ködös párában, szellőrózsacsírához
hasonló két fényes takonycsöpp lógott az orrán, amazok már a Pełcznica
felé csúszkáltak mezítláb. Hallotta, amint nevetve csúsznak lefelé a sáros
domboldalon, sarkukat az ébredező bogaraktól hemzsegő puha földbe vájva,
boldogok voltak, mert lehagyták őt, ellene irányuló boldogságuk elviselhetetlen
volt. Közeledett a tavasz, hasadt a jég, a hatalmas álmos halakat kézzel
is ki lehetett szedni a lékből. Pár méterre voltak a parttól, nyáron kiúsztak
volna, de így a jég alá kerültek, és csak áprilisban találtak rá a holttestükre
a régi malom mögött. Kazimierz Ma¶lak mindkét bátyjába befészkelte magát
egy-egy angolnacsalád, a szemeket és a füleket már széthordták.
Így hát Kazimierz nem sokkal a nyolcadik születésnapja előtt
egyke lett, és ő örökölte meg, amit a három fiú között kellett volna szétosztani.
Az öreg Ma¶lak bánatában ivásnak adta a fejét, Ma¶lakowa anyjuk azonban
nem őrizgette szeretetét a két idősebb számára, nekik ez már semmit sem
használhatott, inkább a megmaradt egyetlenre tartotta meg. Nála semmi sem
ment veszendőbe, ami jó vagy legalább valamennyire ehető volt. Ha nem akadt
jobbfajta, hát sárga és bordó galambgombát szedett, ha nem volt hús, hát
zsemlemorzsából csinált rántott szeletet, a nagyobbak megfulladtak, hát
a kicsit, az élőt szerette. Ma¶lakowa anyjuk mindenből tudott valamit kotyvasztani,
szárítani, eltenni. A dolgok eltevése és elraktározása talán azt a vágyát
pótolta, hogy mindig a föld alá bújjon, amikor a fiai haláláért őt hibáztató
részeg Ma¶lak fejbe vágta. Amikor bedugaszolta a búzavirágszörpös üveget,
amit legalább fél évig kell földbe ásva tartani, arról ábrándozott, hogy
átnyomakodik az üveg nyakán, álláig felhúzott térddel összekuporodik, rászórják
a földet, és ott majd biztonságosabb és sötétebb lesz.
Kazimierz, megszabadulva az otthoni konkurenciától, erőre kapott,
magabiztos lett. Különösebben nem nőtt meg, de a derekára zsírréteg rakódott,
és a könyöke messzebb került a testétől. Megértette, hogy a törpeségnek
az a lényege, hogy a többiek magasabbak, ezért a bátyjai halála után csak
kisebbek társaságát kereste. Megfigyelte, hogy a butábbakat könnyen meg
lehet szédíteni, át lehet verni egypár üveggolyóval, cukorsüveggel, csúzlival,
be lehet nekik beszélni, hogy a nagyobbik részt kapták, amit csak a vak
nem lát. Felfedezte magában az anyjától örökölt tehetséget a felhalmozásra
és a szaporításra, bátyjaitól viszont az üzleteléshez jött meg a kedve.
A kis Gorgólokkal árucserét folytatott, a cingár Kocierzowa ikerlányokkal
pedig lejárt a Pełcznicára, egy vajaszsömléért fölemelték piszkos ruhájukat,
és megmutatták egyforma szőrtelen puncijukat, sima bőrüket, melyet újszülött
egerekre emlékeztető kék erecskék hálóztak be. Ez megérte a kis Kaziónak,
mert megtanulta belőle, hogy mindennek megvan a maga ára, ez a tudás jól
jön majd a háborúban.
A háború több számmal nagyobb egyenruhába bújtatta Kazimierzet,
aki szalmával tömte ki a csizmáját, és a többiekkel együtt a Zalesiében
valaha előfordult leghosszabb vonattal utazott el. Mindenütt hátul maradt,
de nem leghátul, mindig egyszerre igyekezett biztosítani a mellét, a fenekét
és az oldalát. Magasan a feje fölött szálltak el azok a golyók, amelyek
hat vele egykorú zalesieit pusztítottak el. Egyszer kikeveredett, másszor
meg kiváltotta magát, és eltűnt az erdőben, ahol a háború végéig kitartott,
és a végén hősként jött elő. A partizánok azt beszélték, hogy Kazimierz
Ma¶lak szerencsét hoz, mert mindenkinél jobban tudta megválasztani az időpontot,
mikor menjen be a faluba. Éjjel eltűnt, és amikor visszatért, hátizsákja
tele volt kolbásszal, egypár üveg ecetes gombával és néhány aranygyűrűvel,
az utóbbiakat elrejtette egy öreg tölgy odvában, erről rajta kívül nem
tudott senki. Kazimierz családalapításra gondolt, arra, hogy egy olyan
cingár és kicsi lányt vesz el, mint a Kocierzowa ikrek, ők azonban nem
jöhettek szóba, mivel romlottak voltak, és nem volt hozományuk. Kazimierz
törpesége dacára fürge volt és ügyes, ahogy a szükség hozta, úgy tudott
szaladni és ugrani; megragadott egy vastag ágat, magához húzta, meglovagolta,
és kincseit beledobálta a fa puha, korhadt belsejébe. Honnan van ezeknek
a zsidrákoknak ilyen aranyholmijuk, ingatta fejét hitetlenkedve és csodálkozva,
koponya kell ahhoz, hogy ilyen aranyos aranyat, köveset… Számára az volt
a háború lényege, hogy egyesek el akartak venni másoktól valamit, és ezen
az nyerhetett, aki mind az egyesek, mind a mások háta mögött elvette a
maga hasznát. Kazimierz nem adta volna oda, ami az övé, kifent kaszát ragadott
volna, azzal vágott volna le törököt, tatárt vagy kozákot, hogy mindannyian
megemlegessék; karddal váglak fejbe, letöröm a lábadat. Beleharapott az
érmébe, a medalionba, a karkötőbe és a gyűrűbe, meggyőződött róla, hogy
arany, és már fel is ugrott, futott az övéihez, halkan, mint a róka. Részvétet,
félelmet nem érzett, csak hatalmas birtoklási vágyat és a bizonyosságot,
hogy a birtokláshoz a túlélés kell.
Vodkát árult a németeknek, aranyat vásárolt azoktól a zsidóktól,
akiket kicsempésztek ŁódĽból, nem vertek agyon Skierniewicében, nem égettek
el Varsóban. Az erdőben sötét árnyként elmosódó alakok vártak rá egy megbeszélt
helyen, valaki ide hozta őket, hogy aztán ő vigye tovább, majd néhány kilométerrel
arrébb átadja valakinek, miközben apró krumpliorrával kiszimatolta a ruhájukból
és hajukból áradó halálszagot. Néha pedig másokkal egyezett meg, attól
függően, mi volt kifizetődőbb, és az árnyak addig kószáltak az erdőben,
amíg valahol a kimerültségtől és az éhségtől el nem aludtak örökre, üres
zsebükből már eltűnt anyjuk jegygyűrűje. Akárhogy is, Kazimierznek nem
csak arany, hanem meglehetős kockázat is jutott. Megtette, ami rá tartozott,
ami a más dolga volt, azt nem. Zsebre rakta a zöldköves arany fizetséget,
és elment, az már nem az ő dolga, hogy a zsidóért nem jöttek, még ha tudta
is, hogy nem fognak jönni. Ha őt, Kazimierz Ma¶lakot kérdezik, a legtöbb
erdei zsidrák már halott is volt, megérezte ezt. Márpedig Kazimierznek
volt érzéke az ilyesmihez. Valamelyik éjjel felébredt a pajtában, elhúzódott
a hortyogó Janek Kostól, és partizántársai mosdatlan testének, nyirkos
egyenruhájának bűzén keresztül is megérezte, hogy vége a háborúnak, s ez
annyira nyilvánvaló volt, hogy beleszédült.
Visszament Brzezinába, a háza ép volt, Ma¶lakowa mama is nagyjából,
habár támaszra volt szüksége, mert csak az tartotta életben, hogy elmondhassa
a fiának, hol vannak elásva a kertben a búzavirágszörpös üvegek és a zsírosbödönök
(az egyiknek az aranyláncocskán függő częstochowai Szűzanya és két szívecskés
fülönfüggő volt a tölteléke). Tett-vett még egy ideig Ma¶lakowa mama, megdagadt
hasát fogva, mert valami nőtt neki odabent, aztán átlibegett a másvilágra,
Kazimierz pedig váratlanul egyedül maradt a jókora gazdaságban. Rokona
egy szál sem volt, nem számítva a zalesiei Zofia Ma¶lakot, akinek a férje,
Kazimierz néma unokatestvére még nem jött vissza a háborúból. A Kocierzowa
ikrek voltak az első látogatók. Ugyanolyan soványak és tejfelesszőkék voltak,
mint a háború előtt, csak rosszabb bőrben, és egy fél bödön házi zsírért
sokkal többet tettek meg Kazimierz kedvéért, mint azelőtt. A búzavirágszörptől
és hirtelen szerencséjétől kótyagosan már nem tudott eligazodni rajta,
melyik vézna popsi kihez tartozik, pláne hogy soha sem tudta őket egymástól
megkülönböztetni. Elnézte, ahogy a pucéran üldögélő ikrek a zsírt nyalogatják
az ujjukról, és családra gondolt, egy érintetlen feleségre és gyerekekre,
csupa kislányra, akik majd megszületnek, ha az asszony megfelelően működik.
Talán Kazimierz ott is maradt volna Brzezinában, hogy földet vásároljon,
kereskedjen, ügyeskedjen, ha nincs az a hulla, amely megadta a jelet, hogy
ideje útnak indulni. Azon az éjszakán, amikor a vén tragacsával Skierniewicéből
hazafelé tartó Kazimierz balesetet okozott, megállt a mezőn, keresztet
vetett, behunyta a szemét, és megint szimatolni kezdett.
Ösztöne, melynek köszönhetően megúszta a golyókat, a csapdákat
és a kollaboránsoknak járó madzagot, azt súgta, hogy nyugatra kell mennie.
Kivette hát a faodúból a hadizsákmányt, és elrejtette törpe testének néhány
gondosan kiválasztott tájékán, a nagyobb daraboknak pedig kapóra jött Ma¶lakowa
mama maradék zsírja. Szczecin, Poznań és Wrocław felé kerülve Kazimierz
Ma¶lak egyik rejtekhelyről a másikra rakosgatta zsákmányát, melyet kalandos
üzletekkel meg is szaporított, míg végül eljutott Wałbrzychba. Gazdagabb
lett egypár órával, egy köteg új bankjeggyel és egy rókaprémmel, melyre
előnyösen alkudott meg egy termetes asszonysággal, akit vándorútja közben
kifosztottak, úgyhogy csak ez a prém maradt nála meg egy ordító csecsemő,
azt is megfelelő helyre kellett eljuttatni. Mire megérkezett, szimata olyan
éles lett, amennyire csak lehetett, mintha egy vadászebet oldottak volna
el a pórázáról. Kikakálta az ötletesen óvszerekbe csomagolt aranyat, vodkával
öblítette át a beleit, a szczawienkói Anto¶nál leborotváltatta arcáról
a sörtét, és nekiindult a városnak. Egyre nagyobb köröket tett meg, végül
a Homokhegy alján megállt egy ház kapujában. A ház egy másik korszakban
egy német kohómérnök és dolgos felesége, Gerta tulajdona volt, most viszont
az emeleten négy bányász, a földszinten pedig Mucha professzor családja
lakott. Mucha professzor azelőtt klarinétot tanított messze keleten, a
professzorné elbeszéléseket írt álnéven, Basia lányuk viszont, Basieńka
nem tudott a szülei nyomába lépni, mert nehéz a történelem viharai által
összezavart nyomokat követni.
Kazimierz Ma¶lak hamarosan a szczawienkói templom előtt fényképezkedett
kiskorú feleségével, Basieńkával, aki elsőáldozó kislánynak látszott esküvői
ruhájában, melyre két számmal nagyobb rókaprémet vett fel. És kinek telt
akkoriban fényképészre? Kinek telt a környéken ilyen lakodalomra? Csak
annak, akinek olyan koponyája volt, mint Kazimierznek, aki úgy tudott helyezkedni,
hogy a Wałbrzychon keresztül fúvó szelet mindig hátulról kapja. Mucha professzor
egészsége megrendült a Visszaszerzett Területeken, a folytonos fertőzésektől
megsüketült, a professzorné horgolással keresett valamennyit, amijük volt,
eladta, Basieńka pedig, aki túlkoros volt az általános iskolához, és egyetlen
líceumba sem vették fel, egész nap koszorúkat font. Pici volt és sovány,
mint egy fakó hajú Pinokkió, valószínűleg enyhén alulfejlett, de Kazimierznek
pont a megfelelő korú volt és pont méretre szabott. Amikor leszaladt a
lépcsőn, vékony csontjai úgy zörögtek, mint a fakockák, széttaposott málna
illata lengett utána a levegőben. Minduntalan dúdolgatott magában; igazi,
szívből jövő muzsika volt ez, kész csemege, mézízű málna. Dalolj a bácsi
fülébe! Gyere ide a bácsihoz, cukorkát kapsz! Kazimierz fentről figyelte,
ahogy Basieńka virágot szed az elgyomosodott kertben, koszorút fon az almafa
alatt, s ezernyi arany tűszúrással hatol át rajta a napfény. A szerelmes
Kazimierz a lépcsőházban leselkedett, a konyha körül mászkált, a cipőszagú
előszobában kiugrott a német szekrény mögül; tapogatózása furkáló-szívogató
támadást ígért, Basia meg védekezett, ne, ne, ne, bácsi. Az ügyes Kazimierz
hiánycikkeket hozott, tíz deka valódi kávét, több mint egy méter bugyigumit,
egy pár bőrkalucsnit, egyszer egy fél borjúval lepte meg az öreg Mucháékat.
Nemsokára a házban már csak Kazimierz lakott feleségével, Basieńkával
és siránkozó anyósával, akinek már nem volt sok hátra. Első önálló üzlete
(horgolt csecsemőruhák keresztelőre) egyre jobban ment. Azok, akiket Wałbrzychba
sodort a sorsuk, abban a reményben sokasodtak, hogy a gyerekeik az ő elvágott
gyökereikkel születnek meg, és akkor belekapaszkodhatnak meggyökeresedett
gyerekeikbe, megingathatatlanul otthon érezhetik magukat. Rengeteget horgolt
az anyós, és Basieńka dudorászva horgolt, és négy szomszédasszony is horgolt
Biały Kamieńben, hat meg Szczawienkóban, a megrendelések úgy záporoztak,
mint a hulló falevél. A nők fehér fonalat sodortak felfejtett pulóverekből,
kacsapehelyből, hóból és papírból, gyermekláncfűből és albinó nyulakból,
pókhálóból és ősz hajszálakból. A keresztelőnek szánt kissapkákra, pelerinekre
és kiscipőkre való fehér fonál egész Wałbrzychot behálózta, jó pár bányász
botlott bele, néhány pohár után hazafelé tartva fagyos hajnalokon, és képtelenek
voltak kiszabadulni, halálra gabalyodtak. De a keresztelőruhák csak a kezdetet
jelentették Kazimierznél; hatalmas birodalmat látott maga előtt, csak az
örökös hiányzott belőle. Addig vizsgálgatta soványka feleségét, míg le
nem koptak róla a gyerekkor maradványai, akárcsak valami elkorhadt rózsaszínű
vakolat, és az alultápláltságot, vérszegénységet és frigiditást diagnosztizáló
orvosok javaslatára rávette, hogy vajjal feljavított forró tejlevest egyen,
meg zsírtól csöpögő fánkokat a szczawienkói privát pékségből. Csörögével
és mustáros virslivel, mézes mogyoróval és cukros tojássárgájával tömte
tele, Basieńka pedig, amikor egyedül maradt, kiszaladt a kertbe, és a virágágyakba
hányt. Kazimierz Ma¶lak elképzelte, hogy fakó hajú kislányokkal népesíti
be a világot, olyanokkal, mint zalesiei rokona, Jadzia, mint az egérpuncijú
ikrek. Kicsinyített nőkkel, akik soha nem lesznek egy fejjel nagyobbak
nála.
Amikor Kazimierz tizenkét év elteltével elszánta magát, hogy
hazalátogasson a falujába, Zofia unokanővére már túl volt a virágkorán,
és nemigen volt használható, de a lánya épp akkor lépett be az életbe.
Jadzia emlékezetébe egyszer s mindenkorra belevésődött a zötyögős töf-töf-töf
a bácsi térdén, ez döntötte el a sorsát. Kazimierz bácsi előbb gondolatban
fogadta Jadziát a lányává, nehogy fennhangon elhamarkodja a dolgot. Üzleti
ügyekben nem szabad kapkodni, kivált ha a családról van szó. Töf-töf-töf,
a bácsi a mennybe ment a csaknem lányalett Jadziával, teljes erejéből csiklandozta
a hóna alatt. Kazimierz csak nyolc év múlva tért vissza Jadzia lányává
tételére, amikor már nyilvánvaló lett, hogy Basieńkából nem présel ki semmit,
annak ellenére, hogy rendszeresen nagy nyomást gyakorolt rá, és éppen ekkor
írt levelet Zofiának. Ezen a reggelen azonban Kazimierz elfelejtett Jadziáért
menni a Városi Pályaudvarra, lehet, hogy kalkulációra és nyereségre beállított
agyának forró bensejében ez volt a csírázásnak induló Alzheimer-kór első
szimptómája. Kazimierz bácsi azon a télen a gombára volt beállítva, és
ha valami iránt lelkesedni kezdett, fáklyaként lobbant lángra. Mélyen ülő
apró szeme szikrát szórt, bajsza alól a magánkezdeményezés tüzét okádta,
ujjával a keresztül-kasul lyuggatott Basieńka felé pattintott. Megérte
a gombákkal vesződni! A Wałbrzych peremén a német csűrökben titokban termesztett,
keresztelőre való kissapkákhoz hasonló hófehér gombákat lótrágya táplálta,
a pénz szarból lett, amiről Kazimierz bácsi tudta, hol kapható olcsón.
A keresztelőruhácskákból összeszedett haszon a gombaberuházással megduplázódik,
a pénz pénzt csinál. Csak egyvalami volt a gombaügyben, ami Kazimierz bácsit
gyötörte, elűzte az álmot a szeméről, mégpedig az a gyanú, hogy a társa
esetleg mózeshitű; a takaró alatt annyira hánykolódott, hogy a katapultált
Basieńka lepottyant az ágyról. Nem félt azonban a kihívásoktól, nem kerülte
a kockázatot; ha mózeshitű, mindent kétszer át kell számolni, a körmére
kell nézni, határozta el magát. Aznap reggel alkudtak meg a gombaügy részleteiben,
amikor Jadzia megérkezett, és Kazimierz nem ismerte el, hogy Jadzia csak
akkor jutott eszébe, amikor a felesége suttogva rákérdezett, mert rég elveszített
hangját nem tudta visszanyerni, és Jadzia hol van, Kaziczek? Kazimierz
karja szélmalomhoz méltó lendületbe jött, robbanás, lövöldözés, a repeszek
szemén és vállán érték Basieńkát. Mit szólnak az emberek, ha az ifjú rokonlányt
kirabolják, nem is ismeri ki magát a városban, mi lesz, ha a Pocztowa utcai
cigányok megerőszakolják, netán meggyilkolják? Ki más lenne a hibás benne,
ha nem Basia, hogy nem juttatta az eszébe Jadziát? A megvert Basieńka férje
kedvenc ételével, marhafasírttal és kásával vezekelt, Kazimierz pedig városszerte
kereste Jadziát, hasztalanul.
Amikor este Kazimierz épen és egészségesen, meggyszínben fénylő
arccal beállított Stefan társaságában, kinyitott egy üveg különleges alkalmakra
félretett bolgár konyakot. Forró apai érzések fogták el, amikor Jadzia
csípőjét, anyányi mellét, hónaljban átizzadt rózsaszínű pulóverét nézegette.
Arra gondolt, hogy a gombából egész jó kis összeget tud majd félretenni.
És a megtakarítást, meg a házat és ami benne van, rá kell hagyni valakire,
ha majd felfordul, de idegenre, azt aztán nem, biztosan nem. Kire másra
lehetne, mint Jadziára, saját vérére, még ha híg is kicsit az a vér.
HERMANN PÉTER FORDÍTÁSA
Lettre, 79. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|