Lone Horslev
Septimus Quartet (Természetes ellenségek) Anker néha a templomban játszott, néha a kocsmában. Olykor a gyülekezetben,
egyébként Anker bármit lejátszott, polkát, keringőt vagy jazzt, ha
kellett, és ahogy mondják, a halott is életre kelt a játékától. Lars egyébként
már soha nem hallotta Ankert játszani. Egy pillanatra megáll az ajtó előtt,
hadd szokja a szeme a homályt, a templomban sötét van. És hideg, Lars beáll
a sor végére, megborzong. Egyszer elejétől a végéig kiolvasta a Bibliát,
csak azért, hogy lássa már, mi van benne; csekkolja a mobilját, még egy
üzenetet kapott Monától. „Máris hiányzol“ – nem kellett volna felhívnia
a múltkor, az fix. Csak ez van belőle; és ami a Bibliában a legjobban megfogta,
az Jób története volt (jut eszébe, ahogy az első világháborús elesettek
emlékére emelt márványtáblát nézi alul a felirattal: „Az Úr adta. az Úr
elvette. Áldott legyen az Úr neve“.) Minden esetre ez az, amire leginkább
emlékszik belőle; felkele Jób, megszaggatá köntösét és megberetválá a fejét,
micsoda dráma. Ilyet, hogy az Isten egy fogadás miatt hagyta, hogy Jób
mindenét elveszítse. Lars válaszol Monának („Te is nekem“) és kikapcsolja
a mobilt, ahogy eszébe jut az egész. Mona este már ott ült a kis zöld diványon,
amikor ő hazaért a kocsmából (nem szokta bezárni az ajtaját, talán mostantól
mégiscsak be kellene zárnia), a lány már gyertyát is gyújtott, és töltött
bort, és csak ült ott az ő díványán. És tulajdonképpen nagyon jól nézett
ki új frizurájával és csinos kis ruhájában. Jó rövid volt,
az fix, pöttyös, és mintha felszedett volna magára egy kicsit a Mona, igen,
és ez jól állt neki. És egy pillanatra átfutott Lars agyán talán
mégiscsak össze kéne jönni Monával, akinek fel sem tűnt, hogy Lars egy
kicsit korábban jött haza a munkából. Meg akarta lepni, és hű, meg is lepődött,
az fix. A lány busszal jött Ribéből, és csak ült ott, most ő meg mit csináljon,
hát meglepődött, jé, Mona, micsoda meglepetés! Talán inkább volt meglepett
mint, boldog, na jó, azért nem volt morcos, szó se róla, de jobb szeretett
volna hazaérve szunyálni.
A német mögött (és Lars előtt) Elsa és Poul Berg-Hansen áll, akik egész
Vejentől jöttek Vejbyig hogy hallják ezt a koncertet, az autóban Elsa többször
is elmondta egymás után, hogy EZ aztán egy szuper koncert lesz, mintha
azt hinné, hogy az ismétlés által megváltoztathatná a sors bizonytalanságát,
ez AZTÁN szuper koncert lesz. És hogy a Septimus Quartet MILYEN jó, ismételgette
az autóban, volt egy cd-jük is a Septimus Quartettel (Beethovent
játszottak), Elsa felolvasott a kis füzetből, tudtad, hogy az első hegedűs
a Királyi Kamarazenekar koncertmestere, kérdezte. És hogy EZEK annyira
muzikálisak, és minden alkalommal, amikor ezt mondta, Poul összerándult,
idegesen fészkelődöt a vezetőülésen, bólintott, és mondta. hogy igen persze,
nagyon jók. Mert nem akarta hagyni, hogy Elsa elrontsa az örömét, Poul
is örült az esti koncertnek, mindketten szeretik Carl Nielsent már régóta.
És jó, gondolta, hogy Elsa valami mással foglalkozik. Valami mással, mint
a munkája, meg a szüleivel való örökös bajlódás, az a meló teljesen kikészíti,
gondolta Poul; ő már nyugdíjas volt. Egész úton a cd-thallgatták, és most
itt állnak a sorban a templomban, és valahonnan hallják, hogy gyakorol
a zenekar, a húrok tompán megcsendülnek, ahogy lágyan siklik rajtuk a vonó
valahol a vastag falak mögött, az emberek beszélgetnek, nevetgélnek. Olyan,
mint valami ígéret, gondolja Poul, zümmögő előjáték az ő kedvükért, Elsa
pedig feszülten fordítja fejét a hang irányába, csss, mondja, hallod, figyeld.
Végre bejönnek a muzsikusok, a lelkész és Lars is az ölébe teszi a műsorfüzetet és tapsol. Lars kezet nyújtott Jyttének, amikor a nő megmondta neki (Lars, nem megy tovább), és elhagyta a kocsmát. Semmi ajtóbecsapás, egyszerűen kiment az ajtón. Mint egy győztes, s most kinyílik az ajtó balra az oltár mellett, négy fekete ruhás fiatal jön be egymás után, megállnak, meghajolnak és leülnek a helyükre. S miközben a közönség udvarias tapsa elcsöndesedik, Lars az első hegedűs háta mögött ülve apjára gondol, aki Haydn zenéjére mindig azt mondta, plim-plim. Könnyűléptű, plim-plim bájgúnár, közölte fölényesen Haydnról, de Larst nem érdekelte, szerette Haydnt. Most is átadja magát neki, amikor a zene beindul, a négy muzsikus belehullik a zenébe, mint egy négyfejű állat, székeiken megelevenedve, táncolva megtalálják az azonos ritmust, Lars hagyja sodortatni magát. Miért állna ellen, enged a csábításnak, mint egy érzelmes film nézése közben, mindent elfelejt maga körül, egyszerűen úszik a g-moll, „Lovag“-kvartett allegro tételének hangjain. Minek is gondolna Jyttére a kocsmában, csak hallgatja a zenét, árad vele együtt, mint a többiek a templomban, akár egy kis hal, amelyik ugyanannak a tengernek ugyanazokal a nagy hullámaival sodortatja magát. Ahogyan Elsa és Poul, Karin és Inger-Mai, Erik Tofte, a lelkész, Iben, Policáj-Peter és J?rgen Leth is sodródik a zenével. Vagyishogy nem, sem Peter sem Iben nem sodródott. Nem igazán, ők nem
különösebben rajonganak a klasszikus zenéért. Policáj-Peternek megfájdul
a feje a zenétől, azon kívül szörnyen elfárad. Vagy hogyismondjam, a szombat
esti kártyaparti, Stig és Inger-Mai látogatása utáni – elhúzódó – kialvatlanság
az oka. És valószínűleg kissé fel is öntöttek a garatra tegnap este a kocsmában,
Peter és Stig... Valójában szombat este már nem is maradtak fönt olyan
sokáig, de ő le sem hunyta a szemét, miután a vendégek elmentek (fél tizenkettőkor)
és az utána következő napokon is csak nehezen aludt el. Peter figyeli a
brácsás lányt, aki üdvözülten mosolyog, minek örül, Peter egyszerűen nem
bírja felfogni. Tulajdonképpen szép lány, göndörhajú, szemüveges, Peter
azt gondolja: milyen kár érte. Hogy egy ilyen csinos lány itt üljön, és
mintha a lány egy apáca életét választotta volna, Peter úgy gondolja, milyen
kár érte. A fiatalság, az intelligencia, talán a kor teszi, hogy ezeknek
a muzsikusoknak soha nem volt gyerekkora. Hogy gyakorlásra kényszerítik
őket, miközben a többi gyerek játszik, és később is folyton gyakorolniuk
kell, míg a barátaik piálnak és buliznak. Olykor-olykor az első hegedűs
állványára siklik a lány tekintete, és rá is mosolyog. Peter hunyorít,
küszködik, hogy el ne aludjon, egy kicsit talán el-elbóbiskol, mindenesetre
Iben egyszer megböki a karját, akkor kinyitja a szemét, meregeti.
KERTÉSZ JUDIT FORDÍTÁSA
Bibliográfia H?RSLEV, Lone
Lettre, 2009 tél, 75. szám Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|