Az elmúlt években nagy divat lett Bulgáriában, hogy az emberek nacionalistának vallják magukat. Rendszeresen előfordul, hogy egyes értelmiségiek odanyilatkoznak, hogy ők tulajdonképpen mindig is nacionalisták voltak. A gyűléseken a pártjelképeket nemzeti jelképekkel váltották fel, és a politikusok által használt nacionalista képek vagy metaforák között általában csak fokozati különbségek vannak. És bármilyen megrázó volt is kétségtelenül a neofasiszta "Ataka" hirtelen győzelme - a párt elnöke, Volen Sziderov az elnökválasztások során bejutott a második körbe -, nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az elnökválasztás szocialista győztesének, Georgij Parvanovnak is csak nacionalista csomagolásban sikerült magát eladnia. Mégpedig azzal, hogy a volt állambiztonság egyik munkatársát ráállította a makedón kérdésre. Köztudomású, hogy számos bolgár van azon a véleményen, hogy történelmi bizonyítékok szólnak amellett, hogy Makedónia a bolgár állam területéhez tartozik.
 Itt van nekünk tehát most egy jobboldali nacionalizmus, amely Oroszországgal mint valamiképpen még mindig kommunista országgal áll szemben, és van egy baloldali nacionalizmusunk, amelyik az Egyesült Államokban látja az ellenséget. Van még egy idegengyűlölő változata, amely a romákkal szembeni rasszizmusra alapoz, és a kultúra munkásai tovább szövik történeteiket a trákok vagy az óbolgár kánok dicsőséges legendáiról. Mindezek az áramlatok egy általános életmód-nacionalizmusba torkollnak - éppen most, amikor Bulgária EU-tagsága van terítéken.
 Annál is meglepőbb ez, mivel a hazafias érzések nálunk nem különösebben közkedveltek. Ha azt kérdezik a bolgároktól, feláldoznák-e az életüket a hazájukért, az Afis ügynökség 2006-os országos felmérése szerint a lakosságnak csak egyötöde látja szükségesnek, hogy erre a kérdésre igenlő választ adjon. 44%-uk dönt a nem éppen hazafias, nemleges válasz mellett. Összehasonlításul: 96%-uk válaszolja azt, hogy a gyerekeiért odaadná az életét. 
Az életmód-nacionalizmus tehát nem morális, hanem esztétikai jellegű. Mindenekelőtt az elképzelések és emblémák eklektikus elsajátításán alapul. Népszerűsége ennélfogva elsősorban a nemzeti dolgoknak a globális konzumkultúrába való ügyes becsempészéséből táplálkozik. Időközben már az is hozzátartozik, hogy az e-maileket cirill betűkkel írják, "Cár"márkájú savanyú uborkát fogyasszanak és nemzeti popfolkot hallgassanak. Ennek megfelelően jött divatba a nemzeti zászló és a folklór dekoráció.
De globális síkon is dolgoznak a nemzeti jelleg újra kitalálásán. Bulgária esetében ez azt jelenti, hogy a McDonalds a lokális és a globális közötti szakadékot elviselhetőbbé tegye, öt éve kifejlesztette a "hajduk-hamburgert". Az itteni Murdoch tévécsatorna "Túlélő" valóság-show-ja bolgár változatában 2006 óta a résztvevőket két óbolgár törzsre osztja fel, mert a közönséget mélyen gyökerező nemzeti erények szellemében kell nevelni (ami, mint valamennyien tudjuk, mindig is abban állt: túlélni). És "Az önkéntes gazdasági növekedés szövetsége" nevű észak-amerikai transznacionális muszlim civil szervezet éppen azon van, hogy megtervezze az "autentikus bolgár" plakettjét, hogy helyi látványosságokon helyezzék el. 
Ehelyütt persze nem hiányozhat a szocializmus iránti jelenlegi nosztalgiára való utalás sem. Nem mintha a marxizmus-leninizmus valamelyik változata volna visszatérőben. A szoci nosztalgiát inkább a külföld kulturális fölényére való reagálásul használják. Az ilyen retrótermékek vásárlásával az identitás-éhségünket akarjuk csillapítani, azok csapnivaló (retrószocialista) minősége ellenére.
Ugyanígy nem szabad megfeledkezni azokról a kisebb kábelcsatornákról sem, amelyek a társadalmi és politikai viszonyok bírálatát a nemzeti büszkeséggel társítják. Ahelyett, hogy nemzetközi műsorokat vásárolnának - erre rendszerint nincs elég pénzük -, "autentikus" népzene, tutimondás, ünnepi megemlékező műsorok elegyét kínálják, és persze még életvezetési tanácsadó műsorokat borongó írástudók vagy történészek közreműködésével egyenes adásban. A médiatörvény egyes bolgár nemzeti sajátosságainak köszönhetően százával léteznek az ilyen magán tévécsatornák, amelyeknek viszonylag alacsony az előfizetési díja - ami további érdekességet kölcsönöz ennek a jelenségnek. A bevezetőben említett neofasiszta párt, az "Ataka" diadalmenete egy ilyen csatornán kezdődött: egy olyan műsorvezetővel, akit még a 90-es évekből lehetett hírhedt antikommunistaként és antiszemitaként ismerni. A műsora mindig Wagner "Walkürök lovaglásával" és az első balkáni háborúból vett jelenetekkel indult.
Az új nacionalista képzetvilágoknak egy további szeizmográfja kétségkívül az internet. Ha azt hinnék, hogy ez a szupertechnikai berendezés felvilágosítólag hat, sajnos azt kell mondanom: tévednek. Ami ehelyett történik, az a nyilvános tér fragmentálódása félig privát, félig nyilvános virtuális szalonokra, kávéházakra, klubokra, hamamokra, azaz törökfürdőkre, vagy melyiket éppen hogy hívják, ahol a híresztelések fénysebességgel terjednek, és a nacionalista dajkamesék nyílt vitára léphetnek egy évszázados tudományos tradícióval.
De mindegy, hogy milyen önkényes módon artikulálódik ez az új nacionalizmus, egy mélyreható baj tünete marad. Ahelyett, hogy a globalizálódás rohamait feltartóztató bástyának tekintenék, az EU-t egyre inkább úgy fogják fel, mint a globalizáció regionális megfelelőjét. Az átalakulás igazi tűzkeresztségét - a munkahely elvesztését, a szociális biztonság rendszereinek összeomlását és az általános létbizonytalanságot - többnyire "azok", a "Nyugat" rovására írják, akik arra kényszerítenek "bennünket", hogy tönkretegyük csodálatos országunkat. A legradikálisabbjaink számára az EU afféle hidegháború utáni megszálló hatalom.
Pedig a 90-es években sok kelet-európai szövetségesként tekintett az EU-ra a saját helyi elitjeivel szembeni harcban, akiket meg kellett fegyelmezni, meg kellett rendszabályozni. Azóta megváltozott a helyzet, és az EU éppen ezeknek az eliteknek a készséges szövetségese látszik lenni illegitim hatalmuk konszolidálásában és átmentett karrierjük szalonképessé tételében. Ebből magyarázható az igazságosságra való kétségbeesett apellálás, amelyet úgy látszik, Brüsszelben nem akar meghallani senki, inkább kitartanak a "reálpolitika" és egy bizonyos engedékenység mellett.
Következésképpen az új közerkölcsök követelése és a korrupt politikusok elutasítása kezd Európa-ellenes színezetet ölteni: Lengyelországban katolikus, Magyarországon antikommunista, Bulgáriában nacionalista színezetet. Lehet, hogy Európa keleti felében egyszerűen az lett a sikk, hogy az ember európai Európa-ellenző legyen, ahogy a 70-es években balosnak lenni volt sikk. Kár lenne, ha igazam volna!
Ha engem kérdeznek, szerintem Európa legfőbb baja a modern politikai rendszer két oszlopának, a törvényhozásnak és a parlamenti demokráciának egymástól való elszakítása. A 90-es években még elég naivak voltunk, hogy azt higgyük, a kettő össze van kötve, de nem, nincsen, sőt láthatólag inkább egymás ellen hatnak. Más szóval: míg a jogi szabályozást fokozatosan hozzáigazítják az európai mércéhez, a belpolitikai demokratizálás a nemzetállam feladata marad, következésképpen egyre jobban eltávolodik az EU-tól.
A jogalkotás mércéinek több mint 80 százalékát az EU olyan intézményei írják elő a nemzet államnak, amelyek áttekinthetetlenek a számára. A két újdonsült délkelet-európai EU-tagország, Bulgária és Románia még lefordítani sem képes az új törvényeket, olyan sebességgel állítják őket elő. Erre való reakcióként az államon belüli demokrácia egyre nacionalistábbá válik, és a politikai korrektség elutasítását egy Európa-ellenes beállítottsággal kapcsolja össze, egy xenofób morál felélesztésének vágyával.
Ha a parlamenti demokráciát nem sikerül az EU szintjén megszilárdítani, az a jogszolgáltatás egyre csökkenő legitimitásához vezet nemzeti szinten. És ha a jövőben még tovább nő a szakadék "azok" között, akik ott az EU-ban a törvényeket csinálják, és "ezek" között, akiknek azt itt érvényre kell juttatni, akkor hamarosan kisebb gondunk is nagyobb lesz az esztétikai nacionalizmusnál.

      KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA 
 

Bibliográfia

DICSEV, Ivajlo
"Az átlátszó könyv" 
Orpheusz, 1992. 2

"Balkán: ördögi körök"
Haemus, 1998. 3

"Minek kellünk mi nekik az EU-ban?"
Magyar Lettre Internationale, 58

"Észbontó turizmus-rituálé"
Magyar Lettre Internationale, 65

"Európaiság a távolból"
Magyar Lettre Internationale, 66