Ulrich Koch
Régi ház
A kisnövésű házba,
amelyben felnőttünk,
egy idős pár költözött.
Gyermektelenek; mint a csupasz zászlórudak.
A kertésznél kiássák
gyerekkori játékainkat.
Éjszakánként nem tudnak aludni
és a fényképeinket nézegetik.
A szárítókötélen ott lógnak az ingeik
felemelt karokkal.
Vasárnap reggel
Kora reggel a fény fölszúrja
a rózsákat, és létrák nyújtóznak cseresznyefák
koronájába, hogy megetessék a madarakat.
Poros földút kúszik el
a szelíd vonalú dombokon a temető előtt,
amelynek kápolnájából kiözönlik a gyásznép,
s most csendben megáll a délelőtti fényben,
mint egy nagyon ráérő festő
kedvenc motívuma. Mert a templomtorony órájának
mutatói fennakadtak az örökkévalóságban -
a templomból jövők megvénülve lépnek ki
a szabadba, és látják, hogy’ vándorol egy
felhő árnyéka a földeken: akár egy ujj
a térképen. Mígnem a legelőn egy tehén,
bamba és csípőmerev, galoppozni kezd. A
legjobban saját magát lepve meg.
Öreg fodrász-szalon
Megbeszélt időpont nélkül lehetetlen. A falióra
évek óta áll, súlya tömbbé préseli a kávét,
amely színét vesztette a várakozástól.
Szomszédasszonyaink a szárítóbúrák alatt ülnek;
őszen, összetöpörödve: űrkabinban felejtett asztronauták.
Üres tekintetük fénysebességgel száguld
vissza a gyerekkorba, ahol már semmi nincs -
a falakról lefutott divatok mosolyognak,
míg a pulton a képes újságokat belepi a por.
Utoljára jön a hajlakk - délben kiviszik az utcára
a vattacukormerev frizurákat: édes csemegéket
az eljövendő betegségeknek.
Egy házban az utca végén
Egy házban az utca végén fény vibrál.
Azok ott mi vagyunk - fölkapcsoljuk a nyelvet:
Ez az örök ifjúság a védőhuzatok alatt,
a szomszédok zihálása, a méhek
zümmögése, a szél az utcán, amint
saját csendjét űzi. Ez a gyermekkor helye:
rút és összeaszott. Mintha egyszerre visszatérne
valami önteltség, amelynek
annak idején nyoma sem volt. Éjszakánként
hideg jön, akárcsak télen, amikor a hóból való
gyapotföldeken át hazasántikált a munka
angyala: rongyosan, félmeztelenül.
Az utca-végi házba, ahol fény
vibrál; azok ott mi vagyunk: Be. Ki. Be.
Lába csak egy van, van viszont egy jókora
szárnyinge, amelybe az orrát törli.
Magyar Lettre Internationale, 64. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre:
lettre@c3.hu
|