Galántai György
BIDNER és a parabélyeg
Mike Bidner kanadai művész-filatelista halála előtt az összes jelentős
kanadai művészeti intézményt megkereste azzal a kéréssel, hogy a kb. 10.000
bélyegképből és a bélyegeket készítő művészek kiegészítő dokumentumaiból
álló művészbélyeg gyűjteményét átvennék-e megőrzésre? Az elutasító válaszok
után 1989-ben, az utolsó pillanatban eszébe jutott, hogy a Föld túloldalán
talán van egy megfelelő hely: a művészbélyeg projektjeiről már ismertté
vált Galántai-Artpool archívum és gyűjtemény. Természetesen az Artpool
(vagyis J. & G. Galántai) boldogan befogadta a hagyatékot.
A hagyaték tengerentúlról való átszállításának nehézségei az ajándék
értékével és a szállítással kapcsolatos költségek voltak. Szerencsére a
politikai rendszerváltásnak köszönhetően lehetőség nyílt az Artpool legalizálására,
így elintézhető volt, hogy az Artpool Alapítványt mint nonprofit intézményt
már csak a szállítási költség terhelje. Az alapítványnak azonban nemcsak
valutája, de forintja sem volt, ezért mail artos címlistánkat felhasználva
pénzgyűjtési akciót indítottunk, megnevezve a célt és felajánlva cserébe
a "Postflux-Fluxpost" című bélyeglapomat. Fantasztikus volt, ahogyan a
szállítási költség összege (nem több és nem is kevesebb) centre pontosan
összegyűlt.
A hagyaték legérdekesebb vonása, hogy Mike Bidner tevékenységét mélyen
meghatározta a filatelista gondolkodás és gyakorlat. Egyszerre volt művész
és hivatalnok, megrendelő, gyűjtő, filatelista és archivista. Gyűjteménygyarapítási
módszere a levelezéssel folytatott cserén és vásárláson kívül kiállítás-projektek
szervezésével történt. Kiállításain eladással is foglakozott. Számítógéppel
írt hosszú leporelló-leveleiben beszámolt munkájának részleteiről, és időnként
az általa összeállított statisztikai adatokkal lepte meg partnereit.
A Bidner által tervezett bélyegképek jellegzetessége, hogy "ready made"
jellegű újrafelhasználások. Reklám vagy illusztrációs céllal készült képeket,
motívumokat gyűjtött, főleg újságokból, majd saját feliratával vagy monogramjával
személyessé tette és sokszorosította azokat, hogy csereanyagként használhassa.
Bidner az újságkivágásokból úgy készítette művészbélyegeit, mintha kultúrnövényeinek
akarná visszanyerni az elvadult természetet.
Visszanyert művészet (innen a 2005-ös kiállítás címe), de ugyanúgy
mondhatnánk, hogy visszanyert filatélia, mert a bélyeglexikon szerint:
"filatélia /philos, gör. ‘barát’ + atelea,
gör. ‘illetékmentes’/: tévesen fejezi ki a mai értelmezés fogalmát, mert
a bélyeg - többek között - éppen az illeték lerovására szolgál. Tehát a
filatelia szó helytelen meghatározás (illetékmentes tárgy barátja), de
így ment át az általános és nemzetközi használatba."
(Bélyeglexikon, Gondolat, Budapest, 1988. 273. o.)
Mike Bidner, mint az "illetékmentes tárgy barátja", felfedezte újra
a filatéliát a helyes jelentése szerint, mintha mi sem történt volna. A
legpontosabb filatéliai szabályoknak megfelelve tervezte művészbélyegeit,
oly módon, hogy minden szerepbe belebújt, és minden szempontot felvállalt,
mintha minden most kezdődne, de nem a semmiből, hanem csak abból, ami van.
A postabélyegnek, így Bidner bélyegének is három rokona van: a művész
(művészet), az állam (a posta) és a pénz (a gyűjtő). Egy művész (Bidner)
tervezi, a posta (Bidner) bélyegkibocsátó tervének megfelelően, egy bélyegbizottság
(Bidner) véleményezése alapján, majd a postaügyi miniszter (Bidner) döntése
után kerül kiadásra. E nagyon körülményes eljárásnak a célja az értékállóság
megteremtése, a művészi színvonal, a megjelenési forma nemzeti karakterének
kialakítása és a bélyeggyűjtők számának emelése stb.
Ami Bidner munkásságában számomra figyelemre méltó, hogy két A/4-es
bélyeglapon összesítette egész életművét. Az első a MAIL ART MASTERPIECE
feliratos címet kapta, ezt a 16 bélyegképet sok változatban elkészítette
még, különböző színekben, méretben és csoportosításban, küldte és/vagy
ragasztotta a borítékokra. Tematikailag és grafikailag is visszafogottak,
kanadai jellegzetességek, juharlevél, korona, nemzeti mottó (tengertől
tengerig), fiú, lány, fiú és lány, az archívum, bélyegzőpárna, reklámszöveg
stb. Ez a bélyegkép-kollekció inkább a használatra készült az "artistamp"
projekt kezdetén. A másik lap viszont - 40 bélyegképpel - teljes panorámáját
adja Bidner személyiségének és a nyolcvanas évek (konzervatív? posztmodern?)
kanadai létérzésének.
Minden egyes bélyegképből több változatot is készített, vágott és perforált,
felhasznált, (borítékos) és felhasználatlan változatokban. Ezeket archív
lapokon (mintha nem is ő készítette volna) beszámozva dokumentálta. A bélyegképek
minden változatban számozottak és archiváltak. Őrületes munka. Ugyanezzel
a módszerrel archiválta egész gyűjteményét: minden művész több képből álló
lapja bélyegképeire lebontva is szerepel. Például az Artpool WAP katalógusának
756 bélyegképét a személyek szerint szétvágta és szétrendezte, külön lapokra
felragasztotta, és számítógépes adat-rendszere szerint számozta. A folytonosan
érkező újabb bélyegképek is rögtön számot kaptak és bekerültek az adatbázisba.
Az adatbázis azóta megsemmisült, a számítógép tönkrement, Bidner rendszerét
már nem lehet megismerni, a gyűjtemény viszont megőrződött az Artpoolban.
Mike Bidnerrel úgy kerültünk kapcsolatba, hogy 1982-ben valakitől hallott
a WAP katalógusról, amit kérésére elküldtem. Ettől kezdve kaptuk a számítógéppel
írt hosszú, beszámoló levél-leporellókat és a reklámanyagokat. Természetesen
csodálva (és irigykedve is) bontogattam leveleit, mert azokban az években
a belügyi szervek érthetetlen okból sokkolóan ellehetetlenítették érdeklődésemet
az ártatlan művészbélyeg iránt.
(a WAP projekt: 1980-ban Cavellini öntörténetesítése volt az ihletője
az Artpool elsô művészbélyeg kiállításának, ezért lett önemlékbélyegként
meghirdetve. A felhívásban a válasz egyszerűvé tételére törekedtem, ezért
egy perforáció-imitációval nyomtatott kitöltendő blankettát készítettem.
A projekt címe "World Art Post" (WAP), a Cavellinivel közös Vera Muhina
performanszhoz kapcsolódott, amikor kérésemre Cavellini öntörténete helyett
a világ legfontosabb művészeinek neveit írta fel ruháinkra. A WAP katalógust
magam készítettem, a felhívásra érkezett 756 bélyegképpel, majd ugyanebből
a képanyagból "rendeztem" a Bélyegfilmet, amit a networkerek hangmunkáival
hangosítottam.)
Legközelebb öt év múlva, 1987-ben kezdtem újra a művészbélyeggel foglalkozni.
A Szépművészeti Múzeum (Geskó Judit) felkérésére új pályázatot írtam ki
"Bélyegképek" címmel, és ekkor fogtam fel, hogy Mike Bidner az elmúlt öt
évben mekkora nagy munkát végzett az "ARTISTAMP" (ahogyan ő nevezte) világában.
Az történt ugyanis, hogy elképzelhetetlen mennyiségű, a legkülönbözőbb
technikákkal készült egyedi és másolt bélyegmunka érkezett. Az Artpool
gyűjteménye megsokszorozódott, nem is fért ki minden a Szépművészeti Múzeum
grafikai kiállítótermében, ezért a mail art szabályaival ellentétben válogatni
kellett. Mike Bidner tervezte, hogy a budapesti kiállításra egy saját aktivitását
bemutató programot hoz, de elhatalmasodó betegsége ebben megakadályozta.
Mike Bidner munkásságával szerette volna elérni, hogy a művészbélyeget
parafilatéliaként elismerjék. Nem tudta meg, de még megtudhatta volna,
hogy - véletlenül - vágya még halála előtt teljesült, bár nem Kanadában,
hanem Magyarországon. Budapesten 1988-ban megjelent a világ első legteljesebb
bélyeglexikona, amelyben - az Artpool 1987-es "Bélyegképek" című kiállításának
köszönhetően - hat szócikk is foglalkozik a művészbélyeggel.
Magyar Lettre Internationale, 64. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre:
lettre@c3.hu
|