Knud Romer
Aki hunyorog, fél a haláltól
Nem a polgármester parancsolt a városban, még csak nem is a rendőrség
vagy a Kereskedelmi- és Iparbank igazgatója, vagy valaki más. Hanem a varjak.
Károgva köröztek és ugráltak az utcán, csapatostul telepedtek a háztetőkre,
onnan tartottak szemmel bennünket. Kiürítették a kukákat, kifosztották
a mészárszéket, a tengerparton gyülekeztek, várva a halászok érkezését.
Tavasszal a vetőgépek nyomába eredtek, és rögtön felkapkodták a gabonaszemeket,
ahogyan azok a földbe kerültek, ősszel feldúlták a veteményest, megdézsmálták
a gyümölcsöket. Nem létezett egyetlen fa, egyetlen lámpaoszlop sem, amit
el ne foglaltak volna, senkit nem kíméltek, mindent megettek, és ha az
ember sokáig állt mozdulatlanul, a végén belecsíptek.
Reggel az ő hangjuk ütötte meg először a fülem - jóval azelőtt,
hogy felébredtem volna -, és utoljára is őket hallottam, amikor feküdni
mentem. Hallgattam a közelgő varjakat, elrepültek a házunk fölött, károgásuk
megtöltötte a levegőt, nekem meg nem volt mivel védekeznem, megpróbáltam
a szobámra koncentrálni, a játékaimra, és a Kiscsikó, te tudod című dalt
énekeltem, de ez sem segített. Szinte eggyé váltam a sötéttel, növekedésnek
indult bennem a félelem, míg végül medrét átlépve kitört, és olyankor megtörtént
velem az, amitől a legjobban féltem, jöttek a varjak, és elvittek.
Senki nem értette, miért visítok, amikor aludnom kéne, véget
nem érő harcba bonyolódtam. Odázgattam, ameddig csak lehetett, megpróbáltam
megmagyarázni, de csak rekedt suttogás jött ki torkomon, reggel felszálltak
a varjak, én kézzel-lábbal hadakoztam, csak azért hagytam abba, mert anya
megrázott - Knüdchen, aufwachen -, lázas beteg voltam. Anya és apa felütötte
a Dr. Spockot, elolvasták a gyermekbetegségekről szóló részt, de nem lettek
okosabbak, és kihívták az orvost. Megérkezett Dr. Kongstad, magával hozta
a fekete táskáját, megfogta a homlokom, belenézett a torkomba, a pulzusomat
is ellenőrizte. Aztán kijelentette, hogy szamárköhögésem van, írt egy receptet,
becsukta a táskát, és elment. Bevettem a gyógyszereket, almát kaptam meg
szörpöt, és azt tettem, amit vártak tőlem, mire kiürült az üveg, mindenki
úgy gondolta, hogy meggyógyultam.
Ettől fogva tudtam, hogy az a legokosabb, ha elfelejtem az egészet,
és bekerültem Freuchen kisasszony óvodájába, utánoztam a többieket, már
amennyire tudtam, nevettem, amikor nevettek, és együtt játszottam velük.
Kissé harapós voltam, és nem énekeltem a Magasan az ágon ül egy varjút
sem, de az iskolában kinőttem ezt a szokásomat, és amikor átkerekeztem
az erdőn útban a B 1921 gyermek focicsapat felé, már nem érdekelt, hogy
a varjak az ágakon kárálnak. Magamra kaptam a szerelést - a kék pólót és
harisnyát, a fehér nadrágot -, és nem zavartattam magam, játszottam, a
varjak között szaladgáltam a pályán, az oda-vissza hullámzó mérkőzést messziről
is követni lehetett, mert a labda mindig elhessegette a madarakat.
A varjak odaát tanyáztak az erdőben, ott volt a fészkük, egy
igazi boszorkánykatlan, a madárpiszok cseppkőként csüngött az ágakról -,
és éppen itt kapott helyet a Falster City Camping, "az oázis a lehetőségek
városában." Volt egy fagylaltárus, a német turisták csüggedten ültek a
sátrak és lakókocsik előtt. Idecsalogatták őket a gyerekeknek való tengerpart,
az idilli környezet és a kellemes kereskedőváros ígéretével, ez állt ugyanis
a brosúrában, melyben természetesen egyetlen szóval sem említették a varjúkolóniát.
Az álomnyaralásból felverte őket a ricsaj, amely a napfelkeltével
vette kezdetét, este nagy seregekbe gyűltek a varjak kinn a mezőn, berepültek
a városba, majd visszatértek az erdőbe, és ekkor megtörtént a legrosszabb,
mindent telepermeteztek madárpiszokkal. Az árukat behordták a boltokba,
beszedték a szárítókötélről a ruhákat, az emberek gumicsizmát húztak, felnyitották
esernyőiket, és megszaporázták lépteiket az ingoványban. A többség ki sem
tette a lábát otthonról, fejét csóválva hallgatta, ahogy a madárpiszok
az ablaküvegnek csapódik, és mindent összepiszkít, a turisták szedték a
sátorfájukat, nem akadt olyan ember a városban, aki ne vágyakozva nézett
volna utánuk, bárcsak velük tarthatna. Későre járt, mire ismét kimerészkedtek
az utcára, és az élet visszatért a rendes kerékvágásba, de az emberek tudták,
hogy csak haladékot kaptak. A madarak martalékai voltunk, a varjak uralkodtak
a városon.
BOGDÁN ÁGNES FORDÍTÁSA
Magyar Lettre Internationale, 64. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre:
lettre@c3.hu
|