Fabó
Kinga
Tükörképződés
Összeakad két tekintet. Köztük vergődik a látvány. Csak e két tekintet láncán vagyok nézésben; e kapocs tartja rajtam vonja rám - a nézésem vonalán - hol én mutatom, hol hagyom vezetni a tükrön, képem és azt, aki belenézek - megpillantanom -. Folyton neki ötlöm szembe,[1] sok rögtöntől egy örökkön rögzül; vajon elereszt-e. Szétválaszt, egyesít újra ütköztet. Visszaad majd kölcsönvesz. Töri[2] képem folyamát, tekintetben nem talál össze[3], el: szabad a pály. Arcátlan nyomul arctalan. Szégyenbe hoz a jelen- létemben. Látvány szökne. Két tekintet által kötve - marad függőben - a szál. Szemből pillantás csapódik be.2 Talál. Széttört tükrön sem mutatok. Takar egy más - nő, agresszióval. Én nem láttam. Csak beszélték, róla. Múltjai mind tárulkoztak meg bennem, tűnődéseimen törve jelenévé nem lettem. Ám annyiban ő nem hagy: erőszakkal visszavon. Féken a képemmel tart - egyensúlyba fojt bele - kifeszített tükörén két fél békésen evez. Meghúzza és visszavonja, visszahúzza és megvonja, odaadja visszaveszi tőle neki: tőle neki. Amint meghúz, visszavonja amint megvon, visszahúzza[4] egy végtelen regresszusra csábító szirén - ha végleg megkaparint: - betör a képződésembe - patt. Széthull a masinér. Látvány vált át. Szökik szembe. Rábízva a véletlenre. |