Dragan Klaic
Djordje Lebovic hazatérése
AMSZTERDAM –Djordje Lebovic (1928-2004) író halála után Belgrádban az
özvegye, Zlata megtalálta a papírjai között egy majdnem teljesen kész memoár
kéziratát Semper idem címen, szerb nyelven írva. A tervezett 16 fejezetből,
amelyek nagy reszt tettek ki, már csak az utolsó kettő hiányzott. Az asszony
sajtó alá rendezte a kéziratot, talált egy készséges szerkesztőt és kiadót.
És ez a szerző halála után megjelent könyv lelkes kritikákat kapott Szerbiában.
Igazan érdemes volna más nyelveken is megjelentetni.
Djordje Lebovicot 15 éves kamaszként deportálták Auschwitzba
1944.júniusában, 1945 májusában szabadult. Zsidó családjának nagyrésze
odaveszett. Hosszas felépülés után visszatért a volt Jugoszláviába, Belgrádban
tanult, újságíró lett és író. Nebeski odred (Égi kommandó) című drámája
1957-ben, amelyet Aleksander Obrenovic-tyal együtt írtak, elnyerte a legjobb
kortárs drámának járó Sterija-díjat, a háború utáni jugoszláv drámaírás
kezdeteit jelző mérföldkő gyanánt. A darabból sok kiváló előadás jött létre
a volt Jugoszláviában. A naci koncentrációs táborok traumatizált túlélőinek
ugyanebből a témájából írt még Lebovic több sikeres darabot Haleluja és
Victoria címen, írt drámákat a vajdasági vidéki kisvárosi életről, mint
a Donja zemlja (Lower Country) a Ravangrad 1900 és másokat, számos
novellát, regényt, televíziós és filmforgatókönyveket. Színpadi műveit
és rádiójátékait játszották Olaszországban, Ausztriában, Belgiumban, Dániában,
Norvégiában, Angliában, Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában, Oroszországban,
Bulgáriában, Romániában és az Egyesült Államokban. Az internet kimutatások
szerint némelyik darabját időnként még mindig játsszák külföldön.
***
A Semper idem–ben Lebovic saját gyerekkorának krónikásaként mutatkozik
be, amelyre korán rányomta bélyegét a szülők válása, és az ő gyakori utazgatása
Zágráb, ahol a mamája élt, és a vajdasági Zombor között, ahol a papája
lakott és a család többi része.
Miután az anyja az új férjével Olaszországba költözik, Lebovic az apjával
él Zomborban, aki egy fél-profi színigazgató. Mostohaanyja ellenszenve
miatt megint hányódik nagyapja, nagybátyja, a nagynénjei között, végül
megint az anyjával él, miután az visszajön és Zomborban telepedik le. Az
állandó ide-oda hányódás és a sűrűn próbára tett alkalmazkodási készsége
Djordjéból igen korán a felnőttek világának, attitűdjeinek,
viselkedésének és beszédmódjának éles megfigyelését hozza ki. Egy olyan
világban él, amelyre ma azt mondanánk, “multikulturális", magyarok, szerbek,
horvátok, németek, zsidók és romák között. Az ő zsidó családjában akadnak
agnosztikusok és ortodox hívők,
nagyapja második felesége német és katolikus, magyar mostohaanyjának
családja szintén. Úgyhogy Djordje megtanul könnyen átváltani egyik nyelvről
a másikra (szerb, német, magyar), megtanulja, hogy kósert egyen ebédre
és tréflit vacsorára, hogy kipróbáljon különböző vallási rendszereket,
megtanuljon rituálékat, és a hit különböző fokaira jusson el.
Látja a következetlenségeket, paradoxonokat és ellentmondásokat maga
körül, és próbálja megérteni. Ez egy kispolgári miliő némi kozmopolita
jelleggel, mégis rányomja bélyegét a vidéki kisvaros korlátoltsága, ahol
a kulturális különbözést ügyesen kezelik, de sosem számoljak fel, ahol
a pénz, a jövedelem és a vagyon többet számit, mint a tudás és a tehetség,
és ahol erős marad a társadalmi környezet kontrollja. A válás a zsidóság
körében szokatlan dolog, és Djordjét mint egy sikertelen házasságból
szúletett gyermeket, majdnem árvaszámba veszik, olyannak, aki szánandó,
de mégiscsak különc, könyvmoly gyerek, túlságosan is kíváncsi és koravén
bölcsesség jellemzi, engedelmes és lázadó egyszerre. A sok rokon között
Dordje mégis elég magánakvaló gyerek, nincs sok barátja. Jól megy neki
az iskola, mégis egy csődtömegnek érzi magát, majdnem slemilnek.
Valójában ügyes, fogékony és kíváncsi. Amit nem talál meg a könyvekben,
azt megkérdezi rendkívüli nagyapjától, töprengő, kitaszított apjától, hallgatag,
könyveket bújó mostohaapjától, vagy a nagybátyjától, akinek állandó
viccmeséléséből némi abszurd bölcsességet merít. De a kíváncsisága nagyrészt
így is kielégítetlen marad. Djordje egész fiatalon olyan álmokat lát, olyan
látomásai, rejtélyes éber álmai, váratlan megérzései vannak, hogy a környezetében
élő egyes embereket valami rettenetes szerencsétlenség fogja érni. Egyszerűen
latja, érzi, de nem meri meghúzni a vészharangot. Amikor ezek a szerencsétlenségek
valóban sorozatosan bekövetkeznek, Djordjénak bűntudata lesz, igyekszik
megérteni a saját látnoki intuícióját, és összekapcsolja a rabbinikus nagyapjáról
és dédapjáról szóló legendákkal, akik állítólag bölcsek voltak, misztikusok
és kabbalistak. A felnőttek kitérnek a rájuk vonatkozó kérdések elől, és
Djordje egyedül marad ritka adottságával.
***
A nácik németországi hatalomra jutása után a zsidóság tömeges üldözéséről
szóló hírek eljutnak Zomborba is, megjelennek az első menekültek, megkeményedik
a városkában az addigi multikulturális viselkedés, ugyanakkor erősödni
kezd a nacionalizmus és a másokkal szembeni bizalmatlanság, az antiszemitizmus
is. Djordje megint azt látja, hogyan keresnek zsidó rokonai menedéket egyik
vagy másik nacionalizmusra felesküdve. Minden zsidónak
három lelke van, ezt hallja: egy kozmopolita, egy zsidó nacionalista és
egy harmadik, amellyel egy másik, magyar vagy szerb, horvát vagy német
nacionalizmust szolgál. A jugoszláv állam gyorsan összeomlik 1941 áprilisában,
Zombort és környékét elfoglalják a magyarok. A zsidók és a szerbek könnyű
préda, és az arról szóló rémhíreket, hogy keleten módszeresen gyilkolják
a zsidóságot, csak tetézik a magyar hadseregnek a közeli újvidéki vérengzéseiről
szóló részletes beszámolók 1942 januárjában. Djordje apját és mostohaapját
más zsidó férfiakhoz hasonlóan a magyarok behívják “munkaszolgálatra",
és kiküldik a keleti frontra elpusztulni. Az addigra már tizenéves Djordje
szerelembe esik, de a lány apja, a magyar hadsereg kémelhárító ezredese
komolyan megfenyegeti, hogy ne kerülgesse a lányát.
Djordje előérzetei egyre gyakoribbakká és egyre rémisztőbbekké válnak.
1943 júliusában, miután a szövetségesek megszállták Szicíliát, Djordjét
a biztonságosabbnak tűnő Budapestre küldik, az apai nagyanyjához. Itt felkutatja
egy gimnáziumi barátját, akinek a családja ideköltözött Zomborból, és hamis
árja papírokkal élt, majd készül meglátogatni egy nagynénjét, aki egy ultraortodox
zsidó embernek lett a felesége, és akivel Djordje apja titokban tartotta
a kapcsolatot. Itt hirtelen megszakad a kézirat néhány családtag alakjának,
jellemvonásainak felvázolásával.
Hogy mi történt ezek után Djordje Lebovic-tyal, azt tudni véljük a látomásaiból
és a későbbi írásaiból, a darabjaiból is. Auschwitzba deportálták a magyar
nyilaskeresztes fasiszták, mint a többi 350. 000 zsidót Magyarországról
és a magyarok által elfoglalt területekről 1944 márciusa és októbere között.
Auschwitzban gyorsan kimenekült a gyermekbarakkból az iparosbarakkba, idősebbnek
és órástanoncnak adva ki magát. Életben maradt a gázkamrák és a krematóriumok
közelében, kénytelen volt résztvenni a Soa nyomok sietős eltüntetésében,
erőltetett menetekben hajtották el a közeledő szovjet hadsereg elől, Mauthausen
és más táborok felé tartva érte a háború vége Ausztriában. A túlélők világa,
akik árnyakként lebegtek élet és halál, terror és szabadság között, az
ő lassú fizikai felépülésük és elhúzódó traumatizáltságuk képezte egy évtizeddel
később Lebovic irodalmi munkásságának kiindulópontját. Aztán, élete legvégén,
egy rövid izraeli utazás után, a sötét Milosevic-évek és Szerbia NATO-bombázása
idején, Lebovic visszatért a Kék füzetben évtizedeken át vezetett feljegyzéseihez,
és elkezdte papírra vetni a Semper idem-et.
Idős emberként visszaemlékezve a gyerekkorara a memoárjában,
Lebovic eltöprengett korai misztikus adottságain, amelyen felülkerekedett
a racionalizmus és a kemény túlélő képességek, amelyeket ki kellett fejlesztenie
ahhoz, hogy bírja a lágert, a szekuláris, majdhogynem szkeptikus és kritikus
világnézet, amelyet a kommunista Jugoszláviában alakított ki magának. Sosem
volt cinikus, továbbra is küzdött az igazság tünékenységével, a sorsszerűség
és a véletlen, a szabadság, a predetermináltság kérdéseivel, és azzal,
hogy mennyire képes az egyén megragadni saját körülményeit, ellenőrzése
alá vonni őket, vagy legalább felelősséget vállalni értük.
Amit el akart mondani gonoszságról, gyűlöletről, árulásról és merő
ostobaságról, azt meríthette a gyerekkorából, de a visszaemlékezés aktusát
bizonyára felerősítette a
gonoszság, gyűlölet, árulás és merő ostobaság újabb hullámának kirobbanása
a jugoszláv felbomlás háborúiban, a 90-es években. Az ismétlődésnek ez
a szimptómája, amire közvetlenül sehol sem utal a könyvben, magyarázhatja
a címet: Semper idem (Mindig ugyanaz). A cím a zombori katolikus templom
felirata. Különös, hogy az én zsidó nagyanyám mindig a budapesti Szent
István bazilika feliratát idézgette, ami nagyon tetszett neki kislánykorában:
Ego sum via, veritas et vita. (Vagyok az út, az igazság és az élet.)
Ismertem Djordje Lebovicot kamasz koromban, néztem a darabjait
a 60-as években az Újvidéki Szerb Nemzeti Színházban, ez volt a kedvenc
időtöltésem, láttam őt a próbák szünetében, a színház klubjában vagy a
Sterijino Pozorje éves színházi fesztiválon, amelynek a díját többször
is elnyerte. Tudtam, hogy megjárta Auschwitzot, de ez nem volt olyan rendkívüli
dolog, mert volt jónéhány lágertúlélő a szüleim baráti körében. Később,
amikor Belgrádban éltem, és Lebovic a Belgrádi Drámai Színházban dolgozott,
gyakran láttam őt a premiereken. Mindig üdvözöltük egymást, de nem emlékszem
egyetlen alkalomra sem, hogy beszélgetésbe elegyedtünk volna a 70-es, 80-as
évek során. Utólag úgy látom, miután nagy izgalommal és a rokonság erős
érzésével elolvastam emlékiratainak könyvét, hogy a lágertapasztalatok
még inkább kihozták Lebovicból azt, ami zágrábi és zombori gyerekkorában
is megvolt benne: az éles szemű elemzőt, az elkülönült, magányos megfigyelőt,
aki felfedezéseit, bizonytalanságait és kétségeit megtartja magának. És
a Kék füzetének, amiből a Semper idem keletkezett élete végen. Miután Jugoszlávia
újból összeomlott a nacionalista őrjöngés és erőszak közepette, és egy
rövid izraeli kitérő után, Djordje Lebovicnak gyerekkorára emlékezve sikerült
igazán hazatalálnia.
KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA
BIBLIOGRÁFIA
KLAIC, Dragan
"Szarajevó emlékhely"
Magyar Lettre Internationale, 61
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|