Alain MABANCKOU
A SZÉGYEN FAPADOSA
Nem hófehér Mazda visz majd. Hanem rendőrautó.
Más afrikaiakat is látok az udvaron, ahol várakozunk. Egyenruhás, gumibotos
rendőrök körgyűrűjében állnak. Beletörődtek. A csalódottság tisztán kirajzolódik
a vonásaikon. Akaratuk ellenére térnek haza. Nem annyira az gyötri őket,
hogy el kell innen menniük, sokkal inkább a félelem, hogy odahaza szembesülniük
kell a rájuk váró, nagy családdal. Engem is ez gyötör. Ez a kemény valóság.
Ez a másik valóság, amely elől nem lehet menekülni. A feléd nyújtott kezek.
A köréd gyülekező család. Ez a mi nagy félelmünk. Micsoda merészség, hosszú
utazásból megérkezni anélkül, hogy ajándékot vinnél anyádnak, apádnak,
fivéreidnek, nővéreidnek. Ez a szorongás benn lakik a torkod mélyén. Elveszi
az élet értelmét.
Itt vannak a kitoloncoltak. A nemkívánatosak. Én érek ki utolsónak az
udvarra, még mindig kísér a kér ember, aki elkapott. Azt mondják, álljunk
sorba. Meg akarnak minket számolni. Mint az árucikkeket.
Megszámolnak. Elvétik a számolást. Újrakezdik. Megint elvétik. Megint
újrakezdik. Kis csoportokra osztanak minket. Nem, nem így, végül is legyen
inkább országok szerint. Ez így jobb lesz. Úgy látszik, praktikusabb. Kikerülendő,
hogy ha valaki nem tud franciául, olyan országba csöppenjen, ami nem az
övé. Egyesek, egyébként, két hazát igényelnek maguknak. Mások egyáltalán
nem emlékeznek arra, honnan jöttek. Annyi baj legyen; a fapadoson majd
visszatér az emlékezetük. Mindannyian csak teszik magukat, de majd ha az
otthoni tájak egy felhőjét meglátják, hirtelen izgalom fogja el őket.
Ami engem illet, van egy probléma. Egy egészen picike probléma. Nincs
egyetlenegy honfitársam sem a kiutasítottak között. Egy rendőr, aki még
szolgált a hajdani Francia Egyenlítői Afrikában (FEA), azt súgja a kollégáinak,
hogy oda lehet engem rakni a zairei csoporthoz, mivel hogy ugyanazt a nyelvet
beszéljük a Kongó (avagy Zaire) folyó két partján. Egyik és másik oldalon
is a lingalát beszéljük. Az, aki megszámolt minket, megáll, megfordul,
viccnek veszi az egészet és kipukkad a nevetéstől, mint aki azt mondja,
hogy ne tekints már idiótának. Ő nem járt a FEA-ban, mondja, de azért vannak
ismeretei Közép-Afrikáról, tud egyet s mást, a nagyapja kormányzó volt
az áldott gyarmati időkben, stb.
Az AEF veteránja erősködik, és odakiáltja nekünk lingala nyelven, azzal
a francia akcentussal, ami ennek a nyelvnek minden eleganciáját elveszi:
– M’boté na bino baninga!
Zairei szomszédom vállára hajtva a fejem, szundikálok.
Már órák óta elhagytuk Franciaország légterét. Leszállt az éjszaka.
Az utazás hosszabb lesz, mint amikor Franciaország felé jöttem, mert egymás
után leszállunk az afrikai fővárosokban.
Visszatérek a kiinduló pontra.
Ettől majdnem fölnevetek. Három hónap múlva rátör a száraz évszak az
országra. Ez az ifjúkori forrongás évszaka. A párizsiak hazatérésének ideje.
Moki jön majd, a kék-fehér-piros álmával. Nem vagyok benne biztos,
veszem-e majd a fáradságot, hogy meglátogassam. Bár szeretném tudni, miket
akar nekem azonnal bemesélni.
Azt hiszem, azért elmegyek majd és meglátogatom.
Talán meg fog engem győzni, hogy próbáljak másodszor is szerencsét?
Mit válaszolok majd neki?
Semmire sem kell megesküdni.
Nem tudom, mit válaszolnék neki. Bizonytalan vagyok ebben a témában.
A mi világunkban minden lehetséges. Anélkül, hogy tudnám, nem vagyok ugyanaz.
Őszintén azt gondolom, hogy nem fogok neki nemet mondani. Fölkészülök rá
lelkileg. Nem zárhatom ki az eshetőségét annak, hogy visszatérjek Franciaországba.
Azt hiszem, újra neki fogok indulni az útnak. Nem maradhatok egy ekkora
csőd tudatával a lelkemben. Ez becsületbeli kérdés. Igen, vissza fogok
menni Franciaországba…
Visszamenni, ezt mondtam?
Alszom, vagy ébren vagyok? Nem számít. Álom és valóság között itt már
nincs határvonal.
A repülőgép felhőkön keresztül nyomul előre, mint egy súlyos madár,
amelyet a közeledő vihar üldöz át az égen. Mindannyian alszunk. Ez az egyetlen
pillanat, amikor elfelejthetjük a ránk váró szembesülést a családtagokkal,
közeliekkel és távoliakkal, akik jönnek hegyen-völgyön át, hogy kikérjék
a részüket a tortából…
LÁNGH
JÚLIA FORDÍTÁSA
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|