Kedves Olympia, 
köszönöm e-mailedet a képekkel,  biztos lenyűgöztek volna, ha láttam volna őket. Sajnos nem tudtam kinyitni, sebaj. Nemsokára meglátogatlak, hogy kertedet saját szememmel lássam.
Tulajdonképpen egész jól megvagyok. Informatikusként mindig elég megbízást kapok, ami pénzt hoz a házhoz. Fő szenvedélyem azonban még mindig az, hogy kifejlesszek egy műagyat, s egy vonzó személyiséget hozzá. A legújabb modellem sikeres keleti migráns költő lesz. „Kelet” alatt a teljes területet értem a volt NDK-tól egészen Japánig, szóval lehet Kelet-Európa, lehet egy iszlám ország, de lehet Szibéria, Mongólia, Kína, Észak Korea vagy Dél Korea is. Azt hiszem, irodalma többrétegű és nyitottabb, ha származását nem kötöm egyetlen nemzethez sem. A műagyhoz szép test jár. Csodálatos költő lesz, és a tetejébe még sikeres is. Igen, tudom, te jobban kedvelsz egy költőt, aki bár igencsak jó, de nem sikeres. Én viszont mindenképpen olyan androidot szeretnék építeni, amelyik számot tarthat a nyilvánosság érdeklődésére.
Nehéz volt modellemet olyan személyiséggé alakítani, amely nem hat hidegnek, számítónak, robotszerűnek, mégis szokatlanul sikeres. Eleinte abban reménykedtem, hogy esetleg Észak Amerikában találok mintát. Hisz ott szinte már sztereotípia a sikeres migráns. Biztos ismered azt a kanadai tévéreklámot, amelyben egy sor neves sportolót, építészt, zenészt, írót vonultatnak fel azzal a felirattal: „Mindannyian menekültek voltunk”. Azt gondoltam, leutánzom ezeknek az észak amerikai sztár-menekülteknek a magatartásmódját, beszédstílusát, öltözködését. De nem ment. Európa nem Amerika. Túlságosan is sokszor megfeledkezünk erről az egyszerű tényről, talán mert létezik a „nyugati világ” felfuvalkodott fogalma. Abut – egyébként így hívják az androidomat – például naponta két üveg bort és két doboz cigarettát fogyaszt, ami Amerikában igazán nem keltene pozitív benyomást. Ezzel szemben semmiképpen nem viselhet tornacipőt. Osztálytudatáról soha nem feledkezhet meg. 
Például nem állhat szóba csak úgy mindenkivel. Ez Németországban azok számára, akik sikeresek akarnak lenni, tabu. Egyébként itt használtam utoljára a Németország szót, mert az emberek rosszkedvűek lesznek, ha hallják. E fogalom pozitív körülírása ma úgy hangzik, hogy „Európa”, igazán szép szó. Csak az a bökkenő, hogy e két szónak különbözik a jelentése. A következőkben tehát Németországot Karolandnak nevezem annak a szerzőnek a példája nyomán, aki Svájcot mindig csak „Ovoland”nak hívta. Ugyanis az az érzésem néha, hogy egy ország klímáját alapvetően a gyermektápok határozzák meg. 
Abut  a hírnevét eleinte felolvasásokon építi fel, mivel többnyire sokáig tart, mire egy szerző megtalálja a kiadóját. Addig Abut anyanyelvén fogja írni a verseit, lefordíttatja őket, és felolvasásokon népszerűsíti. De mivel informatikus-angolomon kívül az idegen nyelvekben nemigen vagyok jártas, eleinte nem tudtam, hogyan fejleszthetnék Abut számára egy idegen nyelvű szövegszerkesztő-programot. Szerencsére megvettem az interneten a legdrágább fordítóprogramot, és anélkül hogy eredeti szöveget beadtam volna, elkezdtem működtetni. Persze a komputer először jelentkezett azzal, hogy „nincs eredeti szöveg”. Erre beírtam a válaszmezőbe, hogy „na és?”. Ettől kezdve csodásan működött, a képernyőn egy sor érdekes költemény jelent meg. Azt szeretem a komputerben, hogy nem ismeri a tetszőlegességet (kivéve, ha olyan parancsot adok, hogy legyen tetszőleges). Minden döntés egy számon alapul, s az abból levezetett formán.
Abut hallgatóságát a költemények mélységesen le kell nyűgözzék, akkor is, ha nem értik őket. Első hibám az volt, hogy a költői hang programot egy orosz irodalmi kazetta alapján fejlesztettem ki. Nyilván tudod, diákként szívesen hallgattam Bella Ahmadulina felolvasásainak hangfelvételeit. Analizáltam hangszalagművészetét, programot készítettem belőle, s azt beadtam Abut agyába. Abut remegő hangon, lázasan adta elő költeményeit. Vágya, hogy egyesüljön a nyelv zeneiségével, határtalanná vált. Csukott szemmel olvasott, és közben himbálta a testét. Hallgatósága gyanakodni kezdett, hogy egy ilyen ember, elvetve a racionális gondolkodást, valamilyen gyanús, például szélsőjobboldali ideológia foglyává válik. Abut természetesen nem volt sem nacionalista, még kevésbé  rasszista. De hogy is lehetett volna? Egy androidnak nincsen hazája, nem tartozik semmilyen fajhoz. Azon kívül technológiai okokból egyetlen másodpercre sem mondhatott le az önkontroljáról. Belül maradt a teljes hidegség, miközben a teste extázisban őrjöngött. De a modern, józan közönség, amely már nem ismeri a mámoros állapotokat, képtelen volt megérteni.
Amikor a negyedik felolvasás után megkérdezték, miért adja elő a verseit olyan patetikusan, nem nagyon tudta, mit válaszoljon. Elpirult és azt mormogta, hogy az ő hazájában ez a természetes. A „haza” szó még nagyobb baklövés volt. A hallgatóság mind őt, mind költészetét elutasította. Másnap ki kellett töröljem a költői hang programot, amit személyesen nagyon is fájlaltam. Szenvedélyességét legszívesebben valamilyen más formában megőriztem volna, de sajnos nem tudtam, hogyan. Az egyetlen elképzelhető hangminta egy olasz szakácsé lett volna, akit futólag ismerek. Ez a szakács meleg májusi estéken a bárjában, ahol véletlenül csak ismerős vendégek ülnek, régi olasz szerelmes dalokat énekel. Arckifejezését, hanghordozását sose találta patetikusnak senki, bár éneklés közben behunyta a szemét, s testét előre-hátra himbálta. Egyáltalán, Karolandban az olasz kultúra a projekciós felülete mindannak, amit az ember szívesen tenne, de nem tehet. Ám Abutnak mindez nem áll módjában, mert ő keletről jön, nem délről. Ez itt a gond.
Szóval inkább száraz, unalmas, nem patetikus.  Abut hangszalagjait tehát szimplán úgy módosítottam, hogy többé nem rezgett a hang, és sosem emelkedett a hangerő. Mindenekelőtt bármiféle dallam keletkezését kellett megakadályoznom, mert azt itt éneklő beszédnek hívják. Emiatt az éneklő beszéd miatt sok zsidó, iszlám, szláv, ázsiai költőt gyűlöltek meg, s tettek szakmailag tönkre. Abutot azonban közkedveltnek szántam.  És sikeresnek. Ezért fontos, hogy ne használjon oda nem illő szavakat. Szótárából kihúztam a „haza” szót. Ezt szívesen is tettem, mert nagyvárosi emberként mindig is irigykedtem azokra az emberekre, akik valami porfészket hazájukként emlegetnek, s arról áradoznak. 
Sürgősen fel kellett állítanom azoknak a szavaknak a listáját, amelyeket Abut szótárából ki kell húznom. Még évekkel ezelőtt vásároltam egy olyan amerikai programot, amely a tabu-szavaknál csipog. Először arra gondoltam, átveszem ezt a programot. De hamarosan észrevettem, hogy a program kizárólag az amerikai társadalomra érvényes. Abut nyugodtan kimondhatja, hogy „keleti”, „indián” vagy „fogyatékos”. Ez itt nem zavar senkit. Sőt, olyan szerzőink is vannak, akik a „néger” szótól sem kapnak kiütést. 
Van egy japán programom is, amely a tabu-szavakat automatikusan lecseréli elfogadható szavakra. Egy kollégámtól kaptam születésnapomra, aki japanológiát és informátikát oktat. Ebben például az olyan szavak, mint „tosatsu”(állat levágása) korrekt körülírása „shokunikukaitaishori” (az állati hús, mint élelmiszer elválasztása és feldolgozása), „Ainoko”(félvér gyermek, japán és nem japán keveréke) korrekt körülírása: „Kokusaijido” (nemzetközi gyermek), „Shiseji”(törvénytelen gyermek  azaz házasságon kívül született gyermek) korrekt körülírása: X.Y. asszony gyermeke), „Monmo” (írástudatlan, anafabéta) korrekt körülírása „Hishikijisha”(az írásjelet mint olyat, nem felismerő személy),  „Kichigai” (személy, akibe idegen, többnyire róka-lélek költözött, bolond) korrekt körülírása „Seishinshogaisha”(pszichiátriai beteg), „Aka”(vörös azaz kommunista) korrekt körülírása „Kyosanshugisha” (kommunista) mint diszkrimináló fogalom, kerülnek felsorolásra. 
Gondolhatod, hogy ezt a listát még kevésbé tudom használni, mint az amerikait. Később az az ötletem támadt, hogy mindazokat a szavakat, amelyek a nemzeti szocializmusra emlékeztethetnek, kihúzom Abut szótárából. Ezt az ötletet zseniálisnak tartom. Ugyanis Karolandban többnyire emiatt gyűlölnek meg egy szót. Így elsőként kitöröltem a „Führer” (vezető, vezér) szót. Ettől azonban eltűntek azok a szavak is, hogy vezetői engedély, vagy idegenvezető. Ezek viszont épp az Abut számára különösen fontos szavak voltak, mert migráns költőként mellesleg, hogy eltartsa magát, taxisofőrként s idegenvezetőként működött.
A „kivitelezni” szó kihúzása is problémát jelentett. Egy barátom szerint ez ugyanis náci szó. Abutnak azonban az összes többinél nagyobb szüksége volt erre a szóra. Elbeszéléseket akart írni, amelyekben folyamatosan rítusokat, szertartásokat kiviteleznek. Ezalatt nemcsak a vallási rítusokat értette, hanem az intim szféra mágikus-erotikus cselekvéseit, a mindennapi élet értelmetlen ismétléseit, az értelmiség rutinvitáit s egyéb cselekményeket. Milyen szót használjon hát a „kivitelezni” szó helyett? A „praktizálni” plasztik-szagú, az „előadni”-hoz közönség kell, a „lejátszani” túl közönyös. Nyilván sokkal jobb lett volna, ha a „rítusok” és „szertartások” szavakat sem használja. Közönsége ugyanis nem fogja megérteni, miért használ Abut vallási eredetű fogalmakat egyáltalán. Minden, aminek tradicionális vallás-szaga van, meglehetősen konzervatív benyomást kelt. Minden, aminek újabb vallás-szaga van, ezotériaként elvetendő. Nehogy a közönség azt higgye, Abut keresztény vagy ezoterikus irányultságú, ki akartam húzni a „szertartás”, „rítus” és „szent” szavakat, de Abut könnyes szemmel kért, legalább a „szent” szót ne vegyem el tőle.  Ha az android átmegy bizonyos fejlődési folyamaton, saját érzelmi élete lesz, anélkül hogy azt a fejébe (mondjam, hogy a „szívébe”?) beprogramoztam volna. Egyre gyakrabban kimutatta az érzelmeit, ami hihetetlenül terhes volt nekem. Sírt, bosszankodott, kinevetett, keservesen sóhajtozott. „Ne ártsd bele magad, nem a te söröd!” utasítottam helyre. Ekkor Abut hozott egy üveg sört a hűtőből (Ez is programhiba. A mondatokat nem kéne szó szerint vennie. Azonkívül Abut bor- és nem sörivónak lett tervezve!), és elmagyarázta, hogy a „szent” szóra szüksége van, számára egy csomó dolog, lény, könyv és ember szent, erről nem tud lemondani. 
„De hogyhogy szent?(heilig) Még megérteném, ha „gyógyerejűt”(heilsam) mondanál. Merthogy a gyógyítás (Heilung) eredménye az egészség, az pedig abszolút aktuális téma. De szentség (Heiligtum) a demokráciában nem létezik. Abut azt válaszolta: „Szemétség, hogy a demokrácia nevében minden más szentséget meg akarnak tiltani nekem. A demokrácia akarja minden szentség helyét egymagában lefoglalni. Tudod, hol itt a gond? A szentnek nincsen tartalma. A szertartásaimban épp az a jó, hogy nincsen tartalmuk. De ha már a demokráciának sincsen… Tudod te ezért vállalni a felelősséget?” Megnyomtam a „kikapcsolni és újra indítani” gombot  Abut homlokán, és így szóltam: „Kuss. Kis időre van szükségem, hogy eldöntsem, lehetnek-e ilyen véleményeid vagy sem.” Másnap úgy döntöttem, Abut szabad teret kap kritikai véleménye kifejtésére. Ez ugyanis a közönség számára érdekes lehet. Az ő közönsége önkritikus, s meglehetősen intelligens. Kritikájában azonban szerény marad, és folyamatosan hangsúlyozza, hogy keleten a „helyzet” természetszerűleg sokkal rosszabb, mint Karolandban. Ugyanis ha Abut csak úgy egyszerűen szabadjára engedné előbb említett kritikáját, a közönség azt nem valamilyen tényállásról mondott véleménynek, hanem azonnal összehasonlításnak venné. Valaki a közönségből azonnal fölállna, és azt mondaná: „Miért, nálatok tán jobb? Hisz nálatok még csak demokrácia sincsen!” Abutnak tehát még ez előtt az ellenvetés előtt magától meg kell említenie, hogy az ő hazájában persze sokkal több a probléma, mint Karolandban. Jaj, dehogy, hisz a „haza” szót magam húztam ki korábban. Akkor most mi ez, hogy használom?
A szerénységet viszonylag könnyen beprogramoztam. Abut minden harmadik mondata után utal rá, hogy élvezi itt a szabadságot, s minden tizedik után kijelenti, hogy bár kevés a pénze, mégis boldog, hogy Karolandban élhet és írhat.  Az újságírók, rendezvényszervezők, kiadók, akadémikusok mindig örömmel hallják, ha egy Abut-forma szerzőnek anyagi problémái vannak. Talán arra gondolnak, így hatalmukban áll majd rendelkezni a szerzővel, s például rá tudják kényszeríteni valami jól fizetett, ám érdektelen munkára. Esetleg néhányan közülük is elvetélt költők, s nem szeretnék, ha a költő csak úgy polgári életet élne mindenféle anyagi gond nélkül. Meglepetésemre Abut a hatodik héten olyan képességet fejlesztett ki, amellyel pénzét a tőzsdén gyarapítani tudta. Ezt a képességet, amely valamilyen programhiba folytán állhatott elő, meg kellett semmisítsem. Az idevalósiak nyilván elrémülnének, ha azt hallanák, hogy egy migráns költő a tőzsdén degeszre keresi magát. Akkor már nem migráns költő lenne, hanem gazdasági menekült. Egyébként jómagam a „gazdasági menekült” szót elviselhetetlennek tartom, de az ilyen szavak fura mód sosem tartoznak a tabu szavak közé.
Abut legyen tehát szerény és barátságos. Ugyanakkor ne hasson úgy, mint aki „kokettál”. Állítólag a germán őszinteség gyűlöli a túlzott barátságosságot. Ah, hisz a „germán” szót is rég kitöröltem már. Sok félresikerült próbálkozás után végül ott tartottam, hogy Abut jelleme nagyjából rendben volt, s hibás szavakat se mondott többé. De a munka nehezebbik része csak ezután jött. Könnyű bizonyos szavakat kitörölni a költő agyából. Sokkal nehezebb egy helyes elbeszélőmintát belerakni. Abut most prózát ír. Stílusrendezőjébe példaként húsz Csehov novellát mentettem el. Tudod, hogy fiatal korom óta Csehov a kedvenc szerzőm. Arra gondoltam, hogy bár irodalma sokrétegű, nyelvezete egyszerű. A látszólagos egyszerűségről azonban kiderült, hogy hihetetlenül bonyolult rendszer. Abut már abszolút nem tudott írni, elgyötört képpel ült az íróasztalánál, s dühében az ablakhoz vágta a töltőtollát. (Kézzel ír, a komputert mint íróeszközt nevetségesnek találja.) 
Az ún. szépirodalom tényleg túlságosan nehéz olyan kezdőknek, mint Abut vagy én. Egyszerűbb anekdotákkal kellene kezdeni, gondoltam. Van egy vidám „keleti” anekdotagyűjteményem. Több anekdota felépítése lefordítható volt komputernyelvre. Munkám eredményét betápláltam Abut agyába, s már a következő napon vidám történetekbe fogott, amelyek a hatalom és a politika természetén viccelődtek. Egy héttel később Abutnak felolvasása volt. A közönség azonban egyáltalán nem szórakozott Abut történetein. Legtöbben keserű arckifejezéssel ültek, a többiek állandóan köhögtek. Öten még azelőtt elhagyták a termet, hogy a felolvasás befejeződött volna. Az ilyen elbeszélések nyilván csak a diktatúrákban hatnak. Itt Karolandban nekünk, polgároknak kellene meghatároznunk a politikát. (Hogy ténylegesen így van-e, az más kérdés.) Ami annyit jelent, hogyha a politika nincsen rendjén, semmi nevetnivalónk, hiszen ez a mi saját hibánk.
Ez után a félresikeredett felolvasás után meglepő módon levelet kaptam egy neves kiadó lektornőjétől. A kiadó szívesen megvásárolná Abut első regényének jogát. Emlékeztem rá, hogy a közönségből egy nő megkérdezte Abuttól, írt-e már regényt. Az lenne jó, ha önéletrajzi regény lenne, amelyben az ifjúságát ábrázolná a diktatúrában, azután meg új életét a migrációban. Szerelmi történetek is lehetnek benne. A lektornő az utolsó mondatban azt írja, hogy a könyv megjelenésére a kiadó nagyméretű plakátokat készíttetne a szerző képével. Szerinte ugyanis nem minden szerző ilyen bitang jóképű. 
Abut különösen az utolsó mondatnak örült, s azonnal elkezdett dolgozni első regényén. Én is segítettem neki, amennyiben naponta elemeztem egy irodalmi művet, s az eredményt beírtam az agyába. Két hete megjelent a regény első része egy folyóiratban. Sikerről sajnos nem számolhatok be. De nem izgattam fel magam, elemeztem a recenziókat, hogy kijavítsam a programot. Mint Dosztojevszkij „Félkegyelmű”-jének nagy tisztelője, nagyon szerettem például a kegyetlen ismétléseket, amelyek az olvasó alól kihúzzák a talajt, elbizonytalanítják. A szerzőből hiányzik a könnyedség, így a kritika. Több kritikus a kommerciális könnyelműség mögé rejti terhes moralitását, azt állítván, a könnyedség esztétikáját képviseli. Persze ez semmivel se jobb, mint az a diéta-ipar, amely szerint önmagában az, ha lemondunk a zsiradékról, meghosszabbítja az emberi életet.
Abut ismétlés-megszállottságát képtelenség volt kiprogramozni, mert sohasem programoztam bele. Ha jól megnézzük a szöveget, szó szerinti ismétlések nincsenek benne. Viszont van a regénynek egyfajta zenei szívása, spirális gondolati mozgása, úgy köröz a felidézett idők körül, hogy az olvasónak az az érzése támad, mintha a jelenetek és a gondolatok, mint egy rémálomban, végtelenül ismétlődnének. 
Azonkívül túlságosan terjedelmesen ír, vetették a kritikusok a szemére. Ezt Abut képtelen volt felfogni, mert a terjedelem meghatározáshoz az „Anna Kareninát” adtam be neki. Én csak azt akartam, hogy ne érezze magát semmiben korlátozva. Lehet, hogy ez az én hibám. Egy regénynek olyan hosszúnak kell lenni, hogy a könyv 19,8 euróba kerüljön, s nem hosszabbnak. Utólag beletápláltam húsz Matsuo Basho haikut, hogy értse, az irodalom tizenhét szótagból is állhat. De ekkor már késő volt. Abut már kialakította saját stílusát, s az túláradó volt és parttalan. 
Azonkívül túl sok jelzőt használ, kifogásolták a kritikusok. Ezért aztán kihúztam programjából az összes jelzőt. Ez kivételesen igen egyszerű feladat volt. Ezt az ismertetőjegyet nyilván a kritikusoknak is egyszerű volt felismerni. De ez volt az egyetlen aktus, amelyet könnyedén teljesítettem. Abutnak amúgy megvan már a saját irodalmi kalóriája, s ezt képtelen vagyok kontrol alá helyezni. Ez a szenvedély ugyanis, ha már egyszer lángra lobbant, magától ég. Ha kitörlöm az egyik helyen, jelentkezik a másikon. Túl extrém képek, túl nagy történések, túl sok dráma, túl sok szereplő, túl sok részlet, túl sok szójáték: szóval esztétikai ízléstelenség, hányták a szemére. Felolvasásait azonban sokan látogatták. 
Újabban a felolvasások után sorsolást vezetett be, az olvasók elküldik neki a kedvenc könyvüket, s minden héten egy nő nyeri a díjat, ami az, hogy Abuttal vacsorázhat egy luxus-étteremben. Míg én a beküldött könyveket olvasom, s Abut szövegszerkesztő programját javítom, ő a díjnyertessel szórakozik. Ténylegesen naponta legalább húsz könyvküldeményünk érkezett. A könyvespolcom megtelt. Persze véletlenszerű a gyűjtemény. Sőt, úgy érzem, pont a legfontosabb könyvek hiányoznak. A mennyiség azonban a statisztikához elegendő, és a kapott könyvek mindegyike magas példányszámban jelent meg. Analizáltam őket, s azt állapítottam meg, hogy az eltérő tartalom ellenére két közös jellemzőjük van: az első, hogy valahol a történetben felmerül a főszereplőnek egy rokona, aki valamilyen kapcsolatban állt a nemzetiszocializmussal, a második pedig, hogy ennek a ténynek a regényben nincsen fontos szerepe. Megemlítik, majd eltűnik valamilyen szenvedélyes történet mögött. A komputerben nem lenne nehéz az egyik képet a másik mögé betenni. De a regényekben ez valahogy másképpen van. És ez felbosszant, mert képtelen vagyok megérteni, mire való ez a bújócska. Miközben ezen a rejtélyen gondolkozom, s egyre több a ránc a homlokomon, Abut a kertben ül egy fotelben, és pezsgőt iszik. Óh, tényleg, ma van a születésnapja. Ma egy éve lett kész a teste, és kilenc hónappal azelőtt vettem hozzá Prágában az első csavart. 
Ezzel a termékkel, mint látod, máig sem készültem el. De nemsokára meglátogatlak Abuttal együtt. Feltétlenül látnod kell. Bár még nem sikeres, viszont igen vonzó. Biztosan tetszeni fog neked. Talán nem is kéne tovább írnia, inkább ismerkedjen meg egy gazdag nővel, mint te. Végül is kétszáz éve te is csak egy automata voltál, ma meg olyan híres vagy, hogy anélkül, hogy valaha egyetlen könyvet írtál volna, bekerültél az irodalomtörténetbe.
 Üdvözöl legjobb barátnőd.
 

      HAJÓS GABRIELLA FORDÍTÁSA

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu