Mi az, ami számodra szent? A bőr.
Válaszolom, magam számára is meglepő módon habozás nélkül, miközben tovább válogatom a ruhákat a mosógép előtt. Most aztán találgathatom, hogy mit is jelent ez a furcsa válasz. Egy pillanatig tanácstalanul állok, a kezemben tartott gyerekingeket bámulom felidézve a szerelmet, amelyet az elmúlt éjszaka éltem át. Feltépni a sebeket azért, hogy azáltal gyógyuljanak, erre a szerelem képes. A test emlékezetébe magát beásó lelki sebeket, amikre a szerelmes, mikor valóságosan megérinti ezt a testet, szintén rátapint. Új tapasztalat gyöngédséget, odaadást kapni és épp emiatt engedni, hogy megtörténjen. Azért önmagunkból kilépve eljutni önmagunkhoz, mert van a másik, aki az elismeréséről biztosít, mondván: Én látlak téged. Elismerem, hogy független lény vagy és szeretlek: mindez megváltoztatja a testbe íródott tapasztalatokat. Mondhatjuk úgy is, hogy a szinapszisok csatolása megváltozik. Azt, amit bensőnknek nevezünk ugyanakkor a testünk is, átíródik. Én ezt gyógyulásként élem meg. Olyankor boldog és könnyed vagyok. Kapcsolatba kerülök bensőmmel, amelyet sértetlennek érzek, mondhatom úgy is, épnek, szeretnivalónak, szeretetre képesnek és beteljesültnek. Ekkor is a testemlékezetből idézek fel egy sejtést, egy öntudatlan emléket, talán az anya és a csecsemő között létrejövő első érintések, érzések tapasztalatát.  Érintkezésbe kerülni azzal a felfoghatatlannal, ami a születéssel kezdődik, ezt én is megélhettem gyermekem, gyermekeim születésekor. Ez olyan valami, ami talán megközelíti azt, amit szentségesnek nevezünk. A német nyelvben (Vajon a nyelv is bőr-érzék-test?) a "heilen" (gyógyítani) a "heilmachen" (megjavítani) a "heilig” (szent) ugyanarra a tőre vezethetők vissza, a franciában a szentek "les saints" és az egészség "la sante" állnak közel egymáshoz. Ha az angolban képzettársítással a szent  "holy" szóból következtetünk arra, ami épp, egész: "whole", akkor a "w" mássalhangzón túllépve eljutunk a "hole" szóig, ami lyukat jelent. Először somolygok, majd bosszankodom, hogy miképp lehet a kifinomult, a sokfajta zenei hullámzásra képes érzékelőfalakból felépülő női nemi szervet ilyen durva módon elnevezni. Imádlak, mondja ezzel szemben a szerető, mikor megpillantja vagy megérinti szerelmének e testnyílását.
Az alkoholista is keres valaki megszólíthatót, egy angyalt, istent, valamit, ami abszolút és sértetlen, valamit, amiről egy sejtése, egy emléke van. "Sucht" (függőség, kedélybetegség) és "Suche" (keresés), e két szó szintén ebbe az összefüggéskörbe tartozik. A szentek tanúságot tesznek az istenivel való találkozásukról, ez az, ami őket szentté teszi. Sértetlenné, éppé, mindazon túl, ami erkölcsi tisztaságnak vélt. Változtatnak életükön, néhányan ettől kezdve képesek gyógyítani, lelket és testet, megérintve a testet, amely érintés a léleknek szól. "Testem minden fokát más fájdalom lakja, várva a szentté avatást"(ford.: K.O.) írja az osztrák költőnő, Christine Lavant, aki egy elzárt hegyi faluban élve a magány egzisztenciális tapasztalatáról ír. Istentől, a nagy "Te"-től elhagyatva, továbbra is öt szólítja meg, mivel érzékei ezt sugallják, mint a magányból egyedül kivezető utat. Kövek, növények, állatok. Példa arra, hogy az érzékiségében határtalanul magányos ember e magány fájdalmán keresztül, miképp tapasztal meg valami teljességet. Egy irányultság, amely a háború utáni közép-európai egzisztencializmusra jellemző módon a szekuralizált isteni lényeg kiindulási pontját a "semmiben" látja. Talán meg kellene próbálni egyszer az ellenkező irányból érkezni. Az érintések bőségéből kiindulni. Ezt az úgynevezett bőség egzisztencializmusát szeretném én aktivizálni a vallás avagy a vallásosság reakciós visszahozatalával szemben. 
Az élethez való visszacsatolás nálam is a bőrön keresztül történik. Az ember legnagyobb szerve, itt a legmélyebb lelki élmények valami megmagyarázhatatlan módon testi valót kapnak. Ebben a rejtélyben nyilvánul meg számomra talán a legvilágosabban, hogy mit is értsek azon: szentség. Számomra szép gondolat az út, ahogy a magányból elvezet a másikhoz, együtt a másikkal. Következésképp a szentség az nem a "mindentől különböző" hanem a " másik hasonló" tapasztalata lehetne. A szentség tapasztalatánál vallásos összefüggésben nyilvánvalóan mindig arról is szó van, hogy ne maradjunk egyedül ezzel a tapasztalattal. Tegyünk tanúságot róla, osszuk meg másokkal, tegyük a társadalmi élet részévé, hogy ott hatni tudjon. Működjön a részvét, a könyörület, a szánalom, ugyanakkor a harag is, ahogy az abból ébredő akarat a változtatásra. Ebben az értelemben a beteljesült szerelem koncepcióját, az egzisztencializmusát, túl a sajátos kulturális vagy vallásos megkötöttségeken, mint egy politikai koncepciót kellene végiggondolni. Ez az elképzelés kapcsolódik a világvallások nagy szentjeihez, mindegy, hogy milyen néven léteznek, Buddha, vagy Szent Ferenc, ők mindig szociálisan gondolkodtak. Érdekes módon, mindannyian csodálatos érzéki tapasztalaton mentek át, mielőtt szentté váltak volna. Egy lelki meghatározottságú érzékiség, egy érzékies lelkiség, ez a hatalmas rejtély, amely a legnagyobb fájdalomtól a tökéletes sértetlenségig mindent ki tud fejezni, ez az, ami minden embernél a születés és halál közti végességben közös. Talán ebben az értelemben gondolom, hogy nekem szentség a bőr.
 

      KALÁSZ ORSOLYA FORDÍTÁSA

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu