Zoë Strachan
Aki kíváncsi, hamar megöregszik
Agnes gondban volt. Későn indult haza, ahhoz legalábbis későn, hogy
otthon még vacsorázzon, ahhoz viszont túl korán, hogy máris lefeküdjön.
Alkonyodott; minden szürke volt és átmeneti. A busz csendes utcákon zötyögött
vele, a boltok már bezártak, csak néhány túlórázó baktatott hazafelé a
munkából. A bárok persze nyitva voltak még, portáikon kigombolt ingnyakú
férfiak szállingóztak kifelé, az elegáns öltöny csak kiemelte részegségüket.
Agnes is be volt csípve attól a néhány pohár italtól, amit a lányokkal
megivott. Rég fordult elő ilyesmi vele. Amíg a férje élt, nem nagyon jártak
sehová, főleg nem kocsmába, legfeljebb a barátaikhoz mentek el hébe-hóba
ebédelni vagy kávézgatni. Nem voltak nagy bulizók, az utolsó években meg
aztán pláne nem. Azóta, hogy Donald meghalt, Agnes néha engedett a kísértésnek,
és a boltban a kosarába pottyantott egy-egy kisüveg bort vagy gintonikot,
a lelkiismerete azonban rögtön ágálni kezdett a zugivás bűne ellen, méghozzá
az anyja hangján. A bácsikája, Jack, Vina apja, iszákos volt. Az állását
nem vesztette el, jól is keresett, mégis ivott. Agnes anyja csak megértőn
bólogatott, ha Maureen néni azt mondta, Jack Fáradt. Vagy Jacknek Egy Kicsikét
Rossz a Kedve. Ilyesmi általában akkor fordult elő, ha Jack Sokáig Dolgozott,
vagy Elment, hogy Szívjon egy Kis Friss Levegőt.
Ma este, a három és feledik pohár után Agnes érezte, hogy hamarosan
megered a nyelve. Túl sokat beszél majd és túl személyes dolgokról. Már
ott tartott, hogy megadja magát a kényszernek, ezért inkább gyorsan elindult
haza. Ha ivott, mindig rátört a locsoghatnék, és nincs borzasztóbb a részeg
nőnél, mint ahogy azt Donaldtól annak idején számos alkalommal hallotta.
Legföljebb a részeg férfi, feleselt ilyenkor, de csak halkan. Ha még tehette
volna, most jól megmondta volna a magáét annak az álszent baromnak.
Hirtelen rátört a félelem, hogy a kolléganői valójában nem is
kedvelik, csak udvariasságból rángatták el magukkal kocsmázni. Talán túlságosan
szigorú velük a munkában. De hát szükség van egy kis fegyelemre; ahol nem
tisztelik a főnököt, ott nem lehet dolgozni. Így vagy úgy, egészen biztos,
hogy meg akartak már szabadulni tőle, hogy végre belevethessék magukat
az éjszakába. Hogy bulizhassanak reggelig, valami szórakozóhelyen, aminek
a plakátjával tele vannak a hirdetőoszlopok meg a bezárt boltok kirakatai.
Ahol afrofrizurás lányok rohangálnak, forrónadrágban, bikiniben vagy éppen
magániskolai növendéknek öltözve. Ahol a DJ-k house-zenét meg funky-zenét
játszanak, de hogy az mit jelent, a jóisten se tudja. Holnap reggel aztán
fáj majd a fejük. De annyi baj legyen. Fiatalok még. Szabadok, mint a madár.
Miközben erőt gyűjtött, hogy felálljon jelezni, Agnes rádöbbent, hogy már
nem is emlékszik, mikor mulatott utoljára.
Amint hazaért, kibújt a bulizós ruhájából, már ha a turkálóból
újított póló és kardigán egyáltalán bulizós ruhának nevezhető. Margaret
mindig rátelefonált, ha valami szép darab érkezett a méretében. Belenézett
a tükörbe. A halványlila egész jól megy az aranyhoz, gondolta, aztán lehámozta
magáról a pólót. Csak állt a tükör előtt, melltartóban és bugyiban (testszínű,
mindenhez fel lehet venni), és azon tűnődött, hová szaladt az idő. Megpróbált
keresztüllátni ráncos, öregedő bőrén, és megtalálni mögötte a kislányt,
aki annak idején volt.
MacIntyre-ék végre beköltöztek az új házba; Vina majd’ kiugrik a bőréből
boldogságában. Ikerház, saját szoba is jut neki, innen már csak fölfelé
lehet bukni. Ennek örömére ki is adta Mack útját. Nincs több helytelenkedés.
Nézzétek ezt a vonalvezetést, mutogatja Maureen a beépített konyhabútort
nővérének és unokahúgának. És mindenkinek saját fürdőszoba jut! Jack, a
sok lógás ellenére, megkapta a beígért előléptetést és fizetésemelést.
Most – micsoda modern gondolat! – koktélpartit ad azok tiszteletére, akiknek
a szerencséjét köszönheti. Ők pedig elsősorban a Fiúk a Páholyból, úgyhogy
Maureen az egész napot készülődéssel tölti, aztán láthatatlanná válik,
de előbb még a vendégek színe elé ráncigálja Vinát, csak azután engedi
el a diszkóba.
Maureen bizalmatlan a zárt körű férfiklubok – a Kocsma, a Futball,
a Szabadkőműves Páholy ? iránt, de jótékony hatásukat kénytelen elismerni.
E jótékony hatás példának okáért az új szőrmebundában ölt testet, amit
télen visel, meg a csillogó linóleumpadlóban, amin lépked, meg a pástétomban,
amit a fogadásra összerittyentett. Persze, jobban örülne, ha Willy talpraesettebb
volna, ha nem kéne folyton a hóna alá nyúlni, de hát megérdemli a gyerek,
hogy a lehető legjobb esélyekkel induljon az életben, nemdebár? Szóba jött,
hogy esetleg az Allan Glen’s-be kellene beíratni, és bár az önköltséges
képzést nem bírná a család büdzséje, vannak ismerősök, akik szólhatnának
egy-két szót az érdekükben. Jack, végül is, huszonhárom éve húzza az igát,
és tizenhét éve szabadkőműves. Bizony-bizony, Maureen nem felejtette el,
honnan jött, és bármit megtenne annak érdekében, hogy a fiának meg a lányának
ne kelljen a nulláról indulnia.
Agnes tisztán emlékezett az első kardigánra, amit az anyjától kapott.
Pulóver is tartozott hozzá. Egyszerű, fekete darab volt, puha, kevertszálú
gyapjú és moher. Amikor megkapta, nem győzte simogatni, belefúrta az arcát,
és arra gondolt, messziről nézve akár kasmírnak is tűnhet. Az ajándék két
hétig lógott a szekrényben érintetlenül, várva a megfelelő alkalmat. Aztán
egyszer csak, minden különösebb ok nélkül (Agnesnek legalább is úgy tűnt)
az anyja rászólt, hogy vegyen föl valami rendes ruhát a tarkabarka nyári
hacuka helyett. A kardigán és a szürke iskolai rakott szoknya épp megfelel.
Agnes már szaladt is öltözködni, boldogan, gyanútlanul illegette
magát a tükör előtt. Amikor szépen felöltözve kiment a szüleihez, az anyja
csak akkor közölte vele, hogy Vina meghalt.
Délután, a vendégségben Maureenéknál majd megpukkadt mérgében,
mert kiküldték a konyhába a gyerekekhez. Tizenöt éves, az ég szerelmére,
még ha nem látszik is annyinak. Elég nagy ahhoz, hogy a felnőtteknek ne
kelljen titkolózniuk előtte. Duzzogott, míg vödörszám főzte a teát (mert
a gyászhoz jól megy a tea), emésztette a kíváncsiság, míg a damasztszalvétákat
rendezgette, ette a méreg, míg a süteményeket meg a szendvicseket pakolta
a porcelántálakra. (Maureen néni egy falatot sem evett, de a vendégei nem
kérették magukat, az ő étvágyukat szerencsére nem vette el feldúlt lelkiállapotuk.)
Agnes, aki a kiürítendő hamutartókkal ide-oda ingázott a szoba és a konyha
között, csak néhány beszélgetésfoszlányt tudott elkapni. Annyi azonban
ezekből is kiderült, hogy szó sincs balesetről vagy betegségről, Vina nem
pottyant villamos alá, és nem is az agyhártyagyulladás végzett vele. Az
anyja észrevette, hogy hallgatózik, és rászólt:
Hogy jár az, aki kíváncsi?
Bocsánat, mondta Agnes, és már indult is kifelé, Maureen azonban,
aki addig maga elé meredve, némán reszketett a székében, hirtelen felpattant,
odaszaladt hozzá, magához szorította, közben pedig azt mondogatta, vigyázzon
magára, ne csámborogjon el otthonról éjszaka, nehogy aztán úgy végezze,
mint az ő kicsi lánya. Végül Frances lépett közbe. Gyengéden lefejtette
a lányáról Maureen karjait, a megszabadított Agnes pedig döbbenten hátrált,
egészen addig, míg azon nem kapta magát, hogy valaki egy karosszéket tolt
a feneke alá. Frances és egy másik nő két oldalról belekarolt Maureenba,
és elindultak vele a hálószobája felé.
Csak egy kis pihenés kell neki, semmi több.
Maureen megtorpant, Agnes anyjához fordult, és rekedten, a kelleténél
hangosabban, azt mondta:
Csak az én kicsi lányom kell nekem, semmi más.
A három nő kiment a szobából, de Agnes még hallotta, hogy Maureen,
most már halkabban, hozzáteszi:
Miért kellett megölnie? Megkapta, amit akart tőle. Elég lett
volna, ha egyszerűen csak elhagyja.
Agnesnek eszébe jutott Vina rengeteg ékszere, és egy mulatságos
kép tolakodott a fejébe: Vina, tetőtől-talpig gyémántban, tömött bukszájából
hullanak a bankjegyek. Amint sikerült a hálószobába paterolni Maureent,
a vendégek farkasétvággyal vetették magukat a szendvicsekre. Agnes újabb
adag teát hozott, és amikor a szobába ért vele, hallotta, hogy a felnőttek
arról beszélgetnek, Vinával valaki közösült, pedig épp megvolt neki. Az
elhangzott szavak jelentésével nem volt teljesen tisztában, ahhoz viszont
eleget tudott, méghozzá elsősorban Vinától, hogy a maga gyerekes módján
összerakja a történteket. Másvalamit is hallott, amiről már az iskolában
a játszótéren is szó esett, azzal a különbséggel, hogy akit ott mumusnak
hívtak, azt most rohadt disznóként emlegették, és a rohadt disznóról kiderült,
hogy tényleg létezik.
Amint a beszélgetés egy pillanatra megakadt – de Agnes itt elbizonytalanodott,
talán csal az emlékezete, gondolta, az lehetetlen, hogy ugyanaznap történt
volna a dolog, mint amikor megkapták a hírt… az emberek persze irigykedtek,
az új házra meg a linóleumpadlóra meg a bőrgarnitúrára meg a beépített
gáztűzhelyre, de azért csak nem voltak szívtelenek ?, az egyik nő, akit
Agnes nem ismert, így szólt:
Azért ne feledjük, hogy a kislány rendesen futott a férfiak után.
A csönd egyre hosszabbra nyúlt; a vendégek pisszenés nélkül várták
a folytatást. Agnes anyja idegesen tekintgetett az ajtó felé, mintha azt
igyekezne fölmérni, vajon az altató tényleg kiütötte-e Maureent, ahogy
a doktor ígérte. Végül, kissé vonakodva, megkérdezte:
Ezek szerint volt fiúja?
A szemközti szomszédasszony előre dőlt,
A rendőrség is éppen ezt akarja tudni.
Elhallgatott egy pillanatra, akárcsak az előbb Agnes anyja, mintha
nem tudná eldönteni, ildomos-e folytatnia. Aztán észrevett egy rúzsfoltot
a teáscsészéje szélén, finnyásan letörölgette, és folytatta:
No hát, tudnék én nekik mesélni egyet s mást.
Frances a lányához fordult, és rászólt,
Agnes, eredj vissza konyhába, nézd meg, jól viselkednek-e a kicsik.
Agnes persze hallgatózott a konyhából, de kevés eredménnyel.
A szomszédasszony valami olyasmiről beszélt, hogy Vina mindenféle lehetetlen
időpontokban vitette magát haza, de aztán, amikor arra tért rá, hogy miket
művelt az a kislány hátsó ülésen, halkabbra fogta a hangját. Agnes nagyon
is el tudta képzelni, miről beszél; kezdte megérteni, mire célozgatott
folyton Vina. Nehéz dolga van, mesélte. Olyan messze lakik azoktól a helyektől,
ahová táncolni jár, hogy mindig meg kell dolgoznia a hazafuvarért. Csak
azok hajlandók fölvenni, akiknek nagyon tetszik, következésképp ritkán
érik be egy-egy puszival vagy öleléssel, amikor hazaérnek vele. Gondolom,
érted, tette hozzá rendszerint Vina. Agnes ilyenkor bólintott, mint ahogy
általában, ha Vina megkérdezte, ért-e valamit, aztán később, amikor egyedül
maradt, felidézte magában unokanővére szavait, és megpróbálta kitalálni,
mit is jelenthetnek pontosan.
Aznap este, lefekvés után, Agnes azon töprengett, milyen messzire
mehetett Vina, és mi köze az egésznek ahhoz, hogy meggyilkolták. Azt például
nem egészen értette, miért fontos, hogy épp megvolt neki, de kétkedés nélkül
elfogadta, hogy fontos. Őneki például még meg sem jött. Egyszer összegyűjtötte
a bátorságát, és megkérdezte róla az anyját, de azt a választ kapta, ne
aggódjon, minél később, annál jobb. Nem véletlenül nevezik istencsapásának.
Agnes azonban ettől nem vigasztalódott meg. Az iskolában a lányok két klikkre
szakadtak szét, az egyikbe azok tartoztak, akiknek már megjött, a másikba
pedig azok, akiknek még nem. Az öltözőben a tornaóra előtt a Már csoport
tagjai összehasonlítgatták fehérneműjüket, nem is titkolva mélységes megvetésüket
deszkamellű, fehér pamuttrikós társaik iránt. Az is előfordult, hogy hasgörcsre
hivatkozva felmenttették magukat egyes tornagyakorlatok alól (de erre csak
Miss Thomsonnál volt lehetőség, Mrs. Johnstone ki nem állhatta a lógósokat).
Sportmelltartót hordtak és cigarettáztak, és Agnes sokat töprengett azon,
hogy a dohányzásnak van-e valami köze a kebeltérfogathoz; el is határozta,
hogy amint állása lesz, rászokik a cigire. Remélhetőleg nem lesz még túl
késő, hogy megnőjön a melle.
Az öltöző fapadján ülve, amit fényesre koptatott a lelkes és
kevésbé lelkes generációk feneke, Agnes hallgatta a Márok puhatolózó társalgását
arról, hogy melyikük próbálta már. Amikor rájött, mi lehet a kérdés titokzatos
tárgya, hegyezni kezdte a fülét. Biztos volt benne, hogy Ina May már próbálta,
hiszen nőiességtől duzzadó alakját szemlátomást komoly nehézségek árán
tudta csak belegyömöszölni iskolai egyenruhájába, a barátja, Bobby, pedig
már húsz éves is elmúlt. Agnes most is emlékezett rá, milyen izgatott volt
a barátnője, Marion, amikor évekkel később a fülébe suttogta a pletykát:
Bobby meg szokta ujjazni Ina Mayt, utána pedig lenyalogatja az ujját.
Különös, gondolta, hogy az ilyesfajta apróságokat sosem felejti
el az ember, még akkor sem, ha már réges-rég nincs senki, aki megbotránkozna
rajtuk. Még Agnes anyja is haladt a korral. Hetvenvalahány éves korában,
lévén megszállott keresztrejtvényfejtő, egyszer egy ismeretlen szót talált
a szótárban, és döbbenetes felfedezéséről Agnesnek is beszámolt. Nem fogod
elhinni, újságolta, mit ki nem találnak mostanában. És megnevezett egy
c-betűvel kezdődő, rafinált csengésű latin szót.
A szó által jelzett cselekvés mindenesetre ismeretlen volt Donald
előtt, és Agnes sohasem merte megkérni, hogy próbálkozzon meg vele, mert
úgy érezte, ezzel az erővel akár arra is megkérhetné, csapjon fel mélytengeri
búvárnak, ő, aki soha egy hosszat sem volt képes leúszni az uszodában.
Annyit nagy nehezen elért nála, hogy néha hozzányúljon szeretkezés előtt,
ugyanazzal az alapossággal és szigorral, mint amellyel a villanyszerelést
és más azon férfimunkákat végezte, amiket Agnes most kénytelen volt megtanulni.
A művelet után Donald rendszerint beletörölte a kezét a lepedőbe, és Agnesnek
hosszú időbe tellett leszokni róla, hogy megsértődjön. Bárcsak hasonló
visszafogottságot tanúsított volna Donald az élet más területein is.
Agnes azon a napon találkozott először a halállal, amelyen a
fekete kardigánt viselte. Jóval később fogta csak fel, hogy az unokanővére
nem tér vissza többé, azt pedig még később értette meg, hogy Vina nem csak
úgy fogta magát, és lelépett vagy eltűnt. A mumus vitte el.
ELEKES DÓRA FORDÍTÁSA
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|