Daniela Hodrová szerint a város háromféleképpen jelenhet meg az irodalomban.
A városokról szóló ismeretterjesztő irodalomban (bédekkerek) elsősorban
objektumként, a költői és szépprózai művekben pedig vagy miliőként vagy
személyként. (Místa s tajemstvím. Praha, KLP 1994, 94.)
Az általam elemzendő regények szempontjából a cseh szerző (irodalomtörténész,
teoretikus és prózaíró) könyvének azon fejezete érdemel figyelmet, mely
Prága város irodalmi stilizációjának történetével foglalkozik. Hodrová
a cseh irodalomnak egy teljes évszázadát tekinti át (a 19. század derekától
az 1960-as évekig) ebből a szempontból. Elsősorban az antropomorfizálás,
a megszemélyesítés módjainak alakulástörténetére összpontosít, s ezeket
a jelenségeket a cseh regény műfajtörténeti kontextusába helyezve vizsgálja.
Rámutat arra, hogy miként is kezdik a századforduló írói Prágát - szemben
a korábbi hazafias ábrázolásokkal - különböző tulajdonságokkal bíró női
lényként megjeleníteni: a város hol istennőként, királynőként, hol tartózkodó,
hideg dámaként vagy titokzatos szfinxként, hol pedig hálátlan szeretőként
jelenik meg a korszak regényeiben (pl. A. Sova: VÝpravy chudÝch, 1903).
A két világháború között újabb változás következik be. Prága démonizálódik,
J. Karásek ze Lvovic (Román Manfreda Macmillena, 1907), F. X. ©alda (Loutky
i dělníci boľí, 1920) és mások műveiben is hasonmásként, szörnyként vagy
medúzaként figurál. Ezzel együtt férfi attribútumokra tesz szert, miáltal
olyan, maszkulin módon értelmezett "dezilluzív és skizofrén" városokkal
említhető egy sorban, mint Párizs és Pétervár. (97.) A várost ebben az
időszakban előszeretettel ábrázolják úgy, mint egy labirintust. Ez azonban
korántsem véletlen, az ábrázolásnak ez a módja ugyanis Prága térbeli elrendezésével
is magyarázható, hisz olyan városról van szó, "amely megőrizte középkori
alaprajzának szabad, nem geometrikus kompozícióját. A régi [város]részekre
az individuális terek, terecskék, zugok, girbe-gurba utcácskák, átjárók
sokasága jellemző. Ez az alaprajz jóval dinamikusabb, mint a reneszánsz
és a klasszicista városok, valamint a perifériák és a lakótelepek
szimmetrikus alaprajza... Prága adottságai ideális megfelelői a város mint
labirintus eszméjének." (102.)
Mindhárom könyv, melyet az irodalmi Prága szempontjából kívánok elemezni,
a kilencvenes években jelent meg, abban a periódusban tehát, amellyel már
Hodrová - teoretikusként legalábbis - nem foglalkozott, szépíróként azonban
annál inkább. 1991-ben jelent meg ugyanis regénytrilógiájának első része,
a Két szín alatt (majd rövid egymásutánban a két másik rész is), s ugyanekkor
látott napvilágot Michal Ajvaznak Az öreg varánusz visszatér című prózakötete
is. Mindkettő nemcsak Prágában játszódik, hanem Prága regénye, illetve
novellisztikus megalkotása is egyben. Ugyanez mondható el Miloą Urban Héttemplom
című regényéről is, mely a gothic novel műfaját játékba hozva kezdeményez
párbeszédet a város irodalmi mítoszának hagyományával. A továbbiakban tehát
ezt a három művet vizsgálom, mégpedig kizárólag a városi cselekménytér
szemiotikája szempontjából. Arra próbálok majd rámutatni, hogy mindhárom
alkotó művében Prága titokzatos labirintussszerű városként jelenik meg,
s hogy a terek és az idővel kapcsolatos élmények egy sajátos tudatállapottal
hozhatók összefüggésbe. A műveket saját fordításomban idézem.
(A hely titka - titokhelyek) (A labirintus-város)
Daniela Hodrová trilógiájának, A kínok városának (Két szín alatt,1991;
Bábok, 1991; Théta, 1992) fő cselekménytere Prága, annak néhány felismerhető
és nevesített utcája, tere, épülete. Jellemző, hogy a szerző általában
mellőzi a város emblematikusnak, kultikusnak számító, az irodalmi tradíció
által is terhelt helyszíneit, s helyette periférikus, profánabb, "prózaibb"
terekkel operál. Kiemelt szerepe van egy bérháznak, mely egy temetőre (OląanskÝ
hřbitov) néz; a Két szín alatt történéseinek dinamikáját e két hely közötti
(tér- és időbeli) ingázás adja meg. A Bábok esetében a vertikális tájékozódás,
az alászállás, a föld alatti terek dominálnak, ezért is van különös jelentősége
azoknak a bejáratoknak, kapuknak, nyílásoknak, amelyek a világok, a téridők
közötti küszöböt szimbolizálják. Itt ereszkednek le a hősök, hogy szembesüljenek
múltjukkal és jövőjükkel. E profán beavatódások ismerettel szolgálnak ugyan,
a változtatás lehetőségét azonban megvonják a jelöltektől. A Thétából kiderül,
hogy ama bizonyos bérház az az épület, ahol a szerző gyerekkorát töltötte.
A sötét, homályos zugokkal teli, hatalmasnak tetsző szörny-architektúra
pecsétes falain a múlt és a jövő mintázatai torlódtak egymásra, a ház lengőajtaja,
és különösen a két ház övezte, fenti (ég) és lenti (csatorna, föld alatti
folyosók) irányban egyaránt nyitott belső udvara számít olyan titok-helynek,
ahol a szerző és némely szereplőjének gyermekkora gyűrődött-sodródott össze:
"Tizenhárom éves koromig éltünk abban a házban. Gyakran tűnik úgy a számomra,
mintha visszatérnék oda... Ez az én rituális utam, ezért csak nagyon ritkán
teszem meg. Minden alkalommal, amikor a valóságban, álmomban vagy a regényben
áthaladok rajta, a hely titkához, létem értelméhez kerülök közelebb." (475)
Nem mindegy azonban, olvashatjuk, hogy e titok-helyeket milyen módon is
közelítjük meg. Némely helyekhez körözve kell közelítenünk, fokozatosan
kerítve be őket, másokon keresztül-kasul kell átvágnunk, míg vannak aztán
olyan helyek is, melyek csak vertikális irányú mozgásunkat követően (megmászás,
alászállás) fedik fel titkukat. A tér és az idő "lepleinek" lehullását,
azaz bizonyos helyek elváltozását nem mindenki tapasztalhatja meg, csak
az, akinek az életsorsa valamilyen módon összefonódott a hely történelmével,
a helyen történt eseményekkel, az ott megfordult személyek, tárgyak történetével.
A titok-helyeken ugyanis a múlt tovább zajlik, folytonosan történik, konok
ismétlődésben hosszabbítva meg önmaga tartamát. A múltak gyakran zárt terekben
(szobák, lépcsőházak, szekrények) vegetálnak, mígnem a megfelelő alászállással-bekerítéssel-átszeléssel
fel nem tárulnak, meg nem nyílnak a szereplők előtt: "A múlt itt tulajdonképpen
megrekedt, a jelenhez csupán hátulról közeledik, észrevétlen léptekkel,
szinte áll egy helyben."(153.) A titok-helyek többsége, a jó és a rossz,
a kiválasztottak és a kárhozottak helyei közt húzódó kétértelmű, átmeneti
sávban található, az egyértelmű, jól körülhatárolható helyek csak kivételes
és ideiglenes szigetek, melyek előbb vagy utóbb ugyancsak átalakuláson
mennek majd keresztül. Hodrová regényének hősei bizonytalan, tétovázó hősök;
a labirintus-városban való bolyongásuk és keringésük ennek a személyiségtapasztalatnak
térbeli kivetüléseként is felfogható. A kínok városa szerzőjének tehát
sikerült működő hellyé, a szereplők én-tudatát alakító tájékká (Thomka
Beáta kifejezései) változtatni Prága irodalmi topográfiáját.
(A bizarr átváltozások városa)
Michal Ajvaz történeteinek (Az öreg varánusz visszatér) élményszerűségét
a valós, gyakran topográfiailag is beazonosítható cselekménytér és az események
fantasztikussága, bizarrsága közti feszültség adja. Rövidprózáinak leggyakoribb
helyszíne szintén a történelmi emlékektől terhes, rejtélyes épületekkel,
kurta beugrókkal, titkos zugokkal teli Prága, ez az útvesztő-város, a bizarr
átváltozások, a csodaszámba menő találkozások és a leplezés, az álcázás
helye; izgalmakkal, váratlan fordulatokkal teli cselekménytér.
Ajvaz - akárcsak Hodrová - Prágája igazolni látszik Gustav Meyrinknek
a Láthatatlan Prága című elbeszélésében olvasható "mitologizáló" etimológiai
okfejtését, mely szerint a város neve a práh (küszöb) tőre vezethető vissza
(Neviditelná Praha. Praha, Argo 1993, 93. ). Ez az átmenetiség, az átjárás
és a beavatás attribútumait rendeli a helyhez, s Ajvaz rövidprózáiban pont
egy ilyen várost látunk: a létezés különböző szféráit elválasztó falak,
misztikus erővonalak talákozási pontjain álló házak, rejtett, párhuzamos
világokra nyíló ajtók; repedések, rések, áthajlások, sarkok, odúk, előszobák,
titkos folyosók - a köztes lét terei. Olyan helyek, melyek titka csak azok
előtt nyílik meg, akiknek van bátorságuk szembenézni e más(ik) világgal,
akik vállalni merik a racionalitás látszat-rendjének ideiglenes felfüggesztését
vagy akár felbomlását, és számot vetnek az alternatív, lehetséges - földi
törvényeink szabta határokon túli - világok létezésével: "A város terében
számos rejtett szakadék, hegy található, melyek csak éjszaka tűnnek elő,
külvárosi házak málló homlokzata mögött megbúvó ismeretlen kultuszok szentélyei,
pályaudvarok, ahová fehér márványból készült mozdonyok futnak be: a szerelvényekben
a fáradt éjszakai gyalogosok számára a felejtés langyos vízzel töltött
medencéi találhatók. Utaid egyre gyakrabban vezetnek fehér állatokkal övezett
meredélyek mellett, noha csak bevásárolni indulsz vagy a zálogházba. Ne
kerüld ezeket a helyeket, ne gondolkodj azon, vajon dolgaink, szavaink
és gesztusaink mátrixai-e, vagy a megsemmisülésük helyei, világunk romjai-e.
E helyek mindegyikét laknod kell, csak így érted meg saját utad titkos
irányát" - mondja A kötél című novella elbeszélője.
A természetes élletterüktől távol szakadt állatok (tengeri csikó,
kagyló, komodói varánusz, hatalmas, kövér békák) és a szörnyek váratlan
megjelenése az irracionális erők térhódítását jelzi. Prága Ajvaz szemében
az átváltozások helye is, a groteszk metamorfózisoké, mégpedig a szó eredeti,
(etimológiai) jelentése szerint: olyan események zajlanak itt, ahol az
emberi, az állati és a növényi elemek keveredése valósul meg, hol ténylegesen,
hol csak a nyelv figuratív síkján.
(A régmúlt idealizált Prágája - a kiválasztott terek tartósítják az
időt)
Miloą Urban Héttemplom című gótikus regénye a mai Prágában játszódik,
mely a műben szereplő titkos társaság tagjai szerint egyes hivatalnokok
és építészek ténykedése miatt állandó veszélynek van kitéve: sorra bontják
le történeti épületeit és nevezik át utcáit, a város egyre inkább elveszíti
középkori jellegét. A rombolás nemcsak az architektúrát érinti, az urbánus
tér deformációja, történeti hagyományainak és kulturális alakzatainak megbontása
a hely emlékezetének fokozatos sorvadását vonja maga után. Urban regényében
Prága haldoklik, egy agonizáló városként jelenik meg előttünk. Már a regény
indítása is - egy melankolikus hangulatú őszi tájleíráson keresztül - a
felbomlás, a romlás, a közelgő halál képeit vetíti elénk. Ilyennek látják
a titokzatos Matyás Gmünd vezette társaság tagjai, akik a megszűnőben lévő
középkori gótikus Prága megmentésén fáradoznak; törvényes és törvénytelen
eszközökkel egyaránt. Nem csupán a műemléknek számító építészeti kincsek
megőrzése és renoválása a céljuk, ténylegesen is szeretnék visszaállítani
a középkori viszonyokat.
Ők egy másik Prágában élnek, a régmúlt idealizált Prágájában, nem egy
valódi, hanem egy fantomvárosban. S noha tisztában vannak ténykedésük anakronisztikusságával,
nem adják fel. Azért sem ítélik eleve reménytelennek ezt a küzdelmet, mert
a történelmet nem lineárisan előrehaladó folyamatnak, hanem ciklikus ismétlődések
sorozatának látják. Az idő "konzerválása" a megfelelően kialakított tér
segítségével megvalósítható. Gmünd úgy beszél a városról, mint egy szépséges
hölgyről, aki valaha Babilonnal és Rómával is felvette a versenyt, de manapság
védelemre, gyámolításra szorul: "A mi városunk nőnemű - az egyik fenyegeti,
a másik csodálja, de mindenki udvarol neki, mindenki meg akarja hódítani,
tisztességes vagy tisztességtelen módon." (308.) Szerintük Prága labirintusszerű
architektúrája is arra szolgál, hogy az itt lakókban és az idelátogatókban
egyaránt tiszteletet és csodálatot ébresszen. A kacskaringós utcák, a szűk
és sötét átjárók, az épületek váratlan kiszögellései arra késztetik az
embereket, hogy lassítsanak és figyelmesebben nézzenek körül, s vegyék
észre Prága kőcsodáit. Ebben a megközelítésben tehát a városi tér alaktana
magatartás- és tudatformáló erővel bír. A labirintus-jelleg azonban nemcsak
a külső (utcák, épületcsoportok), hanem a belső terek (szobák, folyosók,
lépcsőházak) sajátja is.
Gmünd szállodai lakosztálya mintha megismételné, tükrözné a városi
topika sajátosságait: sötét, kanyargó folyosókon, titkos bejáratú szobákon,
levegőtlen kamrákon, középkori rekvizítumokkal díszített helyiségeken és
lépcsőkön kell átverekednie magát a hozzá látogató ©vachnak, a regény -
narrátori funkciót is betöltő - főszereplőjének. A Héttemplom Prágáját
- Hodrová és Ajvaz műveihez hasonlóan - titok-helyek sokasága hálózza be.
Némelyik hely azért válik titkozatossá ©vach számára, mert racionálisan
meg nem magyarázható módon szorongást és félelmet kelt benne. Olykor egy-egy
épület vagy utca nevének van hasonló hatása, máskor pedig a szokatlan perspektíva
teszi titokzatossá, rejtélyessé a város valamely részét. Különös jelentősége
van azonban azoknak a helyeknek, melyek különböző idők tárolóhelyeiként
funkcionálnak.
©vach bizonyos épületek és romok megérintésével válik részesévé elmúlt
korok eseményeinek. Ez a különleges képessége lehetővé teszi a számára,
hogy áttörje az objektív idő korlátait, s tanúja lehessen olyan eseményeknek,
amelyek egyszer már (a történelem folyamán) megtörténtek. A múlt tehát
nem semmisül meg, a kiválasztott terek tartósítják az időt, a történelmet,
s így teszik azt az arra érdemesek számára újra és újra átélhetővé. A térélmény
tehát ebben az esetben misztikus időélmény is; utazás a múltba, a történelmi
múlt jelenné tétele. Azt mondhatjuk, hogy ©vach a médium szerepét tölti
be: a hely rajta keresztül emlékezik. Minden ilyen alkalomkor ugyanis eszméletét
veszíti, s mintha tudatát a város, a hely venné ideiglenesen birtokába.
(Misztikus gyökerekre visszavezethető térfelfogás)
A röviden ismertetett művek poétikai világképének megértéséhez segítségül
hívhatjuk azt a misztikus gyökerekre visszavezethető térfelfogást, melynek
alapja a szereplők és a tér szoros egzisztenciális és végső fokon ontológiai
összetartozása. Hodrová idézett topológiai monográfiájában Stanislav Grof
könyvére hivatkozva tesz különbséget az emberi tudat kétféle állapota,
illetve ennek megfelelően a tér megtapasztalásának kétféle módja közt.
A hilotróp tudat a "mindennapi" élettel, a "normális" észleléssel jár együtt,
amikor is az ember önmagát szilárd, pontosan lehatárolt fizikai egységként,
a külvilágot pedig egymástól izolált materiális objektumok rendszereként
tapasztalja meg. Ebben a világban a newtoni törvények uralkodnak: az idő
lineárisan folyik, a tér háromdimenziós, az események egymásutánjában a
kauzalitás logikája uralkodik. Bizonyos körülmények között azonban az ember
az individuális tudat határait kitágító ún. holotróp tudatállapotba kerül.
Az egyén más emberek, állatok, növények és tárgyak tudatából részesül;
a tér bizonyos helyek folytonosan átrendeződő, dinamikus rendszereként
jelenik meg a számára, ahol az egyes helyek nemcsak egymás mellett, hanem
egymásba csúszva, tolódva, egymásba sodorva (bebábozódva) is léteznek;
az időtapasztalatnak pedig nem az élesen tagoló-elválasztó lineáris képzet
(múlt-jelen-jövő), hanem az idősíkok egymásba fordulásának, egymásba tekeredésének
ciklikus képzete feleltethető meg. E transzperszonális tudatforma lehetővé
teszi, hogy az individuum saját biológiai, pszichológiai, szociális, faji
múltjának bugyraiba szálljon alá. Az ember és a tér közti határok így elmosódnak,
a szubjektum (a szereplő) eggyéolvad a hellyel, azon helyekkel, melyek
megtapasztalása valamilyen egzisztenciális jelentőséggel bír a számára;
mintegy magával-magában "cipeli" ezeknek a helyeknek az emlékét (belső
helyek). A másik oldalról nézve pedig elmondható, hogy valamely hely csak
bizonyos szereplő révén létezik, a titok-helyek (10.) őrzik a hozzájuk
kötődő személyek és események emlékét.
A fentiek mindenekelőtt Hodrová és Urban műveire igazak; Ajvaz történeteiben
nem annyira a helyekbe bebábozódva vegetáló idő tapasztalata jelenik meg,
hanem inkább az egymásba nyíló alternatív világok, a rejtett, mögöttes
képi és textuális médiumok mentén szerveződő epikai tér válik bennük meghatározó
toposszá és kronotoposszá. A történetelbeszélés tempóját a nyelvi és képi
médiumok közti ingázás irama ütemezi, a "valós" és "fiktív" kategóriái
felcserélhetőkké válnak, s így fokozatosan érvényüket is veszítik. Az idő
jelentősége főképp abban van, hogy bizonyos helyek csak a megfelelő időpontban
(pl. éjszaka) nyílnak meg a szereplők előtt, feltárva titkukat.
Bibiográfia
BENYOVSZKY Krisztián
Rácsmustra
Kalligram, 2001
"(Kr)imitációk"
Magyar Lettre Internationale, 44
HODROVÁ, Daniela
"A város aurája - Prága"
Magyar Lettre Internationale, 29
"A káosz poétikája"
Magyar Lettre Internationale, 44
AJVAZ, Michal
Az öreg varánusz visszatérése
JAK-Kijárat, 2004
URBAN, Miloą
Héttemplom
Kalligram, 2004
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu