Shint akkor pillantottam meg először - az arcát láttam meg, ahogy az
a mosdó alumínium-felületén visszatükröződött. Egyenesen a szemébe néztem.
Shin valószínűleg egész idő alatt engem bámult.
Valami furcsa volt a fején.
- Egyéni tervezés, chapeau neuroscientifique.
Shin minden irányba elforgatta a fejét, hogy háromdimenziós képet kaphassak
arról, amit ráépítettek. A "fejfedők" kategóriában ez bizonyára egy prototípus
volt, sárgás színű massza, mely úgy látszott, mintha csontkemény cseppkőként
Shin fejéből nőtt volna ki. Soha nem láttam még ilyesmit.
Ugyanabból az anyagból készült, mint amivel a lyukas fogakat tömik
be, pontosította Shin: fogászati cementből. A sztalagmit tetejéből fehér
cső állt ki, mint valami műanyag palack nyaka.
- Oda csavarnak be egy acélcsövet a kísérlet során. Így érik el, hogy
mozdulatlanul üljek.
Ez túl sok inger volt egyszerre, úgyhogy egy ideig ugrálnom kellett,
hogy lenyugodjak.
Shin sisakjának képe vissza-visszatért gondolataimba, és a sisak egyre
nagyobbá és nehezebbé vált. Úgy tűnt, mintha a saját fejemen érezném, miközben
ugrottam és ugrottam és ugrottam, mígnem észrevettem, hogy a fejem folyton
a plafonhoz verődik.
Olyan kicsire összehúztam magam, amennyire csak tudtam, és leültem
az egyik sarokba.
Azon az éjjelen azt álmodtam, hogy Nikkóban vagyok, de az álom nem
volt kellemes. Ráismertem a fákra és bokrokra, éreztem az általam szedegetett
bogyók mennyei ízét.
De volt valami furcsa minden majmon, amelyikkel találkoztam. Néhányuknak
cseppkő nőtt a fejéből; másoknak hiányzott az egyik lábuk, és egy cementprotézisen
jártak; megint másoknak tehetetlen műkeze volt, mellyel leszedni nem tudták
a bogyókat, csak péppé zúzni. Anya a földön ült, mindkét kezével a hasán
lévő sárga színű, megkeményedett seben dobolva.
- Örvendek. Rendszertani nevem macaca amputata. És az öné?
Apa volt az, aki megkocogtatta a vállamat. Neki már nem volt háta,
csak egy groteszk púp. Fogvacogva reszketni kezdtem a feltartóztathatatlan
hidegtől, mely a testem középpontjából kiindulva szétáradt bennem minden
ujjam és lábujjam legvégéig. A mellkasomra néztem, a hidegség kiindulópontjára,
és azt láttam, hogy a szívem egy sárga kővé vált.
Hirtelen, egy csapásra gyúltak ki a lámpák. A nap kezdete, amennyire
ez lehetséges, még váratlanabb volt, mint amit a tizenharmadik emeleten
megszoktam.
- Tudtál valamennyit aludni? - kérdezte Shin halk, barátságos hangon,
amire már egy perccel tovább sem bírtam dühös lenni.
Csak egy kicsit megijedtem a sisakjától, feleltem. Semmi olyasmi, ami
miatt aggódnia kellene.
- Nagyszerű - örvendezett Shin -, mert nem élném túl, ha a harmadik
szomszédom is süketnéma patológiai esetnek bizonyulna.
Gauss csak morgott.
Gauss talán megérezte, mi vár ránk. A szobánk ajtaja kicsapódott, és
Kawaguchi lépett be. A figyelmeztetés jogos volt. Ez a Kawaguchi hétfő
reggel borzalmasan nézett ki: idegesítette a fülében visszhangzó szívdobbanások
koncertje és a retináján lévő csapok és pálcikák tűzijátéka. Begombolta
a fehér köpenyét, vastag gyapjúkesztyűt húzott, levett az ajtón lévő kampóról
egy kulcsot, megragadott egy botot, és Gauss ketrecéhez lépett. Időközben
belépett Ono.
- Az ellenállás nem segít - suttogta Shin. - Ha kell, erőszakosabban
csinálják, ketten.
Ono elővette a vizsgálószéket Gauss számára, kinyitotta a hátulján
lévő két ajtót, és kézbe fogott egy lapot, mely ugyanabból a plexiüvegből
készült, mint a vizsgálószék. A lap közepén kivágás volt. Tökéletesen illett
az áldozat nyaka köré.
A ketrecemből nem tudtam minden mozdulatot tökéletesen követni.
A látóteremet részben betöltötte Ono háta. Hallottam egy lánc csörrenését,
láttam, ahogy Kawaguchi visszaakasztja a kulcsot. Egy kis időre csend lett,
majd Kawaguchi kiakasztotta a helyéről a Gauss ketrecén lévő két acélrudat.
Óvatosan kinyitotta az ajtót. Az egész szoba zúgni kezdett, ez néhány másodpercig
tartott.
A botot Kawaguchi bizonyára arra használta, hogy megvédje magát Gauss-szal
szemben, és hogy a megfelelő irányba terelje őt. A bot legvégén két praktikus
horog volt. Ezekkel próbált Kawaguchi a Gauss nyakörvén lévő nagy karikába
beleakaszkodni.
Hogy hogyan volt képes a karikát megragadni, nem igazán tudtam elképzelni,
hiszen Gauss könnyedén mozgott a ketrecén belül ide-oda. Egyszerűen megragadhatta
volna a botot, vagy eltolhatta volna magától.
- A ketrec hátsó falát használják - magyarázta később Shin -, az elhúzható,
és akkor a rácsnak tudnak nyomni vele.
Kawaguchinak sikerült a botot Gauss nyakörvéhez rögzíteni, és azzal
őt a vizsgálószékhez irányítani. Gauss még csak nem is ellenkezett. De
kimutatta a szemfogait, miközben a zárólapot a nyaka köré csavarozták.
Kawaguchi levette a kesztyűjét, és kinyitotta a szobánk ajtaját. Ono
visszacsukta a vizsgálószék hátulján lévő ajtókat, bereteszelte őket, és
görgős vizsgálószékében Gausst a laboratórium kísérleti helyiségébe tolta.
Szinte szédültem, amikor megpillantottam a rengeteg gépet, majd becsukódott
az ajtó.
Hatalmasat sóhajtottam. Mindenkivel így megy ez, amikor elviszik a ketrecből?
A biztonság kedvéért megtapogattam a nyakamat. Valójában mit csinálnak
Gauss-szal és azokkal a gépekkel? A fejem zúgott a kérdésektől.
- Nyugodj meg - próbálkozott Shin -, és kicsit kisebb vehemenciával
ugrálj, különben megint a plafonba vered a fejed!
Igaza van. Jobban teszem, ha nyugodtan ülök, és figyelem a hangokat,
melyek alig hallhatóan, de azért hallhatóan, a kísérleti helyiségből a
szobánk vékony falán keresztül elértek éber fülemhez.
Valami fémesnek a csilingelését hallottam, ahogyan valami fémesből
kihúzzák, majd csobogó vizet, amely valami fémesben gyűlik össze, melyet
ismét szinte pontosan ugyanaz a fémes hang követett, mint amikor valami
fémeset húznak ki vagy tesznek be valami fémesbe. Egyértelműen egyfajta
szimmetria volt az egészben, a vízzel a középpontban.
Ezután még kétszer, röviden, vízcsepegést hallottam, a víz hangját,
ahogyan vízbe csobban, mintha erőszakosan meg akarta volna törni a csilingelő
szimmetriát. Disszonáns ikerpár.
- Első próbálkozásnak nem rossz - nevetett Shin. - Próbáld meg, amennyire
csak tudod, ezeket a hangkombinációkat megjegyezni!
Shin ezt a dekódolási módszerét úgy nevezte: A látó fül. Az egésznek
a lényege az volt, hogy össze kell kapcsolni a hangokat azokkal a történésekkel,
melyeket saját szemünkkel érzékelünk, amikor mi vagyunk a kísérleti helyiségben.
Egy hangsorozat és egy, a kísérleti helyiségben zajló eseménysor sikeres
összepárosítása mindig újabb betűt eredményezett az ábécénkben, új elemet
a kódrendszerünkben. Ha sokat gyakoroltunk, és kiterjedt kódrendszert építettünk
fel, a látó füllel a ketrecünkből is tökéletesen meg tudtuk mondani, éppen
mi történik a kísérleti helyiségben.
- Például, amit az imént hallottál, az Ono volt, aki egy alumínium
mosdótálba vizet engedett, és két spriccelésnyi tisztítószert adott hozzá.
Gausst a ketrecéből agymosásra vitték. Hetente egyszer, szokás szerint
hétfőn, megengedték a különben állandóan munkanélküli státusban lévő Gaussnak,
hogy egy ideig a kísérleti helyiségben üldögéljen, és egy tisztító szertartáson
vegyen részt. Ilyenkor ellátták a sisakja pereménél összealvadt vérdarabot,
eltávolították, ahol túlságosan megvastagodott, és lefertőtlenítették egy
narancssárga folyadékkal, mely makacs foltokat hagyott maga után.
- Kész csoda, hogy még él - mondta Shin, aki azt feltételezte, hogy
a Fehér Köpenyek szorgalmasan keresték annak a módját, hogyan tehetnék
pénzzé Gausst. Talán elcserélhetnék egy majomra valamelyik másik részlegről,
egy olyan majomra, akinek a lábai görbék, vagy rohadnak a belei, de az
agya még érintetlen.
A Fehér Köpenyek az egyik operációnál túlságosan elkábították Gausst,
aminek az ilyenkor elkerülhetetlen károsodás lett az eredménye. - Korábban
ő volt mindannyiunk közül a legerősebb. Biztosan ő lett volna a hordavezér,
ha nem kerül be ebbe a laborba.
Shin mesélt a trükkökről, melyeket Gauss még az operáció előtt a Fehér
Köpenyekkel megcsinált. Halottnak tetette magát, amíg ki nem nyitották
a ketrecét, hogy azután abban a pillanatban valakinek fülsiketítő hangerővel
a fülébe kiáltsa: "hu-hú", vagy a száraztáp darabkáival addig takarékoskodott,
míg elegendő össze nem gyűlt ahhoz, hogy éjszaka a ketrecek előtti padlóra
szerteszét szórja, hogy aztán az emberek reggel felbukjanak rajtuk.
A szobánk ajtaja kinyílt. Visszahozták Gausst. Türelmetlenül várt,
amíg Ono kinyitotta a ketrecének az ajtaját, a széke hátulján lévő ajtókat
kinyitotta, és a nyakánál lévő zárólapot eltávolította. Ekkor Gauss a ketrecéhez
rohant. Semmi jel nem mutatott arra, hogy ez a majom az a tekintélyt parancsoló
fickó lett volna, akit Shin az imént leírt.
A vizsgálószék aljából Ono egy plexiüvegből készült edényt húzott ki.
Ez arra szolgált, hogy a vizeletet és az ürüléket felfogja. Ono egy kis
vizet töltött az edénybe, hogy feloldja az ürüléket, és a ketreceink alatt
lévő lefolyóba öntötte a lét. Még annyit tett, hogy egy régi ruhadarabbal
végigtörölte a vizsgálószék belsejét.
- Most én következem - súgta Shin. - Megmutassam neked, mi az ellenállás
csúcsa?
Ono kinyitotta a ketrec ajtaját, de a továbbiakban Shin vette át a
kezdeményezést. Egyenes háttal lépdelt, mint az emberek, szélesebbre tárta
a vizsgálószék ajtaját, bal lábával ellenőrizte, hogy a lábtartó és az
ülőke megfelelő magasságba vannak-e beállítva, és elhelyezkedett, a vizsgálatra
készen, de nem mulasztott el közben rám kacsintani.
Ezt nevezik ellenállásnak?
A kollaborálás előnye az - magyarázta később Shin -, hogy semmilyen
emberi érintést nem kell elszenvedned.
A hétfő további részében az Égi Rend Egyetemének pincéjében ültem, és
a szobánk ajtaját bámultam. Folyamatosan azt vártam, hogy Shint visszahozzák,
de a Fehér Köpenyek, úgy tűnt, valami intenzívebb tevékenységet végeztek,
mint az agymosás.
Az ablakon lévő kis ablakra néztem. Az ablakra, szinte egyáltalán nem
az ablakon át, mert Ono vagy Kawaguchi a külső felét egy fehér papírlappal
fedte le. Azért, hogy távol tartsák az olyan kíváncsi pillantásokat, mint
az enyém? Ha csak egy is közülünk, majmok közül, túl nagy lármát csapott,
a lapot eltávolították, és megjelent két szem, legtöbbször Onóé.
Különben a kis ablakban a papír fehér felületét lehetett látni, néha-néha
egy árnyékkal, valaminek az árnyképével, ami a fénysávba került - röpke
vizuális bizonyítéka, hogy létezik élet a mi szobánkon kívül is.
Máthé Veronika fordítása
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu