Ha nagybátyám életét, viszonyát a
világgal és önmagával, végig nem gondolom
egyszer, öntudatlan gyerekként halok meg. Büntetésem
pedig az lesz, hogy saját lehetőségeimet sem tudom
megváltó módon hasznosítani, és egyre
fojtogatóbb bűntudatomtól sem tudok megszabadulni.
Nincs esélyem a megtisztulásra. A megváltás
csakis a valóság megértése lehet. Ha azon át
tudok bukni, mint a csentecsa a messzeségen1,
akkor még talán újjá is születhetek.
A történet megírásakor nem szabad elveszni
a részletekben! Se belemerülni a családi, baráti
anekdoták, sztorik olcsó sikerébe. Ezt sokan megtették
már. Nem szabad ítélkezni sem. Ezt is megtették
már jó néhányan. Valaki a történetben
se jó, se rossz. Mindig van felmentés a gonosz számára.
A jó pedig tele van hibákkal.
Egymásnak feszülő tények, gondolatok vannak
csupán. Nincs jellemfejlődés. Nincs pszichológiai
folyamat (annál szörnyűbb maszatolást nem létezik
elképzelni!). Állapotok vannak villanófényben,
amelyek bizonyos logikai rend szerint váltják egymást.
Tudományosabban: Az archetipikus kollektív tudattalanban
benne kell legyen a személyes is, meg még a Karinthy-mitológia
is. Csekélység!
El kell jutni hát az elszakadásig, ha élni akarok,
eldobni az illúziók szövevényét önmagamról,
lehántani a családra rakódott látszat burkát.
Ébren álmodni, és álomban szembesülni
az igazsággal. Ha élni akarok, el kell dobnom a kényelmet,
a szemérmet, az érzékenységek öncsalást
leplező gyávaságát, szembe kell fordulnom mindennel,
ami eddig büszkévé és kiválasztottá
tett. Ki kell kötni egy új Araráton, és a Valóság
szirtfokára kitűzni látszatokban mocskolt, megtépázott
és gyáván hordozott zászlómat. (...)
Álmomban, vagy képzeletemben meg kellene mutatni Gabi
bátyámnak a boldogtalanságáról, életképtelenségéről
összegyűjtött feljegyzéseimet. Aztán Gabi
meggyőz mégis arról, hogy ő boldog ember volt.
Boldogsága az, hogy felismerte élete értelmét
és lényegét. Aszerint élte is végig.
Szemben a körülötte boldogtalanul rohanó és
vajúdó világgal, s benne a kétségbeesetten
haldokló élőkkel.
A sikeres apa súlyával birkózó fiú
(Magnóbeszélgetés Cinivel, 1981)
CINI: Tulajdonképpen miről akarsz írni?
ÉN: Noha még nincs meg a végleges váza
a dolognak, de rettenetesen izgat az ős és az utód
problémája. Úgy érzem, valahogy a Karinthy
Gabi és az apja kapcsolatában lehetne megragadni a mi kettőnk
kapcsolatának lényegét is. Ennek az ismétlődését.
A befutott, sikeres apa súlyával birkózó fiú
harcának módozatai ismétlődnek. Mi erről
a véleményed?
CINI: Nem egészen azonos a két dolog, a dolgok sohasem
ismétlődnek pontosan. Mert ahogyan én nem vagyok azonos
apámmal, úgy te sem vagy azonos Gabival. Most ne minőségeket
mérjünk össze, és ne tehetségeket, mert
azok összemérhetetlenek. Túl nagy tehetséghez
kellene mérnünk magunkat.
De apám nem volt egyértelműen sikeres. Nagyon sikeres
ember volt lefelé, tehát a fiai szemszögéből
nézve rendkívül sikeres volt, mert az egész város
ismerte, mindenki tudott róla. Akkor még nem volt televízió,
mégis mindenki köszönt neki az utcán. Mondtam már
neked, hogy a Reviczky utcában laktunk, és az utca elején
volt egy buszmegálló és a végén egy
másik. De ha ő kiment a házunk kapuján, az
utca közepén, megállt neki az autóbusz. Minden
autóbusz megállt neki. Egy gyerek szemszögéből
nagyon sikeresnek tűnt, ha moziba mentünk, rögtön
odajött a főnök és adott szabadjegyet. Kifelé
és lefelé Gabi számára, aki sikertelen ember
volt, apja sikeresnek tűnhetett.
ÉN: Ezt én is átéltem gyerekkoromban, amikor
magaddal vittél az uszodába vagy a színházba.
CINI: Ugyanakkor Gabinak, aki köztünk nőtt fel, látnia
kellett, érettségiig legalábbis, talán kevéssel
utána is -,
ennek a fonákját. Apám nagyon megalázott
ember volt, ez a különbség kettőnk között.
Anyagilag állandóan a
csőd szélén billegtünk. Annál megalázóbb
dolgot, hogy jön a hitelező, csönget, követeli a
pénzét, és apám
siralmasan, szánalmasan magyarázkodik... ez nagyon kiábrándító.
Az is, hogy elsején kikapcsolják a gázt,
a villanyt és csak ötödikén vagy hetedikén
kapcsolják vissza.
Megalázott ember volt apánk a házasságában
is, mert anyám szinte szisztematikusan és tudatosan
alázta meg. Lehetetlen dolgokat vágott a fejéhez.
- Maga impotens ló - mondta.
- Az egy paripa, kérem - válaszolta apám. A kiherélt
ló, az a paripa.
ÉN: A gyerekek előtt?
CINI: A legnagyobb mértékben. Gyerekek és vendégek
előtt. Anyámnak eleme volt a nyilvánosság.
A
nyilvánosság előtt akarta megalázni apámat.
Apám tehát megalázott volt az élet majd'
minden területén. Ebben egészen más vagyok -
talán épp erre való reakcióként -, én
élni sem tudtam, ha nem volt mindig legalább tíz forintom
a bankban. Még a legnehezebb időkben is. Én soha nem
költöttem több pénzt, mint amennyit kerestem. Ő
nagyon sokat keresett. Kellér Bandi a 30-as években apám
jövedelmét ezerötszáz-kétezer pengőre
saccolta, háromszor annyira, mint egy államtitkár
akkori fizetését. Hogy ebből ő hogy tudott
szünet nélkül adósságokba keveredni? Ehhez
kellett az ő tökéletes életidegensége,
vagy életrevalótlansága és anyám hihetetlen
költekezése. A kettő együtt.
Ennyiben nem hasonlítok én apámhoz. Te engem ilyen
helyzetekben nem láthattál, ennyire neglizsében -
alsónadrágban igen -, de úgy nem, hogy egy hitelező
ordít, hogy Karinthy úr, fel fogom pofozni, ilyet te nem
láthattál nálunk.
Elfogadom alapvetően az analógiát. De látnod
kell a különbségeket is. És Gabi sem azonos veled.
Ne is legyen azonos.
Gabi már nagyon korán nagyon különc, furcsa
gyerek volt. Te jó tanuló voltál, ő viszont
nem tudott reggel hétkor fölkelni, hogy nyolcra a Lónyay
utcai iskolába beérjen.
ÉN: Ez a Reggel 7-kor, nem? Meg van írva a Tanár
úr kéremben.
CINI: Meg van írva, de az a tanuló végül
is fölkelt, és elkésett ugyan öt percet, de Gabi
rendszeresen, félórákat is
késett, olyannyira, hogy volt egy tanáruk, talán
a Németh Gábor nevű némettanár, aki ebből
viccet is csinált.
Általában neki volt első órája,
és amikor Gabi fél 9 tájban megérkezett az
iskolába, egy fiúnak kötelessége volt
odamenni hozzá, lesegíteni a kabátját és
megkérdezni: - Hogy aludt, nagyságos úr? - És
be kellett segítenie a
helyére. Gabi azt mondta, ez neki tulajdonképpen
jólesett. /nevet/ Szóval, Gabi más volt, nem volt
életrevaló
gyerek. Amíg mi fociztunk, verekedtünk, ő csak állt
és gondolkodott. Van egy nagyon szép verse, amiben a
grundon fekszik, a gyerekek fociznak körülötte, és
ő azon morfondíroz, milyen keveset tudnak azok a világról.
Próbálom felidézni Gabit. Álmatag tekintetű,
szemüveges fiú volt, az arca teli rút pattanásokkal,
pörsenésekkel, sajnos ezek nem hegültek be, de megmaradtak,
ezért mindig göcsörtös, ragyás volt, ez is
rettentő gátlás lehetett.
ÉN: Csúnya fiú volt?
CINI: Nem volt csúnya fiú, kisgyerekkorában kifejezetten
szép volt, a gyerekkori arcképein egy gyönyörű
babaszépség, hosszú hajú, gyönyörű.
/csend/ Furcsa, szemüveges fiú volt, nyomott gyerek. Sokszoros
megaláztatásban élt köztünk. Érdekes,
én ezeket nem vettem észre, és nem éltem át.
/csend/ Egyrészt megaláztatásban élt apánk
rendkívüli hírneve és népszerűsége
miatt kifelé, ugyanakkor nagyon szerette is apámat. Rendkívül
megalázó volt otthon látni ugyanezt az embert állandóan
ilyen lehetetlen, képtelen helyzetekben. A másik problémája
az volt, hogy anyám, aki a mostohája volt, állandóan
hajtogatta, hogy a Gabi hülye.
ÉN: Talán még rá is tett.
CINI: Gabi reggeltől estig mást se hallott, hogy ő
hülye, ő más, ő életképtelen. Ezért
aztán, nagyon gyorsan, amint
tehette, a Gabi elment tőlünk. A Szellemidézésben
benne van, elment egy szobába, ahol sárga függönyök,
sárga
poharak vannak. Gabi elment. /csend/
Nagy nehezen leérettségizett, talán osztályt
ismételt vagy pótvizsgázott. Akkoriban, ha valaki
elégtelenre végzett az év végén, ősszel
pótvizsgát tehetett, és azon általában
át is ment. Latinul ő egész jól megtanult.
Lefordította gimnazista korában Ovidius Amoresét.
Kétnyelvű kiadásban meg is jelent az Officinánál.
Kicsit zavaros fordítás, Kerényi Károly, a
nagy antik professzor mondta rá, nem baj, ha nem értik, mert
ott van mellette az eredeti latin szöveg. /nevet/ /szünet/
Feltűnően szerencsétlen
kamasz volt, tipikusan olyan, akit csúfolnak, kiröhögnek
a társai, egy idegen, aki nem tud beilleszkedni semmiféle
körbe. Volt egy nagyon közeli barátja, Szendrő
Jóska, a színész. Aztán Szilágyi Jancsi
bátyja, Szilágyi Bandi, egy korán, betegségben
elhalt nagy tehetség, igazi szerkesztő egyéniség,
aki egy új Osvát Ernő lehetett volna. Volt egy-két
barátja. De amikor nyaraltunk, és mi egész nap hancúroztunk,
úsztunk, verekedtünk, homokvárat építettünk,
később kislányoknak udvaroltunk... ő mindebből
kimaradt. Nyilvánvaló volt, és mindenki tudta, hogy
diákkorában szerelmes volt egy Kozma Zsuzsa nevű lányba,
természetesen teljesen reménytelenül és teljesen
viszonzatlanul.
ÉN: Egyszer említetted, hogy volt valami naplója
Gabinak.
CINI: Igen, 34-ig írhatta, tehát húszéves
koráig. Mi a Verpeléti úton laktunk. Először
a 2-ben, ahol most az emléktábla van, egészen 29-30-ig.
Akkor átköltöztünk a 22-be, egy VI. emeleti körfolyosós
lakásba, ahol Závodszky Zoltán operaénekes
lakott mellettünk. Ott játszódik a Baracklekvár.
Valamiért ott csőd lett 34-ben, és beköltöztünk
egy panzióba a Mária Valéria utcába. Gabi ott
már nem volt velünk. Akkor egy ideig a Reviczky utcában
laktunk a Gróf Bánffy Miklós író és
erdélyi nagyúr házában, ahol nem kellett lakbért
fizetnünk. Utána vettünk lakást az Üllői
út 66/B/II-ben. Ott kaptam apám halálhírét
Siófokról...
ÉN: Ott játszódik a Szellemidézés?
CINI: Oda van képzelve. Ott hallgatják rádión
a felvidéki bevonulást, onnan nézik a tűzijátékot.
/csend/
Apám 1938. augusztus 29-én halt meg, most negyvenhárom
éve. De Gabi akkor már nem lakott velünk...
ÉN: Gabi naplója?
CINI: Nem hiszem, hogy döntő mértékben befolyásolná
a képet Gabiról. A baráti leírások inkább.
Számos maradt, Devecseri, Benedek, én. Beszélj Somlyó
Gyurival, ő tovább árnyalhatja a képet.
ÉN: Mi lett a naplóval?
CINI: Elveszett. Gabi elvesztette vagy kidobta. Utoljára 34-ben
láttam. Egy kamasz szexuális vágyai, álmai
31-32-ből.
Nem akartam más lenni, csak költő
(Gabi Képzelt Naplójából)
Valójában nem akartam semmi más lenni, csak költő.
Pár hónapig a Színházi Életnél
is dolgoztam, a hirdetési osztályon, időnként
5 pengőt kaptam a munkámért. Aztán a Szép
Szó szerkesztőségének lettem tagja, ezért
nem fizettek, de a verseimet közölték. Ignotus Pál
volt a szerkesztő, sok költővel és íróval
összeismerkedtem itt, például József Attilával,
Radnótival. Amíg még otthon laktam, a lakásunkon
találkoztam apám író barátaival, főként
Kosztolányival, Somlyó Zoltánnal, Füst Milánnal;
később a Hadik Kávéházban, s amikor
a Reviczky utcába költöztek, a Centrálban kerestem
föl apámat, itt Szabó Lőrinccel, Erdélyi
Józseffel ismerkedtem meg. Erdélyi nagyon megkedvelt, Devecserivel
együtt meghívott Pilisszántóra, jól tartott
egész nap. A Nyugathoz Devecseri vitt fel, több versemet közölték,
Babitshoz aztán rendszeresen följártunk, gondosan olvasta
és bírálta a verseinket. 1937-ben megjelent egy szerény
kötetem a Nyugat kiadásában, Étel és ital
címmel.
Hogy miből éltem? Apám adott pénzt a kávéházban,
ha nem felejtettük el mind a ketten. Az idegeimmel ekkoriban nem volt
baj, csak szórakozott voltam, az időt nem tudtam beosztani
és kihasználni - szerencsére senki sem kérte
számon, nem felejtek-e el ebédelni.
A Hadikban
Ott volt mindenki, aki fontos. Ott volt mindenki, aki számít.
Ott volt általában mindenki.
Ott volt Aranka, a királynő, udvarhölgyeivel, Devecseriné
Guthi Erzsébettel, Kondor Líviával és Klug
Bözsivel.
Ott volt Karinthy, a főisten, az udvartartásával.
Ott volt a Sakk-kör elnöke, aki azonos volt Karinthyval,
és az eszperantók magyarországi elnöke, aki szintén
ő volt.
Ott voltak a nőtlen férfiak (még vagy már),
Buda más tájairól.
Ott voltak a tiszteletbeli tagok. Ott volt Tersánszky a feleségével,
Sárikával, akivel véletlenül egyszerre akartak
a Dunába ugrani, aztán mégsem ugrottak, hanem összeházasodtak.
Ott volt Füst, a költő, aki azt kívánta,
ha ő verset olvas fel, hallgatói ne maguk elé bámuljanak,
hanem álljanak fel és lobogtassanak kendőket. Ott
volt Déry, az avantgárd író, aki nem műveiről,
hanem botrányos nőügyeiről volt híres,
egyszer még egy féllábú nővel is lefeküdt.
Ott volt Klug Frigyes futballbíró, akit egyszer Karinthy
mentett ki a felhevült szurkolók karmaiból, és
ott volt Andrási, aki különféle elméleteket
gyártott disznó jövevényszavaink eredetéről,
hosszasan elemezve például a lófasz a seggedbe kifejezést,
amely szerinte a végezd török karón felkiáltás
egyik változata. Ott volt Nánási, aki a világháborút
úgy vészelte át, hogy minden beteg szervét
kivetette, az egészségeseket is beleértve. Ott volt
Büky bankár, aki állandóan kezet mosott, azt
hajtogatva: nem mocskolom be a kezem velük. Ott volt Belényes,
aki azért volt depressziós, mert nem hozták le egy
novelláját, és ott volt Kádár, aki azért,
mert lehozták. Ott volt Karinthy öccse, József, aki
a kommün alatt a budapesti automobilok parancsnoka volt, de a kommün
bukásakor, "Szamuely elvtárs helyezett ide!" felkiáltással
nem mozdult el szolgálati helyéről. Ott volt Kalmár,
a pszichológus, aki úgy tartotta, nem szükséges
őrületről beszélni, hisz ő, speciel, nem
tudja, mi az. Ott volt egy erősen konzervatív író,
akiről állítólag a Toldi szobor mellékalakját
mintázták, s aki állandóan bogarakat evett.
Ott volt egy modern író, aki mindenkit azonnal letegezett,
és azt tudakolta, milyenista az illető? Ott volt egy harmadik
író is, akinek a darabját nem adták elő,
mondván, hogy rossz, és azt tanácsolták, írjon
inkább lírai verseket, melyekkel azóta is reménytelenül
próbálkozott. Ott volt Darvin Gyula (nem azonos a nagy Darwinnal,
az egyébként is w-vel írja a nevét), aki detektívtörténeteket
írt, pszichoanalitikus fordulatokkal, meg ilyen betűcserés
rímeket: "A padláson egy pipás császkál,
nyilván ő a csipás Pascal", amelyeket minden betérőnek
főműveként adott elő. Ott volt egy udvarhölgy
a férjével, akire percenként rárivallt: Ne
felejtse el, hogy maga az én férjem, az egy tisztség!
Ott volt Somsits, az asztaltáncoltató, aki mindenkit képes
volt megidézni, még azt is, aki ott volt, így egyszer
Karinthyt is, akiről nem tudván, hogy ott van, azt állította,
hogy meg nem határozható helyen van, de nem ott volt, hanem
a WC-ben. Ott volt László László, akit mindenki
csak a libazsíros médiumnak nevezett, de aki még soha
senkit nem szuggerált. Ott volt számtalan feltaláló,
tisztelő és bolond. Ott voltak Karinthy állandó
és alkalmi tarhásai, személye körüli koldusai,
világmegváltói és elemzői. Ott voltak
Nyuszi barátai és üzletfelei. Ott volt a pincér,
akit mindenki csak Lacajka, széplánynak szólított.
Nem volt ott Kosztolányi, aki Esti Kornélsága
elmúltával már nem járt kávéházba,
ezért helyette kell elmondani, ki mindenki volt ott, és nem
volt ott Somlyó Zoltán, akinek nem volt már pénze
rá, hogy ott legyen.
De általában, mindenki ott volt. Mindenki, aki számít.
És ezek mind egyszerre beszéltek.
Az a kor tele volt őrültekkel
(Magnóbeszélgetés Cinivel, 1981)
ÉN: Azt mondtad, Gabi furcsa, szemüveges fiú volt,
nyomott gyerek. Sokszoros megaláztatásban élt közöttetek,
és ezt nem vetted észre, és nem élted át.
Azt mondtad, akkor még nem volt konkrétan beteg, csak furcsa.
Csak
más, mint a többiek. Mégis, reggeltől estig
mást se hallott anyádtól, hogy ő hülye,ő
életképtelen. Ezért aztán,
nagyon gyorsan, amint tehette, Gabi elment tőletek. A Szellemidézésben
te írtad, "egy szobába, ahol sárga
függönyök, sárga poharak vannak". Sárga
háznak a korabeli argóban a diliházat nevezték.
/csend/
CINI: Az a kor tele volt őrültekkel. Minden családban
volt huszonhat nagybácsi, és nagynéni, főleg
ilyen
tarhások, ezek mind őrültek voltak. A Karinthy-család
is teli volt őrültekkel, és a Devecseri-család
is teli volt
őrültekkel.
A mi családunk is. Ezek folyton jöttek. Mint a Mici néni,
a te nagypapád nővére, aki komplett elmebajos volt.
Ugyanakkor zseniális nő is volt, nyelvtehetség, aki
tizenöt-húsz nyelven oda-vissza fordított. Gépírónő
volt, akinek, ha spanyolul diktálták a szöveget, ő
azonnal oroszra írta át. Az összes híres, nagy
Karinthy-fordítások nyers változatát Mici csinálta,
a Micimackót is. /Valószínű, hogy a Winnie-the-
Pooh név így vált Micimackóvá. - K.M./
A verseket, meg amitől az lett, ami, végül persze apám
rakta bele. De hát apám nem is tudott angolul. Azt hiszem,
még a Gullivert is Mici fordította, és Leacockot is.
Egy időben egész fordítóiroda működött
náluk. Mici a diákjaival futószalagon készítette
a fordításokat. Apám csak a nevét adta hozzá,
nem is nézte át a nyomdába adott szövegeket.
Egyszer egy Sienkiewicz-regényben nyomtatásban is bent maradt,
amit az egyik diák írhatott a szövegbe: "Karinthy úr,
ezt a szót itt nem értem."
Mici néni ugyanakkor teljesen őrült volt. Ültünk
társaságban, finom emberekkel, professzorokkal, írókkal.
Egyszer csak Mici néni letérdelt, teljesen váratlanul
térdre vetette magát, és azt kiáltotta:
- Csak egy vajas kenyeret a szegény özvegynek!
Ő nem volt se özvegy, se szegény, de hoztak neki
egy vajas kenyeret. Volt egy nagy retikülje, és abba úgy,
ahogy volt, betette. Nem hajtogatta össze, csak úgy a vajas
felével bele, képzelhető, mi volt abban a retikülben.
Volt valami angol szeretője, egy fiatal angol, aki nála lakott.
Állítólag Upton Sinclairrel is levelezett.
A Gabira nézvést viszont volt egy életrevaló
elképzelése: Gabinak nyomozóirodát kellene
nyitnia. Képzeld el a Gabit, mint detektívet. Képzeld
el a Gabit nyomon. Egy új Sherlock Holmes. /nevet/
ÉN: Szerintem nagyon találó.
CINI: Karinthy Józsi bácsi is őrült volt,
Karinthy Ada néni is komplett őrült volt. Egy sor őrült
volt a
családunkban, egészen le a Gabiig.
Amikor a Verpeléti
út 22-ben laktunk, mellettünk, a 24-ben laktak a Devecseriék.
Ők is tele voltak őrültekkel.
ÉN: Erzsi néni megírta a Búvópatakban,
hogy Devecseri Gabi papája, Devecseri Emil ritkán mutatkozott,
éjszaka kártyázott, nappal aludt. Néha
váratlanul megjelent gatyában, vagy hálóingben,
nekiugrott Erzsi
néninek, és fojtogatva a másik szobába
vonszolta. Órákig ordítozva vitatkoztak. Ahogyan később
a
Szabadsághegyen, a fiával, Gabival is. Minden szombaton
hallhattuk, ez egy rituális műsorszám volt, ahogy
Erzsi néni sipítozása hörgéssel vegyes
üvöltözésbe csapott, csapkodással, testek
tompa puffanásával keverve.
Erzsi néninek kellemetlen, magas hangja volt. Operaénekesnek
indult, de nem sikerült a pályája. Ezt is megírja
a Búvópatakban. Később könyveket fordított,
orosz regényeket. Devecseriné Guthi Erzsébet. Devecseriék
a
Bertalan utcában, egy udvari lakásban laktak. A Hölggyel.
CINI: Igen, emlékszem, Kádas úr, és a Hölgy.
Ezek voltak a társbérlőik. Mindkettő szintén
őrült volt. Azonkívül
poloskák is voltak a lakásban.
ÉN: "A poloskairtás jogát fenntartom magamnak
- mondta a Hölgy."
CINI: Igen. Kellemetlen volt, mert egyszer ültünk egy nagy,
kerek, három méter átmérőjű ebédlőasztalnál,
az asztal
fölött meg lógott egy karácsonyi koszorú.
Egyszerre, puff, leesett belőle az asztalra egy poloska. Devecseriék
azt
mondták, hogy náluk nincs poloska, és hogy az
az én fejemről ugrott le, mert nálunk viszont valószínűleg
van
poloska. Kínos magyarázkodás lett belőle,
hogy végül is melyikünknél van poloska. /nevet/
Devecseri Erzsi néni bátyja
pedig az emeletes fejű Guthi Gyuri volt, akit azért neveztünk
emeletes fejűnek, mert
olyan különlegesen magas homloka volt. Ő is egész
életében tarhálásból élt. Volt
valami link kis újságja, csupa
hirdetés. Rengeteg újság volt akkoriban, sokkal
több, mint ma, magánvállalkozások, amelyek főleg
tarhából éltek.
Voltak továbbá speciális zsarolóújságok
is, amelyek pedig abból éltek, amit nem írtak meg.
Felmentek például a
Stern Miksához vagy a Weiss Adolfhoz, gazdag gyárosokhoz
vagy bankárokhoz. Mondták neki, ez a kis cikk jött
be, hogy ki az a kis szőke, molett nő, akivel az igazgató
urat tegnap éjjel a szeparéban látták? Ezért
én ennyit meg
ennyit kapnék a szerkesztőségtől, maga
mennyit ad? És akkor az igazgató úr adott érte
valamivel többet. Még
ennél is pitiánerebb lap volt az emeletes fejű
Guthi Gyurié, aki bement üzletekbe és bankokba, és
azok hirdettek,
mondjuk azt, hogy vegyen Moslik Mustárt, vagy Kuncz Arisztidnél
vegyen fehérneműt, vagy hogy a gazdagok a
Kereskedelmi Banknál helyezzék el a pénzüket.
Ezért aztán a Guthi Gyuri, kávéházról
kávéházra járva, valami
nagyon szerény megélhetést begyűjtött.
De ide olykor cikkeket is kellett írni. Amikor végképp
nem volt miről írnia,
Guthi Gyuri megírta azt a híres vezércikket, átfutó
főcímként: Megpofozták lapunk főszerkesztőjét!
Aki persze ő
volt! /nevet/ Túlélte a háborút, de a 45
utáni időkben továbbra is csak tarhálásból
élt. A Devecseri Gabi
nagybátyja volt. /szünet/
Aztán volt a Reha néni. Iszonyatos, hogy nézett
ki, öreg volt, mint az országút.
ÉN: Jóban voltak Devecseri Erzsi nénivel?
CINI: Éppen hogy nem voltak jóban. Bonyolult elszámolási
vitáik voltak. Egyszer, még a Devecseriék Lágymányos
utcai lakásában, ott volt az egész család.
Valaki azt mondta, hogy "a Jenő az Olgát nem a pénzéért
vette el", mire a
Reha néni kifordult önmagából, és
elkezdett üvöltözni, hogy: pénzért, pénzért,
juszt is pénzért, pénzért, pénzért,
juszt is, jusztis, jusztis pénzért! Egészen addig,
amíg kidobták. De még a lépcsőházban
is üvöltözött, hogy pénzért,
pénzért, és verte az ajtót, juszt is, jusztis
pénzért, mire lerúgták a lépcsőn,
de akkor meg a kapun dörömbölt, hogy
juszt is jusztis! Pénzértpénzértpénzértpénzért!!!
/nevet/
Hihetetlenül koszlott, vedlett, foszlott boákban járt,
nagy kalapban, amelyről szintén rendkívül ócska,
hosszú, piros toll lógott hátra, mocskos, sokszorosan
leevett fehér blúzban, és valami rettenetes, ódivatú,
hosszú szoknyában. Magas, rekedt, rikácsoló
papagájhangja volt.
Devecseriék udvari lakásban laktak, ha ott megjelent
Reha néni, nem ment fel, nem volt szabad fölmennie. De képzelj
el egy régi, budai udvari házat, ha egy szót szólt
az ember, zengett az egész környék. Ő meg elkezdett
kiabálni: Devecseri!!! Devecseriiii! Akkor le kellett oltani az
összes lámpákat, és nem voltak otthon. De ő
nem zavartatta magát, csak kiabálta, hogy: Devecseriiii!
Őnagysága kalapot csináltat, de nekem az öt pengőmet
nem adják meg! Ilyen családi dolgokat. Vagy: Amikor a múltkor
ott ebédeltem, a tésztából is csak a maradékot
kaptam! /nevet/
Őrültek voltak? Vagy csak megszállottan kerestek
valamit?
(Gabi Képzelt Naplójából)
Az ablakokban megjelentek a csendes budai ház tisztes polgárai.
Fejüket csóválták vagy mosolyogtak: Bohémek!
Devecseri Reha néni aktivitása bámulatba ejtett.
Tervet dolgozott ki Erdély öntözésének halaszthatatlan
szükségességéről. Azt mesélte,
valaha Apponyi Gyurka udvarolt neki. Meg Khuen Héderváry
Kari. Olykor gróf Klebelsberg Kunóra is emlékezni
vélt. (Kétség gyötri Kunó grófot,
hova fúrja be a srófot - szavalta ilyenkor múltba
révedő szemmel.)
Reha néni nem adta magát könnyen. Vénlány
maradt. Befolyását politikai körökben azóta
is kamatoztatja. Leveleket ír Edennek, a pápának,
sőt magának Európa teljhatalmú urának,
Hitlernek. Szemrehányásait sem rejti véka alá.
Csalódásának ad hangot Európa sorsát
illetően. Legutóbb Hitlert lemondásra szólította
fel. Hosszú levélben ostorozta a bűnei miatt. Fáradozásai
eddig nem értek célt. Igaz, levelei sajnos elég nehezen
kibogozhatók. A papírlap jobb kihasználása
végett ugyanis, gondolatait körkörösen vezeti rá.
A megírt lapokat aztán újra teleírja. Amíg
egészen sötét nem lesz.
Reha nénivel egyszer a kávéházban is találkoztam.
Épp Apánál voltam pénzért, amikor belépett,
és valamitől vezettetve egyenesen az asztalunkhoz jött.
Apa adott neki néhány pengőt. Hálából
Reha néni jósolt neki. Apa tenyeréből kiolvasta,
hogy híres ember, hogy kiegyensúlyozott, boldog családi
életet él (ellentétben Devecseriékkel, akik
nem), hogy Apa anyagi helyzete stabil és biztonságos (már
zsebében volt Apa adománya). Apa jövőjét
is megnyugtatónak és reménykeltőnek találta.
Azt mondta, egészségben, nagyon sokáig fog élni.
(Néhány hónappal ezután állapították
meg Apánál az agydaganatot.)
Aztán az én tenyeremet vizsgálta meg, és
sok szép szeretőt jósolt belőle. A jövőmben
jelentős sikereket látott a katonai pályán.
Aztán váratlanul, üveges szemmel, de nagyon egyszerű,
emberi hangon, próféciát rebegett a világ közelgő
végéről. Döghalált, pestist, éhínséget
említett, melyek a Sátán végleges uralmát
készítik elő. Szavainak holdudvara volt. Mélységes
csend vette őket körül.
Devecseri Gábor bácsi, Devecseri Gabi nagyapja jól
ismerte a testamentumokat. Ő beszélt nekem először
a szörnyről, a János Jelenései 14. részében,
akinek 10 szarva, azon 10 koronája, amiért mindenki hódol
előtte, akinek neve 666. Szarvak, koronák, számjegyek.
Igen, ez ő, gondoltam, csak az arcát nem láttam tisztán,
ahogyan Poe Vörös haláláénak sem, akinek
szörnyű maszkja mögött nincsen semmi. Devecseri Gábor
bácsi afféle kiállítási tárgy
volt. Régi vallási ceremóniák, szertartások,
böjtök, tilalmak, ünnepek és imák nagy ismerője,
a törvény szigorú betartója. Egész nap
mozdulatlanul ült a foteljében, maga elé révedt
vagy bóbiskolt. Étkezések előtt ótestamentumi
példabeszédeket mondott.
Környékünkön, a Lágymányoson sebzett,
túlfűtött emberi lények éltek, akik a fentiekhez
hasonló hangokat hallhattak, álmokat láthattak. Őrültek
voltak? Vagy csak megszállottan kerestek valamit?
A természet a nagy számok törvényével
dolgozik. Családunk is ontotta magából a tehetségeket.
Hogy aztán szellemujjával rábökjön egyikünkre:
te zseni leszel! A géniusz szellemet jelent. Olyan szellemet, amelyik
kiemelkedik a többi közül, magába szívja környezete
összes energiáját, nedveit (humor?), és szabadon,
bátran gazdálkodik vele.
Apámnak öt testvére volt. Nagyapám, Karinthi
József korán megözvegyült. Szabad szellemben nevelte
a gyermekeit, hogy kibontakozhasson a tehetségük.
Egyik nagynéném Elza, festőnő volt. A fényképe
alapján ő volt a legszebb lány a családban.
Korán meghalt.
Ada nagynéném sikeres festőnő lett. Erdei
Viktor festő felesége volt. A háború alatt,
férje után, áttért a zsidó vallásra.
/Ez a legfurcsább: áttérhet-e valaki zsidó
hitre azért, mert nem tudja, hogy ő maga is az? - K.M./
Kirobbanó tehetséggel induló pályája
azonban hirtelen abbamaradt. Nem tudott festeni többé. Elhagyta
az ihlet, mondta. Érdekes, karakteres arca Modiglianit is megihlette.
Amikor Apa meghalt, és rövid időre idegosztályra
kerültem, Mici néném hozott ki onnan, és a pártfogásába
vett.
Kimeríthetetlen energiája volt. Kidolgozta Apa számára
a siker mechanizmusát. Meggyőződése volt, hogy
Apának villogó műfogsort kellene beépíttetnie,
hiszen ez Upton Sinclairből is majdnem amerikai elnököt
csinált.
Gizi nénit még születésem előtt elrabolta
Norvégiába a Viking. Gizi egészen különleges
nyelvtehetség volt. Később megismerkedtem Gizi és
a Viking leányával, Ninivel is, amikor Nini Apa agyműtétje
idején Budapesten járt. Szép, szőke, északi
lány volt, olyan, mint a Peer Gynt Solvejgje...
Jóska bácsi, Apa öccse, filozófiai témákon
dolgozott. Sokat szenvedett Apa nyomasztó népszerűségétől,
egy ideig harcolt is ellene, aztán, belefáradva a reménytelen
küzdelembe, külföldre menekült. Valami énekesnő
után állítólag egészen Londonig futott.
Különös, zaklatott lények között nőttem
fel. Azt mondták róluk, nem mindennapi emberek. Én
viszont nem láttam bennük semmi rendkívülit. Engem,
mióta az eszemet tudom, mindig ezek a furcsa figurák vettek
körül. Írók, költők. Istenszerű
lények, nem valódi emberek: apám barátai és
a környezete.
Mi ebből a tanulság?
(Magnóbeszélgetés Cinivel, 1981)
CINI: És ez még csak a legszűkebb környezetünk
volt.
De a Hadikba is csupa őrült járt.
És a New Yorkba is csupa őrült járt.
Meg a Centrálba is csupa őrült járt. /szünet/
Sokan csodálkoznak azon, hogy Csontváryt olyan sokáig
nem fedezték föl. Pedig akkor még legalább tízezer
hasonlóan őrült festő élt Magyarországon,
és legalább ugyanannyi tébolyult író
és ugyanannyi elmebajos matematikus és filozófus.
Volt egy Magyar Árpád nevű próféta
is. Ez volt a foglalkozása. Kis szakállas zsidó volt.
Hozzánk is járt, megszállott alak volt, rejtély,
hogy miből élt. Kopasz volt, hemzsegő szakálla
volt. Apámhoz felmennie nem volt szabad. (Mint Reha néninek
Devecseriékhez.) De minket, gyerekeket mindig elkapott a kapualjban.
Magyar Árpád egy időben plakátokon is megjelent.
Filcceruzával ráírta a plakátokra: Éljen
Magyar Árpád! Senki se tudta, ki az a Magyar Árpád.
1938-ban volt Isten Éve. Magyar Árpád prófétának
ekkor volt egy nagyon reális elképzelése arról,
hogyan lehetne visszaszerezni a Trianon által elcsatolt területeket.
Mondjuk Kolozsvárt. A magyar szentkoronát kiállítjuk
a Szent László téren, a magyarság odazarándokol.
Azt mondjuk: hopp, itt a többség, és visszacsatoljuk
Kolozsvárt. Elvisszük Kassára, odamennek a magyarok,
hopp, itt a többség, és visszacsatoljuk azt is. Stb.
Ezt a tervét be is nyújtotta a kormánynak, és
a Népszövetségnek is. Sajnos nem honorálták.
ÉN: A németek később, az Anschluss idején
ezt megcsinálták turistákkal Ausztriában.
CINI: Megcsinálták, igen. Később minden
őrültséget megcsináltak. /szünet/
Millió ilyen őrült volt még Budapesten. Volt
például egy ember, aki három bulldogot vezetett pórázon,
mindegyiknek egy-egy gumipipa volt a szájában. Ezek bérkutyák
voltak, ki lehetett bérelni valamelyiket, és akkor ráütöttek
egy cédulát, mondjuk ezt: Schmoll paszta. Vagy: Fizessen
elő a Színházi Életre! És ezért
a tulajdonos kapott egy pengőt. Meg ilyen szerencsétlen szendvicsemberekkel
is tele volt az utca.
Aztán jellegzetes budapesti őslény-figurák
is éltek itt, mint a lovag Freistettler pasa. Egy magas, redingotos
úr cilinderben, sétapálcával. Hatalmas kövér
ember volt, akit valaha pasává neveztek ki, vagy csak úgy
vette magának ezt a címet, Törökországban
pedig lovaggá ütötték.
ÉN: Mivel foglalkozott?
CINI: Fezőr volt, nagy pénzügyi szélhámos.
/csend/
Már ennek is jó pár évtizede, a hatvanas
évek elején a Hungária Kávéházban
ott ültek az akkori okosok, a Czibor, Réz, Csurka, és
híres embereket játszottak Fr betűvel. Én odaültem
melléjük, és többet tudtam, mint ők. Ott
ült a Kellér Bandi is, de ő nem játszott. Én
azt mondtam Fr-betűvel, hogy Freistettler pasa. Kérdezték,
az kicsoda? Hogyhogy, ámultam el, ti nem hallottatok a Freistettler
pasáról? Linkeskedsz, így ők, mondj mást.
Akkor megkérdeztem Kellértől: Mondd, Bandi, te sem
hallottál a Freistettler pasáról? Én ne hallottam
volna - válaszolta -, hiszen én írtam meg az önéletrajzát.
/nevet/ Mindenkinek Kellér Bandi írta meg az önéletrajzát.
/szünet/
Őrült volt ez a másik is, egy lecsúszott
arisztokrata lehetett, két méter magas, régi ferencjóskában,
magas vatermörder gallérban baktatott, mindig szigorúan
maga elé meredve. És mi, Kertész Tomi, Devecseri Gabi
meg én, amikor szembejött velünk, mindig direkt nekimentünk,
de szinte koppant a fejünk a hasán. Aztán udvariasan
elnézést kértünk tőle, és jó
hangosan köszöntünk neki. De valami iszonyatos kegyetlenséggel,
szisztematikus rendszerességgel csináltuk ezt vele szinte
naponta. Aztán kiröhögtük őt. /csend/
Kegyetlen, gonosz kamaszok voltunk. Még a Gabit is, akit szerettünk,
folyton kínoztuk a Tomival. De Gabi nem haragudott ránk ezért.
Szeretett minket. Mi ketten a Tomival a lépcsőházban
rendre előrerohantunk, és minden lakásba becsöngettünk.
És Gabi, aki álmatagon baktatott utánunk, mindig ő
kapta szegény helyettünk a pofonokat a lakóktól.
Nem tudom, miért csináltuk. /csend/
Szóval, teli volt ilyen őrült figurákkal
egész Budapest. Meg ilyen csúszómászó
koldusokkal is. /szünet/
Meg volt a Kéne bácsi is. Középkorú,
finoman őszülő úriember benyomását
keltette, de folyton a lányiskolák előtt tanyázott,
és amikor jöttek ki a kislányok az iskolából,
kigombolta a sliccét, előkapta a szerszámát,
és így szólt a kislányokhoz: Kéne, mi?
De én nem adom! És visszagombolta.
Ezek ilyen kis bogarak voltak. /szünet/
Emlékszem, már gyerekként olvastuk Kafkának
azt a novelláját egy ember svábbogárrá
változásáról, és tökéletesen
egy hullámhosszon voltunk vele. Mert egy húron pendültünk.
ÉN: Mi ebből a tanulság?
CINI: Abszolúte semmi. A világ tele van őrültekkel.
/csend/
(részletek egy készülő könyvből)
Jegyzet
1. (Idézet Karinthy
Gábor Ének az idei tavaszról című verséből)
Bibliográfia
KARINTHY Márton
Ördöggörcs
Utazás Karinthyába
Ulpius Ház, 2003 (megjelenés előtt)